Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-25 / 30. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1909 julius 18. tos hadjárat a nemzet igazáért; elkezdődik a szervezkedés országszerte, hogy mire eljönnek a nehéz napok, egy sorban álljon az egész ország, megmozduljon még a rög is, követeljen és parancsoljon a nemzet egységes akaratának hatalmával. És amire learatunk, arra ébredünk, hogy szegények vagyunk. Arra eszmélünk, hogy a tegnap csak hangulat volt, a ma pedig egy leverő valóság. Jól spekuláltak azok, akik elodázták a válságos kérdések megoldását. Elszakították egy időre a politika és az ország közvéleménye között a kapcsolatot. Hadd foglalkozzék a magyar ember a maga bajával. A politikai kérdések pihenjenek, a haza sorsa feletti aggódást váltsa fel a kenyérkérdés, amely magasabb célok után való törekvésben mindig rosz tanácsadó. Amire magtárba kerül a rosz termés, amire megjön az adóvégrehajtó, addig szép csendesen megcsappanik a lelkesedés, elalszik az indulat és sokáig tart, amire egységes közhangulatot, erős közvéleményt lehet teremteni. Mert a nagy fellángolásokat mindig nagy elernyedés követi. A kishitűség, bizalmatlanság önmagától is megszületik. És bizony mondom, itt leselkedik az már közöttünk. A népben pedig nagyon hamar megerősödik, ha rosz esztendő köszönt rá. Ha egyetlen reménységét sem látja valóra válni, ha csak uj küzdelmet, uj bajokat s uj terheket rak rá a természet, az állam, a közérdek; a mikor mindig csak ujabb küzdelemről, ujabb áldozatokról hall beszélni, kézzel fogható, a nagy tömegekre, a misera plebsre nézve a mindennapi lét küzdelmeiben reális értékkel biró eredmények pedig késnek: akkor nehéz a magasabb nemzeti célokat megértetni s lelkesedést ' — No jó, — felelt Mihály — akkor beszó- | lünk az anyáddal Marioa. Te tehát ide jönnél ? I — Ide, ide — felelte a lány és észre sem vette, hogy ott van a Mihály széles mellén. — No jól van, édes szép Marioám, akkor ' nem teketóriázunk sokat, hanem menjünk mindjárt. Az eső elállt, a sár nagy, sötét van, senki sem lát, tehát viszlek téged is, meg a füvedet is. És azzal tette, amit mondott. Most már odasimult a lány ahhoz a széles mellhez és mintha Mihálynak is sokkal, de sokkal könnyebbnek tetszett volna a teher. Szinte rosszul esett, hogy már elérték az özvegy dászkálné házát. Csak az ajtóban tette le édes terhét. Felesleges mondani, hogy útközben Mihály a lánynak aroát, nyakát összecsókolgatta. Nehogy megfázzék. És aztán bekerült a szép kis Marica a Papp j Mihály luj Tógyer kis házába, ami épen egy kilométerre volt a falu utolsó házától. Boldogan éltek ott. Ha estefelé jött az erdőből haza Mihály, Marioa elibe futott, Mihály ölében vitte haza pici feleségót. Olyan könnyű volt Mihálynak, mint másnak egy kis hízelgő macska. Mihály minden évben egy-két kisebb-nagyobb medvét agyon veit. A bőröket eddig nagyobbrészt eladta, de azután nem. Téli időre még az ajtóra is medvebőrt akasztottak. • kelteni. Nehéz az élet reális szükségleteit hangulatokkal pótolni, az éhező embert reménységekkel táplálni. Már pedig hosszú ideig tartó erőfeszítés, küzdelem és lelkes munka eredményeként még mindig csak ott vagyunk, hogy nem tudunk mást vinni a népnek, mint lelkesítő hangulatot és délibábos reménységeket. Mert bénák vagyunk és lenyügözöttek. Erőinket arra kell felhasználnunk, hogy felszabadítsuk a kezeinket s csak azután következik az eredményes munka. A milliók pedig látják, hogy a legkiválóbbak, a legerősebbek is gyengék s nem merik várni a küzdelem gyümölcsét, a munka eredményét; feléled a kishitűség, ellanyhul minden erély. A képviselők ki fognak szállni a kerületeikbe, hogy beszámoljanak s erőt gyűjtsenek. És találnak majd egy szomorú, levert, közönyös népet, amely nem olyan hangulatos és lelkesedő, mint volt évekkel ezelőtt. Bizalmatlan és gyanakodó; a magasabb célokat lekicsinyli a saját bajai mellett s nem lelkesíti fel a legszebb beszéd, a legnagyobb eszményi igazság sem, mert lelkében cinikus lett és önzővé tette az élettel való küzködés, bizalmatlanságot keltett benne az, hogy az évtizedek óta hangoztatott Ígéretek morzsákká zsugorodtak össze, csak a terhek nőttek, dagadtak, sokasodtak. Radikális és alkotó politika kell a nemzet millióinak. A hangulatokból, a melyek változnak, mint a kaleidoskop, épen elég volt. A nép nem érti meg a I hajszál finom közjogi elméleteket, nem érti meg az opportunitást. Eredményeket vár. A példa ragadja magával, nem a hangú- j ' lat. Kitartást és erőt keres a vezéreinél, i I

Csak egy baja volt a kis Marioának. ő nagyon , szeretett beszélgetni s m>nt a dászkál leányának, J ismeretköre is nagyobb volt mint a Mihályé, i j de Mihály amellett szófukar is volt. Ölelésből, ! ' csókból jutott elég a kis Maricának, ugy, hogy reggel bágyadtan maradt a meleg ágyban ós csak délután bujt ki, a midőn Mihályt várta s midőn az megérkezett, ismét csak a mellérebujt s ölelte, csókolta a nagy erős embert, aki szívesen viszonozta a forró, vágyó osókokat. Egy délután, a midőn Mihály kissé korábban jött haza az erdőből, a kis Maricát egy hegyoldalon látta ülni, mellette egy kis úrias legénykével. Nagy beszélgetésben voltak elmerülve, ugy, hogy észre sem vették Miháiyt, cdak midőn mellettük dobbant meg a nagy ember lába alatt a föld. A kis Marica felugrott s rögtön Mihály nyakába csimpaszkodott. A fiatal legónyko is felugrott és cáak nézte, hogy a kis Marica most már ő róla nem is tud semmit. Alig ért a hónaljáig Mihálynak. — Ki ez? kérdé Mihály. — Ssgédtanitó a faluban. — Kis dászkál — szólt Mihály. No menjünk Marica. S ott hagyták a legénykét. A kis Marioának nagyon jó kedve volt, még forróbban, tüzesebben ölelgette Mihályt s elpozitiv eredményeket a politikában. És ha minden küzdelmet csak egy keserű tapasztalattal fejezünk be, az energia mindig fogy, mindig lanyhább lesz. Ha most is csak negativ eredményhez jutunk; ha azt a pártot is, amely a nép reményeinek és vágyainak letéteményese volt évtizedeken keresztül, meg tudja morzsolni a bécsi reakció, akkor ki támasztja fel még egyszer a nép hitét és bizalmát? Néhány szó, Zalavármegye „Tűzoltó Szabályrendelet-éhe*. Czobor Mátyás, megyei aljegyző ur által, „ Zalavármegye érvényben levő Szabályrendeletei" oimen kiadott könyv 162 és az azt követő lapjain olvasható vármegyénk tűzoltói szabályrendelete. E szabályrendelethez óhajtok néhány szót szóllani, a nagy nyilvánosság előtt. Egyrészt hogy a*, intéző körök előtt feltárjam orvoslás végett azokat a hiányokat, mik e szabályrendelet rendes és pontos végrehajtás* elé akadályul gördülnek, másrészt, hogy vármegyénk tűzoltói szövetségének nagyérdemű elnökségét már ezúton is kérjem, hogy a f. évben tartandó szövetségi nagygyűlés tárgysorozatába a hiányok orvoslásának tárgyalását is vegye be; hisz a Szövetség, mint szakközeg, megfontolt indítványainak becikkelezése s végrehajtása elől a megyének elzárkóznia nem lehet akkor, mikor oly fontos ügyről van szó, mint a magán ós közvagyon minél hathatósabb és biztosabb megvédése ! A mai szabályrendelet, jelen alakjában pedig ehhez nem elégséges! Nem elégséges pedig azért, mert vész esetén nemosak tűzoltóságra, nemcsak oltásra van szükség, hanem az oltárban szakszerű eljárásra is. Do hát hol tanulják meg a szakszerű oltái taktikáját a tűzoltók s azok vezetői? Mert állítom, hogy a jegyzői kar, a mai bokros elfoglaltsága mellett, csak igen kevés helyen képes a tűzoltás tanitásával is bíbelődni. A tanítói karban talán benn van a jóindulat, de a tanítók inkább, ha képesítettnek érzik magukat, az önkéntes tűzoltóságot állítják fel. Ki legyen hát a kötelezett tűzoltóság vezetője ? j Mielőtt e kérdésre felelnék, legyen szabad i egy kissié kitérnem s a sok helyen tapasztalható ' ferdeségekre rámutatnom, azért, hogy e tények | beszélte, hogy milyen jól kibeszélgette magát a j kis legénykóvel. i A kis Marioa reggel arra sem ébredt fel, i hogy Mihály elhagyta a házat. Délfelé ébredt fei, evett egy keveset, aztán kiült a ház elé, fáradtan. — Édes Mihályom — suttogta olykor és szemét behunyva mitga elé képzelte a nagy, erős, kitartó Mihályt. Észre sem vette, hogy kis mezei virág osokorral mellette volt a kis dászkál. — Lássa Marioa, ezeket magára gondolva szedegettem, magának hoztam. A kis Marica megélénkül, kacagott. — Na üljön le s beszélgessünk. A kis dászkál leült. — Egy kis jutalmat is kérek e virágokért. — Mit? — Egy csókot azokról a szép ajkakról. — Mit osinál vele? — Az nekem egy kis menyország volna. — No hát én nem fosztom meg a megnyországától. Itt van. S odatartotta ajkát. A fiatal ember használta az engedelmet s megosókolta a majdnem védtelen ajkat s eközben meg is ölelte Maricát. Marica eltolta kezét. — Ez nem tartozik a kis menyországhoz. — Do a óvókhoz igon. — Akkor azt sem kap.