Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-05-29 / 22. szám

1910. május 8. • Zalamegye, Zalavármegyei Birlaf « 244 boldog pestieket majmolni. Alapjában és lényegében megmaradt a jó vidékiek karakteristikus jellemvonása, amint mind modernné és modernebbé vált a boldog pestiek typusa is. Ezer és egy oka van a külömbsógnek. És ha bármelyik oldalról, akármilyen vonatkozásban, a helyzet bárminő beállításában foglalkozunk is e kérdéssel: csak tapogatózunk, osak találgatunk, anélkül, hogy a megoldás helyes módját megállapítanánk. Külső körülményekben véljük az okokat felfedezni, jóllehet reá jövünk, hogy e külső körülmények csak a benső, egyéni viszonyokhoz idomulnak s alapjában, valójában magának az egyénnek az élete, viszonyai irányítják azokat a konjunktúrákat, melyeknek eredményeként a boldog pestiek typusa megalakul. Mig a jó vidékieknél, végső analysisként mindig és mindenkor a környezet az irányadó, ebben és csak ebben a viszonylatban érthető meg a vidéki genre éppen ugy, mint külön-külön minden egyes vidéki természete, élete, felfogása. EB a környezet pedig egy gyűjtőnévvel, egy meghatározással igy jelölhető meg: helyi érdekek. Igen: ez a szó, hogy >helyi érdekek* és ennek a szónak a vonatkozása, jelentősége az ai alap, amelyen a jó vidéki természetrajza felépíthető. Helyi érdekek I ? Vájjon csak a röghöz kötöttséget, az atavisztikus össtönszerü ragaszkodást jelenti a helyhez, személyekhez és viszonyokhoz ? Avagy e sajátosságuk és domináló, irányító szerepük mellett egy olyan csodálatos életfolyamatot jelent-e, melyet a boldog pestiek megérteni sem igen tudnak ? Avagy szó szerint természetes gondolkozás mellett értelmezvén e szót: az érdeket önös anyagi előnynek értelmezik s csak szükkörünek, vágyakozás nélkülinek, jámbor beteltségében talán együgyűnek is tekintik ők a modernek, a visszamaradt, messze távolban vegetáló jó vidékieket. Bizonyára téves lenne megtagadni azt, hogy akadnak a pestiek közül is számosan, kiket Budapesthez tradioionális multjuk, családjuk, existenciális érdekük köt. Ámde es a kapcsolat nem oly erős, hogy as érdek máris helyi vonatkozásban legyen s egész teljében hassa át minden gondolkozásukat. Általában is kevés kivétellel ezek szélesebb látókörüek, emanoipáltabbak, semhogy ilyen subtilis érzések kötve tartsák. Hanem az a jó vidéki, ki a mult minden gvökérszálával, a föld minden rögével, az emlékek egész rajával osak ahhoz a helyhez ragaszkodik, melyen bölcsője ringott, mely neki s az elődeinek kenyeret és megélhetést adott: az érdekközösségnek számosabb, ellentállóbb és elszakithatatlannak látszó fonalával van összebogozva, életérdekének tekint minden helyi érdeket s az tölti be a lelkét teljesen és minden részében, hogy ez a helyi érdek az ő érdeke. Hát bizonyára nagyon is sebjektiv s polgári életnézlet mellett kiosinyes gondolkozás ez. Nem gyakran megnyilatkozásában, ha nem is nevetséges, talán mosolyra keltő. Azonosítani magát a közzel, magára vonatkozónak és tartozónak tudni minden helyi érdeket, bizonyára bővebb magyarázatra szorul. És amily hévvel, meggyőződéssel és bensőséggel nyilatkozik meg ex érdekazonositás ós amily SZÍVÓS kitartással, reménykedő tervezgetéssel, küldöttség járással kapcsolatban jelentkezik a mód az egyes felismert helyi érdekek megvalósítása céljából; annál érthetetlenebbé válik as, hogy miért helyi érdek ez vagy az a kívánalom s ha valóban helyi érdek, mi érdeke van X-nek vagy Y-nak. Ext megmagyarázni szóval nem is lehet. Ezt érezni kell. És akik érzik, magyarázgatásra szót nem is vesztegethetnek; akik pedig kivánosiskodnak reá, azok feleletet nem ie kapnak. Vállvouogatáe ott, mosolygás itt : sohs meg nem értik egymást. De az államböloselő, a publioista érzi és méltányolja a jó vidékiek ragaszkodását s nagyonnagyon jól tudja, hogy az állami gépezetben éppen ugy, mint aa emberi szervezetben a jól működő idegszálak ós egészséges véredények szállíthatják osak az élet fenntartó erőt. A helyi érdek közvetlen felismerésen alapul, kielégítése nemosak helyi szükséglet, hanem erőtényező a gazdasági és nemzeti életben, vonatkozása a közre tartozik. És ekkor szerepet cserél a gondolkozó. Szánakozása, mosolya azonban bizonyára nem a jó vidékiekre vonatkozik. A választói jog. A kormány egyes tagjainak nyilatkozata szerint ugyan belekerül még legalább teljes két esztendőbe, amig az uj választói jogról szóló törvény megalkotása a parlament törvényhozói működését igénybe veheti, egy azonban kétségtelen, az, hogy amint a múltban a választói jog kérdése volt az erjesztő kovász, amely a koalíciós pártok egységét legelőbb megbontotta, a jövő pártalakulások tekintetében éppen ez a nagyfontosságú kérdés lesz ama bizonyos jegeoesedési fix pont, amely körül a csoportosulás, a pártok tömörülése megtörténik. Milyenek lesznek a jövő alakulásai, az természetesen ma még előre nem látható, annyi azonban egészen bizonyos, hogy a választói jog kérdésében minden párt elejtette a szélsőségekbe csapkodó terveit, gondolatait s már is odáig ért, fejlődött ez a kérdés, hogy a nemzet-bomlasztó, Kristóffy-fóle idea helyett e^y egészen más választóijog esaménye lebeg minden magyar ember előtt. Igaz, hogy a nemzeti sxempontok megóvására kieszelt pluralitás afféle abortus volt a parlamentben, van hozzá azonban remény, hogy a kétségtelenül nagyfontosságú reform más, egészségesebb s tetszetősebb formában is meg fog születni. Már is örvendetes jelenség, hogy egy irányban mindinkább kialakul a vezér gondolat, hogy t. i. a* uj reform behozatala a magyarság erejének gyengítésével nem járhat, sőt, hogy éppen ennek, az itt egyedül államalkotó íajnak as erősítést kell elősegítenie. Azért bárhogy tagadják, tiltakozzanak is tehát az egyes pártok ellene, e veséreezme alapján kétségtelenül megállapítható, hogy az ogymáshos való köseledés megtörtént, vagy legalább is folyamatban van. Ma már a szociáldemokraták szélsőbb elemeit kivéve, minden párt, minden higgadtan gondolkozó ember belátja, hogy as általános választói jog a szó szoros értelmében Magyarországon a nemzeti sxempontok veasedelme nélkül meg nem alkotható. Lássunk erre vonatkosólag egy pár érdekes szemelvényt ugy a napi politikusok, mint a kérdéssel szakszempontbői foglalkosók gondolattárából, itt-amott elejtegetett szavaiból. Mindenek előtt ne menjönk messzire. Pár héttel eselőtt volt Ploaett a magyarországi gyáriparosok orsxágos szövetsége fiókjának évi közgyűlése, amelyen Hegedűs Lóránt, aki pedig a választói jogot a legradikálisabb formában sürgető Társadalomtudományi társulatnak is egyik oszlopos tagja, mondotta a következőket: »Az általánoe választói jog a szó sxorosan vett értelmében meg nem valósítható. Nincsen talán két állam, amelyben ugyanolyan formája lenne as általánosnak nevezett válasstói jognak. Mindenhol tekintetbe kell venni a speciális körülményeket, de talán sehol sem annyira, mint éppen Magyarországon. A magyar választó jogot nem mint politikai, hanem mint gazdasági kérdést tekintem. Ennek a reformnak olyannak kell lenni, hogy előmozdítsa: 1. az ország gazdasági továbbhaladását, 2. a magyarság fejlődését, Annyi bizonyos, hogy a válasstói reformot halogatni nem lehet. Ax egyedül helyes ut a progresszív választói reform, elsősorban az ipari és gyári munkásságnak választói jogosultsághoz juttatásával. Természetesen a mozgó, kóborló elemeket, amelyek rettenetesen "meghamisítanák a választási eredményt, nem lehet bevonni a reformba, hanem bizonyos állandóságot kell keresni, mely elérhető, ha a reformot a munkásbiztositással hozzák Nyugalomban. Bihary Balázs ítélő táblai biró megülvén hivatalkodásának harminc éves jubileumát, meghatva mondott köszönetet az üdvözlő küldöttség szónokának a lelkes ünneplésért, valamint Ő Felségének is, aki hű alattvalóját érdemtelenül tüntette ki a királyi tanáososi cimmel. S miután késő éjnek idején hazajött a tiszteletére a Vidám Szerecsenhez eimzett vendéglőben rendezett bankettről : levelet irt az igazságügyminiszter ő excellenciájának, tudatván vele tiszteletteljesen, hogy megrokkant egészségi állapota miatt lemond a hivataláról. Azt hiszem, az volt az első valótlanság, amit a táblabíró ur tudva állított valaha. Tudniillik, hogy ő rokkant lett volna. Olyan egészséges volt, mint a makk. A harminc esztendő alatt a bírósági helyiségek fülledt szobáiban, az ifjúkori nélkülözések semmit sem ártottak vas idegzetének. Harminc esztendő óta egyforma egészségnek örvendett. De hát valamivel csak meg kellett indokolni a lemondást, miután nem várta be a negyven esztendős szolgálati időt, amiért aztán teljes nyugdíj jár. — Eh, gondolta Bihary, a kegyelmes ur tizenkét esztendeje nem látóit engem. Együtt biróskodtunk a törvényszéknél. Azóta ő miniszter lett, én táblabíró, elfelejtett az engem ugy, mintha soha sem látott volna. S ebben tökéletesen igaza volt Bihary Balázsnak. Elég gyorsan intézték el kérvényét sjubiliuma után egy hónappal ott ült a főtéri Korona kávéház nagy ablakánál, vastag szivarból eregette a füstöt s önelégült kárörvendezéssel fogadta hivatalba siető kollegáinak s egykori alantasainak köszönését. — Mentek robotolni, mentek intrikálni, gondolta. Aztán hozzáfűzte: — No, nekem elég volt. j Bihary Balázs tudta, mit csinál, midőn a i teljes nyugdíjjogosultsága előtt peuzionáltatta magát. Nem volt neki érd itnes tovább szolgálni. Ötvenkét esztendős volt, izmo^ s érezte, hogy élvezni tudja még az élet örömeit. Takarékosan élt, még az 1000 Forintos albirói fizetéséből is léire tudott tenni néhány tízest, hisz seukire nem kellett költenie; agglegény maradt, szülei már gyermekkorában meghaltak. Igy gyűlt össze néhány ezer forint. Aztán amiről senki nem tudott, néhány hónap előtt az égbői pottyant alá valami harmincötezer forintooska. Örökölt egy nagybácsitól, akit soha nem látott. A néhai falusi uzsorás volt, három község lakossága átkozta el a pénzt, amit halomba gyűjtött. Egy napon megütötte a guta B csak annyi ideje maradt, hogy elmondhassa az ágyához hivott hivatalos embernek, miszerint unokaöccsére hagyja minden vagyonát. Bihary Balázs fölvette az örökséget s szépen a takarított ezrecskék mellé tette a takarékba. Kényelmes, gondatlan élet mosolygott feléje, kárpótlás a munkában és a föllebbvalók iráut érzett keserűségekben eltelt életért. A szabadság első két három hónapja ugy elrepült, mint egy álom. Pompásan érezte magát, Odahaza reggelizett. Aztán sétára indult a városban. Bejárta a nagy piacot is, olyan gyönyörűséggel élvezte a dolguk után lótó futó emberek bongását. Aztán vagy látogatást tett, vagy haza ment, olvasni a kedvenc lapját. Megebédelt s nyomban a kaszinóba ment, ahol már régi cimborák várták a tarok kártyával. Este vendéglőben vacsorázott s ha akadt jó társaság, bizony elmulatozott a nyugalmazott táblabíró ur a hajnali órákig is. Egy ilyen vidáman eltöltött éjszaka után ballagott h-izafelé Bih iry, mikor az a baleset érte, hogy megbotlott valami apróc-uprő gödörben, i;minő a helyi lapok örökös fájdtlmára, bizony sok van a Rákóczy Ferenc fejedelem utcában. Elbukott és oly szerencsétlenül, hogy kificamodott a lába. A nyöszörgő urat ugy találta meg az éjjeli őr s haza szállította. Bihary Balázs most volt beteg életében először. Igaz, nem volt nagy betegség. Fájdalmas műtéttel igazították helyére a lábát, de azután jó volt minden. Csakhogy éppen ágyban kellett maradnia az összekötött lábával. S naphosszat ott feküdt egyedül szobájában. Mert az ápolónőt, aki véD, c.-uf és barátságtalan volt, már harmadnapra elkergette. Inkább magányosan