Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)
1931-03-07 / 54. szám
2 Zalamegyei Újság 1931 március 7. és ildomosán szerényen vár... vár... vár. — Azután mire megkezdődik a bál. ruhája gyűrött és fakó kis arca meg is zöldült a hidegben, a többi rokonlány szebb is, pompásabb is, illatossabb is, hangosabb is nála, hát mit tegyen szegényke? Úgy, ahogy jött, megszökik csendben és a háziaknak, a gazdag Természetnek, soha sem jut eszébe megkérdezni : ugyan hova lett az a szegény, jó kislány... hova lett a hóvirág? Szóval érkezőben van a tavasz. Ezt példázza, ezt jelzi a hóvirág megjelenése, Első hírnöke a tavasznak, melytől oly sokat remél ma a magyar. Hiszi, hogy ez igazi magyar tavasz lesz. A jobb sors, a feltámadás tavasza, ami életet, munkát hoz e letört országba. Munkát, ami megindítja a vérkeringést s kenyeret ad. A zalaegerszegi ipartestület 528 tagja 81 féle iparágat űz. Most jelent meg a zalaegerszegi ipartestület közgyűlési meghívója, mely tartalmazza az ipartestület tagjainak névsorát is, még pedig az 1930 december 31. állapotok szerint. Ebből a névsorból megtudhatjuk, hogy Zalaegerszegen az ipartestület kebelében 528 önálló iparos van, akik 81 féle iparágat űznek. Szakmák szerint: aranyműves 1, aranyműves és műszerész 1, asztalos 29, ácsmester 1, igazolványos ács 9, bádogos 6, bádogos és rézműves 3, bognár 4, borbély és fodrász 19, cementáru készítő 2, cipész 79, csizmadia 8, cipő- felsőrész készítő 9, cukrász 4, cukrász és mézeskalácsos 1, cserép- és palafedő 2, cserépfedő 3, cséplőgéptulajdonos 4, elektrotechnikus 3, esztergályos 3, építész 1, építési vállalkozó 1, építőmester 1, fazekas 1, fehérnemű varrónő 1, fényképész 5, fogtechnikus 2, géplakatos 13, géplakatos mechanikus 1, géplakatos és mérlegkészitő 2, hentes 2, kalapos 3, kádár 3, kályhás 6, kárpitos 4, kávés 2, kefekötő 2, kelmefestő 1, kertész 6, kékfestő 2, kéményseprő 2, késmüves 1, kocsifényező 2, kovács 8, könyvkötő 3, könyvkötő, nyomdatulajdonos 1, köteles 1, kőfaragó 3, kőműves mester 18, igazolványos kőműves 20, lakatos 7, lakatos és fegyvermüves 2, magyar szabó 22, mázoló 1, mérnök és építési vállalkozó 4, mészáros 2, mészáros és hentes 28, mézeskalácsos 2, molnár 5, női fodrász 1, női kalapkészitő 6, női szabó 27, nyomdász 4, órás 5, rézműves 2, sapkás 1, sütő 10, szabó 31, szappanos 2, székes 1, szíjgyártó 7, szikvizgyáros 3, szitás 1, szobafestő 14, szűcs 2, takács 5, téglagyáros 3, üveges 2, vegytisztító 1, vendéglős és korcsmá- ros 20, villanyszerelő 1. A képviselőház ülése. Budapest, mátc. 6. A képviselőház mai ülésén az iparfejlesztésről szóló törvényjavaslatot tárgyalták. Esztergályos János szociáldemokrata párti tiltakozott ama beállítás ellen, mintha a javaslat a kisiparosok érdekeit szolgálná. Ez csak azt a célt szolgálja, hogy a kormány a kisiparosokat most, a választások előtt a kormány a maga részére hódítsa. A javaslat — szerinte — nem alkalmas a kisiparosok panaszainak megszüntetésére, sem az ipar fejlesztésére. Csak 3—4 bank fogja az új törvény hasznát élvezni. Részletesen foglalkozik a kisiparosok sérelmeivel. A javaslatot nem fogadja cl. Frühwirth Mátyás azt hangoztatja, hogy az iparfejlesztéssel foglalkozni kell, mert a mezőgazdaságban túltermelés van, ezen a téren tehát nem vagyunk képesek több embert foglalkoztatni. Helyes utón jár a javaslat, amikor az 1907. évi iparfejlesztési törvény által megszabott határok között mozog. Az iparfejlesztésnek alapföltétele, hogy csak magyar iparcikkeket vásároljunk és mellőzzük a külföldi gyártmányokat. Beszédének további folyamán a kézműipar fokozott támogatását sürgette. Önálló ekszisztenciák teremtése fontos iparpolitikai föladat. Örül, hogy a kormány ezt napirendre hozta. Végül a kisipari hitel rendezését kérte s jóleső örömmel konstatálta, hogy a kisiparosok is kaphatnak exporthitelt. A javaslatot elfogadja. Kolozsvárott kommunista irodát lepleztek le. Bukarest, márc. 6. Kolozsvárott jól szervezett kommunista irodát leplezett le a rendőrség. A rendőrség közegei már hosszabb idő óta figyelték Erdélyi Józsefet és a vele vadházasságban élő Halász Honát. Mikor azután házkutatást tartottak náluk, nagy tömeg lázitó iratra, fegyverre és a kommunista vezetők névsorára bukkantak a rendőrök. Halász Ilona ruhájának bélésében megtalálták a kommunista futárok ismertető jelvényét. , — A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület közgyűlése. A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület folyó évi március 8-án (vasárnap) délután fél 6 órakor tartja évi közgyűlését a Kulturház kongregáció» termében a következő tárgysorozattal : 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelenlés. 3. Pénztárosi jelentés. 4. Tisztikar és választmány tagjainak megválasztása. Az egyesület pártoló és működő tagjait ezúton hívja meg az Elnökség. — Liceális előadás. A gimnáziumi Diákszövetség tervezet szerinti utolsó előadását vasárnap (8-án) fél 5 kor tartja a tornateremben, a következő műsorral: 1. Szaval Szecskay Dezső gimn. tanuló. 2. a) Schumann: Träumerei, b) Részlet Brahms V. magyar táncából. Hegedűn — harmonium kísérettel — előadja Bálint Béla. 3. Farkas Béla dr. orvos ismeret- terjesztő előadást tart: „Az influenzáról“. 4. Szaval: Király György. 5. Horváth József és cigányzene- kara újabb magyar nótákat játszik. 6. Duzár Imre dr. cigányzene kísérettel magyar dalokat énekel. Belépődíj nincs, önkéntes adományok diákjóléti célt szolgálnak. NAP I HÍREK Róm. kát.: Tamás. Prot. Tamás. — Görög ijVazul. Izr.: S.KiThisza. Nap kel: 6 óra 31 perckor. Nyugszik 5 óra 52 perckor^ Idő i Jobbára borult, nyugaton csapadékra és enyhülésre hajló idő várható. — A mai konferenciabeszéd este fél 7-kor kezdődik a Kultur- házban. — Doktorrá avatott postatiszt. Szőke László keszthelyi postatisztet a pécsi tudomány- egyetemen az államtudományok doktorává avatták. — Kőszegi főtisztviselők Zalaegerszegen. Jambrits Lajos Kőszeg város polgármestere vitéz Nagy Miklós dr. tanácsos, polgármesterhelyettessel és S chlamadin- ger Otmár villanytelepi vezetőmérnökkel együtt ma délelőtt Zalaegerszegre érkezett, hogy a régi villanytelep gépeinek megvásárlása ügyében tárgyaljanak a polgármesterrel és a műszaki tanácsossal. — Szülői értekezlet. Az állami polgári leányiskolában tegnap délután szülői értekezlet volt, amelyen Steyrerné Kardos Ilona tanár igen szépen összeállított érdekes előadást tartott a gyermeki lélek fejlődéséről és a leánynevelésnél követendő irányelvekről. A nagy számban egybegyült szülők lelkes helyesléssel honorálták a tanulságos előadást és azután a tanári kar tagjainál érdeklődtek leánykáik viselkedése és tanulmányi előmenetelök felől. — Revíziós nagygyűlés. A Revíziós Liga Szombathelyen nagygyűlést tart vasárnap délelőtt fél 11 órakor. A nagygyűlés keretében megalakul a liga helyi tagozata, Mikes János gróf megyéspüspök védőségével. A központból Ilosvay Gusztáv nyugalmazott államtitkár vesz részt a nagygyűlésen. — A zalaegerszegi Nőegylet nagy jelmezes és műsoros estje a Bárány szálló nagytermében szombaton este fél 9 órakor kezdődik. A rendezőség kéri a közönség pontos megjelenését, mert a helyek iránt igen nagy az érdeklődés, ami érthető is, mert Zalaegerszegen eddig még nem látott látványos és szórakoztató revü kerül bemutatásra. Ezenkívül több művészi és egyúttal szenzációsan érdekes számot adnak elő. Vendégeket szívesen lát a rendezőség. — Ajándék a kormányzónak. Nádi István, a Festetics uradalom keszthely—ujmajori gazdaságának bérese, a 20. honvéd gyalogezred rokkantja két darab 30 cm. magas serleget faragott ki fából. A serlegek virágdiszitésektől ékesek s azokat az ügyeskezü ember fölajánlotta Horthy Miklós kormányzónak. Erősen emelkedett a belföldi teageri ára. A magas takarmányárak miatt a legtöbb gazdaságban rozzsal és tengerivel etetik a jószágot. A csekély készletek miatt erősen emelkedett a belföldi tengeri ára, minek folytán nagy érdeklődés mutatkozik az olcsóbb külföldi tengeri iránt. Főleg a jugó és román tengeri jön be az országba, mely Budapesten elvámolva 12 80 pengőbe kerül. — Halmi Jenő színtársulata Győrött. Halmi Jenő színigazgató, aki néhány évvel ezelőtt Zalaegerszegen is működött, társulatával folyó hó 11-én kezdi meg Győrött egy hóuapra tervezett vendégszereplését. Az előadásokat a Lloyd termében tartják.-- A zalaegerszegi Notre- Dame „Gróf Klebelsberg“ r. k. tanitónőképző I. osztályára az 193 i—32. tanévre április 30 ig lehet folyamodni a Szombalhely- egyházmegyei Főhatósághoz címzett, de az intézet igazgatóságához beküldött kérvénnyel. Melléklendő : születési anyakönyvi kivonat, keresztlevél, a középiskola III. osztályáról bizonyítvány s a IV. osztályról félévi Ériesitő. Ha a folyamodó a folyó tanévben nem rendes tanuló, erkölcst bizonyítvány is. A kérvény 1 pengős, mellékletek 30 filléres okmánybé- lyeggel szerelendők fel; szegénységi bizonyítvány mellett ezek béiyegmentesek. A tanitónőképző- vel kapcsolatos szépfekvésü és modern internátusba a felvételt a Rendház főnökn^je eszközli. Ben- lakó növendék csak kath. lehet. Évi tartásdij 700 P. Az internátusbán benlakó hadiárvák és hadirokkantak gyermekei az igazgatóság felterjesztése alapján évi 420 P segélyt nyerhetnek. Tájékoztatót készséggel küld az inter- náíus vezetősége, (Zalaegerszeg, Notre Dame zárda.) — Kanizsán elfogtak egy, három év óta körözött egyént. A pestvidéki törvényszék mintegy három évvel ezelőtt sikasztás miatt jogerősen fogházra Ítélte Kiss Imre vásári kereskedőt.' Kiss azonban több hónapi halasztást eszközölt ki s mikor az idő lejárt, nem jelentkezett, hanem lakását áttette Budapestről Pesterzsébetre. Körözés folytán a nagykanizsai detektívek rátaláltak egyik korcsmában. Letartóztatták és átadták a nagy- kanizsai kir. ügyészségnek. — Rémes vicc. — Melyik országban van legkevesebb analfabéta? — Nos? — Írországban, mert ott minden ember — ir. — Fölmentették az önbetörés vádja alól. Odor József csesztregi kereskedőt a nagykanizsai kir. ügyészség a fenforgó gyanuokok alapján önbetöréssel vádolta. A kanizsai törvényszék két tárgyalás után újabb tanuk kihallgatását rendelte el. Most volt azután a végleges főtárgyalás, amelyen bebizonyítást nyert, hogy Odor Józset a kérdéses időben otthon tartózkodott. A bíróság a vád és, következményei alól fölmentette Ódort. rolni, felkeressük a SCHÜTZ áruházat. 3921