Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)
1909-08-22 / 34. szám
2 » Zalamegye, Zalavármegye Hirlap« 1909 szeptember 5. dolgozni lehetetlenség, addig a fentiekben kifejtett eszmének szerény véleményem szerint az érdekelt észak és nyugatmagyarországi megyéket, országgyűlési képviselőket és kereskedelmi és iparkamrákat meg lehetne Dyerni. A kezdeményezéssel a vezető szerepet Zalamegye magához ragadhatná, aminek természetes következménye lenne, hogy érdekeit jobban megvédhetné és előmozdíthatná. További panasz és baj, hogy a megye székhelye nincs összekötve a megye különböző pontjaival. Amaz elszámolhatatlan sok érdek, amely az egész megye lakosságát a központhoz köti, kétségen felül szükségessé teszi a megye minden egyes lakosára nézve, hogy a megyei székhelyet könnyű szerrel elérhesse, de a székhely minden polgárának is létérdeke, hogy a megye összes lakosságát saját ipari és kereskedelmi érdekkörébe vonja. Sem az egyiknek, sem a másiknak nem szabad tehát visszariadni nagynak látszó áldozatoktól, hogy ezen összeköttetések létesüljenek, nem szabad elhatározásánál azon körülménynek dönteni, hogy a helyi érdekű vasút törzsrészvényei nem jövedelmezvén, a befektetett tőke holt tőke marad, mert észrevétlenül bár, de az ily befektetések hatalmas jövedelmet hoznak; s az általános jólétnek, ipari és kereskedelmi fellendülésnek hatalmas faktorai. Ne vezessenek seukitezen kérdés elbírálásánál kicsinyes szempontok, tekintsünk a jövőbe, okuljunk saját városunk s a cikkem elején felsorolt városok példáján, ragadjunk meg minden alkalmat, hogy a mult hibáját jóvá tegyük. A modern élet lázas közgazdasági harcában a habozok, gyengék, vállalkozó szellem nélküliek alul maradnak! F. Történeti hatalmak. A nemzetek történetében a magán és közjog bizonyos tényezőknek együttműködése folytán jött létre. Ezen tényezők különböző nemzeteknél mások és mások, de mind megannyinál sajátszerűek és jellemzők. Ilyen tényezők természetes módon szerepeltek az időkön át és szerepelnek mai nap is, mint úgynevezett történeti hatalmak. Mint történeti hatalom szerepel elsősorban maga a család, amely — általában véve — valamennyi nemzetnél, a múltban és jelenben egyaránt, a nemzeteknek megalakulásában és folytonos fejlődésében nagy fontossággal bir. A család épp ezért mint történeti hatalom védelmet kell, hogy találjon a magán- és közjogban egyaránt. Ez nem privilégium, hanem természetes jog. Egy másik történeti hatalom az egyház. A magán- ós közjog fejlesztésében történeti időkön keresztül fontos szerepe jutott az egyháznak ; nagyon természetes következmény tehát, hogy a magán- és közjog keretében ez a történeti hatalom is kellett, hogy létét ós fennmaradását illetőleg biztos védelmet találjon. Fejlődéstanilag véve a dolgot, a harmadik történeti hatalom a nemzetet képviselő állam, amelyik a kettőnek közreműködése folytán nyerte létét és biztosította fennmaradását. Történeti hatalomként lép fel maga a társadalom is, amennyiben ennek alkotó elemei nem mások, mint az előbbi történeti hatalmakhoz tartozó egyének. Ezen történeti hatalmak különböző államokban más és más viszonyban állanak egymáshoz, azonban teljesen izoláltan egymástól egy helyt el nem képzelhetők. A történeti hatalmak múltban kifejtett tevékenységének és megszerzett érdemének tárgyilagos bírálatát megtaláljuk a magán- és közjog elméleti és gyakorlati tartalmában. Kétségtelen, hogy a történeti időkben nem találjuk mindenkor a magán- és közjog folytonos és természetes fejlődését, igy a bírálat maga is magától értetődik. A fejlődés osak fokozatosan történhetik ós elvitázhatatlan tény, hogy a jót nem találjuk meg és nem tudjuk kellő buzgósággal és meggyőződéssel megőrizni, ha előbb nem ismertük meg a rossznak hátrányait. A ferdeségeknek ily értelemben feltétlenül van érdemük indirekt módon a jónak és igaznak megteremtésében és érvényesítésében. így magyarázható ki azon történeti tény, mely szerint a ferdeségeknek megjavítása rendszerint azoknak köszönhető meg, akik maguk tartották fönn időkön át a ferdeségeket és csak igy érthető meg azon tény is, mely szerint egyenletes és okszerű reformoknak keresztülvitele alkalmával az eddig szereplő történeti hatalmak nem estek áldozatul, hanem az uj rendszernek fejlesztésében még szerepet is vállaltak. A történeti hatalmaknak megbirálásánál számolni kell még egy másik fontos körülménnyel is. Ugyanis a történeti hatalmaknak ténykedését meghatározza az a körülmény, hogy mennyire egységes ezeknek az együttműködése. Ebből a szempontból szenved az egyház különösen a szociálizmus részéről szigorú és sokszor igazságtalan bírálatot. A hazai egyháznak heterogén szektái mindannyi sajátszerű érdekük megvédésében használták fel szellemi ós anyagi erejüket, ami izolált ténykedést követelt és ami az egységes fejlődést sokszor megakadályozta. Az egyháznak ezen hibája azonban természetes igazolást nyer abban, hogy ehhez egyeseknek és tömegeknek, a fejlődéstani törvényeknek megfelelőleg, joguk van. Elvitázhatatlan azonban, hogy a történeti hatalmaknak van egy közös kötelességük is, nevezetesen az, hogy a közös emberi — nemzetekről beszélve — a közös nemzeti érdekek megvédésében áldozniok kell, vagyis specifikus érdekek csakis az általánosabb, pl. a nemzeti érdekek megsértése nélkül érvényesíthetők. Egy nemzet életében a történeti hatalmak annál biztosabb létjogosultságot nyernek, minél jobban tudják szellemi és anyagi erejüket a közös uemzeti élet fejlesztésére értékesíteni és feláldozni. Ha bármely nemzetnek történeti hatalmait tárgyilagosan elemezzük, arra az általános tapasztalatra jutunk, hogy azok a nemzeti államnak legelmaradhatlanabb alkotó elemei ós igy azoknak léte ellen küzdeni azonos azzal a cselekedettel, amikor a nemzeti állam mint szerves egész ellen küzdünk. Az általános alkalmazkodás törvényénél fogva a fokozatos fejlődéssel párhuzamosan átalakulnak maguktól a történeti hatalmak is, még pedig a korszellemhez assimilálódnak oly mértékben, mint amilyenben résztvesznek a korszellemnek megteremtésében. Egyenletes és veszedelem nélküli reformokat csak a történeti hatalmak közreműködésével és nem azoknak mellőzésével avagy megsemmisítése árán vehet fel bármely nemzer. A nemzeti jellegű történeti hatalmak léte egyúttal nemzeti létkérdés is. Vizsgáljuk meg közelebbről hazánknak történeti hatalmait. Száműzöttek. Dénes Jenő, az aranysujtásos, de ki nem fizetett egyenruha fess tulajdonosa, a kisváros s különösen a szerelmes hölgyek nagy rémületére s megbotránkozására sikkasztott. Megdézsmálta az ezred pénztárát. Óriási volt a pánik s aznap nagy látogatottságnak örvendett a tisztikaszinó. Városszerte érdeklődtek a részletek iránt. A magáról megfeledkezett kapitánynak becsempészték ugyan tiszttársai azt a bizonyos pisztolyt, amely megmentette volna őt az erkölcsi haláltól, vagyis tiszti temetésben gyönyörködhetett volna a városka. De Dénes, a tisztikar egybehangzó állítása szerint, szerfelett gyáva volt s nem lőtte főbe magát. A hosszú zöld asztal körül összeült a katonai bíróság s a deli leventét, az éjjeli mulatók közismert törzsvendégét, pár évi elzárásra ítélte. A fogház nehéz, sorvasztó napjai eleinte aligalig akartak múlni. De később Dénes beletörődött sorsába s várta szabadulását. És eljött a várva várt nap is, szinte hamarabb, mintsem gondolta. Megtörve külsőleg-bensőleg egyaránt, távozott börtönéből. A szégyen, a kétségbeesés s kivált a hosszú raboskodás megviselte az aránylag még fiatal embert. Oly sokszor járt a mély víz partján, nézte a rohanó folyót és szeretett volna a habok között megpihenni . . . Majd az életösztön felülkerekedett benne, friss ' szellő érintette arcát, tali tüdővel szivta magába az érdes levegőt és a markáns, erős vonású ember megfogadta, hogy újra kezdi majd az életet . . . Az egyik kóborlása közben bevetődött a külváros szélén egy rozoga, meszeletlen házban lévő, szurtos kis kávémérésbe, hová többnyire csak diurnisták s egy-két előmunkás féle járogatott. Dénes a társaságot nagyon megkedvelte, tetszettek neki az egyszerű gondolkozású szegény emberek, kik közt nem félt attól, hogy ismerősre akad. S végül mindennapos lett a 6 és 8 krajcáros reggeli és ozsonna-kávék csöndes és piszkos birodalmában. Sürü pipa füst és az olcsó szivar kellemetlen, fojtó, köhögésre ingerlő szaga tette kábitóvá a kávécsarnok levegőjét. Dénest mindez nem bántotta; a szép bánatos arcú telszolgálónő, az Erzsike, feledtette véle a kellemetlenségeket. Dijnokok, munkavezetők, vastag ezüstóraláncos mesterlegények forgolódtak a leány körül, persze minden komolyabb eredmény nélkül. Dénes Jenőben feltámadt az udvarlásokhoz szokott hadfi s erősen kerülgette Erzsikét. A külvárosban sokféle hir keringett a szép Erzsébetről. Olyan nimbusz övezte őt körül, mint valami regény hősnőt. Az ő esetét tárgyalták a kávémérésben, ha egy uj törzsvendég jött és a vén s jó nyelvű tulajdonosnőtől Dénes is nemsokára megtudta, bogy a leány szeretett egy előkelő bankhivatalnokot, ki elcsábitotta ős aztán sietve a faképnél hagyta. Szegény leányt elűzték hazulról ós Erzsébet bolond, meggondolatlan fővel rálőtt a kedvesére. A lövés nem ejtett halálos sebet és Horváth Erzsébetre a biróság, — az enyhitő körülményeket tekintetbe véve, — mindössze csak egy esztendei fogházat mórt. És azóta a leány oly szomorú ; él anélkül, hogy tudná miért. A rombadőlt reménye, nagy tragédiája kiölt szivéből minden élet örömet. Ajka körül a fájdalom vonása, szeme nem ragyog s üres, egykedvű tekintettel néz a semmibe. Olykor-olykor, ha a vendégek szólnak hozzá, immel-ámmal felel; azért mégis dédelgetett kedvence ő a kávémérésnek. Hisz mindenki a mélabús Erzsike kedvében akar járni. Dénes megszerette a leányt, igazán, tisztességes szándákkal. De vallomásával nem akart előhozakodni, mert hisz tudta, hogy a leány örökre leszámolt a szerelemmel. Nem tépte fel vérző sebét; várt a nyilatkozással. Pedig a kávémérés vén dijnoka gyakran mondogatta neki: — Lássa öcsém, jó volna magának feleségül az Erzsike; maga minden bizonnyal megbeosülné. Erzsébet, ha nem is szerelmet, de minden esetre rokonszenvet érzett Dénes iránt. Hisz annak is olyan fájdalmas volt az arca, hiszen annak is nyomta valami erkölcsi folt a lelkét. Hisz az is száműzve volt abból a világból, melyben ezelőtt élt. ÉÍ a leány lassankint felvidult, ha az tx katonatiszttel beszólt. Ai-ca már nem volt bá-