Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-27 / 13. szám

XXIX, évfolyam. Zalaegerszeg, 1910. március 27. 13. szám. Előfizetési dij: K^éaz évre r'él évre . 10 K — f. 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 ( Kjfyes szám ára 20 tiHér ZALA Hirdetések : Megállapodás szerint Nyilttér soronként 1 K Kéziratokat nem küldünk visuza ZALAVARMEGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Feltámadáskor. A hit legmagasztosabb emlékezéseiben merül el a lélek. Még azok is megilletődve tekintenek a Golgotha felé, akikben a rohanó idők izgalmai s a minden titok kifürkészésében tetszelgő természettudományok megingatták a túlvilági hatalomban, a földöntúli életben és az isteni igazságokban vetett hitet. Nincs ember, aki ki tudná magát venni a Golgotháu lejátszódott világtragédia hatása alól. Mert Krisztust az az emberi elbizakodottság feszítette keresztre, amely ma is él s érezteti hatalmát az emberek millióival, és Jézus ugyanazon egyetemes meggyőződésnek volt a mártírja, amely az emberiség lelkét minden időben betöltötte s amelyneK érvényesüléseért ma is folyik a küzdelem. A krisztusi igazságok uralnak minden vallásos meggyőződést s az Istenhez, az emberi lélek által áhítozott igazságokhoz vezető utat a Krisztus tanításai mutatják időtlen időkig. Amikor húsvét hangulata költözik a lelkekbe, nincs jó ember, akit áhítat ne fogna el; nincs senki, aki ne érezné az erény, a jóság és igazság pusztulása nyomán támadó fájdalmat, az eszményiség és a reális élet között levő ellentét sivár voltát. És amikor megszólalnak a harangok, hogy a Messiás feltámadott, vajon nem tör-e elő keblünkből diadalmasan az érzés, hogy mégsem pusztulhat el az, ami igaz és jó ós nem lehet megölni az eszményeket és igazságot, Ezer máglyán és bitófán keresztül feltámad az, hatalmába ejti az agyakat és sziveket és nem engedi, hogy a zsarnokság, a gőg, a jogtiprás és igazságtalanság fái az égig nőjenek. Húsvétkor diadalmasan támad fel az igazság. Igaz, hogy az ünnepi hangulat multán újra kezdődik a mindennapi élet harca s tovább folyik az igazság és bűn örök küzdelme, de győzzön bár ezerszer a bűn, az igazság élete mégis örök, miként a hit, amelyet az emberiség az Alkotó kezéből hozott magával a földre. A lesújtott, megalázott szenvedő emberek, a boldogulásért, jogokért küzdő tömegek, az igába hajtott, vérző nemzetek a világ legnagyobb tragédiájához s az abból feltámadt nagy igazságokhoz járnak vigasztalásért, hitért, önbizalomért, erőért. Az elnyomott igazságok legnagyobb hőse, a i szegények és szenvedők diadalmas vezére, a tévelygő emberiség megváltója, a kétkedő lelkek Istene: a Krisztus. A diadalmas igazságok megdicsőült vértanuja, az öröktől fogva élő és soha el nem muló, de az emberiség bűnei által számtalanszor eltemetett eszményi világrend legnagyobb apostola a feltámadott Megváltó. A Golgotha tragédiája, az ember halála és az Isten feltámadása azt hirdeti a világnak, hogy nem hal meg az igazság soha s kitör a bilincsekből, kősirokból és feltör az égbe, ahonnét származott. Nekünk, az igazságért küzdő, szenvedő, vérző nemzetnek minden húsvétra megvan a szomorú aktualitásunk, amely a húsvét gondolatához és hangulatához fűződik. Nem a feltámadás diadalához, hanem az igazság mártiriumához, A feltámadást várjuk és reméljük s csak vigasztalódás az, amelyet az igazság örökkévalóságából és az ujraszületéséből meríthetünk. Küzdünk és szenvedünk a végzet csapásai, az elbizakodott hatalom gőgje és zsarnoksága ellen. Eltemetett, elrabolt, idegen érdekek oltárain feláldozott igazságainkat keressük. Hősök és vértanuk vére, hazafiak könnye, milliók kínos verejtéke fakadt a küzdelem századai alatt. A hősök, vértanuk és apostolok elpasztultak, nyomukba ujak léptek; de újra születtek a .Tudások is, akik eladták az igazságot. Es jönnek sorban a farizeusok, akiknek a lelke tele van gyűlölettel, mert féltik a hatalmat s uralomra vágynak az igazság pusztulása árán is. És a tömeg, a meggondolatlan, az el Húsvéti titok. Pinker, a csavargó Pinker, aki ugy szakadt ide Magyarországba és akit minden utcagyerek ismert — nagyszombaton este megvette az öreg Reinwurm hentesüzletében azt az öt krajcár ára császárhust és két krajcár ára kenyeret, amit már korán délelőtt elhatározott és megkörvonalazott a maga számára. Vett vol na ö többet is igen szívesen, mert épen nem volt fukar ember, de csak ennyit vett mégis, mert mindössze hét krajcárja volt, és az öreg Re.inwurm jó ember, nyájasan elbeszélget, de hitelbe nem ad. Főképpen Pinkernek nem. Megvette, beletette a zsebébe és nekivágott a fasornak, hogy visszamenjen a ligetbe, a szokott padra, amit ő ugy magában a lakásának nevezett. Útközben persze sokat kellett disputálnia a zsebében levő hússal és kenyérrel, mert azok egyre-másra biztatták, sürgették, hogy fölösleges várnia, amig hazaér, — de Pinker kemény legény volt, hát azt tette, hogy másra gondolt és csak lépegetett, billegett, amig végre leroskadhatott a tulajdon padjára. Már akkor jó sötét volt és a ligetben nem járt senki. Akinek talán szándéka lett volna is, azt is lebeszélte volna arról a lombosodó fák közt bujkáló, levélziz'gtető, hűvös szél. Dí különben is: nagyszombaton elég látnivaló akad a városban, kiuek jutna eszébe a nyirkos, félig kopasz földet nézni ? Pinker elkezdett enni. És amire ugy igazában elkezdte volna, már a végére is jutott. — Akkor egyet sóhajtott, amint szokta, — mert már igen gyakran járt ugy, — hátrahajlott és lecsukta a szemét. Gondolkodott. Igy szokta az idejét eltölteni. Elgondolta, hogy most ezt meg azt lehetne tenni és ezért meg azért ennyit meg annyit lehetne kapni, de nem lehet, mert mindenütt azt mondják neki, hogy külömb embert is tudnak kapni, mint ő. Azután a másnapi programmját kezdte építgetni és még el is mosolyodott arra a gondolatra, hogy hiszen holnap húsvét-vasárnap lesz, a (emplomban csak ugy szorong majd az ember és ennélfogva ott jó meleg is lesz. És különben ugy is látszik, hogy holnap szép derült időt lehet várni. — No, ha igy van, hát igen jól van! — mondta Pinker hangosan önmagának, azzal hanyattfeküdt a padon, a két karját a feje alá tette és elhatározta, hogy alszik. Alszik, amig a szép, a dicső húsvétvasárnap rá nem virrad. A szél egyre hűvösebb lett és Pinker egyetlen tagját sem mozdította egy hajszálnyira sem, nehogy még jobban fázzék. Ha a mellét egy sóhajtás meg nem emelte volna, ha a szeméből egy-két könnycsepp nem pottyant volna a pad rőtbarna deszkájára, akárki azt hihette volna, hogy halott ember fekszik ott a didergő fák alatt. Pinker szivére, mielőtt elaludt, valami rettenetesen nagy, koromfekete szomorúság nehezedett. De aztán csak elaludt mégis. Reggel, amikor felébredt, bizonyosan tudta, hogy sokat és szineset álmodott. Valaki valami igen dicsőt, pompásat igért neki. — Már nem emlékezett az álmára, de a szivében ott maradt a meggyőződés: — Jó lesz, nagyon jó lesz! Oh, de pompás is lesz azután! Hanem amikor felakart emelkedni, a gondolatai ijedten szétrebbentek, mert azt kellett tapasztalnia, hogy a pad nem ereszti. Hogy valahányszor a fejét emeli, az mindannyiszor visszaesik a kemény deszkára. És amikor végül mégis a lábára tudott állni, akkor meg az ég hirtelen világospirosra vált és a levegőben apró, lángvörös meg violaszinü és sötétzöld karikák keringtek. Pinker megcsóválta a fejét. Nem értette a dolgot. Mert azt már elfelejtette, hogy sem Mai számunk 14 oldal?