Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-11-13 / 46. szám

1910. november 13. • Zalamegye Zalavármegyei Hírlap 3 tett — valótlan közleményeket sértő módon, másokat rágalmazva, tekintély-romboló célból adjanak közre. Dr Csák Károly lapunk szerkesztője és dr Briglevics Károly vármegyi árv. jegyző a két megnevezett tisztviselő. Az első, miként azt a bizottság ülésében Odor Géza kir. tanácsos, pénzögyigazgató konstatálta, amit itt sietünk neki megköszönni, már régóta távol van. Ott kalandoz a paragrafus halmazok ügyvédi vizsgának elnevezett labirintusában, kisebb gondja is nagyobb most annál, hogy újságot szerkesszen. A lappal — ez első sorban ueki a legnagyobb baj —• a tavasz óta már csak inkább felügyelőleg, mint szerkesztőleg foglalkozott. Talán ép ez a legfrappánsabb érv az ő szerkesztői rátermettsége mellett, hogy az ő távolléte meglátszik a lapon. A tavaszi és nyári hónapokban JEoyedy Barnabás, később pedig Czebe László fintal újságírók segédkeztek a lap szerkesztésében, aki utóbbi jelenleg is közreműködik s aki egyúttal a »Zala<t cimü kanizsai laptársunknak is tudósitója. Mit tehet arról dr Csák Károly, ha sem Rákosi Jenő, sem báró Kaas Ivor, ha sem Holló Lajos, sem Keuedi Géza nem tették meg azt a szívességet, hogy távollétében helyettesítenék. Hogy az igazság teljes legyen, íme ezennel bevallom, hogy az október 30. és a november 6-iki számokban irt vezércikkeket, amelyek különben nem inkrimináltattak, én követtem el; sőt mától kezdve a szerkesztő visszatértéig a lap feletti felügyeletet is gyakorlom. Nem érzem magamat azon képességek birtokában, hogy oly lapot varázsoljak, amely most máimindenkinek tessék, de mi sem természetesebb, ezennel odatartom a hátamat a dr Csákot ért püfölésnek is, amelyből ilyenformán nekem duplán is kijut. A támadás csekélységemet ért részéről már kisült, hogy Csertáa Károly volt alispán urat valami »szavahihdtő úr« alaposan félrevezette. Ami a dr Csák Károlyt ért támadást illeti, én hamarjában végig fürkésztem pár hónapra visszamenőleg a Zalamegyét, de igazán nem találtam semmi olyant, amiért a laposvágásokat ez a lap megilletné. A támadás azonban oly előkelő helyen történt és oly tiszteletre méltó egyéntől ered, hogy igazán érdekünkben áll a nyitjára rájönni. Ezennel tisztelettel megkérjük Csertán Károly volt alispán, közigazgatási bizottsági tag urat, szíveskedjék megjelölni, hol és mikor történt a támadás a vármegyének általunk feltétlenül tisztelet ben tartani szándékolt vezérfaktorai ellen. Nem hinnők, hogy ilyet találnia sikerüljön. Nem. Mi nem azért fogtunk tollat, hogy magunkat öklözzük, hanem talán inkább azért, hogy minket ne bántsanak büntetlenül. Si vis pacem, para bellum. Mi fegyverben állunk, a vármegye sokaktól ósdinak talált fegyverzetében. Az, hogy béke legyen-e vagy harc, nem is annyira tőlünk függ, mint ellenségeinktől. Mi a békét óhajtjuk, de a harcra készen vagyunk. De hogy minket azzal vádoljanak, hogy a vármegye fegyverzetében a vármegye ellen harcolunk, az árulás ezen vádja ellen tiltakozunk. Nem vagyunk botrányéhes sajtó, nem élünk a mások becsületéből, mert a magunké is drága. A vármegye és a mindenkori alispán iránt köteles tisztelet állásunkkal is vele jár, ezt dr Csák Károly részéről Csertán Károly ny. alispán bosszú időn át tapasztalhatta, ón meg ehhez a vármegyéhez s ennek minden intézményéhez való ragaszkodásnmat már a szülőfalumból hoztam magammal. A felelős szerkesztő távollétében több megjegyezni valóm nem lehet. Az ut, ha ő a történtek re még reflektálni kiván, részére a fentebbiek után nyitva áll, hiszen ahogy őt ismerem, épen ő van legkevésbé rászorulva arra, hogy más beszéljen helyette. Dr Briglevics Károly. Az ügynökök. Kicsinyke kis szél indítja meg a lavinát, — egy apró kis község nemrég indított akciója olyan példa lehet, hogy követik majd az < ^ész országban. Az akció, amelyről szó vau, az ügynökök, a részlet-üzlet ellen irányul, a községnek Tótkomlós neve. Bizonyos, hogy ebben a Tótkomlósban is mosolyogva olvasták azelőtt az emberek az élces elbeszéléseket, hogy amikor az ágenst az ajtón dobják ki, az ablakon jön vissza, a valóságban azonban másmilyennek tapasztalták ezt a mulattatónak mondott elbeszélést. Oyaunak, hogy az ügynök könyvügynök formájában jelenik meg nálunk, nyakunkba sóz (vagy akar sózni) remekiróknak kinevezett értéktelenségeket, azután átalakul szövet-, vászon-, varrógép, vagy az Isten jobban tudja milyen ágenssé, aláíratja a három, vagy hat, vagy liz koronás havi részletkötelezettségről szóló ívet és mindazok közül a dolgok közül, amelyekre élet-halál lekötelezést vett, vagy semmit sem szállít, vagy olyan szemetet küld, amely az esztendőre szóló részletfizetés első hat koronájával is busásan meg van fizetve. Ezek ellen a szélhámoskodások ellen inditatt akciót Tótkomlós : vármegyéje törvényhatósági bizottságánál. Módosítani kívánja a kereskedelmi törvénynek erre a részletfizetési üzletre vonatkozó szakaszait, azt kívánja a község, hogy ezentúl a megrendelő lapok aláírásánál a községi elöljáróság hivatalosan ügyeljen fel a vásárló érdekeire. Ez a kívánság jogos i<s okos is. Nagyon jó volna, hu suk helyütt ak-dna követője, hálásak volnának érte az — ügynökök; persze a tisztességesek, ép >n ugy, mint ahogy n igyobb szívességet nem tehet senki ra a tisztességes zsurnalisztikának, mintha bü.itetőkézre adja a toll — Ejnye Nemes ur, hát már meg sem akar ismerni ? — Bocsánatot kérek, de . . . — Mi van a drámájával ? — Ne is említsük kérem. Visszavetették. Di hála Istennek, nem sokat adok a kritikájukra ! — De azért nem mondott le az írói pályáról? — Dehogy kérem, dehogy. — Jelenleg egy egy regényen dolgozom. Gyönyörű tárgy! . . . Kisebb elbeszéléseket többet, nem írok. Elnyomják azokat kérem az óriások. Kiveszik az ember szájából az utolsó falat kenyeret is. A nyomorba kergetnek. Gyűlölöm őket . . . — Szegény fiu — gondoltam magamban. De hamar gyűlölség lett az imádatból. — Három nap óta nincs egy krajcárom. Nem ettem azóta egyetlen falatot sem. Megvesz az Isten hidege. Jó uram, igen kérném, könyörüljön meg rajtam, addig amig elkészülök regényemmel, szíveskedjék pár hatost adui . . . Megfizetem becsülettel! Megsajnáltam a szegény fiút s odaadtam néki az utolsó forintomat. Mohón kapott a pénz után s aztán csaknem futva rohant be egy közeli kávéházba, hogy az éh-égét lecsillapítsa s dermedt tagjait fölmelegíthesse. IV. Már el is feledtem. Itt van-e még Budanesten, él-e, hal-e, bizony nem tudtam. Egy délután a Genua kávéházba mentem s egy félreeső asztalnál megpillantottam az én fiatal barátomat. Arcán jókedv, külsején a jólét jele látszott. — Nos, maga még él ? — Csak most kezdek valóban élni. — Talán sikerült a regénye? Gratulálok . . . Sóhajtott,. — Dehogy sikerült, dehogy . . . Megírtam az egészet. Szép is, jó is ... én érzem, de kiadót nem kaptam rá. — Az baj. — Különben is lemondtam az Írásról. — Nem mondja. És olyan könnyen? — Dehogy könnyen. Keserves könnyeket hullattam érte, de hát nem tehettem róla. Az embert csak akkor ismerik el, ha egyszerre Jókainak született. De azért jó sorom van. Amit mindig óhajtottam, végre beteljesült. Most mindennap láthatom, sőt beszélhetek a legnagyobb művészekkel, írókkal. Szóval boldog vagyok. — Hála Istenn ek ! És hol van alkalmazva? — A „Magyar Közlöny"-nél vagyok — szerkesztőségi szolga. Ifj. Orsits Ferenc. hatalmával visszaélő banditát. Az a törvénymódosítás, amelyet Tótkomlós községe akar, csupán csak azt követelheti meg, hogy reális legyen az üzlet, amelyet az olyan részletágens megköt. Föltétlenül jogos érdeke ez a vevőnek, de ugyanugy föltétlenül érdeke ez a kereskedőnek is, mert hiszen a kereskedő jutalékot fizet az ügynöknek, sőt előre fizeti ki és az ágens szélhámoskodása reá nézve is annyit tesz, hogy üzleti tisztességében károsodik meg. Ennek az országnak a koldussági rajzában nagy helyt foglal el a részletüzlet, amely természetszerűleg fordított viszonyban áll az egészség és közgazdasági viszonyokkal. Ott, ahol husz koronás tételek fontos tényezők egy család háztartásában, természetes a részletvásárlás, mert mikép költsenek egyszerre ötven koronát például télikabátra, amikor 10—12 korona sincs egy pár cipőre. De hat korona, amiből télikabátot lehet k:ipni részletre: van. Ezt a hat koronát ugyan tiz hónap elsején mindig ugyanarra a télikabátra kell fizetni, de a lényeges az, hogy az első fizetésekor kell a télikabát ós meg is van. Hogy az ötven korona helyett hatvanat vagy nyolcvanat kell kifizetni, az is igaz, mindig az a legfontosabb, hogy kell a télikabát. Mindezek természetes dolgoknak látszanak és még sem fölösleges a megállapításuk, m^rt ez az ország nemcsak a részletfizetések és részletletagad ísok országa, d; az általánosításoké is. Az a Tótkomlós község, nagyon okosan, védekezni akart a tisztán csak a maguk provízióját kereső vevőt és kereskedőt egyáltalán megkárosító szólh ímos ügynökök ellen: erre azután szívesen terjesztik majd a szentenciát, hogy az ügynökök ellen kell védekezni. Középeuróp i országokban az ügynököt a közvetítőjének tekintik és ehhez a nagy hivatáshoz mérten meg is becsülik az ágenst. Nálunk, amikor az ügynök vagy ágens szót kimondják, csak ugy üvölt a szóból a lenézés. Amióta a részlet-szélhámosok elárasztják az országot, megnehezült a tisztességes ügynök hasznos munkája. Ezeket a tisztességes ügynököket kötelezi nagy hálára minden akció, amely a szélhámos kereskedést üldözi. A hét tarlójáról. (A publikum) Magyarul közönségnek hivják azt az ezer szemű, ezer fülű szörnyeteget, mely a nyilvánosság bélyegét szokta rányomni minden közténykedésre. Ez mondja ki az íróra, művészre, szónokra s minden nyilvánosan szereplő egyé iségre a véleményt, ez ad irányt nekik működésükben, ez ad jogot nekik arra, hogy létezzenek, ez vonja meg tőlük a létezés feltételeit. Csodálatos hatalom van a kezében; még akkor is ronthat, megsemmisíthet, mikor nincs jelen; sőt talán akkor még inkább.— A nyilvánosság előtt szereplőkre életszükséglet a publikum. Jelen nem léte pedig legtökéletesebb bukás. Minden irányban más és más közönség az irányadó. Itt most a kulturális intézményeket istápoló zalaegerszegi közönség volna aktuális, ha egyáltalán van ilyen. Bizonyára van, mert ha nem volna, nem szöktethette volna meg részvétlenségével, meg nem jelenésével most legutóbb az Urániát. Valósággal negatív bizonyságot adott létezéséről. — Itt volt az Uránia; a látogató közönsége gyér először, és semilyen utoljára. Nehéz megállapítani vájjon mi okozza ezt. Egy két épen itt is tapasztalt jelenség árra enged következtetni, hogy azok a rangkórság, a pénzviszonyokkal arányban nem álló flanc. Láttam olyanokat, akik olcsóbb jegyet váltottak s midőn látták, hogy azokon a helyeken senki sem ül, átcserélték jegyüket drágábbra s ültek vagyont erejüket nyilvánvalóan meghaladó összegért ott, hol a hozzájuk hasonlók foglaltak helyet — esetleg épen az övékéhez hasonló körülmények között. Nagyon figyelemre méltó tény az, hogy bárkit is a rang kötelezzen valamire. A noblesse obiige, nem ily irányú kötelezettségeket ró ki, a nemesség ma az irtelligentia ós ez nem flancra kötelez, nem arra, hogy másokat utánozzunk, ez csak arra kötelez, hogy az intelligentia haladásával lépést tartsunk s midőn a kulturális érdekek — a magunk érdekeinek támogatását írja elő — akkor sem mér ránk érőnket felülmúló feladatot. Jól lehet látni mindenkinek — a színházban vagy bárhol olyan helyről, a melyet megerőltetés nélkül bir bárki is megfizetni. Az pedig nem lehet célja senkinek, mikor szin-