Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-08-14 / 33. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 augusztus 14. apostola, újjászervezője, évszázadokig fenálló alapok építője lehetett volna. Minden magyar szív megérzi, minden agy megérti, hogy nagy okunk van hálát adni a Gondviselő Istennek az agg király hosszú életéért. És amikor hódolatunkat a trónhoz juttatjuk, csak a fényt és áldást szabad látnunk, amely Ferenc József életének nagy munkájából felénk áradt; el kell felednünk egy fájdalmas multat, amely a végzet átka s nem csak en^berek bűne volt. Ne keveredjen ez ünnep derűjébe a borongó árnyék, amely századok óta ott lebeg a magyar nemzet és a trón között. Csak Ferenc József nagy alakját, bölcs fejét, békeszerető szívét lássuk, amely a nagy csapások és sötét idők bűnei után áldást osztott és uj korszakot teremtett. Ez az uj korszak, ha küzdelmek után is, meg fogja hozni a teljes megértést, haza fogja hívni egykor a magyar királyt s majdan, amikor ez a nemzet diadalmasan ünnepli a nagy, szabad, hatalmas Magyarország feltámadását, el fog zarándokolni I. Ferenc József sírjához, mert ő volt az, aki az uj korszakot megnyitotta s erőink kifejlesztésének lehetőségét megteremtette. És ha ma még távol van is a teljes megértés kora, hódolat illeti a nagy királyt, akinek életét nyújtsa hosszura a Gondviselés. Szocialisták és a kormány. A szocialisták küldöttséget menesztettek a kormányelnökhöz, melyben előterjesztették mindama keserveiket és panaszaikat, melyek hosszú idők alatt felgyülemlettek s a melyek orvoslását mind-mind a mostani kormánytól s azok közegeitől várják. Felpanaszolták, hogy alapszabályaikat nem akarják abban a formában, ahogyan azt ők a belügyminisztériumnak felterjesztették, megerősíteni, hanem különféle módosításokat óhajtanak. Ez eljárás szerintünk, sérti az egyesülési jog szabadságát, mert beavatkozik az egyesek társulási életébe, mikor nem engedi, hogy az egyik társadalmi osztály a másik, sőt valamennyi ellen nyiltan szervezkedjék. Nem engedi a harcot, a háborút hirdetni az egész társadalmi rend ellen, hanem azt az igazságtalanságot kivánja, hogy a szooialisták is épen ugy férjenek a bőrükben s maradjanak békén, mint a többi, nem szooialista, de adót fizető polgárság. Hát ez bizony nagy igazságtalanság a hatóságoktól. A belügyminisztérium illető szakosztályának referensét, aki azt merte javasolni, hogy ezeket az alapszabályokat módosítás nélkül megerősíteni nem lehet, egyenesen nyugdíjba kellene küldeni, de még akkor is előbb megfosztandó lenne nyugdijigényjogosultságától. Hogy is gondolhat arra, hogy törvényekkel, jogokkal szabályzót! államban eltiltsanak egy csomó embert attól, hogy osztályharcra, minden ellen való háborúságra szervezkedjék s ezt nyilt alapszabályokban meg is erősítse. A miniszterelnök válaszában természetesen kijelentette, hogy a sérelmeket alapos vizsgálat alá veszi, de már előre is kijelentheti, hogy semmiféle néposztályt, a többiek rovására, sőt jogai ellenében nem támogathat. Nem támogathatja tehát a szociálistákat a többi társadalmi rend ellenében hirdetett háborús akciójukban, sőt mindenki jogának épségben tartása mellett, a közrend s államhatalom békéjének megóvásáért minden tőle telhető eszközt felhasznál s téuykedését előre be is jelenti. A szocialisták, kik ez uj kormánytól ugylátszik valamelyes Kristóffy-igérte kedvezményeket vártak, természetesen hosszú orral távoztak a miniszter rezidens okos és indokolt válasza után s ezek után lemondanak azokról a fényeseknek szőtt álmokról, melyeket a választási küzdelmek alatt elhangzott beszédek folyományaképen, az ő országuk eljöveteléről álmadoztak. Szinte érthetetlen, hogy alapjában véve mégis intelligens emberek olyan kívánságokat támasztanak a kormánnyal szemben, amely kívánságok a közrend elleni tendenciájuknál fogva, máimagukban sem engedélyezhetők s hogy kellemetlen neki az a természetes felelet, mely semmi 8'in alatt másképen nem alakulhatott ki. Mindenesetre a miniszterelnök válaszából meggyőződést meríthettek, hogy Magyarországon még mindig nem érkezett el az általuk várva-várt időszak, amikor a szocialista tanok ez országra nem is alkalmazható paragrafusai életbe léptethetők s elteszik mindazt a sok keservet, haragot, és bosszút szomjazó megtorlást, amit a régi rend s államhatalom intézkedései lelkükben fakasztottak, egy jobb korszakra, amikor majd a Kristóffy-féle államférfiak kerülnek az államhatalom élére s ők intézik annak a 20 millió embernek a sorsát, kik a hármas hegy és négy folyó hónát lakják és pedig ugy, ahogy azt az alig százezer szooialista kivánja. Addig azonban a régi s bevált rend szerint kormányozzák ezt az országot a nagy többség tetszése mellett s gyarapodunk s szaporodunk azok mellett a törvények és intézkedések mellett, amelyek immár ezer esztendő óta kormányozzák hazánkat. Akinek pedig ez a rend s ezek a törvények nem tetszenek, azoknak jogukban áll az emberi jogok alapján más, jobb alapokra fektetett s a szocializmusnak inkább kedvező országokat boldogítani. Senki sem fogja tartóztatni őket ! Soroznak. Szellős, nrigy barakkokban, kopott vagy frisj sen meszelt kaszárnyafalak között, néhol kibérelt i borszagos szállodatermekben már javában folyik a sorozás. Ennek az évről-évre visszatérő munkának sok ; tanulsága van. Legfontosabb momentuma azon! ban az, hogy a családok dolgozó, kenyérkereső • munkájában hoz változást. A hivatalnok-családokban csakúgy, mint a gazdáékban. Ha tud. niillik a család katonaköteles gyermeke beválik a sorozáson. I Az idén, a hét hónapig tartott törvényen | kívüli állapot miatt, ujoncmegajánlás hijján, I elmaradtak a tavaszi rendes sorozások, de annál i nagyobb lendülettel vetette rá magát a hadvezetőség az augusztus 8-án megkezdődött késői j sorozásra. A parlament uj ülésszakának is első i sürgős teendői közé tartozott az ujonojutalékról • és az ujoncmegajánlásról szóló 1910-ik évi I. ; t.-cikk elfogadása, amely néhány nappal ezelőtt i már királyi szentesítést is nyert. j Nálunk, magyarok között, komoly nagy szociá| lis vonatkozása van a sorozásnak. Európa egyik legerősebb mezőgazdálkodó országa vagyunk s ! még akkor is megéreznénk annak a 120—150,000 , katonává deklarált polgárnak a hiá yát, akikét évről-évre a hadvezetőség besoroz, ha már régóta nem fogyasztaná erőnket az amerikai kiváu dorlás. Amerikában, ahol már egész kis külön Magyarország van, a 80-as évek elején megindult tömeges kivándorlástól máig körülbelül 2 és egy negyed millió magyar vándorolt ki. Ezek az ivadékaikkal együtt, még nem szervezett tömegben, mintegy 3 és egynegyed millió számban élnek odakint s régen tudott dolog, hogy a munkás magyar nép színe-java, a bátrabbja, a semmi nehéz munkától vissza nem riadó kitűnő munkástömeg hagyta itthon ősei földjét, a gazdagabb kenyérért. Akik ma még itt élnek közöttünk, ezekre a kezekre igazán kétszeres Az igazgató Dngy lépésekkel járt a szobában fel és alá. — Most nem tehetünk semmit, — szólt aztán Juhászhoz. — Maga színleg fogadja el az ajánlatot és holnap délben, hivatalos óra után, jöjjön fel hozzám s referáljon a fejleményekről. A fiatalember fölkelt és mélyen meghajolt. — Addig is köszönöm a fáradságát, szólt újból az igazgató és kezet nyújtott a távozónak. Lelkiismeretességének és szemességének jutalma nem fog elmaradni. Az igazgató másnap korábban ment a hivatalába. A leleplezés érthetően izgatta, annál is inkább, mert a meggyanúsított Igmándy azokhoz a tisztviselőihez tartozott, akiket nem szeretett. Túlságosan önérzetes volt, örökké békétlenkedett. De különösen az boszantotta — s ezért jóformán üldözte is — hogy mindenütt nagy tehetségnek tartották. Még igazgatósági társai is ugy emlegették, mint a jövő emberét. A délelőtt folyamán különféh ürügyek alatt az egyes osztályokba látogatott el, ami a legnagyobb ritkaságok közé tartozott. Bement Igmándyhoz és egyet-mást kérdezett tőle. A rendkívül megnyerő modorú és keresetlen eleganciával öltözködő fiatalember a legnagyobb elfogulatlansággal beszélgetett mindenható és utált főnökével. — Csak csicseregj, — gondolta magában, — a kezemben vagy jómadár. Délután félegy órakor ért véget a hivatalos idő és az igazgató az ablakból látta, amint, a tisztviselők csoportokban hagyták el az épületet. Igmándyt ós Juhászt is ott látta a távozók között, de külön-külön mentek el. Türelmetlenül várta a följelentőt. Juhász pontban egy órakor lelkendezve állított be az igazgató szobájába. — Nagyságos uram, — szólt a sietéstől és az izgalomtól elfúló hangon,'beszéltem Igmándyval. Délután hat órakor beszéljük meg részletesen a teendőket. — Hol fognak találkozüi ? — Itt az épületben. Az igazgatósági ülésteremben. Hat órakor, amikor már csak a szolgák vannak itt. Azért az ülésteremben, mert ott délután nem takarítanak. Az igazgató elgondolkozott. — Ezen a randevún én is résztveszek, — szólt. Jöjjön velem. Mindketten átmeutek az ülésterembe, mely az épület másik szárnyában volt. A teremben egy hosszú tölgyfa-asztal állt, körülötte kényelmes karosszékek. A falon olajba festett arckép s hátul, az elnöki szék mögött, egy állványon Magyarország nagy térképe íüggött. Leért ^ész a földig. Az igazgató rövid gondolkodás utáu egy széket tett a térkép mögé. Én már háromnegyed hatkor ide fogok ülni. Maga beszéljen azzal az emberrel o-iak ugy, mintha semmit sem tudna. Majd aztáu éu fejezem be a beszélgetést. Juhász és Igmándy hat órakor találkoztak a bank kapujában. Hallgatva mentek föl a második emeletre és a nyitott termeken, melyekben a szolgák takarítottak, ugy men'ek át, mint akik hivatalos járatban vanuak. Beérve az ülésterembe, Igmándy gondosan betette maga után az ajtót, mig Juhász lopva a térkép felé pillantott. Mindkettő izgatottnak látszott. — Gondolkoztam a dolog fölött, Igmándy ur, — szólt Juhász halkan, de azért érthető hangon. — Nem kivihetetlen a terve, de . . . de . . . azért előbb-utóbb csak rájönnek. — Rájöhetnek, de a tetteseket sohasem találják meg, — mondta Igmándy látszólag nyugodtan s kényelmesen egy karosszékbe ült. — Nem? — Nem. A betétkönyvet Zsíger József névre állítottam ki és igyekszem Fehér írását utánozni, de ez nem is fontos. Zsíger ezelőtt két héttel helyezett el betétkönyvvel ötvenezer koronát. Ezt magának is kell tudnia, mert mi ketten irtuk alá a könyvet. — Emlékszem. De ha felvesszük a pénzt, a