Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-03 / 40. szám

Zalaegerszeg, 1909. október 3. 40. szám. Előfizetési díj: Kgész évre . PY1 évre . Negyed évre. 10 K — f. 5 K — f 2 K 50 í. tgyef szám ára 20 fallér Hirdetések : - Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat nem küldünk vissza álísss iLa Politikai és társadaimi hetilap. El HÍRLAP SVIegJelenlk minden vasárnap. Uj irány. Amig az egész ország kíuos várakozással lesi a politikai eseményeket, Bécsben nem sietnek túlságos módon a válság elintézésével. Ők várhatnak. Egy ujabb mesterfogással belekéuyszerítették a képviselőházat, hogy elnapolja magát s Kossuthot Bécsbe rendelték a császárhoz. Hogy mi történt tegnap a császár és a függetlenségi párt vezére között, azt mi vagy soha, vagy csak nagyon későn fogjuk megtudni. Mert a minisztereknek kötelessége a diszkréció s legtöbbször csak annyit mondhatnak, hogy O felsége kegyesen fogadta a kegyelmes urakat. Majd csak akkor tudjuk meg a császári elhatározást, ha a nyakunkon lesz a gutgesinnt kirendeltség, vagy a kényszerűség hatása alatt mégis csak beadja a derekát a reakció. Igaz, hogy keserves már a várakozás, de mit tehet egyebet az ország? És ha a jövő héten sem lesz végleges döntés, mit tehet egyebet az országgyűlés, mint hogy újra elnapol, a kormány pedig sürgeti lemondásának elfogadását. Az eddigi eredményekből egy bizonyos' és megmásíthatatlan jelenség domborodik ki. A koalíciónak véglegesen felmondtak. Már régóta csak fikció volt a létezése. Tényleg kimúlt már a tavasszal. De az elbocsátó levelet csak most adták ki. Alig hihető, hogy egy ujabb pártközi egyesülés létrehozható legyen. A függetlenségi párt, mint többség, a békességért áldozatot hozhatott addig, amig ez az áldozat csuk a programm felfüggesztésével járt ; elvfeladásig azonban nem mehet el. Hatvan hetes egyesülés pedig ma már badar utópia. Visszafejlődést nem tűr meg az élet, amely túlhaladt az örökös megalkuvás politikáján. Amikor azonban a koalíciótól véglegesen bucsuzunk, a megemlékezést ne kezdje senki ócsárláson és ne ujongjon afelett, hogy sokan dísztelen temetést szeretnének •készíteni a politikai élet halottjának. Ha itt-ott keserűség marad is a koalíciós kormányzat nyomán, mégsem kicsinylendők azok az eredmények, amelyeket maga után hagy. Igaz, hogy nagy alkotásokat nem tud felmutatni s a nemzeti irányban való haladás sem oly mérvű, amint azt attól a kortól, amely a függetlenségi pártot többségre juttatta, elvárhattuk volna; de elévülhetetlen érdeme az utolsó három esztendőnek a tisztultabb politikai felfogás általánosítása, a nemzeti szellem merészebb röpte, a nemzet egyes rétegeiben a függetlenségi irányhoz való ragaszkodás felébresztése és ápolása. A kormányzat szelleme is más irányt vett. Közeledett a nemzeti szempontokhoz ; jobban felismerte a milliók érdekeit s túlhajtott lojalitással nem takargatta Ausztria túlkapásait. Nem akad ma már az államközösségnek egyetlen apostola sem, aki a magyar nemzet üdvét a közösség békóinak szorosabbra kovácsolásában keresné. Elismert igazság, hogy amint a kiegyezést a kényszerűség hozta létre, ugy csak a kényszerű helyzet tartja fenn ma is. Igaz, hogy ezzel az axiómával a tényleges állapoton még nem segitettünk, de a vezető eszmék kialakulásában nagy hordereje van. A vámközösségnek szerződéses alapra való fektetése sem szüntette meg a gazdasági közösséget, de a nemzet egy sarkalatos jogát szögezte le Ausztria prepotenciájával szemben. A politikai rendszerek mulandók. Pártok és kormányok egymást váltják fel. De minden irány és rendszer nyomot hágy a nemzetek gondolkodásmódjában és az állami élet berendezkedésében. A koalíció uralma átmenet volt csupán és nem lehet azzal vádolni, hogy ezt az átmeneti időt nem használta volna fel a Bábi néni válni készül. Irta: Csite Károly. Megtörtént a kanászválasztás. A szerencse Dala Jancsi mellé állott, noha sokan voltak a pályázók. Nem is annyira az őrzőképességéért, mint csizma- s egyé'o lábbeli-foltozó mesterségéért nyerte el hivatalát. Aki azt hiszi, hogy a kanászság olyan igen utolsó kenyérkereseti ág, az nagyon csalódik. De még mennyire! Hisz az egész falu asszonya és leánya kedvez neki. Ó gyönyörködhetik minden kora reggel a falu szép leányai nézésében, mikor félig öltözötten kihajtják a kocákat. Anyagi díjazása is meghaladja az iskolamester fizetését. És itt van ni a Dala Jancsi, milyen sok a mellékkeresete egész télen át. A sok leány egyre hordja hozzá a csizmát, cipőt. Még huncutkodhatik is velük. . . . Ugy-e, hogy nem utolsó dolog kanásznak lenni? Ez a Dala Jancsi különben egész felfordulást osinált a faluban : bagózásra szoktatta a férfiakat. Ezért aztán megátkozta az összes asszonynép, hogy a másvilágon is örökös bagózásra legyen kárhoztatva. — De teremt' uccse, lányok, nem mehettek férjhez, ha csak ilyen bagós disznókhoz nem csaptok! — fakadt ki az öreg Csiza Ferkóné, látva a bagótól duzzadt orcájú legényeket. — Ugy, ugy Bábi néném, csak beszéljen, hisz van szája. De azért tudjuk ám, hogy a Ferkó bácsi sem veti meg a bagót, — mondták a legények. — Mit, az ón uram ? ! — Az ám, a maga ura! Ne álmélkodjék ugy, mintha nem is tudna róla. Persze, a maga bűnét mindenki a hátulsó tarisznyájába teszi. — De kutyafékom teremtette ! Melyitek meri azt mondani, hogy az én uram is bagózik ? — rikácsolt már indulatában a Bábi néni. — Én is . . . Én is . . . Nem egyszer láttuk már a mezőn, mikor betette, — mondták valamennyien. Bábi néni se s.-.ólt, se beszélt többet, rohant haza, amennyire öreg lábai engedték. Ferkó bácsi a pitvarban üldögélt. Épp akkor piszkál!a ki pipájából a szntykot, mit összenyomkodva a fogai közé illesztett. Az öreg hitves ennek láttára csak eltátotta a száját. — Nini! . . . Hát már ennyire megbolondult a világ! . . . Hát ke'nek mi a menykő ütött a pofájába ? Hát megbolondult kend, hogy disznónak csapott fel ?! . . . Ilyen formán, de még cifrábban is indulatoskodott az öreg néni, de hasztalan, mert nem vezetett a kívánt eredményre. Ferkó bácsi, a mennyire összeszorított fogai közt kiszivárgott a szó, olyaténkép nyilatkozott, hogy nincs e huncut világnak az a fáin fehérnépje, kiért elhagyja a bagózás fölséges élvezetét. Bábi néni toporzékolt indulatában. — Eddig is elég mérgem volt kenddel, mert mindig szájában volt az a büdös pipa . . . De 'iszen nem pipázol többet! . . . Azzal kikapta kezéből a pipát, összezúzta darabokra. Ferkó bácsit ez kihozta türelmes voltából. Hogyis ne, mikor a kegyetlenül elpusztított jószág egy ősrégi, kedves emlék volt, még legénykorából. Ugyanis a szép Marcsától, a megboldogult öreg uraságék szobalányától kapta egykoron ajándékba, amikor ő is ugyanott parádés kocsis volt. (Hej, Marcsa, Rózsa Marcsa ! Ha nem lettél volna hűtlen a Pityer Ferkóhoz azért a büszhe erdőkerülőért, Bábi néni most más haszontalan férfival mérgelődnék.) . . . Bizony dühbe jött az öreg dohányos. Ami nem is történt meg vele máskor, mint most ötöd éve, hogy egy garabonciás diák kincseket fedeztetett föl vele a Gógán sűrűben. (Persze a kincs alfele réz játékpénz volt egy kavicsokkal megtöltött fazék felületén). Ha akkor megfoghatta volna azt a garabonciást, cudarul elbánt volna vele. De hát annak volt esze, mert ide/ jében elszelelt a száz forint tiszteletdíjjal, — egy tinó árával — nehogy a szellemek megöljék a kincs kiemelésekor. Bábi néninek nem Mai számunk 12 oldal