Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)

1931-01-11 / 8. szám

2 Zalamegye? Újság 1931 január 11. Egy bezerédi legényt a társai szőlőkarókkal súlyosan összevertek. Jutalmak és segélyek rovaton a jutalmazásokra előirányzott 2000 P felhasználásához nem já­rulhat a miniszter, mert kará­csonyi segélyen kívül egyéb se­gélyben, vagy jutalomban kór­házi alkalmazottak nem részesül­hetnek. A „bérek“ rovaton fölvett összesen 9 uj állás jóváhagyása ügyében az alispán válasza után dönt. A cselédruházat előirányzatára vonatkozóan megjegyzi a minisz­ter, hogy a beszerezni szándékolt ruházati cikkeket soknak találja. Miheztartás végett közli, hogy a kapus és irodaszolga részére két évenként egy zubbony, egy sapka, évenként egy nadrág, egy pár cipő és négy évenként egy téli köpeny, — a fütő, kertész és a háziszolga részére egy rend mun­kásruha egy pár bakancs, az ápoló személyzet részére pedig egy darab fehér köpper köpeny és az ápolónők részére négy fej- disz szerezhető be, azonban ezek csak használatra adhatók ki és a kórház tulajdonaként leltárilag kezelendők. Végül értesíti a miniszter az alispánt, hogy — tekintettel a rendelkezésre álló hitel mérvére, — kénytelen az államkincstár és a nyilvános betegápolási és ál­lami gyermekgondozási pótadó terhére ápolt betegek ápolásával fölmerült költségek fedezetét to­vábbra is meghatározott keretek közé szorítani és ennélfogva az 1931. évben további intézkedésig a jelenlegi napi ápolási dijak mellett az ezidőszerinti átalányok maradnak érvényben. A városi közgyűlésnek azt a határozatát, hogy egy XI. fizetési osztályba sorozott kórházi kint­lakó sebészalorvosi és egy, ugyan­csak a XI. fizetési osztályba so­rozott orr-, gége- és fülszakos rendelő orvosi állást szervez, a miniszter azzal hagyta jóvá, hogy az utóbbi részére havi 100 P tiszteletdij állítható be. Hogyan is történt, amikor irogatni kezdtem? Irta: FORSTER EDIT. Hát igen kérem, ez igy volt. Egy napon kezembe vettem a tollat és leírtam egy eseményt, amely soha sem történt meg. Azaz mégis megtörtént. Fantáziám­ban. Mert oly világosan láttam magam előtt mindent, hogy végül arra kezdtem gondolni: hátha ez igaz dolog? De miért írtam le? Ez az: miért írtam le? Nem tu­dom, a kedves olvasóközönség megtisztelt-e már annyira kedves érdeklődésével, hogy hajlandó-e végigolvasni ezt is, amelyben Tegnap délután a mentők sú­lyos állapotban szállították be a kórházba Répás István 22 éves bezerédi fölműves legényt, aki a község melletti urodalomban la­kik. Az esetről szűkszavú jelentés számol be. Répás öt-hat legénytársával a hegyen mulatott. Hazafelé tartva a boros legények valamin össze- külünböztek és szőlőkarókkal es­tek neki Répásnak, akinek a fejét A városi kihágási bíróhoz havon­ként 20—25 olyan iparos és keres­kedő ellen érkezik följelentés, akiknek tanulói igazolatlanul mu­lasztják el az iskolai előadásokat. Az igazolatlan mulasztások bünte­tést vonnak maguk után és igy a kihágási biró 6—12 pengős pénz- büntetéssel sújtja a mulasztók munkaadóit. Valóban meglepő, hogy Zala­egerszegen az iparos- és keres­kedőtanulók iskolai mulasztásai ilyen nagy arányokat öltenek „és ennek következtében iparosaink és kereskedőink a mai súlyos viszonyok közepette még büntetés­pénzeket is kénytelenek fizetni. Jól tudjuk, hogy a mulasztások­pedig nem lesznek költött novella­hősök és hősnők, csak egy sze­rény egyénről szól majd : önma­gámról. Kedves olvasóközönségemet vissza kell vezetnem abba az időbe, amikor még tizenkét évet számláltam és a második polgári osztálynak voltam egyik jeles ta­nulója. Sajnos, csak magántanu­lója. Sohasem jártam iskolába. Ez meglehetősen sok bánatot okozott nekem. Jó szülőim túlságosan fél­tettek és annyira szerettek, hogy még ettől is óvtak: az iskolába meneteltől. Ez volt az amúgy boldog gyermekkoromnak egyet­len bánata. Hány éve is ennek? Ezt már igazán nem árulom el! Mert ebből egy-kettőre kiszá­míthatnák, hogy hány évet szám­lálok? Ezt pedig mi, nők szeret­jük szigorúan eltitkolni. Örülünk, ha egy évet is elsikkaszthatunk. Ez mindig igy volt, mióta a világ áll. Bár történelmi adatok nem bizonyítják, de azért egészen biz­tos, hogy Éva anyánk is eltaga­dott éveiből párat Ádám érdek­lődésére. Tehát tizenkét éves voltam és teljes szivemből utáltam a számtant és vegytant. Annál jobban érdeklődtem az össze-vissza verték. A súlyosan sérült legényt vitéz Nagy szepetki körorvos részesítette első segély­ben, s mivel állapota rosszabbo­dott, az orvos intézkedésére a mentők kórházba szállították. A csendőrség megindította a nyomozást a verekedés okának és részleteinek kideritésére. — Répás jelenleg is súlyos állapot­ban fekszik a kórházban és még nem lehetett kihallgatni. nak okai legtöbbször maguk a tanulók; lehetséges azonban az is, hogy egyes helyeken nem veszik szigorúan a tanulók iskolai kötelezettségét, aminek pedig, amint a büntetések mutatják, nagy ára van ám. Hogy tehát ezek a büntetések elkerülhetők legyenek , s iparosaink és kereskedőink meg­menekülhessenek a büntetéspénzek fizetésétől, helyénvalónak találnók, hogy az Ipartestüket és a Keres­kedelmi Kör lépnének föl ebben az ügyben és gyakorolnának hatást azokra, akik keveset törődnek tanulóik iskoláztatásával és nem- törődömségöket azután drágán fizetik meg. irodalmi és történelmi dolgok, de legfőképen a görög mitológia iránt. Az istenek misztikus világa szerfelettfoglalkoztattafantáziámat. Eleinte a nővéremtől tanultam, de az utóbbi években ’már fel­mondta nekem a tanítást. Mint mondá: már nem bir megállani a tekintély piedesztálján velem szemben... Pedig én magamat szörnyű „jógyereknek“ képzeltem... De hát tévedni emberi dolog. így kaptam egy tanárt, aki naponta járt hozzám órákat adni. Kedves, jó ember volt, akire mindenkoron szerető hálával gondolok vissza, úgy mint nővéremre is, amiért annyit vesződött velem. Ha nem is jártam iskolába, azért a talentum ott szunnyado- zott bennem, amivel a tanárokat ki lehet játszani . . . Hamar rájöttem, hogy az én kedves, jó tanítómesterem mindig abból kérdez ki legelőször, amely könyv legfelül fekszik az asztalon. így természetes, hogy a történelem könyv mindig felülfeküdt, mig a számtan és a vegytan legalul húzódtak meg szerényen. Itt más ok is szerepelt, nemcsak ez. Igen szeretett hosszan magyarázni s igy sokszor kifogytunk az időből és a legalsó könyvekre nem maradt idő. Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy azokon a napokon amikor az órarenden a matematika szerepelt, mindig adtam fel neki kérdéseket, ame­lyekkel megrövidítettem az órák hosszúságát. Egyik nap igen jól viselhettem magamai, mert mamáék kijelen­tették: velük mehetek színházba. Tehát eljutottunk ahhoz a pont­hoz, ahhoz a történelmi neveze­tességű naphoz, amikor megkezd­tem irodalmi működésemet. Szörnyű izgalomban készülőd­tem. Színházba mehetek! Páholy­ban fogok ülni! Jól emlékszem rá ma is: rózsaszínű ruhám volt. Kibontott hajamat kigöndöritették és a bal fülem mellett hatalmas rózsaszínű masli. Úgy képzeltem : az egész színháznak tudomásul kell vennie ott létemet. Ez az eset nem tartozott az első színházba menetelemhez. Már akkor kulturlénynek éreztem magam. Hiszen hatéves koromban láttam először az Operában a Babatündért. Ez alkalommal a „Bob herceget“ adták Fedák Sári­val. Abban az időben nem ismer­tem Fedák Zsázsánál felsőbb lényt. Ha volt pár megspórolt fillérem, azon rögtön Fedák-lapot vásá­roltam. A tánciskolái udvarlóim olyan mértékben álltak a kegye­imben, amilyen mennyiségben küldözték a Fedák-lapokat. Kis gyűjteményemet naponta végig­néztem. De szerelmesen lángoló szivemet ez sem elégítette ki. Trafik állt az utcasarkon, kedves jó nénike árusított benne. Hama­rosan barátságot kötöttem vele. Nálam ez már akkor is gyorsan ment. így ő megengedte, hogy ami­kor nem állt rendelkezésemre egy képes kártyáért járó összeg, leg­alább végignézhettem az összes Fedák képeslapokat. Ezek a műveletek sokszor na­ponta kétszer is megismétlődtek. Szülőim és testvéreim szerető mosollyal nézték csillogó szemei­met s kipirult arcomat, amellyel lestem a vasfüggöny megmozdu­lását. Hiszen az eszményi ideál megjelenését jelentette. Ki ne emlékeznék még arra az édes zenéjü, szentimentális, bűbá­jos operettre ? Amikor felhangzott a valamikor annyira népszerű: Londonban hej, Van számos utca... S a pajkos kis királyfi megje­lenik a kőfalon, öreg nevelőjével most térve vissza a vidám éjjeli kalandról, szinte önkívületben ragadtam meg a színházi látcsö­vet. Csak később vettem észre, hogy a nagy izgalomban fordítva vittem a szememhez . . . Az előadás oly óriási élvezetet szerzett nekem, hogy másnap reggel, amikor már ott ültem az iskolai könyvek mellett, még Nagyarányú igazolatlan mulasztások a zalaegerszegi iparos- és kereskedőtanonc- iskolákban.

Next

/
Thumbnails
Contents