Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-12-18 / 51. szám

XXIX. évfolyam. Zalaegerszeg, 1910. december 18. 51. szám. Előfizetési dij: Egész évre rél évre . 10 K - f. 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 f (•gyes szám ára 20 fillér GYE Hirdetések : = Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K Kéziratokat nem küldünk vissza ZALAVARMEGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — fflegjelenik minden vasárnap. Közgyűlés után. Zalavármegye törvényhatósági bizottságának mult héten tartott közgyűlése a közigazgatási bizottságba öt tagot választott. A közigazgatási bizottság az önkormányzatnak egyik legfontosabb szerve lévén, £ tagsági helyek betöltése méltán kelt érdeklődést a legszélesebb körben. Ez alkalommal azonban a rendesnél is sokkal nagyobb volt az érdeklődés, mert a választás pártpolitikai kérdéssé éleződött ki. Már a választás hevében ugy lett beállítva a kérdés, mintha a 48-as párt ütköznék a 67-es pártokkal s a választás ismeretes eredményéből a 67-esek diadalát hámozták ki a 48-asok felett. Aki azonban elfogulatlanul és közelről szemlélte az eseményeket, a pártok, illetve a bizottsági tagok magatartását, az előtt tisztán áll, hogy sem a szavazás, sem az eredmény nem pártszempontok szerint igazodott, tehát nem lehet az eredményt sem az egyik párt diadalának, sem a másik vereségének feltüntetni. A választás eredménye sok mindenfélét feltüntethet; sokat bele is lehet magyarázni, de a politikai pártok erőviszonyait nem fejezi ki. Mert a szavazók elhatározását más szempontok irányították, mint a pártkérdések. Ismeretes dolog, hogy a függetlenségi párt a bizottságba három tagot jelölt. A jelölés egyik indoka az volt, hogy a bizottság egyik kiváló képzettségű jogász tagja visszavonulni óhajtván, ennek helye jogász emberrel töltessék be. Ennél a jelölésnél tehát a pártszempont teljesen mellékes volt. A másik két helyre való jelölést, amint általánosan tudva van, hosszabb vita előzte meg s az az álláspont győzött, hogy a függetlenségi párt elveiből koncessiókat nem tehet, ezért a bizottságba kizárólag függetlenségi férfiakat jelöl. Tehát tulajdonképen elvfenntartásról lehetett csak szó, amit legjobban bizonyít az, hogy a jelölés keresztülvitele érdekében, a párt tagjainak értesítésén kivül, egyéb nem is történt. A függetlenségi párt akciója a jelölésig terjedt. Más oldalról azonban a választás 67-es kérdéssé dagadt. Nem munkapárti, hanem egyenesen 67-es ellenmozgalmat szült. Legalább igy lett beállítva a kérdés; de azért nem volna nehéz megcáfolni azt sem, hogy ezen az oldalon sem voltak éppen csak a politikai irányelvek, vagy jelszavak a kizárólagos mozgató erők. Egy nagy vármegye közéletében a politikai tendenciák mellett ezerféle egyéb szempont, nézet, személyes ellentét és szimpatia tör az érvényesülés felé. Ezek még a pártkeretekben sem férnek meg, hanem esetről esetre keresik meg az érvényesülés módját és eszközeit. Amint mi láttuk a közgyűlés képét és eseményeit, ott sok mindent fel tudtunk ugyan fedezni, csak azt nem, hogy a választás eredményét politikai nézetek, vagy éppen pártállás döntötték el. Es amenynyire titkos szavazásnál tudni lehet, egészen bizonyosan véljük tudni, hogy 48-asok régi 67-esekre adták a szavazataikat s viszont és a munkapárt diadaláról csak akkor lehetne beszélni, ha a régi, ismert 48-asokat kibuktathatták volna. Azt igenis ki lehetne olvasni az eredményből, hogy a vármegye közönsége nem akart párttekinteteket belevinni a választásba, ha nem ismernők azokat a motívumokat, amelyek a vármegyei választásokban dominálnak. Legjobban megközelíthetjük talán az igazságot, ha azt állítjuk, hogy a választás sorsát a személyes szimpatia és összeköttetés döntötték el. Személyek győzelméről, bizalomról, tekintélyről, közszeretetről és sok minden egyébről lehet beszélni, akinek ahogyan jobban esik, vagy szebben hangzik: csak éppen politikai vereségről vagy győzelemről ne essék szó, mert ez nem fedi a tényeket és a választásnak eredményével sehogyan sem indokolható. De a vármegye közérdeke is azt követeli, hogy a kérdés politikai szinezete teljesen elimináltassék. A vármegye közigazgatási bizottsági tagokat választott, akik ezen minőségükben nem politikai tényezők, Csalódások. Hogyha Matuszka Mihály cipészmester cégtáblája nem kalimpál már vagy hÚ3z esztendeje a Sziv-utca sarkán, akkor én sem vagyok húsz esztendős. Tudom én azt. Diákkoromban mindig a kacskaringós bötükkel megirt név oldalán büszkélkedő piros cipőbe botlott bele a szemem. A minthogy más is belebotlott. A szél teszem, ugy nekivágódott közbe-közbe, hogy az a cégtábla csörömpölt, nyikorgott keservében, hanem az a csörömpölés folyvást azt hirdette hogy : — Nyisd föl a szemedet, atyafi, mert ebben a házban lakozik Matuszka Mihály legnevesebb cipészmester. Mikor engem egyetemi tanulmányaim végeztével kineveztek bírósági jegyzőnek, az első ismerős, ki engem szeretettel köszöntött, az a cégtábla volt. A föstött cipő ugyan némi fejelésre szorult volna már a mázoló részéről, különben mindazáltal a régi volt. Az, hogy valaki húsz esztendőn keresztül mindig ugyanegy házban lakozzék, az nagyon imponált a magamfajta lateiner embernek. Mert az vagy an nak a jele, hogy háziurrá lett Matuszka Mi hály, vagy hogy nagyon rendes fizető. Mindkét i esetben jó mesterembernek kell lennie. Én is nála fogok dolgoztatni s vége. Mindig jó, ha valakinek állandó szabója, cipésze van. Szegény Matuszka Mihály pedig nem is álmodott felőle, hogy egy nagyreményekre jogositot fiatalember őt udvari cipészévé nevezte ki. És elérkezett az idő, midőn rendelést is fogarato8Ítottam nála. Meghívtak az első zsúrra. Hölgyek is lesznek jelen, a végén tánc is lehet belőle. Lakk cipő kell. Punktum. A takaritónőmet elküldtem Matuszka Mihályért azzal, hogy nagyon kéretem, volna szíves fölfáradni hozzám. Nem tellett bele fertályóra s már nálam termett. Jóképű ember volt, ki a fent bajuszát még a régi böcsületes csizmadiáktól örökölte. Talán úgyis csizmadiánál tanulta a cipészmesterséget. Kezet szorítottam vele. A tisztességes embereket mindig megszoktam böcsülni. — Tehát lesz szives nekem cipőt csinálni, Matuszka ur? — Oh kérem — volt a válasz — ezer örömmel. — Finom lakkot vegyen hozzá. — A legfinomabbat. — Tessék már most mérréket venni. Matuszka ur féltérdre ereszkedett s pontosan lecentiméterezte a lábamat. Már abból ie kitetszett, hogy érti a mesterségét. Mikor végzett, ismét kezet szorítottam vele. — — Tehát legyen szíves. Szombaton zsúr lesz, arra okvetlen szükségem volna a cipőre. — Meg lesz. — Köszönöm szépen előre. Igy váltunk el egymástól. Azt hiszem kölcsönösen jó benyomásokkal. Mérget mertem volna venni rá, hogy szombatra a cipő meglesz. Pedig már elérkezett péntek este 8 Matuszka az még mindig nem billegette a fülét. Biztonság okáért levelet irtam, melyben édes Matuszka urnák szólítottam s az az írás csak ugy hemzsegett az udvarias frázisoktól. A végén még azt is hozzátettem, hogy kiváló tisztelettel. Biztos reménységgel vártam a szombatot. Pedig csalódásra virradtam, akarom mondani, esteledtem. Matuszka ur becsapott, nem hozta a oipőt. A régi rossz bocskoromban kellett végig táncolnom a zsurt. A méreg forrt bennem, mint a katlan a parasztoknál, mikor disznót ölnek. No megálj, te Matuszka Mihály, rongy fráter vagy. Bekötöm én a koszorúdat. Mindjárt másnap hegyibe rontottam volna, ha nem kellett volna előbb a fáMai számunk 14 oldala