Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-01-23 / 4. szám

> Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1310 január 23. Ez okból alakulnak meg országszerte a különböző patronázs egyesületek s ezért van helyben is ily egyesület alakítása tervbe véve. A patronázs egyesületnek arra önként jelentkező tagjai sorából nevezi ki a biró a pártfogót. A pártfogó kipuhatolja a fiatalkorú viszonyait: ki gondozza, miből él, járt-e iskolába, mivel foglalkozik, mily magaviseletünek ismerik, szülei törvényes házasságban élnek-e, háztájuk rendes-e, a szülők miből élnek, otthon dolgoznak-e vagy házon kívül, voltak-e büntetve és mi miatt, hány gyermekük van s azok közül hány •xorul szülői gondozásra, mi a szülők szándéka a fiatalkorú jövőjét illetőleg stb. stb. A pártfogó a bíróság által rendelkezésére bocsájtott űrlapon a vonatkozó adatokat feljegyzi, s egyúttal véleményt nyilvánít aiM nézve, nincs-e a fiatalkorú eddigi környezetében erkölcsi romlásnak kitéve; a kitöltött űrlapot azután (portómentesen) beküldi a bírósághoz. A pártfogó másik szerepköre próbára bocsájtás esetében válik aktuálissá. Ez esetben a pártfogó egy éven át figyelemmel kíséri a pártfogására bízott fiatalkorút, azután megteszi jelentését. Jóformán teljesen a jelentéstől függ, hogy alkalmazzon-e a bíróság büntetést vagy ne. A pártfogók vannak tehát hivatva a fiatalkorú egyéniségére, környezetére vonatkozó amaz adatokat beszerezni, a melyekre a bíróság intézkedését vagy ítéletét alapítja. Bünperbeli szerepe épen olyan fontos, mint az ítélkező bíróé. A kik a patronázs egyesületbe működő tagul belépve, hajlandónak nyilatkoznak pártfogói tisztet gyakorolni: tagadhatatlanul áldozatot hoznak. De ha figyelembe vesszük, hogy a pár.fogók közreműködése teszi lehetségessé, hogy a bíróságok számos rossz útra tért fiatalt a zülléstől megmentsenek; ha figyelembe vesszük, hogy eltévelyedett ifjaknak a jó útra való visszatérítése az egész társadalomnak közös érdeke: akkor talán az áldozat sem fog oly nagynak látszani. De e mellett remélhető, miszerint az egyesületnek elég működő tagja lesz, ugy, hogy egy-egy tag legfeljebb 4—5 év alatt egyszer lesz pártfogóvá kirendelendő. A fiatalkorúak megmentése körüli közreműködéssel azonban a patronázs egyesület tevékenysége kimerítve nincsen. Oltalmába veszi az erkölcsi veszedelemben levő felnőtteket is. Az egyesület megbizott működő tagja a fegyházban felkeresi a letartóztatottat. Vigasztalja, igyekszik bizalmát megnyerni, lelki életét felébreszteni. Kinyomozza családi viszonyait s ha az ellátás alatt állott családtagok nyomorban vannak, azok anyagi támogatása iránt az egyesület intézkedik. A szabaduló elítéltnek pedig az egyesület munkát keres s ezzel igyekszik a társadalom számára végleg megmenteni. A kik patronázs egyesület létesítésén fáradozunk, mindenesetre áldozatot kérünk a társadalomtól. Nem annyira anyagi, mint inkább erkölcsi áldozatot. Nem fizető tagokra, de inkább működő tagokra van szükség, a kik tagdíjat nem is fizetnek. Az azonban nagyon kívánatos volna, hogy működő tagok gyanánt a társadalom minden rétege képviselve legyen. Legközelebbről mindenesetre az igazságszolgáltatás tényezőit (az ügyészeket, bírákat), továbbá a gyámhatóságok tisztviselőit érdekli a kérdés. Rászorul az egyesület a közigazgatás, a közhatóságok tagjainak s a helybeli egész intelligenciának támogatására is. De a kiktől legtöbb várható, ezek a különböző felekezetekhez tartozó lelkészek s néptanítók, a községi és körjegyzők. Már hivatásuknál fogva közvetlen érintkezésben állanak a néppel, ismerősök a helyi viszonyokkal, működésük helyén rendelkeznek a kellő tekintéllyel, a kellő befolyással. A siker úgyszólván kizárólag az ő közreműködésüktől függ. Egyáltalában fontos, hogy minden vidéken, lehetőleg minden községben legyen oly tag, kihez az egyesület szükség esetében fordulhat. A földbirtokosok, hivatalnokok, orvosok, bérlők, uradalmi tisztek, nagy és kis kereskedők, előkelőbb iparosok mind oly társadalmi tényezők, kik részvételükkel az ügyön sokat lendíthetnek. És a kiket első helyen kellett volna említenem : rendkívül fontos és nagy szerep vár a nőkre. Az igazságügyi kormány megadta e részben az irányt, a mennyiben kimondotta, hogy fiatalkorú nők részére pártfogókul csak nők rendelhetők ki. A hölgyek részvétele nélkül a patronázs egyesület nem fogna megfelelhetni hivatásának, de nem fognának célt érni a fiatalkorú nők megmentését célzó törvényes reudelkezések som. De ott, ahol nemes célok megvalósításáról és a jótékonyság gyakorlásáról volt szó, a magyar nők közreműködésüket még soha meg nem tagadták. Remélhető, hogy e tradicióhoz hívek lesznek mo9t is! Bárcsak Zalaegerszeg város és Zalavárvármegye társadalma a kérdés socialis jelentőségét jól felfogná x a most megalakuló Zalaegerszegi Patronázs Egyesület o n r*m/ kellő erkölcsi támogatásban részesülne! Deyré Miklós. Hangulat. Enyhe holdfényes este borul a tengerpartra. A babérligetek és olajfák közé elbújt villák szemei belevilágítanak a holdfényes éjszakába. Lágy susogás reszket át a ligeteken ; virágillat száll a levegőben s a tenger fodra csendes mormogással ütődik a partnak. Messze a tengerről bűbájos olasz dal foszlányait kapkodja el a szellő; valamelyik villában csendes futamokban szól a zongora s lenn a hegyek között, vén kolostor mohos tornyában egy kis harang szava imádkozik. Lent a parton elcsitult az élet. Ami hang van, az szerelemről beszél, vagy imádkozik. Sötétkék az ég, kék a tenger, amelyen csak a messze sikló csónak szánt fényes ezüst barázdát. É» mosolyog a millió osillag, susog a liget, locsog a hullám, sir a osodás lágy dallam valahol me»sze, messze bent a tengeren. Tündérek éjszakája; álomba ringató est. De akinek bánata van, kétszer érzi azt. Mert boldogság, nyugalom, fény, illat veszi körül, amelyben csak egyetlen sötét folt van : a bánat, amely oda húzódik a sötét ciprusok, mozdulatlan babérfák árnyéka alá. Ott ül egy férfi a kőpadon. Csak a szivarja meg a szemei világítanak. A messzeségbe né* ; talán azt a fényes sívót bámulja, amely ott támad, ahol most barcirolát énekelnek egy csónakon. Vagy talán felnéz a menyboltra s a lelke valahol a csillagok között téve'yf'g. Az ember ebben a csodavilágban neui él, nem gondolkodik ; csak érez. A zongora elhallgatott s >gy közeli tündérlak világító szeme kialudt. Vnlahounan a babérfák közül egy tündér libbaut elő. Fehér ruhájával játszik a hold»ugár, a hullám kifut eléje a* ut t-zéléig a virágot hint rá a narancsfa. A tündér nd ült a mozdulatlan férfi mellé, odahajolt az arcához és suttogó szóval rázta fel az álmodásból. — Jó estét Miklós. — Hát mégis eljött Margit ? Köszönöm, na gyon köszönöm. A férfi megfogta az asszony kezét. Egy dsrabig vonaglott a kéz, mintha el akarna szabadulni ; de azután bágyadtan ott maradt a férfi kezében. — Eljöttem, mert láttam, hogy magának enyhülést szerez, ha elmondhatja, mi gyötri a lelkét. Talán nem kellett volna lennem, talán jobb lett volna, ha ide is nem jön utánam, de ... én sajnálom magát . . . — Sajnál ? Csak ennyi az, amit irántam érez? Igaz, nincs többhöz j»goro. Tudom. E^t is köszönöm. Nem is kértem mást, osak részvétet, osak olnézést. Azért könyörögtem csak, hogy imádhassam ; hogy leborulhassak előtte, mint a pogány a bálványa előtt. Mert nekem must már uines Istenem, osak maga; nincs egyetlen gondolatom, érzésem, vágyam, amely ne magához vezetne. — Miklós! — riadt fel az asszony. — Ha igy folytatja, visszamegyek. Líssa, maga rabja lett egy szerencsétlen goudolatnak, amely boldogtalanná teszi. Azt képzeli, hogy szerelmes, mint egy kis diák, mint egy beteges lelkű troubadour. Ezzel gyötri magát is, engem is. — Margit! azt igérte, hogy ma, egyetlen egyszer meghallgatja, amit mondok. Nem kértem többet, maga sem igért többet. D^ ebez az egyhez ragaszkodom. Nem vágyom másra, osak arra, hogy h illgassa meg »z éu elgyötört lelkem keserveit, izzó vallomásaimat; tudji meg: mennyire szeretem s mit szenvedek ezért a titkolt szenvedélyért. Azután menjen el, nevessen ki, vagy ejtsen könnyet értem. Ha pedig a maga szive id megdobban s egy röpke pillanatig, amig egy álmodott Cí.ók tart, a keblemre hajtja fejét, akkor a sirig magammal viszek egy édes emléket, amely megvigasztal és bold >_rgá tesz. — Jól van Miklós, meghallgatom. Megfértem, megtartom. Tudom, hogy a m.iga ér7Ő lelkét ez a csodaszép este uralja s ugv hallgatom a vallomásait, mint azt a dalt, amely hoz/.áuk