Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-07 / 45. szám

1909 november 21. » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 3 mindenütt népszerű a részvénytársaságok formájában működő bank sem. Ha a községi hitelpénztárak felállítása más előnyt nem is jelentene, mint azt, hogy a polgárság által kölosönei után fizetett kamat egy bizonyos hányada közoélokra marad, ez már elég indok arra, hogy szívesen üdvözöljük az uj intézményt, amelyhez még részletesebben is hozzá fogunk szólni. Egerszegi krónika. Rovatvezető : Pubi. A felsőbbség jelenléte Hát most már magam is belátom, hogy nincs igazuk az egerszegi „kitarfottaknak", ha arról panaszkodnak, hogy ez a váron nem nyújt nekik semmit. Mert a mint ez az alábbi kis c-set illusztrálni fogja, má^urt még tűrhetetlenebb sorsa van a tisztviselői minőségbeu szenvedő emberiségnek. Legutóbbi hivatalos körutam alkalmával egy olyan községbe kerültem, a melynek gyáripara, sőt elég nagy forgalmú vasulja is van Annál inkább meglepett, hogy a jegyzőnek, a ki a falu ügyes bajos dolgait jóra hozza, ügyeit vezeti és tanácsot ad és történetesen a megyében jó hírnévnek örvendő jegyző is, — egy alacsony kis régi egészségtelen putriban van a lakása. Mondom is neki, hát miért nem néz utána, hogy egy modero, tágas és egészséges helyiséget épittessen a községeivel. — Hiszen kérem, mióta csak itt vagyok, mindig ez a tervem, de már beleuntam a sikertelerségbe. Különösen nagyon forszíroztam a mult esztendőben, ki is tűzettem a képviselő testületi ülésre és hogy nagyobb nyomatéka legyen a tárgy fontosságának, megkértem a főszolgabíró urat is, hogy jelenjen meg azon az ülésen. És a főbiró ur meg is tette ezt a ezivességet. Azt hittem, be fog teljesedni régi vágyam. Rákerülünk a jegyzői hivatalos helyiség és lakás együttes építésére. Kinos fészkelődés kél a képviselők sorában, ám az egyik érdemes és érdemdús előljáró feláll és a következő ékes orációt vágja ki : — Megkövetem alássan, hát ha már itt van a tekintetes főbiró ur is, hát ne fárudt légyen hiába. A községnek úgyis már régen szüksége van egy uj bika istállóra, csináltassunk ezt is és a régi bika istállót pedig alakíttassuk át jegyzői lakásnak. Na ... és az érdemes képviselőtestület nyilván arra az érvelésre támaszkodva, hogy a bika tevékenysége nem olyan inproduktiv, mint a ! jegyzőé, elhatározta az uj bika istálló felépitésót. A jegyző pedig még ma is a régi putriban lakik. Fő az ötlet. Ez a história is egyik jegyzőnkről szól, kinek azonban már tágas, modern és egészséges hivatalos helyisége és lakása van. Ismerik is széltében, mint jóravaló, jókedvű és jómodoru embert, a kinek osak egy, de öreg fogyatkozása van, hogy az irodájával nem éppen ugy törődik, mint a hogy kellene. A szép lakás mellett kitűnő bort termő szőlője is van, hol az idén rendkívül jól ütött be a termés. Képzelhető, milyen nagy szüret és milyen nagv vendéglátás volt a szőlőhegyen. Már az ötödik nap tartott a szüret, mikor hirnök jő és pihegve szól, hogy baj van, mert a felettes hatóság jön hivatalt vizsgálui. Na hiszen éppen jókor, mikor már ötödik napja, hogy nem volt egy lélek sem az irodában. Roban haza a mi jegyzőnk, hogy ugy amenynyire lehet, rendbe hozza az irodát. Am rögtön belátja, hogy ezt a vizsgálat megkezdéséig nem teheti, ez teljes fizikai lehetetlenség, mert erre legalább egy heti idő kellene. DJ mit csináljon, mikor már a múltkor is elég kemény dorgálásban részesült! Am ötlete, mellyel bőven rendelkezik, nem hagyta el. Benyúl fiókjába és azon tartalékban levő piros szinü nyomtatványokból, melyekre ez van nyomtatva : »Itt ragályos beteg van ! Idegeneknek tilos a bemenet 1« egy párat kivéve, nemcsak a kapuját, de bent az udvaron az összes ajtókat is beragasztotta. Evvel, mint a kinek legnagyobb rendben van a szénáj), beült Íróasztalához. Éppen jókor, mert koosizörgés h illik és az abiakon keresztül látja, hogy a felettes hatóság megáll a kapu előtt. Leszállni, még leszállt róla, da a kaputól mindjárt visszafordult. Utóvégre családos ember másként nem is tehet. Valamit szólhatott a koosisnak, mert az jött be az irodába. Csak azt kérdezte, hogy ki a beteg és mióta? — Bizony szegény kis fiam 2 nap óta veres himiőbeu fekszik ós ha kigyógyul is, kell neki egy jó hónap, mig szabadon mozoghatunk. Képzelhető, hogy fordult vissza a felettes hatóság. És a mi emberüuk elérte azt, hogy a szüretjét zavartalanul befejezhette. De gyorsan rendbe hozta az irodáját is, ám hiába ! Az ötle^ kitudódott és bár komoly baja nem lett neki, nem kívánom senkinek, hogy olyanokat kelljen zsebre tennie, mint a mivel ezt az ötletét honorálták. Vadászainkról. Már sokszor megénekelt vadásztársaságunk, vagy a hogy a társadalomban ismerik őket, sétáló társaságunk, nagyobb szabású dolgokra határozta el magát. Hajtó vadászatokra. A napokban zajlott le; a zajlást a szó legtökéletesebb értelmében véve. A 18 — puskával sétáló ur egy egész nap alatt lelőtt 12 nyulat. Hát bizony ők arról nem tehetnek, hogy az átkozott nyulak mind elszaladnak a puska oső elől. A családias érzésre mutat, hogy mikor az osztozkodás megtörtónt, mind névről felismerték a lelőtt nyulakat. — Ez itt a Jancsi, — ni a Manóit én lőttem le — nézd az öreg Pityu, ez is elesett — — ni a kis Feri is csőre került és igy tovább. Mort hát tetszik tudni, oly kevés a nyul, hogy valamennyit már régebben igy névre elkeresztelték. Az egyik vadász aztán másnap vacsorát ad. Mikor már jóizüen elfogyasztották a nyulat, megkérdi az egyik különben puska nélkül, de szintén sétálni szerető vendégétől : — Na hires, hát hiába heccelődől annyit, de ugye mégis jó volt a nyul? — Miféle nyul? — Hát a mit most ettél! — Ugyan ne anzágolj mindig. Hiszen ez nem nyul volt, hanem sörét nyúllal körítve. €gy asszony dalaiból. 1. Nem mondom én soha, soha senkinek, Eogy én téged milyen forrón szeretlek. Kérdezd meg az esti szellőt Majd az mesél eleget, Hány ezerszer sóhajtom el, Zokogom el nevedet. Beteg vagyok, ugy fáj nekem valami, De hogy mi fáj, nem birom elmondani; Hanem högyha meglátlak én Édes kincsem, kis gazdám, Szegény szivem örül s -reszket A te szemed sugarán. II. Nem szégyellem, hogy újra Szerelmi rab vagyok, Enyém a fold, a tenger, Az ég s a csillagok. Szebb koszorút fejemre A világ nem tehet, Mintha azért itél meg, Hogy nagyon szeretlek. Emma. — Nem a ! Csak adjon tovább 1 — Kutyafene zsidaja! Hát igyék ! Mije van ? — E tizennyóc 1 Vigye! De nincs vasam 1 — Nem baj, no! Van magának hitele, gazda, rogyásig ! . . . Lássa most már öt krajoár! — Jó, jó ! Mi van ? — Huss 1 — Tizenhét. Vigye! De nincs vasam! — Mondtam már, hogy van kredit! — Ne nyöszörögjön. Csak azt ne! Az én apám, . . . hej, az én apám ! . . . Nehéz, kemény ember volt. De nem nyöszörgött 1 Pedig miket állt el az!?.. Mi a tét? — Hát most talán a bank. Ami maradt. — Hühü! Várjon, etre iszunk! No mi van? — Nóbli! — Gyehenna zsidaja ! Fuccs a foriutnak ! De a bor le van, mi ? — Levan. Hát persze, hogy levan ! Lesz még bank ? — Hát hogy a fenébe ne lenne ? Efforint a bank ! Mi a tét ? — No, csak várjon, Danka szomszéd ! Hiszen még kártyát sem kaptam ! No lássa most husz vas a tét! — Mit husz vasazik ittend ? Igy nem lehet jádzani! Tegyen bankot! — Hát bank ! — Lássa! Erre iszunk ! Hát mi van ? — Nóbli! j — Cefet kártya ! Számijja le a bort. Mennyi az ? j — Nyolcvan. 1 — Hát itt vau husz vas. Most levagyunk. Csak a bort hozom. Igaz? — Igaz. — Nohát! Azórt mondom! Most maga a bankos. — Husz a bank. — Husz ? Ilyent is csak zsidó tehet! Husz a bank!? Mit lehet azzal kezdeni? Én bizony elszundikáltam. Amikor felébredtem, már nem játszottak. Nézték egymást. A Réz-zsidó nyugodtan és istenbizony szánakozva nézett bele a Danka szomszéd véres, dülledt szemébe. És csak nézett. A Danka szomszéd pedig csak beszólt. — Hát kutya egy világ ez!... Azelőtt?! Ki számolta volna azelőtt a rongyos forintokat? Az apám, amikor bement a városba, aztán megint hazagyütt, csak ugy fót a bor, de nem ilyen vacak lötty, mint ez ós mindegyőnknek, gyerekeknek, egy—egy forintot adott csak ugy jádzani, hogy nem baj, ha el is vész. Pedig hatan voltunk. Most meg már efforint is fáj! Nekem ! . . Magának nem, Réz, mert magánál kiosiráznak a forintok. Amihez nyul, abból forint lesz. Az előbb is, a játékban . . Miilen szerencse! . . Vagy pedig! . . Hopp! Danka Imre felugrott, paprikavörös lett, rá" csapott az asztalra és kiabált: — Vagy pedig: maga csal, Samu! Ez nehéz szó. Mit felel erre a Réz ? Hát semmit. Egyelőre semmit. Mosolygott enyhén, szelíden. Csak később mondta: — Nem csaltam én, szomszéd ! Vagy csak nincs annyira berúgva, hogy meg lehetne csalni ? Danka Imre megszelídült, visszaült a helyére és szégyenlősen mondta: — Hát persze, hogy nem vagyok. Iszen osak ugy mondtam. De tudja Réz bácsi, igazán keserűség gyün az emberbe, ha azt látja, hogy hijába tróbál akármit. Hiszen tudja, hogy a fődeimmel is kínlódtam, a birkákkal is akartam nyerekedni, aztán mindennek az a vége, hogy a pénz elmegy ! Aztán itt van maga I Maga csak ül itt, igazgatja az ókuláját, nyöszörög, hogy fáj a lába, aztán a forintok osak gyünnek 1 Tülem meg csak mennek 1 Hát hunnót a fenóbül van ez ? Réz megigazította az ókuláját, köhécselt ós csendesen makogta: — Hát az onnét van, Danka szomszéd, hogy maga mindezt most éjfél után, itt a korcsmában kérdezi tőlem I Most már érti a dolgot, szomszéd? Most ballagjon szépen haza! Danka Imre elballagott. Én is hazamentem. Cholnoky László.