Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-11-20 / 47. szám

XXIX. évfolyam. Zalaegerszeg, 1910. november 20. 47. szám. Előfizetési dl]: F^ész évre . 10 E — f fél évre . . 5 E — f Vegyed évre . 2 E 50 f ("gyes szám ára 20 fillér Hirdetések : = Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 E Kéziratokat riem küldünk vis^'/.a ZALAVARMEGYEI HÍRLÁP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Hamis cégér alatt. Mégis csak a Duna szőke vize folyik Budapesten . . . Pedig szinte sajnáltuk már a jó öreg Kogutowicz Manót, hogy uj térképet kellend rajzolnia, mert a Duna, óh az nem folyam többé, az csak egy nyomorult, silány kis csermely ahhoz a hatalmai, tisztavizü, mélyenjáró, méltóságteljesen tovahömpölygő vizözönhöz képest, amely Budapesten, abban a remekbe készült ezertornyu palotában mintegy háromszáz forrásból ered s egy mederbe összefolyva ugy hivatja magát, hogy »a nemzeti munka« folyama. Ide süss magyar! Ez már aztán folyam a javából és a nagyjából. Duna? Még az is valami?" Levakarni hamar a térképről, ne is emlékezzék rá vissza a boldog magyar. Mert ha uem voltál boldog, most akarsz, vagy nem akarsz, azzá kell lenned s még felül rá: minden fáradozás nélkül. Nézzed csak bizalommal és c>ak gyönyörködj a hatalmas, a bővizű folyamban. Most ez hordozza az ország hajóját, erős, kipróbált kormányosok vezérlik. Fel kell csak ülnöd a hajóra, a többi már a folyamnak, meg a hajónak a dolga, mi gondod ee legyen rá, egész bizoi )os, hogy ott kötsz ki a boldogság révében. A kormányosok, óh azok aztán az igazi, a csalhatatlan édes és sósvizi hajósok. Konzervativek, szabadelvűek, koalíciósok félre. Ki kell vakarni ezeket a politika térképéről, ott nem lehet másnak helye, csak »a nemzeti munka« folyamának és kormányának. Ha csak egy molekulárisán csekély hányada válna is valóra annak a melldöngetéssel és tenyérköpéssel fülbe- és szembemászóbbá tett igéretözömiek, amelyre a » nemzeti munkát újonnan fölkent apostolai esküdöztek ebben a lealkoholozott országban, akkor csakugyan szégyenkezhetne csermely mivoltán a jó öreg Duna a munka hatalmas folyama mellett. Hanem hát a Duna az csak folyik, folydogál, a nemzeti munkának szájjal, pénzzel és alkohollal szélesre vájt medre az pedig száraz, kiapadt. A hajó, az megfeneklett s aki ínég rajta vesztegel, az is lekívánkozik. Hogy a delegációban még a régi sablonkormányok színvonalán is mélyen alulmaradó, tékozlásszerü gazdálkodással szinte odakínáltak minden ellenérték nélkül mindent, hogy a horvát pragmatikában megszégyenítve, gyáván elalkudták legkétségtélenebb jogainkat, a valóban nemzeti munkának Ígérkezett polgári perrendtartáson alkalmazott merkantilista haraki rivei pedig kihatásában eredménytelenné tették a Piószféle javaslatot, — ez a munka mindennél szomorúbb ékesszólással festi a munkásoknak és munkájuknak nemzetietlen mivoltát. Hamis cégér alatt, rossz bort árulni sokkal együgyübb mesterség, hogysem azt sokáig folytatni lehetne. A nemzeti munkapárt súllyal biró elemei nem ismeretlenek a nemzet előtti Más cégér alatt ilyen bort már mértek ebben az országban. Ettől a bortól pedig ugyancsak emlékezetes főfájásunk volt egyszer. Nem valószinü, hogy másik fiaskóból sikerüljön belénk diktálni ezt a megparancsolt kotyvalékot. De ne legyünk tulkövetelők a nemzeti munka kormányával szemben sem. Hiszen a koalició csődje napnál fényesebben megtanított rá, hogy senki sem adhat többet másnak, mint amennyije magának van. Ha még annyit ígér is. Azt se felejtsük, hogy az ilyen miénkfajta szerencsétlen állam kapcsolatban nehéz dolog kormányon isienni, meg nemzetinek is lenni. Azt azonban, hogy ez épenséggel lehetetlen dolog volna, már tagadjuk. Hivatása magaslatán álló, önzetlen, nem saját érdekekért csúszó-mászó, okos, tanult és gyakorlati iskolában nevelkedett férfiakból álló parlament kellene hozzá olyan kormánnyal, amelyik egy ilyen parlament legérdemesebb elemeiből alakult. Persze harmóniában lévő, nemzeti programmal. Nem a mult maradékaiból és az ismeretKatonák. Délelőtt esett az eső s az újoncok káposztát hordtak a pincébe. Sfirü, hulló őszi eső ott verte a halom káposztát a csupasz földön, a legények nagy vesszőkosarakkal mentek neki s dobálták össze-vissza a zöldséget. A káposztaíejek valósággal nyikorogtak a porondon, egy-egy sáros, félig rothadt fő neki repült valamelyik baka fejének, hátának, a sapkát leverte, a blúzt besározta. Ezen felindultak a legények s rohantukban vigan rugdosták a káposztákat befelé a pincébe. Délután azonban kiderült, a káposzta is elfogyott, sorakozni kellett az udvaron. A nagy udvart ellepik kis egyenes sorok; mindegyik előtt kiabál egy altiszt. Előre ugrik, hátra ugrik, feltartja a kezét, meg lecsapja, odaszalad a sorhoz, meglökdös valakit az öklével s ismét kiáltoz tovább és mutogatja a lábát, hogy azzal a földet mint kell megnyomni keményen és biztosan. A legények ott állanak sorban, de nem látszana^, őket megismerni nem lehet. A tegnapi lompos gúnyák, csizmák és tollas szalmakalapok eltűntek a sötétkék ruhákban; ez kiegyenesiti j őket, egy vonalba olvasztja. Egyik olyan, mint j a másik s mint a leveles vessző hajlanak erre | és arra. Emberek itt nem látszanak, csak egyj forma testek, amint tagjaikat mozgatják. A kis külön sorok fekete hernyókhoz hasonlítanak. Megnyúlnak, megrövidülnek, össetegerkőznek s ismét kiegyenesednek. A lábak előre pattannak, a karok felemelkednek, derekak meghajolnak, térdek meggörbülnek. Csak kiáltások hallatszanak, néha vezénylő szavak, különben kietlen a csendesség, mintha jól megkent gépek dolgoznának. A baloldalon nyitva pgy kapu, azon ki lehet látni a katona-kórházig. A kórház előtt az utoán a tüzérek sorakoznak diszben s várnak csendesen. Egyszerre felcsattan a katonabanda gyászindulója, bugó harangszó csendül. Hát temetnek. A banda a kórház udvaráról kanyarodik ki, utána sorakozik a gyalogos tüzércsapat s azután jön egy halottas szekér; a koporsón fekete tüzércsákó meg kard. A szekér után halad egy két tiszt s néhány katona. Oda néz mindenki, ahol a temetés látszik. — Temetnek egy tüzért! — mondják. — Összeverte az őrmestere. Karddal leütötte sz ágyúról, belehalt, — beszélik itt-ott. A rövid sorokon keresztül gázolnak a szavak, a kétnapos katonák közt félelmesen terjed a beszéd tovább. Belehalt . . . összeverte .... leütötte? Igaz. Hát ez már igy lesz? most már igy? A sorok megbomlanak, mintha közéjük ütöttek volna ; az emberek egy percre előbukkannak az egyenruhából, amint sáppadtan és bambán egymásra néznek. A testek nem működnek, a tagok, a csuklók nem hajolnak, a gyakorlat meg akad. De mint az ostor esördit bele a sorokba a káplárok hangja. A legények igazodnak s a lábuk ismét kilépnek, a kezek megmozdulnak s a derekak meghajolnak a vezényszóra. Ismét eltűnik az ember, az egyén. Az őszi szél meg csendesen kavargatja fejük felett a harangzugás hangját és a katonabanda taktusos gyászindulóját. A betegeket, a hibás újoncokat a kórházba rendelték. Ott kitapogatja és megvizsgálja őket a főtörzsorvos ur, a rosz fülüeket, rosz szemüeket, meg akiknek valami belső bajuk van. Nincs is mind katonának: öltözve, ez a silány, beteges had bizony olyan, mintha a búzából a hibás, összeszáradt szemeket külön szemelnék. Még bent vannak a jók közt, alig látszanak. De hogy igy együvé kerültek, nagyon kiüt a baj rajtuk. Összeszorulva várnak a maródi szobában. Egy pár öreg baka vigyáz rájuk, a kirendelt ügyeletesek a századtól, mint az őrök a rabok felett. Itt ezek a nyavalyások bűnösnek is érzik magukat, mivel éppen most mertek betegek lenni. Mai számunk 10 oldal