Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-09-19 / 38. szám

2 » Zalamegye, Zalayármegye Hírlap* 1909 szeptember 19. Szándékosan hagytam cikkem végére, egy állandó óhaj tárgyát képező, de azért teljesen elaludt és elhanyagolt kérdést; nevezetesen a déli vasútnak Egerszegre való behozatalát. Ha ezt el tudnánk érni, bátran lemondhatnánk összes többi terveinkről, mert ez a közlekedési kérdés oly nagyszerű megoldása lenne, melynél jobbat és célszerűbbet álmodni sem lehetne. Belejutni egy fővonalba, mely közvetlenül Bécsbe visz, amelyen Budapestre is, vagy bármelyik irányba, gyorsan el lehet juti- ; Egerszeg fejlődésére oly hatással volna, melyet rögtön meg is éreznénk, s ami e város mai nyugodt képét rövid idő alatt teljesen megváltoztatná. Kérdést intéztünk a déli vasút igazgatóságához, hogy elvileg lehetséges volna-e, e terv keresztülvitele, hogy anyagilag nem követelne-e rendkivüli áldozatot és ha a válasz kedvező lesz, ugy nekünk elsőrendű kötelességünk lesz, még a legnagyobb áldozatot is meghozni. A kérdést igy gondoljuk megoldhatónak : a déli vasút Bucsuszentlászlótól vagy Bucsától jönne be Egerszegre s innen a a pályatest kellő átalakításával Szentivánon keresztül az eddigi uton haladna tovább. Bucsától—Egerszegig 8 km. a távolság, Egerszegtől—Szentivánig 10 km, összesen 18 km hosszú volna az uj vonalrész, mig Bucsától—Szentivánig 9 km, tehát végeredményében mindössze 9 km-el lenne hosszabb a Bécsbe vivő vonal, ami forgalmi szempontból sem idézne elő komplikációt. Kifejtettük ime, habár csak vázlatosan, és az adatok megközelítő pontosságának ismeretével, hogyan gondoljuk elérhetőnek, hogy városunk egykor a közlekedés, a Űszi gyakorlat. Lázas civil munkában a kasza, kapa, Íróasztal, üzlet mellől szólította a piros behivójegy a tömérdek rezervistáfc és a jelzett napon tudatlan, irni-olvasni nem tudó „pógár" épp oly pontosan megjelent a tágas kaszárnya udvaron, mint az elegánsan kiöltözködött kereskedősegód vagy beamter, bogy leszolgálja a kiszabott 35 napot. Nagy futkosás, kiabálás váltotta föl már reggel 4 órakor a kaszárnya éjjeli csendjét, amint a katonaság rettenetes Ivánjai, az úgynevezett zupás őrmesterek raktáraik előtt sorakoztatták a hozzájuk beosztott civileket, akiknek mind osak a legelnyütebb ujjasokból, nadrágokból, bakanosokból jutott. Alig, hogy körül nézett az ember, már belevedlettek a tartalékosok az ütöttkopott, össze vissza foltozott kincstári ruhadarabokba, másnap reggel meg már rá se lehetett ösmerni a kottelettes kereskedősegédre, a füstös képű cigányra, vézna szabóra, filigrán bankhivatalnokooskára, akik mind forsriftosan álltak a szakaszaikban. Persze nem hiányoztak a tartalékos tisztek sem, akik közül sokan bizonytalan bátorsággal állottak meg a századuk mellett és vizsgálgatták a bakáikat, nehogy a snájdig tényleges kolléga valami hibát találj >n az embereken. És jóllehet megvizsgálja a szegény bakát a frajtcr, a tizedes, szakaszvezető, az őrmester, tiszthelyettes, hadnagy, főhadnagy, kapitány, mindig maforgalom, az ipar és kereskedelem igazi gócpontja legyen. Hiu ábrándozás volna azt hinni, hogy mindez egyszerre és mindez rövidesen megvalósítható. De egyik terv sem lehetetlenség. A város érdekei azt kivánják, hogy legelső sorban azt a feladatot oldjuk meg, amely a legkönnyebben és a leggyorsabban megoldható. Ha akadályok gördülnének a balatoni vasút meghosszabbítása elé, ha lehetetlen volna a déli vasutat behozni, ha nem is alakulna át egyhamar a celli vonal; nekünk még mindig volna tartalékban egy megoldandó feladatunk és ez a zalalövői vasút. Valósággal bün volna, ezt az egyetlen alkalmat is elmulasztani. Ha kiépül a Nagykanizsa—alsólendvai és mint tervezik a Lendva—muraszombati vasút, ugy a lövői vasútnak befellegzett és megint évtizedekig jajgathatnak, hogy apáink mily gondatlanok és szükkeblüek voltak. Teljesen mérvadó forrásból vett értesülésünk szerint, a zalalövői vasút kiépítésével személy- és áruforgalmunk nagy mértékben megnövekednék. 1909-ben 200.000 fel- és leszáló utasunk volt, a lövői vasút ezt legalább 50.000-el szaporítaná. E vasút megépítésével legalább 60 vasutas család telepedne meg Egerszegen, ami magában véve is figyelemre méltó körülmény s ekkor azt is remélhetjük, hogy a kisfaludszentiváni fütő- és kazánház is be kerül hozzánk. Nagy horderejű kérdések ezek, (a kaszárnya ügynél mindenesetre fontosabb) melyeknek tanulmányozását, lelkiismeretes elbírálását nem tudjuk kellő nyomatékkal az illetékes tényezők figyelmébe ajánlani. Jusson eszükbe a nagy angol államférfiú Gladstone mondása: „Az az állam viszi mindég a legtöbbre, melynek viszonylag a legtöbb és legjobb közlekedési eszközei vannak." Vármegyei rendes közgyűlés. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága őszi rendes közgyűlését f. hó 13 és 14-ik napjain tartotta Batthyány Fái gróf főispán elnöklésével. Elnöklő főispán a megjelent bizottsági tagokat szívélyesen üdvözölvén, a közgyűlést megnyitotta. Az alispáni jelentést a törvényhatóság állapotáról, valamint a számonkérőszék jelentését a közgyűlés tudomásul vette. Az alispáni jelentés kapcsán Kolbenschlag Béla vármegyei főjegyző előterjeszti az állandó választmánynak javaslatát, hogy a oigányügynek törvényhozás utján való sürgős rendezése tárgyában a közgyűlés feliratilag keresse meg ugy a kormányt, mint a képviselőházat s feliratát támogatás és hason eljárás követése végett küldje meg az ország összes törvényhatóságának. Koller István bizottsági tag elismeréssel szólt a gonddal egybeállított alispáni jelentésről, ennek főkép a cigányüggyel oly tüzetesen foglalkozó részéről; élénk színekkel eosetelte azt a nagy veszedelmet, melynek ugy a községek, mint egyesek ezen rakoncátlan nép részéről ki vsnnak téve; az állandó választmány javaslatának elfogadása mellett ajánlotta, hogy addig is, mig a törvényhozás a oigányügyet végleg és közmegelégedésre rendezi, a közgyűlés utasítsa a vármegye alispánját, hogy osendőrsóggel a kocsikkal kóborló cigányokat igazolásra szólittassa fel s ellenök a mezőrendőri törvénybe ütköző kihágásaik miatt az elsőfokú hatóságok a megtorló intézkedést a legszigorúbban foganatosítsák ; továbbá a Horvátországból valamely iparcikk elárusitásának örve alatt vámegyénk területére átjövő cigányokat a járási szolgabirák a legszigoruabban ellenőriztessék. Hozzá szólt a kérdéshez Árvay Lajos alispán, továbbá Bosnyák Géza bizottsági tag, aki a feliratnak küldöttség utján való átadását javasolta. A közgyűlés a cigányügyben ugy az állandó választmánynak, mint Koller István és Bosnyák Géza bizottsági tagnak indítványát elfogadta, a küldöttség vezetésére a vármegye főispánját felkérte, a küldöttségbe tagokul a vármegye alispánját, a vármegye összes országgyűlési képviselőit, továbbá Koller István, Bosnyák Géza, rad egy-egy nem szabályos nyakszegély, egy hiányzó gomb, piszkos sapkarózsa, hosszú puskaszíj, amiknek a rendbehozatalára újra kiadódik a paranos és az egész társaság bevonul a szállására, nekiesik a szerelékének és 2 pero múlva vidám nótázás mellett folyik a pucolás, vagyis a bakanosos nép egyik főfoglalkozása. 2—3 nap múlva már mind beleéli magát a helyzetébe és a sarzsik már nagy flegmával parancsolgatnak az alantosaiknak. A hatodik napon megtelik a kaszárnya udvara fehérnéppel, mindenik hoz magával egy kis pén- | zecskét, elemózsiát, mert az ezred megkezdi a fárasztó, kimerítő gyaloglást, menetelést egyik faluról a másikra. Amint az egész ezred együtt áll és a lovon ülő ezred kürtös elfújja az „Imát" szivdobogva áll a helyén a sok piros képű bakagyerek, kifeszitett mellel, akár osak a cövek. Szinte átszellemül az egész társaság a méla kürtszó alatt és egy egy foliászocskát mindenik elrebeg a ; maga módja szerint, mert tudja, hogy milyen , nehéz sora lesz neki addig, amig a legfőbb í hadúr háromszor lefúvat. Amint kivonulnak, j nagy porfelhő kerekedik a patkós, szöges talpak j nyomán, a fehér népnek már nem szabad közeledni hozzájuk és kinek a felesége, szeretője, őszbe csavarodott apja, anyja kiséri a gyerekeket a falu végéig. Itt aztán mrr nem kell feszesen menni és lassan lassan kanyarog, távolodik a hegyes völgyes uton a baka sereg vigun, nótázva, pipálva és mennek egész késő délutánig, amig ' elfáradva, porosan 30-40 kmóternyi ut után beérnek, a célul kitűzött faluba. És ez igy megyen megint 4—5 napig é3 addig, amig a lovasságot, tüzérséget be nem osztják a gyalogsághoz, osak jut mindeniknek helyecskéje — habár szűken is — egy szalmakazal mellett, pajtában vagy istállóban, ahol másnap hajnalig meghuzódhatik. A falu népe szájtátva nézi a bakák bevonulását, ők meg amint meglátnak egy csinos paraszt leányt, mindjárt szólongatják, vihognak, tréfálóznak velük. Nincs olyan gyámoltalan baka, amelyiknek ne lenne egy-két érdekes kalandocskája, persze rövid életű, csak félnapos és épp azért érdekes. Például az éu legényem minden faluban házassságot igért egy-egy szép paraszt leánynak és amikor ezért megszóltam, hát azt felelte, hogy náluk ez nem hiba, osak a tiszt uraknál, akik nem ígérhetnek házasságot csak ugy — potyára. Sok helyütt, ahol még katonák nem jártak soha, a jószívű, de földöz ragadt szegény paraszt nép kihozza eléjük a fekete kenyeret, szalonát, tejfölt, ami ha ezer annyi volna is, mind elfogyna egy szempillantás alatt, mert bizony a komisz kenyér hamar elfogy, a menázsi meg a bevonulás után csak jó későre készül el azon a szabad ég alatt hevenyészett főző lyukon. A falu egyetlen zsidója, a fűszeres, aki egyúttal biztosítási ügynök is, mindjárt fölemeli az árát portékájának és bizony megesett, hogy egy félkr.ijoáros magyar cigarettáért 25 krajcárt adtuk és azt is ketten szívták el.