Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-12-04 / 49. szám

XXIX. évfolyam Zalaegerszeg, 1910. december 4 49. szám. Előfizetési dij: Egész évre (•"él évre . fO K f. 5 K — f 2 K 50 f. Negyed évre . Egyes szám ára 20 fillér Hirdetések i = Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K Kéziratokat •em küldünk visaza ZALAVARMEGYEI HIRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Sok irás — kevés igazság. Vannak olyan közkeletű igazságok, amelyeket ezerféle formában és minden alkalommal hangoztatunk, de az életbe való átvitelüktől ugyancsak óvakodunk. Igy vagyunk azzal a bizonyos szóbeliséggel is, amelyet a biróság előtti peres eljárásban a legközelebbi jövendőben készül érvényre emelni az országgyűlés által letárgyalt perrendtartás. Évtizedek óta ismert dolog, hogy a rengeteg sok teleirt papirosba belefullad az igazság s hogy az Írásbeliség teszi drágává és hosszadalmassá az igazságszolgáltatást. Itt-ott ki is küszöbölték az Írásbeliséget; a merev formákon enyhítettek, mégis hosszú évek kemény munkájába került, amig a szóbeliség diadalmasan bevonul a bíróságok termeibe az egész vonalon. Plósz Sándor, a perrendtartás jeles tervezője, a képviselőházban mondott beszédében súlyos szavakkal csapott le az ósdi írásbeliségre, amely békóba verte a birói eljárást és rengeteg sok haszontalan munkával terhelte a birákat. »A szóbeliség maga az élet; az Írásbeliség pedig csak tinta és papiros.« Igy gondolkozik a halálra szánt formális eljárásról az ország egyik első jogásza. A közel jövőben tehát uj irányt vesz az igazságszolgáltatás berendezkedése. A biró felszabadul a nyűgtől, amely eddig erejének jó részét lekötötte; előtte folyik le az egész per s a bizonyítékok mérlegelésében nem állják útját az eljárási szabályok korlátai. A felsőbb bíróságok nem lesznek kénytelenek tisztán csak az aktákra, a holt betűkre támaszkodni s bizonyos, hogy az emberileg elérhető igazság jobban megközelíthető lesz, mint az írásbeliség mellett, amikor a biró csak a jogászi, formai igazságot kereshette, mert a per nem az élet egy mozzanataként, hanem csak mint jogeset jelent meg előtte, melyre alkalmaznia kellett a gyakorlatáltal kifejlesztett jogelveket. A szóbeliség behozatala korszakos esemény a jogélet terén és remélhető, hogy ezzel megindul Magyarország igazságszolgáltatásának és közigazgatásának teljesen modern irányban való átalakulása. Mert a közigazgatás is régen rászorult már arra, hogy lerázza magáról az Írásbeliség békóit s a haszontalan tintafogyasztást az életre kiható munkásság váltsa fel. Ha az igazságszolgáltatásra nézve áll az, amit Plósz Sándor mondott, hogy a szóbeliség maga az élet, akkor a közigazgatás terén az még szembetűnőbb igazság. Ha a rengeteg irás felesleges a bíróságnál s nem jelent többet papiros és tintafogyasztásnál, akkor az adminisztrációban sokkal inkább haszontalan, sőt veszedelmes, mert idő és erőpazarlásra vezet, minden haszon nélkül a közre. A nyugati államokban a fejlődés fordított sorrendet is tüntet fel, mint nálunk, mert majdnem mindenütt a közigazgatás területén ismerték fel először a szóbeli eljárás és a felekkel való közvetlen érintkezés előnyeit s mikor már a közigazgatási szervezet teljesen kiépült a szóbeliség alapján, akkor kezdték a formális eljárást mellőzni a bíróságok előtt is. Szabad országokban általában a közvetlenség alapján áll az egész adminisztráció. Minél kisebb a közszabadság, annál több az Írásbeliség, annál nehézkesebb az eljárás. A mi közigazgatási rendszerünkben is az abszolút korszak hagyományai dominálnak. Az osztrák bölcseség a protokollon és a bescheiden sarkalt. Mert betűvel kellett eltakarni azt, ami tökéletlen volt és gyarló. Ezt a rendszert azután tovább fejlesztették az alkotmányos időben is. A centralizáció, amely a vármegyék agyonreformálásával kezdődött; a sokféle uj fórum megteremtése, a gyámkodás tulhajtása pedig az írásbeliség még erősebb túltengésére vezettek. Még a közigazgatás úgynevezett egyszerűsítése sem teremtett sokkal kedvezőbb helyzetet. Valamit segített a járási hivatalokon, de csak azon az áron, hogy még lehetetlenebbé tette a felsőbb hatóságok s a községi hivatalok helyzetét. Egy régi gyakorlati férfiú, aki a vármegyei igazgatás minden ágát ismeri, már egy évtizeddel ezelőtt azt vallotta, hogy a közigazgatás tintába fullad. Egy évtized alatt pedig csak fokozódott a papirosfogyasztás és egy lépéssel sem haladt előre a közvetlenség elvének érvényesülése. A mai keretek mellett nem is sokat lehet a helyzeten segíteni. Az egész szervezet gyökeres reformra szorul. Természetesen nem olyan reformra, mint aminőre a kormánykörök gondolni szeretnek. A központosítás, a legaprólékosabb részletekig menő felügyelet, ellenőrzés csak még nagyobb elfajulásra vezethet. Legelőször a felügyeleti hatóságok munkaköréből kell a sok haszontalan cafrangot kiküszöbölni, a felügyeletet s a felekkel való érintkezést felsőbb fokon is közvetlenné tenni, az önkormányzati haláskört bővíteni. A centralizáció csődöt mondott. A mai rendszer tovább fejlesztése akkora hivatalos apparátust igényel, hogy szinte lehetetlen belátni azt a határt, ahol a személyzet és a folytonos aktaszaporodás, a központosított igazgatás és az ezzel együtt járó írásbeliség mellett, véget fog érni. Az idők változása, a gazdasági és társadalmi viszonyok átalakulága uj rendszert sürgetnek. Nem a papiros közigazgatás fejlesztése, hanem a közvetlenség, az életre való hatás eszközeinek felkeresése, uj irány, uj eszmék, uj eszközök hoznak friss levegőt az elavult és csőd felé közelgő rendszer helyére. A birót felszabadítja a szóbeliség az erejét kimerítő s improduktív teendők alól. Fel kell szabadítani a közigazgatási tisztviselőket is a papiros béklyóból, hogy a nép között élhessenek, az élet ütőerén tarthassák a kezeiket s ne a bürokrácia aprólékoskodásával, hanem gyümölcsöző munkával töltsék az idejüket. A biróságnak vannak reformátorai, akik tudással, munkával és befolyással megteremtik az uj, az idők követelményeinek megfelelő rendet. A közigazgatás pedig sinylődik tovább. Alig akad Magyarországon olyan közigazgatási szakember, aki szakmáját tudományos alapon is művelné; alig van a politikai életben is számottevő férfiú, aki az adminisztráció nagy kérdései iránt az érdeklődést ébren tartaná. Az egyik megelégszik azzal, hogy az autonómiát védelmezze ; a másiknak összes érdeklődése abban kulminál, hogy a vármegyét szidja. Ki gondolkozik afelett, hogy az önkormányzati jogokban rejlő nagy nemznti erő sérelme nélkül hogyan lehetne modern közigazgatást teremteni ? Pedig az idő sürget és követel. És ha ezekkel a kérdésekkel nem foglalkoznak hivatott emberek, majd újra odaérünk, hogy néhány összetákolt rendelettel vetnek foltot a szakadozó, roskadozó közigazgatásra, amely uj erő, uj vér, uj irány, szabadabb mozgás után vágyakozik. Nemzeti siilyedés. Irta: Nagy Zoltán. A kutató emberi elme nem szabad hogy megálljon bizonyos tények, egyszerű tények megállapításánál, hanem kell, szükséges, hogy Mai számunk 12 oldal*