Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-04-05 / 77. szám
VI. 1931 április 5 Zalamegyei Újság tóm ... te emlékszel, mikor egyik elhagyott lövészárokban egy női fényképet találtunk ? Csinos gyerek volt, az egész század beleszeretett . . . Valamelyik digó tiszt hagyhatta ott . . . akkor már hónapok óta nem beszéltünk nővel, jól esett az a kép is. Muki elmélázva gyújtott rá. — Igen, szőke, hosszú hajú volt . . . s azon tűnődtünk, hogy a szeme kék-e, vagy fekete ? . . . emlékszem rá, ha megláttam, mindig egy régi keringő zúgott a fülemben . . . amire még diák koromban táncoltam . . . amikor a szőke Hedda ablaka alatt húzat- tam „Csak egy kislány van a világon ..." — Pedig mennyi van ? — sóhajtott Dezső bele a Cavalla füstjébe. — S nekünk egyse jutott, öreg — morfondírozott Muki. Dezső felugrott. — Nem ? Persze nem, mert nem kellett egy se . . . azt hiszed, nem kapnék annyit, ahányat akarok ? Hiszen fiatal vagyok! Szsz ... ez az átkozott csúz!... Kapnék akármennyit, de nem kell . . . sziszegve ült le. Muki bólintott. — Nem . . . nem ... hát a vöröshajú széped mit csinál ? — Eh, — legyintett fölényesen Dezső — az is nő . . . ostoba liba . . . lehet akármilyen szép, nekem nem kell . . . — Hát minek is az vén fiú ? Nem elég, hogy az ember végzi a dolgát, muszájból, kedv nélkül, még egy nőt is kölöncnek . . . ? Bah ! Mondj inkább mást. Voltál a Szerdahelyiék zsúrján ? Dezső lehunyta szemét, s fejét a szék hátára hajtotta. — Nem — felelt a világ leg- unottabb hangján — nem érdekel. Csupa fiatal gyerek . . . csupa szerelmes pár . . . — Hát színházba ? azt mondják, tegnap telt ház volt. — Nem voltam . . . nem érdekel . . . csupa új tánc . . . fiatal nő, a párjával . . . — De a kaszinó bálon voltál? — Nem .. . a . . . csúzom ... meg nem érdekel . . . — Hát én mennék, de . . . a tüdőm . . . olvasok csak ... •— Én nem . . . unom . . . — S az iroda hogy megy? — Unom . . . Csönd lett. Dezső a legblazir- tabb arccal feküdt a széken, nézte, amint lelógatott újjai között lassan száll fel a füst. Muki félkönyökre dőlve azzal szórakozott, hogyan lehetne a rendetlen szobát még rendetlenebbé tenni a lábával össze-vissza taszigált bútorokkal. A kályhában elaludt a tűz, a tetején pár hetes por fehérlett, egy fiók kiborítva üdült a szoba közepén, költőiesen szétszórva maga körül leveleket, iratokat, újságokat A széken egy fél fekete cipő, a másik az ágyon, cipőhúzó, cigarettacsutka, bélyeg, egyes könyvlapok, inggomb, gallér a földön nyájasan barátkoztak, az ágy végén egy pizsama, az éjjeli szekrényen hamutálcák, poharak, ceruzák, felvágatlan könyvek, tükör, borotva, szappan, kefe, csekk, toll, elszáradt piros csokor. Muki végig nézett a zsibvásáron, s vállat vont. — Nem túl szalonképes . . . női kép kellene ... a tűz is kialudt ... de ki gyújtja meg ? Egy férfi nem törődhet ilyen kicsinységgel ... Dezső mozdulatlanul mondta. — Mégis jobb, mint egy nő... — Jobb, fiú . . . csakhát mikor éjjel elővesz a bajom, jól esnék egy kép, amelyik cirógat.. . vizet ad, vagy ha a láz kínoz, fázom, tesz a tűzre, amely beadja a poromat . . . Sokszor reggelig bánt a láz, mert nem tudom, hova tettem a kinint, vagy fázom felkelni ... de persze, jó igy. .. A kihűlő szobára ráborult az alkony. Dezső gépiesen mondta inkább magának. — Én nem gondolok rá . . . nem érdekel a nő . . . csak ez — gyöngéden simogatta térdét. Az ajtó felnyílt. Feltűnően, csinos leány lépett be. Kezében tálca. Mosolyogva tekintett a vendég felé, s a tálcát az asztalra tette. — itt a vacsora, Muki úr! — s már ki is ment. Dezső ruganyosán ugrott fel. Bámulva nézett a leány után, majd Mukira. Ki ez? Muki szégyenlősen nézett félre. — Hát . . . tudod ... az éjjel olyan rosszul voltam . . . gondoltam, egy ápolónő . . . Dezső szeme felszikrázott. — Aztán milyen csinos ! Milyen szeme, bokája van ! Muki mosolygott. — Tudod, egy női kéz jól esik, ha az ember vénül. Dezső vállat vont. Újra megtalálta magát. — Eh . . . neked . . . engem nem érdekel a nő . . . nem kellene . . . ostoba luxus cikk . . . okos ember nem foglalkozik vele . . . meguntam a világot . . . Rágyújtott egy Cavallára. Sokáig nézett a felszálló füstbe, ujjával a karikákba szurkált, aztán csöndesen mondta: — De milyen csendes a hangja! . . . csupa muzsika . . . Még jobban elnyújtózott a széken, mereven egy pontra nézve. Az utcai villany hosszú, reszkető sávot vont a felfordult szobára, megtáncoltatta a gomolygó füsttengert, beezüstözte az ágyon a félcipőt, s a Dezső hangja lassan áttörte a füstfalat. — Jaj ... ez a csúz ... a térdem ... a csuklóm ... az éjjel úgy fájt . . . lehet, hogy én is kerítek egy ápolónőt ... őzszeműt . . . szőkét . . . királyi Szathmáry Magda. Hogyan lett az álomból valóság? Irta: Boda Béla. Négy évtizeddel ezelőtt történt... régen volt ... de úgy emlékszem reá, mintha ma történt volna. Nyolc éves voltam. Apám egy dunántúli nagyobb várost övező folyócska külvárosi részén álló kis paraszt malom boldog bérlője volt. Boldognak azért mondhatom, mert amint még emlékszem reá, a vidéki paraszt szekerek 8—10 napig vártak az udvaron, amíg az őrlés sora rájuk került. A malmot „pap malomnak“ hívták, mert a malom a város plébánosának javadalmához tartozott. A szomszédos malom „mester malom“ volt, mert annak jövedelmét a kántor élvezte. Csendes nyári, meleg júniusi éjjel történt. A nagy, örökké mosdó és mégis mindig fekete vizi kerék egyhangú morajjal emésztette a langyos Tapolca vizét, a csillagok ott ültek régi helyükön, a tücsök elnémult, de a malom alatti berekben annál hangosabban brekegtek a békák harmonikus dallamokat. Álmodtam . .. „Bogár“ lovacskámon ültem ... s repültünk r a gyeptéri lombos fasorban ... Álmomból a következő hangos szavak ébresztettek fel: Nagy ur, tessék felkelni, a Bogárt ellopták az istálóból . . . Apám felugrott ágyából, én felültem, s hangos pityergésbe kezdtem, úgy, hogy sveretett anyám meggyőző meséi vigasztaltak csak meg. Elhitette velem, hogy én csak úgy álmodtam ... a Bogár ott áll most is az istállóban, s majd reggel azon visznek iskolába (az iskolától V2 órajárásra volt a malom). Újból elnyomott az álom, s reggel amint felkeltem az volt az el ő, hogy az istálóba szaladtam, s a szokásos abrakot, egy kocka cukrot (mely a kávém édességének rovására történt) Bogárnak adjam. Legnagyobb meglepetésemre Sándor, a kocsis, azzal fogadott, hogy a Bogárt az éjjel ellopták. Pedig Sándor mindig az istáló ajtóban feküdt. Rajta keresztül vezették ki s egy őrlő ember uj kocsijába fogták a lovat. Sándor elmesélte azt is, hogy előző napon Savanyu Józsi bandájából járt ott két betyár s tőle gyufát kértek . . . bizonyára azok voltak a tolvajok, a lókötők. Sírásra fogtam a dolgot, nagyon fájt a Évek óta folyik már Zalában a munka, hogy a hitélet emelése céljából minél több község kapjon plébániát, vagy legalább is kuráciát és minél több községben emelkedjék templom. E munka során Gáborjánháza községben is kurácia létesült öt község számára. Sajnos, templomukmég nincsezek- nek a községeknek, s igy az istentiszteleteket ideiglenesen a gá- borjánházai iskolában tartják meg. Legutóbb mozgalom indult meg a templomépités érdekében. Ugyanakkor a Vendvidéki Szövetség és a Muraközi Szövetség felvetette azt a tervet, hogy egy „Muravidéki revíziós templomot“ építsenek. Mivel Gáborjánháza és a a hozzátartozó községek úgyis a határszélei), fekszenek és hitéletüket épen Trianon miatt érte nagy veszteség, a kétféle akciót egyesítették. így most a mozgalom arra irányul, hogy a „Muravidéki reviziós templom“ Gáborjánházán épüljön fel. A templom megépítéséhez még 15 ezer pengőre van szükség és ennek az összegnek az összegyűjtését a Muraközi Szövetség és aVendvidéíd Szövetség vállalta magára. A két szövetség gyűjtési ?• Ihivása a többek között ezeket tartalmazza: — A hazaszeretet szent érzetével és a trianoni seb közös fájszivem, a szé p, büszke tartásu fekete lovacská mért. Álmom igy vált valósággá . . . Anyám később megvigasztalt . . . Szegény még még azt is elmond ta, hogyan vendégelte meg a bety árokat. Egész nap búsultam, agg ódtam, beteg lettem. Ez enyhítő A-öiü'mény volt s az nap nem ke] lett iskolába mennem. No, meg ló sem volt. Apám csak késő éjjel érkezett haza, vele nem beszél hettem. Reggel korán keltem s azonnal futottam a két kocka cukorral (a tegnapival és maival) az istálóba. Sándor ott állt az ajtóban s mikor az ö könnyező szemeit láttam, s Bogár üres helyét, hangos zokogásban törtem ki. Később, mikor a jó Sándor bácsi erőt vett magán, ágya szélére ültünk és elmesélte a történteket: Apám Bogár párját befogatta, fegyvert kapott kezébe s két erős őrlő embert maga mellé ültetve a temető mellett vezető utón éjfél után erős hajtással eündultak. Megállás nélkül vágtattak falu- ról-falura, erdőkön át, s mindenütt azzal fogadták őket, hogy egy fél órával előbb vágtatott erre két ember egy fekete lóval, mely a habtól alig látszott feketének. Délután két óra lehetett, amikor egy erdőben vágtattak mélyen bent, s előttük az utón már mesz- sziről megpillantották a sárga uj kocsit. Hajtottak még erősebben, s pár perc múlva elérték a kocsit, amely ott állt az utón s a Bogár . . . élettelenül feküdt a törött rúd alatt . . . dalmával egybefüzött Vendvidéki Szövetség és Muraközi Szövetség már kezdettől fogva karöltve folytatja békés eszközökkel vívott küzdelmét a Mura-vidék felszabadításáért. Hosszú és kitartó harcában, mig egyrészről e két szövetség figyelemmel kisér ott lenn mindent, amit célja érdekében valónak tart, addig másrészről a muravidékieknek — úgy egyeseknek, mint közületeknek — mindabban segítő kezét nyújtja, amiben társadalmi téren szolgálatot tehet. — Ily működése körében most a két testvér-szövetség azt a kötelezettséget tette magáévá, hogy megsegíti Gáborjánháza, Szijjártó- háza, Szombatfa, Jakabfa és Szent- istvánlak — zalai — községek- geknek mintegy 2000 lelket számláló, szinmagyar, szegény, katho- likus lakosságát abban az évtizedes — eddig eredménytelen — törekvésében, hogy magának az Istennek templomot építhessen Gáborjánházán. Kötelessége ez szövetségeinknek azért, mert ezt az öt magyar községet a Trianonban meghúzott országhatár természetben kijelölt lehetetlen vonala elválasztotta a Vendvidékkel együtt elszakított Lendvavásárhe- lyen álló plébánia templomától, így ezen öt község lakosságát immár tiz esztendeje szerb szuronyok tartA Vendvidéki Szövetség és a Muraközi Szövetség meg akarja épiteni Gáborjánházán a reviziós templomot.“ A „Zalamegyei Újság“ a két szövetséggel együtt gyűjtést indít a templom céljára.
