Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)
1931-01-11 / 8. szám
2 Zalamegye? Újság 1931 január 11. Egy bezerédi legényt a társai szőlőkarókkal súlyosan összevertek. Jutalmak és segélyek rovaton a jutalmazásokra előirányzott 2000 P felhasználásához nem járulhat a miniszter, mert karácsonyi segélyen kívül egyéb segélyben, vagy jutalomban kórházi alkalmazottak nem részesülhetnek. A „bérek“ rovaton fölvett összesen 9 uj állás jóváhagyása ügyében az alispán válasza után dönt. A cselédruházat előirányzatára vonatkozóan megjegyzi a miniszter, hogy a beszerezni szándékolt ruházati cikkeket soknak találja. Miheztartás végett közli, hogy a kapus és irodaszolga részére két évenként egy zubbony, egy sapka, évenként egy nadrág, egy pár cipő és négy évenként egy téli köpeny, — a fütő, kertész és a háziszolga részére egy rend munkásruha egy pár bakancs, az ápoló személyzet részére pedig egy darab fehér köpper köpeny és az ápolónők részére négy fej- disz szerezhető be, azonban ezek csak használatra adhatók ki és a kórház tulajdonaként leltárilag kezelendők. Végül értesíti a miniszter az alispánt, hogy — tekintettel a rendelkezésre álló hitel mérvére, — kénytelen az államkincstár és a nyilvános betegápolási és állami gyermekgondozási pótadó terhére ápolt betegek ápolásával fölmerült költségek fedezetét továbbra is meghatározott keretek közé szorítani és ennélfogva az 1931. évben további intézkedésig a jelenlegi napi ápolási dijak mellett az ezidőszerinti átalányok maradnak érvényben. A városi közgyűlésnek azt a határozatát, hogy egy XI. fizetési osztályba sorozott kórházi kintlakó sebészalorvosi és egy, ugyancsak a XI. fizetési osztályba sorozott orr-, gége- és fülszakos rendelő orvosi állást szervez, a miniszter azzal hagyta jóvá, hogy az utóbbi részére havi 100 P tiszteletdij állítható be. Hogyan is történt, amikor irogatni kezdtem? Irta: FORSTER EDIT. Hát igen kérem, ez igy volt. Egy napon kezembe vettem a tollat és leírtam egy eseményt, amely soha sem történt meg. Azaz mégis megtörtént. Fantáziámban. Mert oly világosan láttam magam előtt mindent, hogy végül arra kezdtem gondolni: hátha ez igaz dolog? De miért írtam le? Ez az: miért írtam le? Nem tudom, a kedves olvasóközönség megtisztelt-e már annyira kedves érdeklődésével, hogy hajlandó-e végigolvasni ezt is, amelyben Tegnap délután a mentők súlyos állapotban szállították be a kórházba Répás István 22 éves bezerédi fölműves legényt, aki a község melletti urodalomban lakik. Az esetről szűkszavú jelentés számol be. Répás öt-hat legénytársával a hegyen mulatott. Hazafelé tartva a boros legények valamin össze- külünböztek és szőlőkarókkal estek neki Répásnak, akinek a fejét A városi kihágási bíróhoz havonként 20—25 olyan iparos és kereskedő ellen érkezik följelentés, akiknek tanulói igazolatlanul mulasztják el az iskolai előadásokat. Az igazolatlan mulasztások büntetést vonnak maguk után és igy a kihágási biró 6—12 pengős pénz- büntetéssel sújtja a mulasztók munkaadóit. Valóban meglepő, hogy Zalaegerszegen az iparos- és kereskedőtanulók iskolai mulasztásai ilyen nagy arányokat öltenek „és ennek következtében iparosaink és kereskedőink a mai súlyos viszonyok közepette még büntetéspénzeket is kénytelenek fizetni. Jól tudjuk, hogy a mulasztásokpedig nem lesznek költött novellahősök és hősnők, csak egy szerény egyénről szól majd : önmagámról. Kedves olvasóközönségemet vissza kell vezetnem abba az időbe, amikor még tizenkét évet számláltam és a második polgári osztálynak voltam egyik jeles tanulója. Sajnos, csak magántanulója. Sohasem jártam iskolába. Ez meglehetősen sok bánatot okozott nekem. Jó szülőim túlságosan féltettek és annyira szerettek, hogy még ettől is óvtak: az iskolába meneteltől. Ez volt az amúgy boldog gyermekkoromnak egyetlen bánata. Hány éve is ennek? Ezt már igazán nem árulom el! Mert ebből egy-kettőre kiszámíthatnák, hogy hány évet számlálok? Ezt pedig mi, nők szeretjük szigorúan eltitkolni. Örülünk, ha egy évet is elsikkaszthatunk. Ez mindig igy volt, mióta a világ áll. Bár történelmi adatok nem bizonyítják, de azért egészen biztos, hogy Éva anyánk is eltagadott éveiből párat Ádám érdeklődésére. Tehát tizenkét éves voltam és teljes szivemből utáltam a számtant és vegytant. Annál jobban érdeklődtem az össze-vissza verték. A súlyosan sérült legényt vitéz Nagy szepetki körorvos részesítette első segélyben, s mivel állapota rosszabbodott, az orvos intézkedésére a mentők kórházba szállították. A csendőrség megindította a nyomozást a verekedés okának és részleteinek kideritésére. — Répás jelenleg is súlyos állapotban fekszik a kórházban és még nem lehetett kihallgatni. nak okai legtöbbször maguk a tanulók; lehetséges azonban az is, hogy egyes helyeken nem veszik szigorúan a tanulók iskolai kötelezettségét, aminek pedig, amint a büntetések mutatják, nagy ára van ám. Hogy tehát ezek a büntetések elkerülhetők legyenek , s iparosaink és kereskedőink megmenekülhessenek a büntetéspénzek fizetésétől, helyénvalónak találnók, hogy az Ipartestüket és a Kereskedelmi Kör lépnének föl ebben az ügyben és gyakorolnának hatást azokra, akik keveset törődnek tanulóik iskoláztatásával és nem- törődömségöket azután drágán fizetik meg. irodalmi és történelmi dolgok, de legfőképen a görög mitológia iránt. Az istenek misztikus világa szerfelettfoglalkoztattafantáziámat. Eleinte a nővéremtől tanultam, de az utóbbi években ’már felmondta nekem a tanítást. Mint mondá: már nem bir megállani a tekintély piedesztálján velem szemben... Pedig én magamat szörnyű „jógyereknek“ képzeltem... De hát tévedni emberi dolog. így kaptam egy tanárt, aki naponta járt hozzám órákat adni. Kedves, jó ember volt, akire mindenkoron szerető hálával gondolok vissza, úgy mint nővéremre is, amiért annyit vesződött velem. Ha nem is jártam iskolába, azért a talentum ott szunnyado- zott bennem, amivel a tanárokat ki lehet játszani . . . Hamar rájöttem, hogy az én kedves, jó tanítómesterem mindig abból kérdez ki legelőször, amely könyv legfelül fekszik az asztalon. így természetes, hogy a történelem könyv mindig felülfeküdt, mig a számtan és a vegytan legalul húzódtak meg szerényen. Itt más ok is szerepelt, nemcsak ez. Igen szeretett hosszan magyarázni s igy sokszor kifogytunk az időből és a legalsó könyvekre nem maradt idő. Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy azokon a napokon amikor az órarenden a matematika szerepelt, mindig adtam fel neki kérdéseket, amelyekkel megrövidítettem az órák hosszúságát. Egyik nap igen jól viselhettem magamai, mert mamáék kijelentették: velük mehetek színházba. Tehát eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahhoz a történelmi nevezetességű naphoz, amikor megkezdtem irodalmi működésemet. Szörnyű izgalomban készülődtem. Színházba mehetek! Páholyban fogok ülni! Jól emlékszem rá ma is: rózsaszínű ruhám volt. Kibontott hajamat kigöndöritették és a bal fülem mellett hatalmas rózsaszínű masli. Úgy képzeltem : az egész színháznak tudomásul kell vennie ott létemet. Ez az eset nem tartozott az első színházba menetelemhez. Már akkor kulturlénynek éreztem magam. Hiszen hatéves koromban láttam először az Operában a Babatündért. Ez alkalommal a „Bob herceget“ adták Fedák Sárival. Abban az időben nem ismertem Fedák Zsázsánál felsőbb lényt. Ha volt pár megspórolt fillérem, azon rögtön Fedák-lapot vásároltam. A tánciskolái udvarlóim olyan mértékben álltak a kegyeimben, amilyen mennyiségben küldözték a Fedák-lapokat. Kis gyűjteményemet naponta végignéztem. De szerelmesen lángoló szivemet ez sem elégítette ki. Trafik állt az utcasarkon, kedves jó nénike árusított benne. Hamarosan barátságot kötöttem vele. Nálam ez már akkor is gyorsan ment. így ő megengedte, hogy amikor nem állt rendelkezésemre egy képes kártyáért járó összeg, legalább végignézhettem az összes Fedák képeslapokat. Ezek a műveletek sokszor naponta kétszer is megismétlődtek. Szülőim és testvéreim szerető mosollyal nézték csillogó szemeimet s kipirult arcomat, amellyel lestem a vasfüggöny megmozdulását. Hiszen az eszményi ideál megjelenését jelentette. Ki ne emlékeznék még arra az édes zenéjü, szentimentális, bűbájos operettre ? Amikor felhangzott a valamikor annyira népszerű: Londonban hej, Van számos utca... S a pajkos kis királyfi megjelenik a kőfalon, öreg nevelőjével most térve vissza a vidám éjjeli kalandról, szinte önkívületben ragadtam meg a színházi látcsövet. Csak később vettem észre, hogy a nagy izgalomban fordítva vittem a szememhez . . . Az előadás oly óriási élvezetet szerzett nekem, hogy másnap reggel, amikor már ott ültem az iskolai könyvek mellett, még Nagyarányú igazolatlan mulasztások a zalaegerszegi iparos- és kereskedőtanonc- iskolákban.
