Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-24 / 17. szám

10 * Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 április 24. tői és az iskolában is egészen más formában hirdették neki az élet igéit, mint hirdeti az élet. Naiv gondatlanságban neveltük fel gyermekeinket s midőn kikerülnek a világba, idegen nekik minden s nem tudnak helyzetük magaslatára emelkedni. Ezért szögletesek, esetlenek, nem élelmesek, esztendők kellenek hozzá, mig le tudják vetkőzni a szülői házban és az iskolában elsajátított ósdi és impraktikus vonásokat. A jövő generáció már nem lesz ilyen. Az ifjúság, mely 20 esztendő múlva fog felkerülni az élet haremezejébe, már a szülői házból és az iskolából fogja magával hozni mindazokat a fegyvereket, melyekre szüksége van, hogy megélhessen és a tisztesség utján maradhasson. Most és már évek óta állandóan panaszkodnunk kell amiatt, hogy nem modernül nevelik az ifjúságot. Nem a szülői házban, de méginkább nem az iskolában. A szülők mindenképen uri hajlamokat, a többi embertől való megkülönböztetés öntudatát csöpögtetik a gyermek fogékony lelkébe, az iskolákban pedig elfogult lateinereket és nyárspolgárokat nevelnek belőlük. Holott az előjogok ideje lejárt s a lateiner filiszterek, amellett, hogy komikusak, improduktívak, nem bírnak boldogulni. Elmaradnak a világtól, amely nem törődik velük és sxaporitják a nyomorúsága miatt mind hangosabban kesergő kishivatalnok-állományt. Ez így nem maradhat, mert ha a bajon nem segítünk, nemzeti csapás lesz belőle. Ahogy a modern élet diktál, ugy kell nevelni az ifjúságot. Ki kell küszöbölni az iskolából az ósdi tudományokat, melyeknek a diák soha nem fogja hasznát venni, hacsak tudós nem lesz belőle. Elsősorban meg kell szabadítani iskoláinkat a holt nyelvektől, melyeket nyolc esztendei keserves magolás után ugy sem tudnak elsajátíttatni a tanulóval. A matematikából és fizikából osak arra tanítsák, a mit ők megérthetnek. A többit dobják el. Ne használják a mogorva szobatudósok tankönyveit, melyek olyan nyelven vannak megirva, hogy sokszor művészettel párosult munka kell hozzá, hogy az ember egy-egy mondat értelmét kitalálja. Dobják el sz olyan történeti tankönyveket, melyeket szereplő politikusok, mérges sovinisták, vagy felekezeti elkülönítést hirdető emberek irtak. Ezeknek az uraknak történeti művei egytől egyig hazugok, mert minden históriai eseménybe belekeverik a maguk egyéni elfogultságát és politikai tendenciáját. E sorok irója, ha végig lapozza a magyar középiskolákban használatos történeti könyveket, felháborodik, annyi bennük a szemérmetlen hazugság. Olyan könyvek kellenek ma, melyekben az igazságot hirdetik, mert a középkorból ránk maradt üres frázisok nyűge alól már felszabadult a világ. Ne tömjük tele a szépért lelkesülő ifjúság fejét gyenge poéták gyenge műveivel. Hiszen van jó klassikusunk elég ! A zengzotes hexameterek és safloi versszakok helyett ismertessük meg a diáksággal a külföld műremekeit, valamint a modern magyar s külföldi nagy irók munkáit. Ezekből tanulnak finomult izlést és felvilágosodottságot. És a főtantárgyak között foglaljon helyet a testgyakorlat. Minden nap tornásszon és vivjon az ifjúság. Nézzük Amerikát vagy Angliát 1 Nemzeti ünnepként üli meg az egész nép, amikor néhány tanintézet ifjúsága tornaversenyre sereglik össze. Ott már meggyőződött minden tényező, hogy tetterős férfiak osak edzett, erős izomzatú fiatalemberekből válnak. És vezessük be ai iskolákba a praktikus tudományoknak praktikus módon való tanítását. Nyelveket, földrajzot, ethnografiát, közigazgatási és kereskedelmi törvényeket, művészettörténetet és kritikát tanítsanak, inkább élőszóval, mint könyvekből. Mind ereket tudnia kell a modern művelt embernek, ha társaságban akar forogni és érvényesülni óhajt. Csodálatos! Egyben elértük, sőt talán tul is haladtuk a külföldet a modern nevelés tekintetében. 8 ez a leánynevelés. A folyton szaporodó magasabb nőiskolák évről évre hatványozott számban produkálják a kenyérkereső pályákra képesített lányokat. Manapság, ha egy polgári középvagyonu osaládban kettőnél több leánygyermek van, axokat okvetlen kenyérkeresetre oktatják ki. Hivatalok és tanszékek egyaránt el vannak már árasztva nőkkel, akik kétségbeejtő kiosiny fizetésért dolgoznak. Nagy baj ám ez, mert előlünk, férfiak elől elveszik a kenyeret. Ha ez igy tart, néhány esztendő múlva olyan elkeseredett kenyérharo fejlődhetik ki a férfi és nő között, mely t rsadalmunk megingására vezethet. A nő kenyérszerzése máris oly problémává nőtte ki magát, melynek megoldása kell, hogy égetően sürgős feladatát képezze első sorban a törvényhozásnak. Valami helyes modus vivendit kell megalkotni, különben teljesen megváltozik a magyar nő helyzete, melyben e haza fennállása óta oly kitűnően teljesítette hivatását. így vagyunk mi magyarok. A jó és hasznos reformot neai igen, vagy osak nagyon lassan vesszük át a külföldtől, de a helytelenségekben és túlzásokban annál hűségesebben és gyorsabban haladunk a nyomában. Erdösi Dezsfl Az anyákhoz és apákhoz. Az ujabb kor legnagyobb és legdicsőbb vivmányn az, hogy a* értekek benne helyet cseréltek. Régen at arany éa ezüst, a drágakő, a selyem és bársony és a pénz minden neme és az anyagi érték ezer formája volt emberi felfogás szerint a gazdagság fogalma. Az egyesek ma is ezek után ai értékek után futnak káros versenyben. Az összesség sem hanyagolhatja el az anyagi javak e tömegét. Da immár ott trónol a legvilágosabb elmékben a megismerés, hogy a nemzetnek legdrágább kinose, legértékesebb vagyona, legfőbb ereje ai ember annyaga. Minden mozg«4omnak tehát, amelyet eddig humanitáriusnak tartottunk, óriási gazdasági jelentősége van. A közoktatásügyé, a közegészségé és mindaz, ami az embertőke gyarapítását és magjavítását szolgálja, elsősorban köcgazdasági szolgálat. Hiszen a vésőnek, a kalapácsnak, a tollnak és az ekeszarvának is az ad nagyobb értéket, hogy hányan forgatják é» kik veszik kezükbe. Az ember teszi beosessé ax anyagot, nem megfordítva. Ax ökiritói rémes katasztrófának iszonyusága épen abban rejlik, hogy nem a gazda veszítette el birtokát, hanem a föld veszítette el gazdáját. Iparkodáe, munka, takarékosság, okosság minden elvesztett értéket vissza tud szerezni. De a legáldottabb föld sem képes as elvesstett gaxdát, az elpusztult embert életre kelteni. A kezdetlegesen összerótt vityilló kastéllyá nő a szorgalmas ember kezében; a legfényesebb vár össxeomlik, ha ax ember kipusztul belőle. Ái utolsó tiz év magyar államférfiai e megismerések alapján oly munkát indítottak meg, amellyel Magyarországot a oivilizáoió élére állították. Ax ember s főleg a gyermek-védelem oly szervezetet nyert hazánkban, melynek szinte mondhatnám, osodájára járnak a nyugati társadalmak vezéralakjai. Ki merné tagadni, hogy Magyarország jövendőjének a kérdése a magyarság hatalmas és ellenállhatatlan kifejlődése. Nincs ennél nemzetibb, ninosen függetlenségibb politika. De sőt nemcsak Magyarország históriai nagyságának helyreállítása fordul meg ezen a kérdésen, hanem Európa keloti részének békéje, művelődése, biztossága éa virágzása is. Mert a DunaTisxa hatalmas völgyében, a Kárpátok gyönyörű koszorújában ninosen egyetlen faj sem, amelyre egy birodalmi szervezet biztosan támaszkodhatnék, kizárólag csak a magyar. Abban a pillanatban, amidőn • fajnak számbeli, műveltségi és vagyoni ereje megtöretnék a sors csapásai alatt oly mértékig, hogy le kellene mondania vezénylő és egységbe kapcsoló hivatásáról : abban a pillanatban a fajok ádáz versenygése és visszavonása ütné fel hydrafejét. A bomlást külső hatalom ideig-óráig tentarthatná, de esak a szabadság árán, osak az autokrácia vaskeiével. Minthogy pedig az ily hatalomnak semmi etikai eélja nem volna hatalmi érdeken kivül, hamarább meg kellene őrlőd.iie s ez a gyönyörű, ax Isten által is egységesnek teremtett ország prédája lenne prédakaresőknek és seéttagoltatnék s latrok osztozkodnának Krisztus urunk e ragyogó, ssámunkra kiteritett köntösén, melynek amig mi itt vagyunk, Magyarorsxág a neve. Ez a jelentősége annak a mozgalomnak, mely Meghalt egy ember. Nem sirt senki eem, a mikor Kerner Flórist temették. A gazdasszonya és néhány hivatalbéli kollégája kisérte ki utolsó útjára, koszorút a halottas kocsi tetejére a temetkezési vállalkozó adott, miután nem akadt szerető sziv, jó barát, akinek eszébe jutott volna a temetés obligát diszét, a koszorút megadni. Sivár őszi idő kedvezett a temetés hangulatának, a szürke égboltozatról lanyhán permetezett a hideg eső s a kollegák szidták a csuuya, rosszindulatú időjárást, amely a temetés alkalmából nekik náthát fog okozni. Mikor leeresztették a koporsót a sirba, felkerekedett egy hideg keleti szél, végig süvöltött a temető fonnyadt ciprusain, száraz eeetfáin, az emberek borzongva húzódtak a kőkeresztek mögé és hangosan szidták a sivító szelet, — ez volt Kerner Flóris halotti danája. Tompán, részvétlenül zengték : »Elmegyek a sírba* s azután a Miatyánkkal végezték fokozott sebességgel s hant hantra esett a koporsó felett, néhány perc múlva készen állt a sírdomb, jelezvén, hogy itt egy ember fekszik és feküdni fog még legalább bárminő esztendeig, miután ezen idő leteltével, a törvény értelmébeu a sirok felásatnak, hogy uj halottaknak adjanak helyet. Sietve mentek el az emberek a temetőből és Kerner Flóris, a mint magánosan élt egész életében, magánosan maradt künn a temotőben is. Egyedül. Vak sötétség vette körül odalent a föld mélyén a tetemet, a szemeket, melyek még láttak, a boldogtalanság keserű könnyeit sirták, a szivet, mely még dobogott, egyebet se tudott, osak fájni és epekedni. Jobb Kerner Flórisnak odalent. Esteledik. As eső elállt, a felhők oszladozóban vannak s a nap, mint a végét érző nyájas öreg ember, mosolyogni próbál a szomorú őszi világra. Egyik máaik kereszt halvány aranyos fényben csillog, a temető félelmetes magányáhan ez a csillogás jól esik a szemnek, mutatja, hogy itt sem szűnt meg egészen az élet. Egy asszony közeledik a frissen hantolt sírdomb felé s amikor odaért, térdére roskadt és sirt, Sürün hullanak a könnyei, Kerner Flórist mégis megsiratja valaki. Egy asszony, aki szerette a halottat. Huszonöt év előtt együtt barangoltak a kisvárosi temetőt övező szőlőskertekben, kéz a kézben, szem a szemben és bár nem mondták, hogy szeretik egymást, néma beszédjükből megértették, hogy egymáshoz tartoznak. Flóris akkor szegény diákember volt, aki leekesdáaból, meg a gimnáziumi szerzetes tanárok asztaláról élt, miután jó tanuló volt ós néhai atyja, aki vagyonos polgára volt a városnak, annak idején Kegyes alapítványt tett a szerzet javára. Do azért Kerner Flóris bizott magában, bizott a jövőben, erős volt a karja, a lelke s ax élettel való birkózást semmibe 9em vette. A leány, egy vagyonos kereskedő gyermeke, szerette Flórist, ex volt a jö*őj

a, a vágya, az akarata. Flóris, amikor tisztába jött azzal, hogy a szive Annuskáé, tisztában volt már magával is, a jövőjével is. Azon a napon, amikor először csókolta meg a leányt, gyönyörű, nagyszerű álmai, amelyekkel a jövőt maga elé képzelte, mintegy varázsütésre szertefoszlottak és egy csendes, meleg, kis házitüzhely köré osoportosultak. Nagyság, pénx, csillogás, vezérszerep, e sok gyönyörű vágyairól lemondott az Annuska fekete szemei kedvéért, — minél hamarabb feleségül birni őt, ez lett szivének egyetlen óhajtása. S a helyett, hogy Pestre ment volna tovább tanulni, idehaza maradt a kis városban, hivatalt vállalt, hogy mindig Annuskája közelében maradhasson. Három év multán kinevezték egy kis hivatalba, amelynek jövedelméből szerényen el lehet tartani egy osaládot. Első dolga volt beállítani az öreg vászonkereskedőhöz s megkérni * leánya kexét. Annuska atyja nagyot nézett az első percben, aztán a szeme kőié nevetett Kerner Flórisnak.