Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-08-08 / 32. szám

8 >Zalamegye, Zalavármegye Hírlap* 1909 augusztus 15. behozatal emelkedett és talán sohasem volt a bécsi kereskedőknek Magyarországból annyi megrendelésük, mint ma. Amíg a hazai ipar tesped, amig a kisiparosok lesik a munkaalkalmakat, a kelengyéket Bécsből szállítják ; az asszonyok minden divatcikket Ausztriából hozatnak s a magyar ipar védőtábláinak háta mögött raktározzák fel a cseh üveget, Ausztriában üvöltenek a magyar liszt és bor ellen ; egy évszázadra szóló közlekedési programmal készítik elő Magyarország nyersterményeinek: kirekesztését, mi pedig nem törődünk mással, mint a divattal, a kényelemmel, amelyek megkívánják az osztrák ipar táplálását. Tespedt, elernyedt nemzedék vagyunk. Míg körülöttünk nyüzsög a népek áradata, harcol, küzd minden nemzet a jólétért és függetlenségért addig mi élvezzük gondtalanul az életet, amelyben a fűszer a napi politika; vagy teljesen elfoglaljuk magunkat a mindennapi élet apró cseprő kérdéseivel anélkül, hogy egyetemesebb célokra ügyet is vetnénk. Olyan csendes, borzalmasan csendes lett, amióta elhervadt a tulipán. Ki törődik ma azzal, hogy másfél milliárdnál többet adunk a külföldnek iparcikkekért ? Ki gondol arra, hogy addig, amig a vámsorompót felállíthatjuk, következetes nemzeti munkával elő kellene készítenünk a gazdasági megerősödést. Felülről várunk minden malasztot; rábizzuk a sorsunkat teljesen a politikára, könyörgünk, imádkozunk egy szebb jövőért, de a nagy, lomha, elernyedt társadalom nem tesz semmit; az emberek egyenként pedig indolensek. És eközben elvész a hit a nemzeti célok diadalában. Az elhervadt, megcsúfolt tuliUj élet. Irta: Antal Gábor. A rozoga udvarház széles, nagy verandáján már kora reggel kegyetlenül pörölt az uj földesúr a gazdájával. — Még sem járja, hogy ilyen nagy dologidőben akkor fognak munkához, a mikor a hasukra süt a nap, azért néz ki ez a birtok ugy, mintha soha gazdáj a sem lett volna. Czikó, az öreg botos ispán nagyott szitt a makra pipájából. — Hogy ugy néz ki, igaza van nagy uramnak, de hát hasztalan a gazda, ha ilyenek a viszonyok. Ezen már Dagy uram sem segit. Walter Pál az ő rossz magyarságával törte tovább a szót. — Hogy én sem? No azt szeretném látni. Háromezer holdon gazdálkodtam, prima birtokon, a hol szeszgyár, hizlaló, modern gazdálkodás van, azt szeretném látni, hogy ilyen smarnnal ne tudjak boldogulni. Czikó legyintett a kezével. — Itt nem, mert itt már nincs kivel gazdái- ' kodni, sem állat, sem ember. — Lári—fári; C3ak hozzá kell látni. — Abban nincs hiba, én hozzálátok, eddig is hozzáláttam. Én voltam az udvaros, a csősz, a napszámos, a béres, minden, még a parádés kocsis is, a mikor a Beliczay urnák kedve kere- j kedctt a várost járni. ! pán erejében senki sem bízik többé, mert önmagunk sem bíztunk benne. Eldobtuk, elfelejtettük. Aktualitások. (A hajdúk szekularizálnak.) Hajdumegye mozgalmat inditott a katholikus egyházi javak államosítása iránt. Felíratott intézett a képviselőházhoz s azt átiratban közölte a többi törvényhatóságokkal is. Már maga az a tény, hogy a hajdúk nagy elhatározása semmiféle országos lármát nem keltett, azt igazolja, hogy a mozgalmat senki sem veszi komolyan. Amint hogy nem is lehet. A hajduvármegyei karok ós rendek maguk sem hitték el, hogy valami nagy visszhangot keltsen az óriási gondolat, amelyet csak azért vetettek fel, mert be akarták bizonyítani, hogy a hajdúk még most is vastagnyakuak ós keményderekuak s meg merik mondani: mire fáj a foguk. Szerintük a haza boldogtalanságának és a nép nyomorúságának egyedül a kötött'és különösen a papi latifundiumok az okai. A szekularizáció jogalapja pedig az a Hajdumegyében igazságként elfogadott nézet, hogy a kath. egyházi javak tulajdonképgn az államé, tehát azokat az állam csak visszavenné azoktól, akikre a kezelést bizonyos közcélok szolgálata fejében bízta. Hát kérem ezt bizony bajosan lehetne bizonyítani. A nép nyomosuságát a kötött birtokok mellett még nagyon sokféle ok szülte s a papi birtokok felosztása Bem volna képes minden bajt megszüntetni. Az a tétel pedig, hogy az egyházi vagyon a magyar állam tulajdonát képezi, egészon hamis. Az állam a papi javakhoz csak annyi törvényszerű igényt tarthat, mint herceg Esterházy uradalmaihoz. Ha a jog és törvény szempontjából bíráljuk a H.íjdumegye által felvetett eszmét, akkor szinte abszurdum, hogy jogászok, képzett emberek hozzájárulhattak ehez a badar kijelentéshez. Ezt m.'g a franoiák sem merték mondani, akik bekobelezték ugyan az egyházi vagyont, de nem állították, hogy annak az egyhez nem tulajdonosa, hanem C3ak kezelője volt. Aligha fog Magyarországon «lyan törvényhatóság akadni, amely Hajduvármegyének ezt az állítását elfogadja. Oiyan terészctcsen akadhat, amely szekularizálni szeretne, de persze más indokokból. Előkerülnek a nemzetgazdasági elméletek, amelyek nagyon jó köpönyegül szolgálhatnak bizonyos céloknak. Azt azonban minden ember, aki az orránál messzebbre lát, az első pillanatban beismeri, Walter Pál megcsóválta a fejét. — Hát ez igazán sok ; nem csodálom, hogy tönkre mentek. — Nem lehet csodálni, más is igy járt volna, még ha pénze van, akkor is. De nekünk az sem volt. Se pénz, se vető mag, sem ember, sem állat, igy (essék gazdálkodni. így biztatta az uj földes urát Czikó gazda. De ő azért nem viszilette el a kedvét. Annyi marhát állított a birtokba, hogy csak legyen a ki gondját viselje, vető magot is vett s a nagy erős gőzekével felszántotta a rétet is, a legelőt, minden talpalattnyi helyet, még azt a kertet is, a melyben a Beliczay kisasszony az ő csodaszép virágjait ápolgatta. Czikó osak elbámult rajta, hogy mit csinál az ura. A rétet, a legelőt sajnálta, a mely az Isten jóvoltából termelte a jóféle szénát s a sarjút, de később belenyugodott. — Diplomás ember, háromezer holdon gazdálkodott, tudja mit csinál. S azon a tavaszon egy buzatenger volt a régi, elhanyagolt Beliczay birtok. Zöldült a s )k kapás, a répa, a krumpli; csak a rét, meg a legelő hiányzott. Mert a mi takarmányt vetettek abba a kavicsos földbe, az alig nőtt meg egy arasznyira. S akkor előállott Czikó gazda, hogy — nagyI uram, még sem kellett volna azt az áldott jó legelőt feltörni, éhezni fog a jószág. hogy az ilyen rövid uton való birtok elkobzás képtelen gondolat s annak az egész ország ellenállna. Hajdumegye ugy járna, mint Ugocsa a koronázással. Egyedül maradna, elhagyatva és árván. Ha azonban a kormány valamikor arra gondolna, hogy a papi javaknak jobb gazdálkodás, esetleg kisebb bérletek ulján való jobb jövödelm- zőriégét, teljesebb és okszerűbb hihasználását biztosítsa s ezáltal a nemzeti vagyon gyarapítását előmozdítsa, a földművelő nép részére uj megélhetési alapokat teremtsen, ebben már volna némi nemzetgazdasági ráció. De szekulárizáció ehez sem kell. Haszonbéri szerződésekkel, kölosönös megállapodásokkal le lehetne bonyolítani az egész akciót. Persze nem máról holnapra. Amig azonban jogállam látezik, amig a törvénynek ereje lesz, addig a tulajdont megtámadni nem lehet s Hajdumegye kedvéért sem az egyházi javakat, sem a protestáns alapokat, sem az izraelita hitközségek vagyonát el nem kobozzák. Ezért bizony a hajdúk átirata csak üres szalmac3Ópelés s a sorsa az, hogy tudomásul veszik és kiselejtezik. * * * (Kedvezmények.) Furcsa dolog, hogy valahányszor a magyar nemzet valamifelé óhajtása bármily csekély mérvben megvalósul, mindig kedvezményekről beszélnek. Bécsben megengedik, hogy a kaszárnyákra magyar feliratokat tegyenek. Ez már kedvezmény. Amikor a közös konzuli hivatalok kapuin ékeskedő kétfejű sasok hasára láfestették a rragyar címert, ez szintén natry kedvezmény volt. És ezeket a hatalmas kedvezményeket mindig akkor kaptuk, amikor ki akartak bennünket békíteni, vagy valami nagyobb áldozatokat kellett hoznunk. Miután pedig most is le kell csendesíteni a háborgó magyarokat s meg kell szavazni néhány száz millióoskát,- természetesen újból lehet néuii kedvezményre kilátásunk. Vakulj magyar 1 Nem kapsz önálló bankot, nem kapsz magyar hadsereget, hanem kapsz kedvezményeket. Igy például a magyar baka osákóján, meg a hasszíján nem lesz kétfejű sas, hanem kaisermonogrammot tesznek oda a magyarság kidomborítáBd érdekében; a zászlók rudjára pedig nemzetiszínű, szalagból csokrot kötnek, hogy ezzel elcsendesítsék a veszedelmessé váló törekvéseket. Mennyi ok az örömre és lelkesedésre ! Milyen gyönyörűen fest az a magyar ezre 1, amely ugyan német kommandóra iudul, amely szuronyt szegez ugyan a saját testvére ellon is; amely szétveri Később meg, a mikor a répa, a krumpli földek várták a kapát s nem volt arra való ember a faluban, Walter Pálnak eszébe jutott a Czikó gazda mondása, hogy bizony itt már nincs kivel gazdálkodni. Hiányzott az ember. Volt á'lat, volt gőzmisiaa, pénz, votőmag, minden, csak ember nem volt, a ki megmivelje a sarjadó növényzetet. S akkor gondolt egy nagyot Waiter Pál. Valahonnan a magas kárpátok aljáról hozatott egy osoraó munkás népet, asszoDyt, férfit egyaránt, a kik értettek a mezei munkához. S egyszerre más képe volt az egész birtoknak. Olyan lett, mint egy virágos kert s az odavalók nem győzték bámulni a régi elhanyagolt földek újjászületését s nem győzték eleget dicsérni az uj földesurat. Czikó gazdából is egyszerre büszke ember lett. — Igy kell gazdálkodni — mondogatta, a mikor egy-egy otthon maradt falubeli emberrel találkozott. — I*y, hagyták helybe azok, csakhogy már későn kezdlek hozzá, más látja a hasznát, nem a falu. — Idegen emberek. — Azok, nem a mi véreink ők, elpusztulnak odaát a tengeren tul a nehéz munkában, míg itt másoké lesz az élet. Az uj éiet, a mit a vidéken Walter Pál teremtett.