Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-08-14 / 33. szám

XXIX. évfolyam Zalaegerszeg, 1910. augusztus 14. 33. szám. Előfizetési dij: Egész évre . 10 K - f t^él évre 5 K — f Megy ed évre . 2 K 50 f Kjfyes szám ára 20 ti II ér Hirdetések : •Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K Kéziratokat nem küldiiuk víhst/.k ZALAVARMEGYEI HIRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. A király. Ünnepre készül a monarkia minden népe, hogy megüljék az agg uralkodónak, a hatalmas Habsburg-ház bölcs fejének nyolcvanadik évfordulóját. Ezekbó'l az ünnepségekből mi magyarok is kivesszük a magunk részét. Nem csak a külsőségekben, hanem szivünk szerint is. De Magyarországon nincsenek szolganépek és rabszolgalelkek s ezért az ünnep fényében és hódolatában, amely egy nemesszívü aggastyán feje fölé glóriát borít, nem tagadjuk el azt sem, hogy az ünneplésbe fájó érzéseket is vegyít a visszaemlékezés és keserűséget kever az a tudat, hogy a legloyálisabb alattvalók csak izeuetet küldhetnek Szent István koronájának felkent viselőjéhez, aki nem fényes Budavárában, nem magyar szóval köszöntve ünnepel. Nyolcvan esztendő hosszú idő. Az emlékezet is kifárad, mire a multat végigjárja. A kis emberek, akik szűk körben mozgó életükön végig tekintenek, csendes melankóliával csinálják meg a hosszú évtizedek apró számadásait. De minő érzései lehetnek egy királynak, aki kora ifjúságától kezdve népek sorsát irányította! Milyen hangulat foghatja el annak az agg uralkodónak lelkét, akinek szívét százszor megsebezte a sors, aki birodalmak óriási gondjait viselve vérző szívvel járta a hatalom és dicsőség útjait, amely sirok és fájdalmak kálváriája között vezetett előre, amíg elért az aggság hófehér havával borított csúcsára, ahonnét már mély életbölcsességgel tud az ember visszatekinteni a múltba. Hogyan emlékezik vissza a hatalmas Caesar uralkodásának viharos éveire, amelyek alatt fegyverek döreje hangzott birodalma határain, majd halálos némaság borult a meggyötört népekre s ellenséges indulatok vonultak fel a leghatalmasabb trónusok ellen? Minő érzésekkel gondol vissza arra az időre, amikor a császári korona gyémántjait tördelték ki a felszabadulásra vágyó népek s az országok szívében szabadságdalokat éneklő tömegek ostromolták a dinasztia százados hagyományait? Ahogy a nemzetek emlékezetében élnek és élni fognak a szenvedéssel teljes mult képei, ugy élnek azok a trónon is. És a magas kor jutalma az, hogy be tud számolni az ember minden csalódásáról. De aki alkotott és teremtett is életében, az élete alkonyán meg tud vigasztalódni a csalódásokért, mert emléket állított magának és lelkének ereje, amelynek neve munka, nem tünt el nyomtalanul. Nagy királyunk életének utolsó évtizedei pedig alkotásban és munkában teltek el. Eltűntek a sötét képek, elült a harci zaj és uj korszak kezdődött, dicsőséggel és áldással teljes. Puszta téreken felvirult az élet, a lelkek fagya felengedett és szebb jövendő hajnala kelt fel a Habsburg dinasztia alatt élő népek fölött. A béke és megértés nagy munkájában a bölcs király járt elől. Példát adott, királyi példát minden idők uralkodóinak, mert szakított hagyományokkal, évszázados előitéleíekkel s megmutatta: hogyan kell keresni a népek boldogulását, meghódolni még a koronás főnek is a változott idők uj szelleme előtt, feledni a multat és munkálni a jövőt. Mély bölcseség és királyi erények kellettek ahoz, amit I. Ferenc József az alkotmányos idők alatt cselekedett. A dinasztia sok száz évre visszanyúló hagyományait törte át erős kézzel és népeket szerető szívének mefegével. Ferenc József önmaga egy fejezet a történelemben. Nemcsak a Habsburgok családjának könyveiben óriás, nem csak egy birodalom sorsában, hanem egész Európa jelenében ott van az ő hatása. És ha nem egy soknyelvű, széthúzó érdekek által eldarabolt birodalom élére állítja a végzet, nemzetének Küzdelem. A hatalmas bankigazgatónak lakásán már régen aludt mindenki, mikor a ház ura is arra szánta el magát, hogy nyugovóra térjen. Halkan, lábujjhegyen lépett be a hálószobába, hogy alvó feleségét föl ne ébressze és nesztelenül vetkőzni kezdett. Néhány perc múlva maga is ágyban volt és hamarosan lecsavarta az éjjeli szekrényen álló villamos lámpát. Csönd és sötétség borult az egész lakásra. Az igazgató nem birt mindjárt elaludni. Csak most hagyta félbe a munkát és agya még nagyon is friss volt. A nagy csendben szinte lármázott a mellette fekvő asszony szabályos lélegzése. Most hirtelen papucsos léptek zaját halotta a másik szobában. Meggyújtotta a lámpát s a szobaleány lépett be, álmosan félig felöltözve. — Egy ur keresi a nagyságos urat, — mondta halkan. — Egy ur? Kicsoda? — A nevét nem mondta, de igen fontos és sürgős hivatalos ügyben kell a nagyságos úrral beszélnie. — Vezesse a szobámba. Az igazgató nem tudta elgondolni, ki lehet és mit akarhat késői vendége. De ugy vélte, hogy ok nélkül nem áldozza föl senki az éjszakáját és fölkelt. Magára vette a hálóköntösét, cigarettára gyújtott és kifelé indult. Erős, vérmes ember volt, akit izgattak a veszedelmek. Kissé gondolkozni látszott, aztán visszafordult és egy kis pisztolyt osusztatolt a zsebébe. Nyugodtan a dolgozó szobája felé tartott, ahol az éjjeli látogató már várta. Elegáns, magas fiatalember volt. Sápadt arcán valami különös elszántság ült, szemhéjjai duzzadtak voltak. Az igazgató nyomban megismerte bankjának egy pénztárosát, Juhász Gézát. — Bizonyára uem valami jelentéktelen ügy hozta ide ilyen szokatlan időben, — szólt s egy fauteuillben elhelyezkedett. A szembenlévővel vendégét kinálta meg. —- Rendkívüli ügyben jöttem, nagyságos uram, — szólt a fiatalember, izgatottságtól remegő hangon. Hosszas habozás után szántam magamat erre a lépésre, de nem tehettem másképp. Éjjel kellett jönnöm, nehogy valaki megtudja . . . — Térjünk a dologra, — mondta az igazgató kissé türelmetlenül. — Arról van szó, nagyságos uram, hogy a bank két tisztviselője csalás és sikkasztás céljából szövetkezett. — Csalás és sikkasztás céljából ? — Hamis betéti könyvvel akarnak a pénztárnál egy nagyobb összeget felvenni. — Ki az a két tisztviselő? — Az egyik az ellenőrző osztály főnöke . . . — Igmándy?! Hihetetlen. És ki a másik ? — A másik — én vagyok, nagyságos uram. — Maga? — Amint ebből látni méltóztatik, nem rágalmazok, hanem pozitív adatok alapján beszélek. — De hát beszéljen az Istenért. Mondjon él mindent, amit tud. — Mikor három hónappal ezelőtt a négyes számú pénztár pénztárosává neveztek ki, már akkor feltűnt előttem, hogy Igmándy keresi a velem való érintkezést, holott azelőtt jóformán alig ismertük egymást. Minduntalan sörözni hivott s ilyenkor panaszkodott, hogy a bank őt milyen rosszul fizeti. Nem bir megélni, mert előkelő társasága van és fizetése sem rangjával, sem társadalmi állásával nincsen arányban. Egy kis sikkasztás segítene, szokta mondani. Eleinte tréfásan, későbbi találkozásaink alkalmával már komolyabban. A bank úgymond, meg sem érezne egy negyven-ötvenezer koronás érvágást. Ma már határozott ajánlatot tett. Hamis betétkönyvet állítanánk ki egyik igazi betevő nevére, eredeti aláírásainkkal látjuk el s egy hordárral a betét nagyobb felét felvétetjük. Az összeget én fizetem ki. — Maga mit válaszolt neki ? — Gondolkozási időt kértem. Holnapra Ígértem a válaszomat, amikor a részleteket is megbeszéljük. Mai számunk 12 oldal'