Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-01-30 / 5. szám

10 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 január 30. vözlés jár. Az értesítések kapcsán meg kell nyilvánulnia a vármegye hangulatá­nak, bizalmának, vagy bizalmatlanságá­nak. Már pedig a törvényhatóságoknak semmi okuk sincs a bizalomra, de annál több az aggodalomra és bizalmatlanságra. Szemle. (A réstletiizlet.) Nél.ány esztendővel ezelőtt Magyarország még a részlctüzlet Eldorádója vol*. Alig volt olyan család, amelynek egy két havi részlete ne lett volna esedékes minden hó­nap elsején. Különösen a tisztviselők voltak el­árasztva részletekkei, mert a megrendelés gyűj­tők nagy előszeretettel vetették magukat a hi­vatalszobákra. A vigéc siájas és szemtelen, a tisztviselő nép könnyen hivő és sokszor köny­nyelmü; nagyobb összegű készpénze egyszerre. nem is szokott lenni, tehát könnyen beugrik, sőt örül, hogy ilyan formán hozzájuthat egy s más olyan dologhoz, amit készpénz fizetés mel­lett sohasem vásárolhatott volna meg. Az uj végrehajtási törvény azonban kissé megszorította a mindent részletre eladók eladási kedvét s a sommás perek légiója, fraely ezekből az ügyletekből származott, mintha valamelyest megcsappant volna. De a szép és csendes idők múlóban vann ak. A vigécek, a megrendeléseket gyűjtők újra meg­jelentek a láthatáron s most már teljes konfi­denciával, a törvény határozott tilalma ellenére rohanják meg a védtelen közönséget. Az előbbi réezletkereskedők egy része ugyan becsukta a boltot, de caak az^rt, hogy helyet adjon az uj és ujabb vállalkozóknak, akik még mindig, sőt talán még inkább merészelik porté­káikat csekély részletre, de annál busásabb árak mellett eladni. S folyik a részletüzlet tovább. Mindent kaphatunk részletre. Az élelmes ügynök először könyvet kinál ; ha az nem kell, előszed a zsebéből egy Browning pisztolyt, azután ágyterítőt, fogfájás elleni szert, önborotváló készüléket s ha éppen ágyúra van szükséged, vagy ta án hálóingre, az neki töké­letesen mindegy. Szolgálhat mindennel, akár a párisi nagy áruház. A fortélyos részlet ügynök, különféle ürügyekkel, mindig megtalálja a mód ját a közönség becsapásának s mindenkor lesz­nek naiv és hiszékeny emberek, akik felülnek a maszlagnak, amelyet rafinirozott álkereskedűk és furfangos álbirlapirók beadnak. S nem lehet ellenük védekezni. Mert majd hazafias könyvek, hazafias célokat sejtető sors­jegyek, majd tényleg tisztességes jótékony egye­sületek segélyezését mondják a célnak s csak mikor az üzlet lebonyolítására kerül a sor, ve­szik észre a hiszékenyek,. hogy bizony újra csak áldozatul estek. A részletre való eladás, jobban mondva be­csapás moöt is ugy dühöng, mint azelőtt, csak valamivel ovatosabbak a részletezők, mint az elődök. A vevők még ma is olyan könnyen hivők, mint a régi időben, amikor még az uj végrehajtási törvényt nem atkották meg azok, akik ennek a lehetetlen kereskedelemnek egyszer véget akartak vetni. De mekkorát csalódhatott az, aki a hiszé­keny közönség segítségére akart sietni a nálánál sokkal ravaszabb, kitanultabb ügynökkel szem­ben. Most már látjuk, hogy az a pillanatnyi ijedelem, amelyet az uj törvény keltett, hama­rosan véget ért s ime most már épen ugy foly­tatják kisded játékaikat, mint a múltban. Semmi sem gáto'j a őkcl abban, hogy könnyelmű hite­lezéseikkel bajba ne rántsák a közönséget, amely­nek sem azokra az irodalmi művekre, amelye­ket árulnak, sem egyéb felesleges holmira, amellyel az egész országot elárasztják, szüksége nincsen. Az uj törvény alig változtatott valamit a helyzeten. Nem változtatott pedig azért, mert a gyakorlat nem foganatosítja a törvényt oly mó­don, hogy megfeleljen a törvényhozó célzatának. Nem védi a közönséget elég eréllyel a zaklatá­soktól s a saját könnyelműségének következmé­nyeitől. De nagyon hibás a közönség is, amely meg­rendeléseket juttat az ügynököknek; akik pedíg el is utasítják őket, ezt olyan udvarias formá­ban cselekszik, hogy szinte öröm vigécnek lenni. Az meg épen nem fér össze az uri felfogással, hogy a törvény ellenére megrendeléseket gyűjtő ügynököket valaki feljelentse. Pedig jogászok, sőt talán még a törvénysértés megtorlására hi­vatott tisztviselők ajtain is bekopogtatnak. De hát ugy fogják fel a dolgot legtöbben, hogy denucciálni nem uri teuipó. Lessen a vigécre s jelentse fel az, akinek a megrendelések gyűjtése érdekeit sérti. A tisztességes helyi kereskedelemnek azután védelme nincs. Kénytelen tűrni, hogy a rová­sára élősködnek az álkereskedők, a törvénysér­tők, akik olyan furfangosak, hogy majdnem mindig kitudnak siklani a csapdából. Alig van talán olyan város széles Magy ror­szágou, amely annyira országútja volna a fo­gyasztókat látogató vigéceknek, mint Zalaeger­szeg. Az ember szinte bámul azon a zseniális merészségeu, amellyel megostromolják a közön­séget. Csomagjaikat, néha a zsebben elférő min­táikat szabadon hordozzák ki s be a törvény­házakba, a hivatalokba, a családokhoz. L^gió a számuk. Urak és hölgyek felváltva jönnek. Az egyik alázatosan, a másik bíztató mosollyal, a harmadik elegáns fellépéssel kínálja a részlet­üzletet. És nem is lesz addig vége ennek a i-áskajá­rásnak, amíg a közönség maga nem védekezik s a hatóság kezébe nem szolgáltatja a törvényt semmibe sem vevő vigéceket. , * * * (Az előkelőség és gyűlölet.) Hol találkozik ez a két. fogalom, azt kérdik? Tessék csak körül­nézni egy kicsit nálunk s egy kicsit a külföl­dön, azután- rögtön láthatják, hogy Magyaror­szágon a társas életet ez a két jelenség uralja. Legalább a külsőségek arra mutatnak, hogy minél előkelőbb valaki, annál jobban gyűlöli az embertársait s annál inkább közgyülölet tárgya. Míg másutt, a nagy nemzetközi utak állomásain, ahol id genek találkoznak, vagy a kuliurnép'k bizalmasabb köreiben, ahol csupa ismerősök vannak együtt, az a benyomás ragadja meg az embert, hogy mindenki szereti és tiszteli egy­mást; addig Magyarországon a kurtakoro-mától a legelegánsabb bálig, a falusi kupaktauáostól a parlamentig olyan hangulat uralkodik, mintha az emberek kölcsönösen és fenékig gyűlölnék egymást. Bizalmatlansággal é» gyűlölettel köze­lednek egymáshoz még az ismeretlenek is. Gyű­lölet ér mindenkit, akit sohse láttunk, semmit sem vétett ellenünk. A kávéházban villámló szemekkel tekint ránk a hosszú asztalnál egye­dől üllő polgártárs és nem átall felháborodásá­nak szavakban kifejezést adni, ha véletlenül az ő asztalához mertünk ülni. Jellegzetes vonás továbbá a káröröm, amely mindig kacagásra, vagy elnyomott guuvuiosolyra torzítja az arcokat, ha valakiről egy kis pikáns, diflamáló hír kerül forgalomba. Senki sem igyek­szik megcáfolni a rágalmat, sőt — ha teheti — egy kiosit még hozzá is told. Örömmel fogad­nak minden hírt, amely másnak a kárát jelenti, s még a szerencsétlenségek alkalmával is több az öröm, mint az igaz részvét. Azt mondják, hogy a gyűlölködés magyar vonás; a káröröm pedig általános emberi tulaj­dotiság. Egyik sem igaz. A magyar karakter hajlik ugyan a pártoskodásra, a nyilt ellensé­geskedésre, de eredetileg nem volt képes arra a közgyülöletre, amely ma az egész közéletet h a tár­sadalmat jellemzi. Ez egy ujabb termék, amely fél­szeg viszonyainkból s uz általános kultura felü­letességéből sarjadt ki. A demokratikus élet­felfogás, amely a fejlettebb kulturát nyomon követi, náluuk csak frázis; a magasabb kultura pedig legtöbbször csak külső máz, amely mö­gött nagyon jól el tud rejtőzni a prtmilív tudás épúgy, mint a ki nem finomodott kedély :s tu­datlan szellem. Nem nemzeti karakter a gyűlölködés, csak általánosított félszegség. De veszedelmes íélszeg­ség. Eltekintve attól, hogy egyeseknek és csopor­toknak kellemetlenné teszi az életet, még a nemzeti karakter eihomályosításához 9 a nem­zeti erkölcs hanyatlásához is vezet. Nagyon könnyű azt mondoui, hogy mindezek a félszegségek más országokbau is megvannak. Akinek azonban alkalma volt a külföldi viszo­nyokba is bepillantani, az bebizonyíthatja az ellenkezőjét. Ha csak »z érintkezés külső for­máját tekintjük, azonnal szembe ötlik, hogy az ismeretlen emberek milyen barátságosan köze­lednek egymáshoz s igy is viselkednek mind­addig, amíg ellenszenvro niuc3 ok. Nálunk sajnosan tapasztalhatjuk, hogy épen megfordítva van. Az ismeretlenek valóságos ellenséges indulattal nézik egymást s ez csak akkor változik rokonszenvvé, ha erre különö­sebb ok van. Másutt a szeretetet, vagy leg­alább is a barátságos modort előlegezik egy­másnak az emberek, nálunk az ellenszenvet és gyűlöletet. S ez nagy veszedelem egy olyan népre nézve, amelyet idegen nemzetek is gyű­lölnek. A kivándorlók sorsa Amerikában. Északamerika az orosz, lengyel, magyar, olasz és osztrák szegények menhelye. Ameriká­ban a gazdagok ós jómódúak az ős törzsből valók, ellenben a szegények idegenből kerülnek ki, ezek az idegen nemzetek legszegényebb osz­tályából valók. Pedig a polgár és rabszolga közt még a régi Görögországban sem volt éle­sebb az ellentét, mint amilyent itt tapasztalunk. Amerikában az »osztályok és tömegek* végleg el yanuak választva egymástól. Amerika nagy városaiban nagy különvált telepeket találunk, melyekben idegen nyelv, idegen szokások és idegen szellem honol. Ott vannak magyar, kinai, orosz, zsidó, olasz stb. telepek, melyek teljesen elváltak az amerikai munkásoktól, kik örökös és halálos faji gyűlöletet táplálnak az idegenekkel szemben. Londonban angolok, Moszkvában oroszok, Budapesten magyarok laknak, minden helyeken vannak vállalkozók és munkások, szegények Ca gazdagok, kiket birtokuk és társadalmi állásuk választ el egymástól, ámde a nagy amerikai városokban azokon kivül még sok más körül­mény képez szegény és gazdag között válasz­falat. Nyelv, intézmények, szokások, sőt a val­lás is elválasztják a belhoniakat az idegenek­től. És itt rejlik uz amerikai szegénykérdés megoldása nehézségének lényeges gyökere. A szegények vándorlása egyik nemzettől a másikh >z a modern társadllmi élet egyik csodás sajátossága. E vándorlást elősegíti hitvány nye­részkedési vágya az amerikii és európn uzso­rásoknak, megkönnyítik pedig az olcsó és gyors közlekedési eszközök. Az óvilág minden részéről az uj-világ minden részébe megindult a népvándorlás. Eddig Északamerika volt a mil­liók menhelye, ujabban különösen a derék né­met munkások már Dálamerika felé veszik utjukat. Eszakamerika ipari gócpontjain és nagy­városaiban milliók telepedtek le, minthogy azon­ban főleg szegények alapitották a kolóniákat, ezek a nyomor, bűn és politikailag megromlott városrészek lakói, kik állandó rettegésbea tart­ják az őslakókat. Ma az amerikai népesség 21 milliónyi tö­mege idegen apáktól és anyáktól származik, vagyis több, mint amennyi lakosa volt Portu­gália, Svédország, Hollandia és Belgiumnak együttvéve 1890 biti N ím ily várnna a la­kosság közül fele idegenekből áll. Amerika 33 városában több az idegen, mint az amerikai. Es uz idegen szegények, a telepek folytonos szaporodása a legveszedelmesebb elemekkel, az újonnan jövők folyton növekvő 1 nagy száma már is gondolkodóba ejtette a hazájukat féltő ameri­kai politikusokat és nemzetgazdákat. Az egész világból beözönlő néptömegek, különösen a szlávok és ázsiaik beözönlése nagy faji elválto­zást szült, minek az amerikai népjellem meg­változása egyik szomorú kifejezője. Már bekö­vetkezett az amerikaiak átlagos testi nagyságá­nak elváltozása az amerikai nép vesztére. Az agyosont rövidebbé és szélesebbé lett, ami a szlávságg il való keresztezés eredménye. Azt álli'ják, hogy az ethikai átváltozásnak gyorsan kell bekövetkezni. A bevándorlási bizottság jelen­tése szerint fő lég a kevésbbé értékes, művelet­len és romlott idegenek özönlenek Északameri­kába, míg a tanult német és olasz munká­sok delfelé iramodnak. Ellenben a műveltség alsó fokán álló szlávok bevándorlását valóságos nemzeti csapásnak veszik, mert már nyelvűk­nél és műveltségüknél fogva képtelenek az amerikai kultura befogadására. Magam is oly tótokkal érintkeztem, akik hosszú éveket töltöt­tek Amerikában s amikor angolul megszólítottam őket, tótul feleltek a „tickeU, „briad" és „brandy-n

Next

/
Thumbnails
Contents