Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-09-05 / 36. szám

4 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap® 1909 szeptember 5. B a közbiztonsági szolgálat ellátására szervezett j osendőrség még a vándorcigányok mindennapi ! garázdálkodásait stm birják megakadályozni s annál kevésbbé képesek határt szabni a fegyveres rablóbandákká alakult és az éjjeli órákban kocsikon közlekedő s ezért távolságot és akadályt nem ismerő cigánykaravánok közártalmu cselekményeinek, amelyekkel szemben különösen a falukon és pusztákon lakó közönség személyés vagyonbiztonsága általában véve kizárólag a jogos önvédelem erejére és sikerességére van bizva olyannyira, hogy a legkisebb nagyítás és megcáfoltatás veszélye nélkül állithatjuk, hogy bármely község bármikor szomorú színhelye lehet olyan, sőt súlyosabb bűncselekményeknek is, mint aminők történtek. Ezért ami a közbiztonsági állapotokat illeti, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy azok még igen sok kívánni valót hagynak maguk után. Ennek okát azonban nem a közbiztonsági szolgálat ellátására hivatott közegek erélytelen, hanyag eljárásában látjuk, hanem a rendelkezésünkre álló erők elégtelenségében, mert a vármegye nagy kiterjedésénél, népességénél, a községek és hozzájuk tartozó lakott helyek nagy számánál fogva a csendőrség jelenlegi létszáma csupán arra lehet elegendő, hogy az elkövetett bűncselekmények nyomoztassanak; de nem elegendő arra, hogy a személyükben és vagyonúkban megtámadottakat védelmezze ós a bűncselekmények elkövetését megakadályozza. Ugyanis a vármegye 5927'91 • kim. területén, amelyen 556 község van, 184 jelentékenyebb és 497 kisebb lakott hellyel és amely terület 437116 lakóssággal bir, 39 őrsnek 201 csendőrrel kell ellátnia a közbiztonsági szolgálatot és igy 151-99 • kim. terület, 11208 lélekkel, 14 községgel és 17 lakott hellyel, tartozik átlag minden csendőrőrs kerületéhez és 29-49 • kim. terület 2174 lakóssal, 3—4 községgel és 4—5 lakott hellyel esik átlag minden egyes csendőrre a vármegye területén. Ily nagy kiterjedésű ós népességű területen ilyen csekély létszámmal a közbiztonsági szolgálat eredményesen el nem látható, különösen a vándorcigányokkal szemben annál inkább sem, mert a vármegye 556 községe közül csupán a 2 város és néhány nagyközség tarthat fenn a helyi rendészet céljaira néhány főből álló községi rendőrséget, amely azonban nem osupán csekély számánál, hanem szervezeténél fogva sem képes védelmet nyújtani a kóborcigányok ellen. Ami már most az előadottak kapósán a cigánykérdést illeti: jó lélekkel elmondhatjuk, hogy tán egy vármegye sem tett annyit a cigánykérdés megoldására és a cigányok garázdálkodásainak megszüntetésére, mint Zalamegye. Vármegyénknek a múltban volt egyik jeles országgyűlési képviselője már 30 év előtt sürgette a képviselőházban a oigányügy rendezését; azonban kevesen voltak még akkor, akik a kérdés nagy fontosságát felismerték volna és a mai napig sem történt a rendezés érdekéből semmi sem. Később, az 1884. évben, a vármegye bizott- j sági közgyűlése abban a kétségbevonhatlanul helyes meggyőződésben, hogy a cigányok lótartása s ezzei elősegített és ellenőrizhetlenné tett kóborlása a főveszedelem: eltiltotta a kóborcigányoknak a lótartást és amíg e tárgyban alkotott szabályrendelete hatályban volt, a cigányok száma apadt, ellenőrzésök, fékentartásuk könnyebb volt és nem követtek el oly cselekményeket, mint előbb. Azonban a belügyi kormány azon indokolással, hogy a magánjogba vág bele, megsemmisítette ezt a szabályrendeletet s ennek következtében az előző türhetlen állapot ismétlődött, aminek hatása alatt a vár- | megye bizottsági közgyűlése az 1904. évben uj \ szabályrendeletet alkotott a lótartás eltiltása j tárgyában, amelytől azonban a jóváhagyás megtagadtatott azon indokolással, hogy a magánjogokat és a cselekvési szabadságot oly mérvben korlátozni, amint ezt a szabályrendelet teszi, csakis törvényhozási uton lehetséges és magával a szabályrendelettel az a cél, amelyet"

1 a váraiegye közönsége azzal elérni kívánt, különben sem valósitható meg. Ily körülmények közt a helyzet nem javul- j hatván s a vármegye bizot'sági közgyűlése : mélyen átérezvén, hogy a vármegye közönségé- j nek az érdekeit óvni köteles: az 1907. évben uj szabályrendeletet alkotott a vándorcigányokról s abl an kimondotta, hogy a cigányoknak a kóborlás, a koldulás és a lótartás tilos; továbbá, hogy a cigányok számára azt a helyet, ame lyen sátorjukat illetőségi, illetőleg tartózkodási közsógök határában felüthetik, a községek meghallgatásával a rendőrhatóság jelöli ki 8 a cigányoknak tiltva van, hogy más helyen üssék fel sátorjukat; végül, hogy e tilalmak megszegése kihágást képez és büntetendő, aminek törvényes folyományaként a szekerek és lovak elkobzandók. E szabályrendelet kihirdetés után azonnal jóváhagyás alá terjesztetett, de még nem érkezett vissza, jóllehet annak jóváhagyását a megyei közigazgatási bizottság féléves jelentéseiben már ismételve megsürgette. A közgyűlés már az 1891. évben feliratot intézett a belügyi kormányhoz és a képviselőházhoz a oigányügy rendezése iránt s az 1904. évben a szabályrendelet megalkotása mellett újból törvényhozási intézkedést kért a oigánykérdés megoldására ; egyúttal pedig azon meggyőződésben, hogy a törvényhozás intézkedéséig is kell valamit tenni e téren, egy külön bizottságot küldött ki azon kérdés tanulmányozására, hogy miként lehetne a cigányok garázdálkodásainak a fentálló törvények és szabályok keretében véget vetni? A kiküldött bizottságot javaslata előterjesztésénél a következő indokok vezérelték : A kóbor- vagy vándorcigányok ős idők óta s nemzedékről nemzedékre teljesen törvényen kivüli állapotba helyezik magukat, amennyiben sem törvényt, sem kormányrendeletet, sem törvényhatósági, sem községi szabályrendeletet nem tisztelnek és nem tartanak be s a honpolgári kötelességekből mit sem teljesitenek. De semmibe sem veszik a valláserkö'csi és társadalmi törvényeket és szokásokat sem, amelyek a törvények, rendeletek ós szabályok kiegészítő részét 8 a békés együttélés főalapját képezik. Ellenben kihasználják a szabad költözködésben álló honpolgári jogot és szabadságot egész a szabadosságig, amennyiben minden korlátozás nélkül kényök-kedvük sztrint, hol itt, hol ott ütik fel sátorfájukat és hol egyik, hol másik község határában települnek le rövidebb-hosszabb időre s az illető községek rémületére és veszedelmére, mert habár a természet bőven megáldotta is őket erővel, egészséggel ós szellemi képességgel, egyáltalán nem dolgoznak, vagyont, tisztességes jövödelmi forrást, keresetet, foglalkozást kimutatni nem képesek, a rendszeres koldulás mellett a bűnügyi statisztika és a mindennapi tapasztalás adatai szerint tiltott uton és módon szerzik meg létfentartási eszközeiket a vagyon- ós igen sokszor a személybiztonság rovására is. Mindezzel nemcsiik egyenes ós folytonos összeütközésben állanak a törvényekkel és főként a büntető-törvényekkel, hanem állandóan veszélyeztetik a bókét, a közrendet és közbiztonságot is anélkül, hogy garázdálkodásaikat megakadályozhatnék, ami egyrészt annak tudható be, hogy hatályos ellenőrzésük és felügyeletük kóbor életmódjuk miatt és a rendelkezésünkre álló eszközök elégtelensége folytán úgyszólván lehetetlen ; másrészt pedig arr.i vezethető vissza, hogy nyíltan boszuállással fenyegetőznek üldö zés vagy feljelentés esetére, aminek Í>Z a következménye, hogy az egyesek is, meg a községek is inkább eltűrik szertelen garázdálkodásaikat, mintsem fellépjenek ellenük vagy a hatóság kezére járjanak Igy aztán nem osupán az egyén és társadalom, hanem az állam is tehetetlenül és védtelenül áll ezzel az őskori nomád életet folytató, hazátlan vad hordával szemben, amely soha, semmiféle tekintetben sem fog civilizálódni, ha jelen kiváltságos helyzetét tovább élvezheti a amelynek egyáltaláu semmi hasznát sem vesszük és amely úgyszólván elleuség módjára lepi el az országot és osak azért tartózkodik itten, mert törvényen kivüli állapotnak örvendhet ós nyakunkon élősködhet. Hogy ezen a bajon csupán az általános törvényektől ós szabályoktól eltérő s a helyzettel minden legkisebb kímélet nélkül leszámoló kivételes törvényhozási intézkedéssel lehet gyökeresen, alapjában ós — hogy ugy mondjuk — egy csapásra segíteni: kótségteleu ; azonban ez nem lehet ok arra nézve, hogy addig is, auiíg a törvényhozási intézkedés megtörténik, tétlenül nézzük a kóborcigányok garázdálkodásait, hanem ellenkezőleg arra kötelez és kéuyszerit bennünket, hogy segítsünk magunkon, amennyire ez — törvényes keretbea — módunkban áll. Ez a kötelességü ik annál inkább is, mert a vándorcigányok okozta türhetlen állapot oly szégyenI

foltja, oly fekélye a mai korban az államnak és társadalomnak, amelyet miuden erővel s igyekezettel és könyörtelenül el kell távolitanunk még akkor is, ha a műtét egészséges, fájó részeket érintene is. Nem térhetünk ki ma már ez elől, ha modern és jogállamnak óhajtjuk tartani ós tekintetni országunkat ós nem tántoríthatnak el bennünk ettől a liberalismus és humanizmus 8emmifóie modern tulhajtásai sem, mert nem az elméletek, hanem a gyakorlati élet követelményei szerint kell berendezkednünk s a valódi liberalizmus és humanizmus ellenkezőleg azt kívánják, hogy az emiitett kiváltságos állapotot megszüntessük, a szóban levő fajt az emberiségnek és rendeltetésének meghódítsuk s ezzel annak tagjait az állam és társadalom hasznos polgáraivá alakitsuk át. Ha tehát a célt akarjuk, pedig akarnunk kell azt, akkor a megvalósítására rendelkezésünkre álló eszközöket is akarnunk és kihasználnunk kell. Ezen indokokból a kiküldött bizottság intézkedés alapjául az általános közrendészeti szabályokon kivül kijelölte a községi törvény azon rendelkezéseit, amelyek szerint a község hatós.íga a községben lakó, vagy tartózkodó minden személyre s a községben levő minden vagyonra kiterjed, minden honpolgárnak valamoly község kötelékeid kell tartoznia, a községi illetőség megszerzése, valamint az illetőségi községen kivül más községbeu való tartózkodás ellen bizonyos erkölcsi, vagyoni és kereseti szempontból kifogás emelhető s a község a közrendőrséget kezeli; továbbá kijelölte a toloncszabályokat, amelyek szerint a csavargók, a szokásos munkakerülők, nz engedély nélkül koldulók é.« a közbiztonságra nézve alaposan gyanu3 személyek, ha illetőségi községükön kivül találtatnak és rendes lakást és foglalkozást vagy életfentartási jövödelmet kimutatni nem tuduak, letartóztatandók, a tolonohatóság elé állitandók és községi illetőségük megállapitásáig fogva tartandók; továbbá kijelölte a uópoktatási törvényt, amely szerint azon gyermekek részére, akiket szülőik az iskolától visszatartanak, külön gyám rendelendő; továbbá a közegészségügyi törvényt, amely szorint a 7 évnél fiatalabb gyermekek gyógykezelésének elmulasztása kihágást képez és büntetendő; továbbá a gyámi törvényt, amelynek értelmében az ap9i hatalom megszüntethető, ha az atya gyermeke tartását és nevelését elhanyagolj i vagy erkölosisógót, avagy testi jólétét veszélyezteti; továbbá a kihágási büntetőtörvénykönyvnek a csavargásról ós koldulásról szóló intézkedéseit; végül a gyermekvédelemről szóló törvényeket ós szabályokat, amelyek szerint azon gyermekek, akiknek eltartásáról és neveléséről a szülők, vagy mások nem gondoskodnak, állami gyermekmenhelyekbe veendők fel. A bizottság a cigányokkal szemben mindezen törvények és szabályok szigorú végrehajtását ós e célból azok nem, kor stb. szerinti összeírását, vagyonuk leltározását, személyleirásukat ós — személyazonosságuk igazolására — ahol lehetséges, tónyképaztelésüket hozta javaslatba. A bizottság indítványa a közgyűlés állal elfogadtatván s az alispán megfelelő eljárásra utasíttatván, a végrehajtási rendelet az 1904. évben kiadatott és fogonatositiatott s a tapasztaltakhoz képest az 1906. és 1907. években ujabb rendeletekkel kiegészíttetett, amelyek pgyrészt az eddigi környezetükbea erkölosi romlásnak kitett, vjgy züllésnek indult gyermekek oltalmáról szóló ujabbi belügyministeri körrendeletnek a cigánygyermekekkel szemben lt sndő szigorú végrehajtását oélozták ; másrészről pedig a foganatosításhoz szükséges megfelelő utasitássil felsorolják miudizon törvényeket ós szabályokat, amelyeket a cigányok úgyszólván minden nap megsértenek ; egyúttal pedig körülírják azon módokat ós eszközöket, amelyekkel a vándoroigányok garázdálkodásai meggátolhatók s az e tekintetben létező akadályok elhárithatók. Azonban dacára ezeu intézkedéseknek, nagyobb eredmény nem volt elérhető. E tekintetbeu első sorban arra kell utalnom, hogy a közbiztonsági szolgálat ellátására hivatott csendőrség lóta.íáma nem elegendő; továbbá, hogy az apai hatalom megszüntetése alig néhány esetben volt keresztül vihető, mert nem akadt senki sem, aki a gondnokságot elfogadta volna, aminek következtében néhány esetbou rendőrségi közegek bízattak meg a gondaokságI gal; továbbá, hogy a 4, illetőleg az uj btkönyv szerint 10 koronát felül nem haladó élelmi, vagy