Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)
1931-11-10 / 261. szám
Zalamegyei Újság 1931 november 10. Színház. Háro raa a kisián#» Schubert örökszép zenéje töltötte meg szombaton este a színháztermet a „Három a kislány“ előadásán. A Deák társulat nagy és nemes feladatra vállalkozott s ezt a feladatot százszázalékos sikerrel oldotta meg. A nehezebb fajsúlyú zene egyáltalán nem volt probléma az együttesnek: a duettek és a szóló számok épen olyan hivatott művészekre talaltak, mint a kórusok. Az énektudáshoz hasonlóan precíz volt a játék és gondos a rendezés. Csak csodálkozni tudunk a zalaegerszegi közönsé gén, hogy ennél a pömpás teljesítménynél sem töltötte meg a színházat. Huszthy Róbert, akinek jutalomestje volt, Schubertét alakította és pedig szerencsés elgondolásban. Az egyébként temperamentumosán játszó szinész most lehalkította gesztusait, szavait, éneke is lágyabban szárnyalt és igy elérte, hogy a közönség hü képet kapott egy elmúlt kor hangulatáról és a kor művészének érzéseiről. Régmúlt időt idézett fel Paxy Teri hangulatos játéka is. Az ő játéka és éneke is telve volt szépséggel, finomabb érzésekkel s Huszthyval együtt kiemelkedett az együttesből. Külön meg kell említeni duettjeiket, amelyekben rengeteg kedvességet és bájt halmoztak fel, a közönség szűnni nem akaró tapsai mellett. Deák Lőrinc igen nagy kedvvel játszott. Élénk játékáért és meleghangú énekéért sok tapsot kapott. Hortobágyi jóízű humora pompásan illeszkedett bele az előadásba, egy egy mozdulatával sokat kifejezett és masz':0.■ "■ . _____ kirozás a is jó volt. Aszalay Erzsivel együtt nagy sikert aratott a második felvonásbeli duettel, amelyet kétszer is meg Kellett ismételniük. Szabó Ernő kisebb szerepében o'yan nagyszerű figurát játszott meg, amely sokáig emlékezetes marad. Józsa Irma és Fehér Hédi kedves jelenségek voltak, Eöry Gizi pedig a szinésznőt'ját szólta meg nagyszerűen. A társulat többi tagjának a csele1-mény élénkítésében és a karénekekben volt jelentős része. A kitűnő zenekar minden dicséretet megérdemel. A harapás férj. Vasárnap este másodszor mutatta be a társulat ezt a zenés vigjátékot. Az előadás ezutlal is nagy sikert és Sok tapsot aratott. Ma bucsuelőadásként az „Após és vő a tilosban“ cimü bohózat kerül bemutatásra. 8 POR T. Keszthelyi Törekvés—Nagy kanizsai Törekvés SC 2:1 (2:0) A két csapat vasárnap Keszthelyen játszott barátságos mérkőzést. A keszthelyiek már az első félidőben bebiztosították győzelmüket és a kanizsaiak a második félidőben csak durva játékukkal tudtak szépíteni az eredményen. Sporthírek. Magyarország— Svédország 3:1 (2:1), Hungária— Attila 5 : 3, Bocskay—Budai 5:2, Kispest—Pécs-baranya 5:1, Magyar profi komb.—Pozsonyi válogatott 1:1 (1:0). ZTE-P Testv. 2:2 (2:1). Bajnoki. A ZTE óriási fölénye dacára is csak döntetlent tu tóit kivívni a Pápai Testvériség ellen. Szőrmék és bundák legolcsóbb beszerzési forrása. »o5T J4 # SZÜCSMESTERNÉL Keszthely, Vaszary Kolozs utca 4 sz. Párisi és berlini tanulmány utamról visszatérve a szakmába vágó munkák divatszerinti szakszerű alakítását és készítését, úgyszintén bőrök, szőrmék kikészítését^ és festését jutányos áron vállalom, g Az I. félidőben nagy fölényüket nem tudták gólokra értékesíteni. A II. félidő elején Pappot Pál intéző leküldi a pályáról, mig Hotfmant a biró kiállítja, igy kilenc emberrel küzd a csapat fölényben, de eredménytelenül.) TIAC-Move ZSE 2:0 (1:0). Baj toki. Az őszi forduló éli ovasa elszenvedte első vereségét Tapolcán. A csatársorból nagyon hiányzott Lakatos, de nem menti a csapat vereségét. A Move ZSE vezetősége nem nyugszik a vereségbe, mert Krausz TIAC játékos igazolatlanul szerepelt a csapatban. Kereskedelmi—JAC 2:1 (2:1). Zalakupa, Erős iramú nehéz küz- delmü mérkőzés. ZSE-ZTE II. 3:0 (1:0). Zala- szentgrót, Zalakupa. Szentgrót az első félidő 10 percétől kezdve Berkovics kiállítása folytán tiz em berrel játszik, de igy is állandó fölényben van. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó feleségem és drága jó anyánk el- hunytával virágokkal és részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Németh Gábor 4823 és családja. Felelős kiadó : Dr. HOLLÓS FERENC. Kiadja: a „ZRÍNYI“ Nyomdaipar ét Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg MA KAPJA HOLNAP o DIVATJÁT k ötszövött á r u különlegességek PÁL és INDRÁNÁL O Zalaegerszeg, Telefon: Í70. vadászfegyverek, j gramofonok és azok alkatrészei, felszerelései nagy választékban. Építkezési anyagok sth. raktáron. „Goodrich“ autógummik egyedárusitása és nagy raktára l műszaki vaskereskedőnél Telefon : 54. * 3239 A „Zrínyi* Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4.