Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-25 / 52. szám

1909 december 609. • Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap < 13 De a férje már oda sem nézett, közönyösen veté oda: — Ah, nem tudom. AB asszony végig nézett szép, kifogástalan termetén, de hiába kereste a hibát. — Akkor talán a szin teszi; hogyan tudjam én, hol a hiba egy női ruhán ? de nekem olyan rendetlennek tetszik. — Rendetlen ? Kissé sértődötten nézett az urára, de az már megint ásitva bámult a menynyezetre. — Evelinnél tanulmány a toalett-kérdés, folytatta az asszony. S ő korlátlanul rendelkezik idő és pénz telett. Azt hiszem, az ő fényes toalettjei után találod az enyémet rendetlennek, — de ő állandóan Párisból hozatja a ruháit. — Oh, nemosak az Evelin öltözködésében, — veté közbe a férj ásitva, — az egész hölgyben stilus van. Igen, én is azt hiszem. Nem a ruhák drágasága, — nem Páris, — egyéb az... — Azt hiszem, az — — Evelin, mondá Mrs. Lovering szomorúan. — Harry! szólt azután B szép aroa ragyogott. Nézze, milyen gyönyörű téli nap van, milyen ragyogó a nap s az a sok fehér hó a fenyőkön s milyen pompás szánut van! Reggel, ahogy maga elment Evelinnel, én is kimentem a Babával s a dadával a parkba sétálni. Olyan édes volt a Baba, folyton tapsolt a kis kezeivel: Mami isz itt an l Mami isz ej jött Babivsj szétálni I Én is örültem, hisz mióta Evelin megérkezett, nem voltam Babával sétálni. — Azt hittem, Evelin szerette Babát, — sokszor mondta nekem. — Óh igen, elég sokszor mondta; de — — Remélem, nem akarja kisebbíteni a barátnőjét? mondá Mr. Lovering hidegen. — Egy pillanatig sem jutott eszembe, drágám ; osak azt akartam mondani, hogy Evelin nem szerette, ha Babát és a dadát is el akartam vinni sétálni. Sőt, tulajdonképen nem ezt akartam mondani, csak arra akartam kérni, menjünk holnap szánkón a templomba s mivel olyan gyönyörű idő van, vigyük magunkkal Babát is l — Én, valószínűleg, egyáltalán nem megyek holnap templomba, felelte a férj nyugodtan. — Miért nem ? Ez az első eset volna, mióta felesége vagyok. Harry, édes, ugy-e, osak ijeszteni akar? Ugy-e eljön? — Mondtam, hogy nem mehetek; dolgom van egy ügyfelemmel. De ne vágjon azért olyan kétségbeesett aroot, hiszen nem azt mondom, hogy maga ne menjen, hanem, hogy én meguntam már az effélét s nekem dolgom is van, — punktum. Majd hogy az asszony könnyes szemével találkozott tekintete, boszasan tette hozzá: — Rettenetes ez az asszonynép, ha az ember nem teljesiti egyetlen kérésüket vagy szeszélyüket, kétségbeesnek és duzzognak ! — Én nem esem kétségbe, de fáj nekem, hogy karáesony ünnepén nem akar templomba jönni velem, — de azért nem duzzogok. Hanem Evelinnel sétálni menni mindig volt ideje — — — Annál inkább kell most dolgoznom, hogy pótoljam az elmulasztottakat. — Igen, osak nem karácsony ünnepén, a szentmise ideje alatt, mondá az asszony fájdalmasan. De nézze, Harry, az ebédet jelentik, jöjjön ! * * • Mr. Lovering a szótlanul elköltött ebéd után sietve visszavonult dolgozószobájába s óvatosan bezárva az ajtót, iróásztalához ült. Különös mosollyal ajkán bámult egy kicsi száraz gyöngyvirág csokorra, melyet a zsebéből kivéve maga elé tett az asztalra. Majd megszagolta, az ajkához érintette, végre letette a mappára egy elkezdett levél mellé. Az ablakon ragyogó kévéket szórt be a tiszt-i téli nap. De szemeit sértette aZ a nagy ártatlan fehérség; lelkét megmérgezte egy mulatni vágyó kacér asszony bűnös tűzben égő szeme. Senki sem tudta jobban, mint Lovering Harry, hogy amit most tesz, az nemosak esztelenség, hanem bűn is, de nem tudott ellentállni a kísértésnek — a szép asszony társaságában töltött hetek alatt nyűgként érezte apai és hitvesi kötelességeit, szerette volna magát megrázni ugy, hogy lehulljanak ezek a békók, s ő eszét vesztetten rohanjon az előtte lebegő lidércfény után a biztos romlásba. E peroben, letéve a tollat, cigarettára gyújt a a bodor füstkarikákban keresi az épen leirt ömlengések folytatását. »Azt mondtam, nem irok magának, és ime: — három órája sinoa tőlem távol s minden jószándékom romba dőlt. Ugy éreztem, ha nem öntöm ki lelkemet, el kell pusztulnom. Olyan üres a ház maga nélkül, — mit osináljak én ? — Elment s nekem nem maradt egyéb, mint egy fájó emlék 1 — Miért volt oly kegyetlen, ha már megsebezte a lelkemet, miért hagyott el — mondja ? — Annyit akartam még magának mondani, — miért hagyott itt ? Miért nem hallgatott meg ? — Ah 1 ugy vágyom, vágyom utánad, — ugy szeretlek — Idáig jutott az ostobaságok olvasásában, mikor dolgozószobája ajtaján halk kopogást hallott. Bizonytalan, halk kopogás volt, mélyen az ajtó kilinoae alatt. Boszusan emelte fel fejét, a mosoly eltűnt aroáról. — Ki az ? kérdé a legbarátságtalanabb hangján, miközben a befejezetlen levelet irómappájába osusztatta. Kelletlenül nyitotta ki az ajtót s visszaülve helyére, újra kérdé: — Ki az? Erre kinyílt az ajtó s bár onnan, ahol ült, nem látkatta, ki jött be, az apró, bizonytalan tipegésből tudta, hogy az az ő kiosi leánya. — Ah, te vagy? Ki hivott? kérdé s arcán a gyöngédség halvány árnya vonult végig, de szeme már mosolygott, mikor a feléje közeledő csöppségre nézett. — Mit keres a Baba apuka szobájában? — Baba hozott neted . . . mondá madárosiesergéshez hasonló hangoaskán, ugy, mint aki betanult leokét mond fel, Baba hozott neted . . . — Mit? kérdé az apa, karjaiba véve a gyermeket. — Mit hozott Baba apukának ? — Egy puszit, szólt közbe anyja az ajtóból. — Ed—puszit 1 osaesogja utána a gyermek. — Add hát ide akkor, kérte az apa s bajuszos ajkát rányomta a gyermek pioi szájára. A gyermek már akkor vágyakozva nyújtotta kövér kezecskéjét az asztalon álló bronzszobrocska után s egy hirtelen mozdulattal feldöntötte a tintatartót. Az apa és gyermek ijedt felsikoltására az anya is odaszaladt. A gyermek apja nyakába kapaszkodva, szepegve mondogatta: — Baba nem atalta, Baba szomolu . . . — Feldöntöttük a tintát, szólt Lovering feleségének, de nem hiszem, hogy a gyermekre esett volna egy osepp is. Felesége pedig felkapta a mappát, hogy egy itatós papirt tépjen ki belőle. . A mappából azonban kiejtette a levelet. Lovering sietve kapott utána, de a gyermekkel karján, nem volt elég gyors, a levelet az asszony hamarább vette fel. — Tegye azt le, mondá Lovering, de olyan hangon, hogy felesége bámulva tekintett reá, aztán a levélre. — Mondom, hogy tegye le azt a levelet Nell! — Amig ilyen hangot használ, nem teszem le, viszonzá az asszony. Lovering letette a gyermeket s az asszony felé közeledett. Az háta mögé dugta a levelet s megvetőleg nézte férje aroáD az idegesen émelygős mosolyt. — Mit akar? kérdé férjétől. — Azt akarom, hogy ne elegyedjék a hivatalos dolgaimba. — Hát tettem én azt valaha? A férfi összeszedve minden erejét, iparkodott a közönyöst játszani. — Ez egy nagyon nevezetes üzleti levél, kérem, adja vissza. — Visszateszem oda, ahonnan kihullott, felelt az asszony, megkerülve az asztalt. Most ott állott s az asztal volt közte és férje között. — Harry, mióta írja itthon az üzleti leveleit ? — Megmondtam már, hogy különösen sok dolgom van s ezt a kis munkát itthon akartam ebéd után elvégezni. — Várjon egy pillanatig, kezdé az asszony. Maga nem egy titkot bízott rám s ugy-e, sohasem árultam el semmit? Legyen újra bizalma hozzám, Harry, engedje meg, hogy elolvassam ezt az üzleti levelet 1 Lovering Nell nem volt impozáns külsejű asszony, de szép, türelmes arcával a azzal a finom összhanggal egész lényében, tudott erős is lenni, ha kellett. 8 a iérfi aző makacssága s az asszony gyöngesége mellett is tudta, érezte, hogy ebben a küzdelemben a gyönge asszony lesz az erősebb. Az asszony pedig hangosan kezdte olvasni a levelet: „ . . . Miért volt olyan begyetlen, ha már megsebezte a lelkemet, — miért hagyott el, — mondja ? - meghalok, ha nem láthatom ..." Loveringné felemelte fejét: — Mi ez, Harry? Ez nem üzlet -ez — szerelem I — Igen, felelt a férj ajkát rágva, majd hozzátette: » Másolás, t — Ugy érti, hogy másolt egy sze— — Igen izakitá félbe a férj. — Milyen nagyon érdekes, mondá az asszony s tovább olvasott: „írjon! Ha már nem láthatom, ne tegyen őrültté hallgatásával! — A feleségem —". Letette a levelet s férjére nézett újra: — A kliensének — ennek a nyomorultnak — felesége is van ? Válóper talán ? — Nem, aem, — remélem, hiszem, hogy nem lesz az, ha az Isten megsegít, mindent megteszek, hogy ne legyen válás. — És — milyen az az asszony, Harry ? A feleséget értem, — mert hogy a másik milyen, azt hiszem, tudom. Milyen a feleség? Rossz anya, könnyelmű, rendetlen nő? — A férj azt mondja, hogy a legjobb a világon, — és hiszi is, amit mond. A szive megszakadna, ha elvesztené. — 8 a gyermeke? Ugy hiszem, azt mondta, gyermekük is van ? — A szive szakadna meg, ha elvesztené gyermekét és feleségét. — A legjobb uton van, hogy elveszítse őket, hogy elveszítse gyermekét és feleségét, hogy nyomorultul, szeretet nélkül élje le életét. — Igen. — És milyen a férj ? — Milyen ? Oh, az mindegy — mint más férfiak, olyan. — Nem 1 Ne mondjon ilyen rosszat más férfiról. Csak nem akarja elhitetni velem, hogy mindenik hűtlen a feleségéhez? — Persze, hogy nem akarom, drágám. Ő sem teszi, ő sem hűteíen — csak — osak — — Csak Harry, milyen, mondja meg nekem? A férfi lesütötte szemét, s beható tanulmány alá vette a saját kezét. Mikor aztán ugy vélte, hogy leolvasta belőle a feleletet, megszólalt: — Nem hűteíen, nem csalja meg a feleségét, — osak — gyenge, hiu, egy pillanatig eltáutorodott bolond. Egy bolond, ki szereti a feleségét, de — — Hagyja ezt, Harry, ugy sem tudom elhinni. — Szereti a feleségét egész szivével! — És mégis képes volt — ilyent irni? — Firka, amiben nem hisz senki 1 Még ő maga sem I Ah! sóhajtott az asszony mélyen. Bolond, — igazán !? És ő — az asszony — mit fog ő tenni, Harry ? Megboosájt. Mit is tehetne egy asszony egyebet, mint hogy megbocsásson 1 Cs. és kir. udv. fogorvos száj- és fogvize 2.80, 2.—, 1.— Fog-créme 60 f. Valódi csakis, ha oégommel van ellátva. Dr.J.G.Popp Magyarországon 1850 óta közkedveltségé mint egyetlen tanárok által ajánlt legerőteljesebb, legegészségesebb és leghatékonyabb fogszer.