Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-12-25 / 52. szám

XXIX. évfolyam. Zalaegerszeg, 1910. december 25. 52. szám Előfizetési dij: Egész évre e'él évre . 10 K - f 5 E - f Negyed évre. 2 E 50 f 'gyes szám ára 20 fillér ZALAMEGYE Hirdetések t = Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 E Kéziratokat nem küldünk visn/.a ZALAVARMEGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Béke. Az emberiség álmodóinak van egy közös óhajtásuk, egy nagy, szent és magasztos álmuk, amelyért áldoznak, lángolnak s amelynek megvalósulásában törhetetlen hittel biznak: a világbéke, amely felemel és átölel minden embert, aki a földön él. Áz emberi roszaság, a rombolási vágy megszüntetésére, a válaszfalak lebontására, az erkölcsi posványban senyvedő lelkek megtisztítására törekvő hősei és munkásai minden kornak voltaL Szinte elmondhatjuk, hogy a béke megteremtéséért küzködők soraiban ott van minden bölcselő elme, minden nagy iró és mélyen érző lélek. Az igazi zsenik mindenkor az altruizmusról beszéltek s az emberszeretetet hirdették. De életük sokszor ellentmondott tanításaiknak. Nem tudtak teljesen felszabadulni az élet kényszere és nyűge alól. Eszméik tiszták voltak és felségesek, de önmaguk gyarlók voltak és gyengék. Csak egy olyan óriás szellem született erre a világra, akiben nincs ellentmondás, akinek tanait nem homályosította el, hanem felmagasztalta és megszentelte egész élete és kereszthalála: Jézus Krisztus, az istenember. Jézus maga volt az igazság. Az igazság diadalához nem elég a gondolatok fensége, hanem szükséges, hogy az élet külső nyilvánulásai harmonizáljanak a hirdetett eszmékkel. És Krisztus élete a legcsodálatosabb bizonyítéka eszméi fenségességének. A gáncsoló szónak, az ismeretlen törekvésekben tamáskodó léleknek el kellett némulnia Krisztussal szemben. A felfoghatatlan, elérhetetlen nagyságoknak vagy odaadó imádat vagy elvakult gyűlölet jár ki, aszerint, amint a korlátolt ember hajlandó elismerni, hogy van nála tökéletesebb lény a világon vagy nem. Jézus is az apostolokban találta meg az ő követőit s a farizeusokban ráakadt a kérlelhetetlen, hatalmas üldözőkre. A hatalmas ellenségek csalónak, országháboritónak hirdették s végül a keresztre juttatták. És a kereszten dicsőültek meg Jézus Krisztus eszméi s a kereszt lett a világbéke és az emberszeretet ziuiboluma. A halálban bizonyította be a/ istenember, hogy több, nagyobb, hatalmasabb a földön minden halandónál, mert lelke legyőzte a testet és meg tudott halni az igazságért, amit vallott és hirdetett. Az élethez ragaszkodó testtel szembe került a földi gyarlóságokon felülemelkedő lélek. És a Krisztus isteni erővel leküzdötte a testnek az élethez való ragaszkodását, mert igazát uem tudta megtagadni. Meg sem átkozta azokat, akik az élettől megfosztották, sőt megbocsátott nekik. »Nem tudják, mit cselekesznek* — mondá és ment, hátán a súlyos kereszttel a Golgotha felé. Leborul az ember az isteni erő előtt s ezredévek után is, amikor a kétkedő, kutató elme megcsúfolja a lélek igazságait. Krisztus fönsége legyőzi a hitetlen sziveket. És hiába ostromolják a kereszt hatalmát, Krisztus példája mindig fényesebben ragyog, mert ő volt a világbéke első és egyetlen igazi hőse, aki ellenségeinek is békét hirdetett, bocsánatot adott és szeretettel fizetett. Az ő hatása, igazsága, példája fennmarad időtlen időkig. A kereszténység, amelyet dicsőséges halálával megalapitott, a föld minden zugában uralomra jutott. Az ő eszméi közkincsévé, vezető, irányító csillagává váltak az emberiségnek és nincs egyetlen vallás, egyetlen nép, ha részese a kultárának, amely kivonhatta volna magát a krisztusi tanok hatása alól. Krisztus születésének ünnepén, szent Karácsony napján végtelen kicsinynek kell éreznie magát minden embernek, akiből még nem ölt ki minden nemesebb érzést a silány materializmus. Végtelen paránynak kell éreznie magát az embernek, mert megÁruló hiúság. Irta: Báró Kemény Elemérné. Kora reggel volt, a falka vonítani kezdett a régi Rákdozi kastély ablakai alatt, amelyet a száműzött fejedelem barátsága és nagyrabecsülése jeléül a család ősatyjának adományozott. A komornák bevitték a theát a dámáknak és segítettek sietve az öltözésnél, mert fél óra múlva a vadászat kezdetét veszi. A sárga lombú nagy platánfák alatt 20—30 egyforma kutya ugrándozott és farkát csóválta. A vadászok a kastély feljárója elé siettek, hol a ház asszonyának magas alakja, három hölgy kíséretében, sötét zöld lovagló ruhában, három szögletü kalappal fején, látható lett. Véletlenségből mind igen csinosak voltak. A háziasszony nővére, a kis Tamássy Éva baronesse, puha fius kalappal aranyos csillámu haján ennivalóan bájos volt. Anday Tiborné hamuszínű lovagló ruhája felett fehér flanel kabátot viselt, ami arcának rózsaszínű hamvát nagyban emelte. A harmadik a szép özvegy Malomszeghy grófné, kiosi formás alak volt, betegesen fehér, kissé más hervadt arcú bőrrel, sötét pilláktól árnyékolt élénk szemekkel. Az urak, kivéve a házigazdát, a bárót és Andayt, a szomszéd városból meghívott tisztek — az ezredessel élükön — egyformán lesültek és huszárosak voltak. Az általános üdvözléseken átesve a báró erős bariton — lóra 1 — kiáltása hallatszott, — és egy perc múlva mindenki nyeregbe szállt, — csak a falka szörnyű üvöltése és a patkók osattogása hallatszott fel az árkádok alatt. I. Ebéd után a feketét a kastély dohányzójában szolgálták fel az inasok, ami meglehetős pompásan ós ízléssel volt berendezve. — A báró nagy műbarát volt s a modern művészetet a régi mesterek remekeivel kitűnően tudta egyesíteni ós az ősi bútorokat a modern angolos kényelemmel keverni. A felesége a báróné a kandalló előtt ült, egy magas, gyökérfából készült antik fauteuilben, a mely stilizált keretet képezett gyönyörűen vésett arcéléhez, élénk figyelemmel kísérve Anday Tiborné előadását a legújabb kalap divatról. Nővérét, a kis Évát, a napbarnított huszárok lovagi gyűrűje vette körül. Mint vagyonilag független dúsgazdag leány megengedhette magának ezt a szórakozást. Az aranyhajú Éva két farsangot bosztonozott már át, — volt egy két erős flirtje, minden komolyabb következmény nélkül. Valami egyöntetű báj ömlött el valóján, amint az őszi nap leáldozóan reá vetette sugarát. A melankólia, eltörülhetetlenül finoman vésődött aroára és rejtélyes zöld szemeit a hosszú fasorra függesztve, állandóan várni látszott valakinek a jöttére. A szép leány merengő hangulata nem kerülhette el figyelmét az epés Malomszeghynének és szomszédjához, a kapitányhoz fordulva kezdó egy szarkasztikus fólmosoly kíséretében, erősen confundálva a payohologot, hogy mi rejlik mögötte: a szarkazmus vagy az intrika. — Kedves Hadady 1 Ugye mily fájdalom az, valakit vakon rohanni látni a veszélybe, kit nagyon szerettünk ! . . . . . . Éva csinos, kedves ártatlan gyermek — vakon bízik mindenkiben és ebben áll varázsa ; gyermek, ki a rohanó ár partján virágot szed, nem sejtve, hogy halálos veszélyben forog, nem gondolva, hogy a virág mély örvényt takar. ... A gyermek mámoros, a kiosike szerelmes. — ... Gondolom megértett ós tudja, hogy kire oélzok ? . . . Éva és maga közé az urak bálján a hosszú cotillion óta, egy hideg árny, — — a Berendy Kázmér árnya lopódzott, ami megzavarta a régi baráti összhangot. — Maga osak muló szeszélynek hiszi, — de nekem jó szemem van. És mint jó barátnője figyelmeztetem, hogy résen legyen I Vigyázzon I Évának ön leghűségesebb lovagja ós kitartó táncosa volt és ön volt a kitüntetett. A tárMai számunk 14 oldal*