Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-08-22 / 34. szám

1909 augusztus 22. »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 3 A család mint általános történeti hatalom külön elemzést nem igényel. Elsőnek megvizsgálásra kinálkozik azonban az egyház, mint — különösen nálunk — elsőrendű történeti hatalom. Eltekintve az egyháznak heterogén szektáitól, megállapíthatjuk a következő történeti tényt: Nemzetünk államalkotó erejét és Európa közepén való fennmaradásához szükséges kapacitását az egyház ténykedéséből nyerte. Igaz, hogy az egyháznak ezen ténykedése kezdetben nagyon radikális volt, igy az egyház ténykedése folytán vesztette el örökre a nemzet ősi, esetleg egy igazi nemzeti époszhoz való irodalmi termékeit és régi műveltségét alkotó anyagát, de ezzel könnyen kibékit ama közmondásos tény, mely pzerint: „Nunquam pericoulum sine periclo vinculatur". Későbbeö ugyancsak az egyháznak egyik szektája és pedig a nemzetiesedett egyház szolgált védfalnak és anyagi, valamint szellemi áldozatokat hozott a nemzetet megtámadó viharok ellen. Hazánknak nemzeti életében mint történeti hatalomnak nagy szerepe volt ós van mai nap is a főúri kasztnak. Az egyéni szabadságnak megteremtésével ezen kasztnak nagy szerepe azonban redukálódott arra a mértékre, amely szerint bármely személyiség emelkedhetik azon szerepre, amely ezelőtt csak a főúri kasztot illette meg. Ezen történeti hatalom elleu küzdeni nemcsak hogy nem észszerű nem/eti munka volna, hanem ellenkezőleg: aggodalommal kell látnunk ezen kasztnak erővesztését. Erőszakolt állítás, hogy az egyéui szabadság teljes érvényesülhctése korában a főúri kaszt útját állhatná bármely fejlődésnek. Egy értelmes iparos semmi akadályt nem láthat ebben a kasztban, viszont egy munkálkodni nem tudó kétes exisztenoiáju egyén nem javítható ezen kasztnak meggyengitése árán. Történeti hatalmaink oly fontos múlttal, de egyúttal oly sok nemzeti jellemző vonással bírnak, hogy ezeknek fennmaradása nemzeti létkérdés. Átalakulniok azonban mégis kell, de nem radikálisan és nem az általános korszellemhez, hanem inkább a jellegzetes lokális nemzeti korszellemhez mérteD. így pl. az egyház és a főúri kaszt, mint anyagi hatalmak is egyúttal, tartoznak a nemzeti állam fokozatos fejlesztésében intenzivebben és nagyobb bizalommal közreműködni. Az egyház — ha kétszer is oly erős anyagi hatalom volna — akkor sem tud mai nap magában védekezni a radikális reformokkal szemben. Történeti időkön át szerzett anyagi erejét leghasznosabban használhatja a nemzeti állam egységes fejlesztésére, minek árán viszont az állam biztosíthatja érdekeinek védelmét. Az egyház és a főúri kasztnak közreműködésével meg kell gyarapítani az állami egységes intézményeket, mert a korszellemhez való alkalmazkodás csakis igy fog megrázkódtatás nélkül történhetni. Meg kell teremteni harmadszor a nemzeti államot és pedig ugy, hogy a munka fogalmának ne essenek áldozatul minden téren a nemzeti jellemvonások. A történeti hatalmak meg kell, hogy tegyék ezt, ennek előbb-utóbb meg kell lennie, mert a szociális reformoknak szerencsés bevezetése éppen az államot alkotó történeti hatalmaknak elsőrendű kötelessége és nem a radikális nemzetközi, a munka fogalmát meghamisító apostoloknak. A történeti hatalmaknak ténykedésében változás várható és pedig meg kell teremteni a fejlődésnek minden terén az egységes közreműködést! Tehát nem a történeti hatalmak ellen vagy megsemmisítése árán, hanem éppen azoknak egységes együttműködése folytán hsznek csak a szükséges reformok bevezethetők! Még egy pár szót ezen érveknek támogatására. A feudalizmus és az oligarchia ellen harool mai nap rendületlenül az egész világ. Lássuk ezt a harcot hazánkban. A feudalizmus képviselőinek hazánkban a magyar főúri kasztot és az egyházi méltóságokat tekintik. Önkénytelenül felmerül ama nagy horderővel biró kérdés, hogy a nemzeti állam további kialakulásában és későbbi fenntartásában milyen szerepe volna a főúri kasztnak ? Ennek szerepe az alkotmányos törvényhozásban elsőrendű. Hogy ezeu kasztnak fenntartása szükséges-e vagy nem, ezt megtudjuk indirekt módon és 'pedig akkor, ha megfontolju: azon következményeket, amelyek a főúri kaszt jelenlegi szerepének megszűnése folytán állhatnak elő. Ha a jelenlegi főúri kasztnak befolyása megszűnik, ugy természetes módon ez a szerep és az állam életére való befolyás az úgynevezett szellemi arisztokrácia kezébe kerülne, illetőleg azon tényezők kezébe, akik az intellektuális pályákon legtömegesebben vannak képviselve. Az intellektuális tömegek azonbam csak számarányuk szerint birnak befolyással, de korántsem sorozhatók a szellemi arisztokrácia fogalmába. Az intellektuális osztály, ugy ahogyan ma van kialakulva, kevés biztosítékot nyújthat a nemzeti állam erősbödédése tekintetében. Aki komolyan elmélkedik ezen nagyfontosságú kérdések fölött, az föltétlenül nagyon sokat ért már ezen érvek alapján is és könnyen belátja azt is, hogy hazánkban a feudalizmus elleni harc nincs összhangzásban a nemzeti államnak igazi érdekeivel. Eme történeti hatalomra is az őszinte szociologus csak azt mondhatja, amit az egyházról már hangsúlyoztunk, nevezetesen : az államnak egységes fejlesztésére ós a korhoz való átalakítására irányuló munkájában támogassa az államot intenzivebben és tartsa ezen kaszt is szem előtt, hogy a nemzeti államnak reformálásában elsősorban neki mint történeti hatalomnak nemcsak joga, de kitűnő és elmaradhatatlan kötelessége közreműködni. Érveinknek összefoglalásából a következő fontos szooiális tételre jutunk : Hazánknak történeti hatalmai álljanak össze a szociális reformoknak megvalósítása érdekében; megszerzett erejüket használják fel, amig nem késő; a szooiális reformok elől ne próbáljanak kitérni, hanem ellenkezőleg: legyenek éppen apostolai, mert ilyképpen a nemzeti állam jogi és gazdasági életében ők mágus fogják leginkább védelmüket megtalálni. Ne dolgozzanak izoláltan és ne keressenek specifikus érdekeket, amikor általánosítást kér maga a nemzet, mint létjogosult történeti hatalom. Aktualitások. (Hol maradtak a kurucok?) Egész nyáron vártuk, hogy majd jönnek a kurucok s az őszi válságos napokra szervezik a nemzetet. Hiszen Kossuth Ferenc, a függetlenségi párt vezére az országgyűlés nyári szünetének kezdete előtt arra hívta fel a híveit, hogy széledjenek el a hazában s hirdessék a népnek a függetlenségi elv mellett való tántoríthatatlan kitartást és a pártvezérek iránti bizalmat. A hívek elszéledtek, de a nép hiába várta őket. A nagy meleg, vagy a sürgős mezei munka volt-e az oka, de a szervezés nagy munkája elmaradt. Idestova letelik a pihenésre szánt idő. Az országgyűlés újra összeül, hogy a nemzet nagy kérdéseiben döntsön. A nagy szünet semmiféle kibontakozást nem hozott, egyetlen lépéssel sem vitte előbbre a kátyúba ragadt szekeret. A válság csak pihent, de nemsokára újra kezdődik. A nemzet pedig hiába várta képviselőit, hogy uj erólyt merítsen a küzdelemre. Mintha osak egyértelműen elhatározták volna, bogy nyári pihenőjükben nem háborgattatják natos, sőt még nevetni is megtanult, szinte osengett belő a kávémérés. S ugy látszott, hogy a pajkos ámor készül valamire . . . Az akác már javában virágzott s buja, nehéz virágai nagy, fehér fürtökben csüngtek alá. A kávémérésbe láthatatlan kezek virágot csempésztek ; hol ibolyát, hol orgonát, ugy a hogy jött. És a virágillattól a pipa s a szivar füstjo se volt már oly orrfaosaró. Erzsike hajába is mindennap friss virág került. Az öreg dijnok odaszólt kártyapartnerének, a cseh előmunkásnak : — Meglássa, itt még történik valami. Erzsike menyasszony lesz. És talán igaza volt a dijnoknak, mert a napsugár Erzsike szivébe is belopta a tavaszt, a feltámadást. A zárás után Dénes rendszerint hazakísérte a leányt. De csak mindig a kapuig. Illattal telt volt a levegő, künn a házak előtt emberek, asszonyok álldogáltak és a legények harmonikája szívhez szólóan, szerelmesen szólott. A leányok hármasával, négyesével sétálgattak s ha legények mellett vezetett el az utjok, nevetgélve összebújtak ; a kültelken forrón csörgedezett a vér az erekben. Dénes ma pár szóval elmondta múltját Erzsébetnek. És a leány megilletődve, résztvevőleg hallgatta a férfi szavait. — Erzsike, ugy-e szégyenli, hogy börtön viselt sikkasztóval van együtt? — kérdezte remegő hangon a volt tiszt. — Megbűnhődött már maga azért, ép ugy mint én — felelt a leány. — De a maga vétke más beszámítás alá esik. Különben maga nem is vétkezett, egyszerűen csak megbüntette a csábítót. Azonban az ón dolgomat máskép itéli meg a világ, mely köréből száműzött. — Mi közünk nekünk a világhoz ? A világ nem segített rajtunk, mikor gyöngék voltunk. Hagyott bennünket elbukni s aztán nagylelkűen — elitólt! — Ugy szeretném újra kezdeni az életet — beszélt lelkesülten a férfi — egészen újra, távol attól attól a világtól, szerető sziv mellett . . . Talán még mindent helyre lehetne pótolni, talán még nem volna későn ? ! . . . Elhallgattak. Szivük nagyon dobogott. Gondolkoztak. S amikor az egyik egyik lámpához értek, egyszerre mindketten megálltak. Erzsébet a kezét a férfinek nyújtotta s ünnepélyes hangon mondotta: — Próbáljuk meg! Leszek társa az — uj eletben . . . — Erzsikém ! — Dénes Jenő nem tudott többet mondani. És a hogy feltekintettek az égre, oiyan különös fényben ragyogtak a csillagok, mintha boldogságban úsztak volna ... A leány fátyolozottan nézett, s a férfiún is észrevehető volt a megilletődés. Megindultak ki a mezők felé. Langyos tavaszi este volt. Kéz a kézben. Távolban a kutyák ugattak, itt-ott pislogott egy-egy gázláng és nagyon halkan, tompítva hangzott el hozzájuk a város, a világ zaja, mely őket száműzte s melyen kivül mégis boldogok akartak lenni . . . A város túlsó részén, messze attól a külvárostól, másik külváros csendes, kis utcájában, hol csupa földszintes házikó van s a hol nagyon igénytelen emberek laknak, békeszeretők és szegények, egy utcai szobácskában, mely módfelett tiszta ós szegényes bútorzatú, magas, deresedő hajú, az élet viharát kiállt férfi az asztalra hajolva gyorsan Írogatja a címeket. Az ablaknál egyszerű ruházatu, csinos szőke nő kézimunkázik. Szaporán, fürgéD jár a keze, mert nemsokára már hármukról kell gondoskodniok. — Ne rontsd a szemed Erzsikém! szól a a férfi s maga is abbahagyja munkáját s oda megy az asszonyhoz és aztán szerelmesen átöleli. Arcukon a boldogság derűje látszik; ki vannak békülve az élettel. Alkonyodik, a buosuzni készülő napsugarak megelégedetten tekintenek a világból kizártakra, a világból számüzöttekre . . . És ők pedig csendesen, mondhatni boldogan tűrik a száműzetésüket. Szabó Béla.