Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-02-28 / 9. szám

1909 március 14. • Zalamegye, Zalavár ni egyei Hírlapi 28 a gép készít, vagy elveszti a kej.ét, Irfbát, sőt életét. Egy pillantás másfelé, egy pillanatnyi fáradtság következménye elég, hogy kidobják a gyárból, V8:'y nyomorék l^sz. Ehhez jön még a fülsiketítő. lárma, a hőség és rosz, piszkos lövető, különösen nyáron, ilyeu köriilménynk között kénytelen dolgozni egy mezőgazdasággal foglalkozó ember, aki az amerikai élet gondjaitól agyonsanyargatva, 10—12 órán át szakadatlanul életével játszik ! Este hazatántorog fáradtságtól remegő testtel, gyulladt szemmel, száraz torokkal, de annyira ideges, hogy az első hónapokban alig bir elaludni. Mi marad más bálra, mint szesszel erőt gyűjteni. Hamar megtalálják a korosmát. Szép hangzású nevek, mint Rákoci, Kossuth-csái-da, magyar felirás, magyar korcsmáros, ki mint a pók várja áldozatait, mert nem tudják magukat másként fenntartani; eleinte ritkán jönnek, aztán mind sűrűbben, addig, ainig az utolsó cent, az utolsó, a magyar honból hozott életerő is elfogyott. Lesz a megálmodott aranyhegyből roskadásig való nyomorúság. És aki angolul nem lud, az sohasem v; okolódik ki belőle. Miért van mégis, hogy a népképzelet világában Amerika még ma is mesebeli Eldorádó? Onnét vau, mert, iga i amerikai arányokban megcsinálja ezt egy hatalmas szervezőt: a h jostársaságok, a munkásirodik ügynöki kara, amerikai aranyokban fejlesztve és fenntartva. Behálózza ez faluinkat és mesés jövő ábrándjaival hizlalja a nép képzeli tét. Pedig tnagu a tény az, hogy a hajójegyre többet költenek s kivándorlók, mint. amennyi az amerikai kereslet fölöslegéből visszaküldodik. És egy-egy ha2a küldött, utalványt mennyire földuzznszt értékében a nép fantáziája! lgazáo tennünk kell ez ellen N;igy, hazafias kötelesség vár mindannyiunk!" i. * • * (Farsang után.) Hamut a fejekre. Vége a farsangnak, a mulatozásnak ; elérkezett az öom;tgunkba szállás idrje. Jó les-", gondolkodni felett is: okosan mulattuuk-e s nem kell-e sajnálnunk az időt és pénzt, amit a farsang alatt elpazaroltunk ? De nem akarok morálfilozófiát prédikálni s holmi magasabb szempontok alapján órtrkezést irni a mulatságainkról. Nem. Csax a srját viszonyainkról beszélek ; a mi farsangunkról és mulatságai okról. Azt hiszem, mindenki észrevehette, hogy a mul.itságok mirdinkább néptelenebbek és kedélytelenebbek íesztiek. Nemcsak nálunk, hanem szer'.e az egész országban, Karakó-Nyomoródtól Budapestig és Muaucsfalutól Zalaegerszegig. Azt mondják : nagy nyomorúság, nyomasztó a sz-'génység, kevés a mulatpágra fordítható pénz. Hát ez is igaz. De nemcsak a pénz hiánya az oka annak, hogy néptelenek a bálok, hanem az is közbejátszik, hoiry nagyou sok ember ugy vélekedik, miszerint nem érik meg a pénzt. Nem találnak kellő ellenértéket s az a nézet kap Iábra, hogy inkább más mulatságot keresünk, más szórakozásra fordítjuk a kincset. Vagyis : a bál nem mulatság, csak társadalmi kényszer, vagy kiállítás, vásár, egymás rovására való tiiutetés, a társaság nagyképűsködést) stb. stb. Lehetne még löbb közszájon forgó, hol sért tt hiúságból, hol egyéb okokból fakadó frázist idézni, amelyekben azonban egy egy kis igazság is rejlik. Az utolsó évtized a társadalmi élet minden mozzanatában visszafejlődő irányzatot mutat. Ainpnnyire kiabáljuk a demokráciát, annyira szórjuk el magunktól a demokratikus eszméket. Az életben azután félszeg következményekre vezetett az a komédia, amit az elvekkel üzünk, anélkül, hogy az elveknek érvényt akarnánk szerezni. Demokratikus alapon állunk, de a gyakorlatban védekezünk a demokráoia ellen. Ez a szellem azután bevonult a bálokba is és természetesen kiszorította onnét a fesztelen kedélyességet. Ki az ördög tudna jókedvűvé tenni egy nagy töm°g embert, amelynek minden tagja, vagy legalább is minden csoportja ugy érzi, hogy nem együvé való. Sőt ezt a legtöbbeu meg is akarják mutatni. És azokat a láthatatlan válaszfalakat, amelyeket az emberi gyarlóság önmagánub épít, épugy respektálni keli, mint a kinai mwidarin iiveggombjait, lefelé egészen az egyetlen üveggombig, amely a legalsó fokú előkelőség jelvéaye. Ne tessék azonban azt hinni, hogy ez csak nálunk van igy. Nem. Ez általa'nos jelenség, amint fent is mondtam. R-trográd fejlődés, amelynek a vége majd a demokráoia tulhajtásaiban lesz. Mert ez a törvény s ilyen az ember. A külömbség ezidőszerint csnk annyi, hogy egyik holyen más alapon divergálódik a társadalom, mint a másikon; mások a jelszavak, más a jogciru. Az eredmény azonban ugvamz. Minél magasabb fokú a társadalmi élet, minél általánosabb a magas f- h» műveltség, annál jogosultabbak azok a szempontok, amelyek ezerint a társadalmi körök kialakulnak. Minél primitívebb az élet, minél kevesebb van a szellemi javakból, anuál kicsinyesebb irányeszméi vanoak az embereknek. Faluu a hat ökör adja meg a tekintélyt és a vezető szerepet. János gazda a/, ökrei mellé áll a saját földjére, ha uagynak akar látszani. Ez a gyarlóság azonban nem privilégiuma János gazdának, mert minden primitív ember a vagyoni fölényére alapítja a tekintélyét és a gőgjét, ha nem épen paraszt is. Persze csak primitív társadalmi viszonyok és emberek között. Deák Ferenc társaságában bajos lett volna bankóra állva nagynak látszani. Egyébként ma is vannak más szempontok is. Például prédikátumok, címerek, sőt drága toalettek és jól vasalt nadrágok is jogoimek imitt amott. Már most azután tessék bálokat rendezni, amikor mindenki más akar lenni, mint a többi s csak akkor mulat jól, ha külömbnek is látszik, mint a többi. Egy arany ifjú bizonyságot tea* mellettem, hogy milyeo kinézésük van ma a ^vidéki báloknak. Elvitték valahová vidékre, egy szomszéd vármegyébe, azzal a biztatással, hogy kiválóan mulathat, mert az egése társaság olyan, mint egy család. A teremben azután elmagyarázták neki, hogy ebben a sarokban szoktak ülni a zsidók, a másikban a tanárok, a harmadikban az előkelőség, a negyedikben a cigányok. A bál a'att pedig megmagyarázták neki, hogy az a lármás dalnő, aki a legelőkelőbbnek látszott, az utbiztosné, az udvarlója pedig a Schwarcz Náthán nagybérlő. A Náthánnal alig álltak szóba, az úrhölgy ellenben jól mulatott s tekintélyes volt, mert rokonai előkelők. Nagyon elhagyatva ült egy elegáns asszony a leányával, akit csak egy kis joggyakornok táncoltatott. Az apja orvos, az anyai öregapja ellenben lakatos volt. Ez a baj ! És az a lármás ur? Az kérem a fekete kutyához címzett boltos fia. Annak van pénze. A másik úszik az adósságban, de ősei vannak. Hja — hölgyeim és uraim — akinek nálunk valamije van, az abbói hasznot akar húzni. Akinek pedig semmije sincs, az legalább is elegáns akar leuni. Felfújja egy kiosit magát és megvan az előkelőség. Ezért csak a bolondok csinálnak maguknak fejfájást. Azt azonban, ha a legnyilvánosabb társadalmi élettől távol maradnak, bizony az okosak teszik. Sokkal jobbak a hangversenyek, családias estélyek — mondják a mulatságok hiv i. A báloií tehát elmaradtak és jöttek a konoertek. Vidéken kétféle hangverseny van: helyiérdekű művészekkel, vagy fővárosi nagyságokkal. A helyiérdekű művészek lehetőleg kihasználják az alkalmat és alaposan megdolgozzák a közönség műizlését. Sokszor a lelkiismeretlenségig. Ha pedig budapesti művésznőhöz van szerencséje a jámbor vidéknek, mit tesz a művésznő? Elmond egy száz esztendős monologot, avagy elénekel egy stanzát, az utazástól megviselt hangon. És mit tesz a közönség ? Tapsol, őrjöng és uj rázta t . A helybeli harsona szerkesztője pedig belemártja a tollát a hetvenezerszer elhasznált bombasztokba, kidicsér mindent, amint dukál s elmondja, hogy ez a mulatság volt a farsang fénypontja, a kedélyesség nem ismert határt és csupa bájos asszony, csupa szép leány mosolygott az előkelő táncosokra. Farsang után pedig előveszi a roszabbik ked.— M

.R

^.M.

^I

.I

I.AI

.1.

1 ... I

MG

Ü!

.I

G_J ^J

UWGGI — Nincs veszedelem ! Nem meshze lesz egy község, majd ott éjszakázunk ! — S minő? S/iayfula mormogott valamit : — nem híres község utryan, de hiába, oda tévedtünk 1 Többet tőle kierőszakolni nem tudtam. Gyorsan a községbe hajtottunk s egy gazdagabb ház előtt megadottunk. Szayfula megzörgette az ajtót s néhány perc múlva hatalmas tatár lépett ki, kivel kirgizem a maga nyelvén néhány szót váltott érdekemben. Ezután kinyílt a kapu s trojkánk az udvarba futóit. Kiszálltam a szánból s a megtermett tatár vezetése mellett egy sötét folyosón át a szobába mentein. Első tekintetre láiható volt, hogy gazdag tatárhoz tértünk, a félszoba ágyakkal volt tömve — magasra nyúló párnákkal. Szentjánosbogár módjára pislogott a faggyúgyertya s a szoba tele volt főzött lóhusszaggal. Levetettem maganiról a sok felöltőt s majd félig megfagyva, egy ágyra ültem. A gyertya világánál láttam csak meg a tatár-házigazda jól kifejlett alakját. — Megborzadtam; do ő szerényen, tört orosz nyelven biztosított jóindulatáról, sőt meg is kérdezeti, vájjon iszom-e teát ? Ha adsz, mondottam, hát elfogadom, mivel ugy sir cs magamnál Bemmim sem. A tatár elnevette magát s mintegy ujól3g biztatott, hogy ne féljek, mert nála minden biztonságban van. S kiment a szobából Csend állt be, csak néhi-néha a tücsök melankolikus füttye volt hallható. Elmúlt vagy fél óra; álom kezdett környékezni, holott még osak 11 óra volt. A házigazda párnáira lefeküdni illetlenségnek tartottam, a lóca pedig szűk volt, mit tehettem ? — Ültem tovább, holott a mindjobban rám támadó álom folytán már annyira tehetetlen voltam, hogy orrommal a lócát ütögettem. Belépett a házigazdi, kezében a forró teával s csésze cukorral. Hozzáláttam, a tea erősnek látszott, de én már megszoktam s megittam minden megerőltetés nélkül. A hiziur — ki néhány pillanatra távozott — elém hozott egész csomó süteményt s kedves nyájassággal biztatott. Én nem is hagytam magamat sokat kínálgatni, ültem s ittam az Ízletes teát, de már alig birtaru az oly erővel nekem támadt álmot magamtól még egy kis időre távol tartani. Nyikorgott az ajtó — s belépett Szayfula! Apró kis szemeivel végig futott a szobán, majd halkan azt súgta nekem : Ne aludj, nem tanácsos. — Miért? — Nincs idő a beszélgetésre, mennem kell. — De ülj le s igyál teát. — Én itt nem ülhetek, nekein a lovákhca kell mennem — s távozott. Erre mintha kézzel vette volna la rólam az álmot. Szivem erősebbeu dobbant s kezdtem meggyőződni, hogy rossz helyen vagyunk. A szoba osendjét csak valahol a konyhából előtörő női hang s a tücsök meg nem szűnő ijesztő cziripelése zavarta meg. Kint pedig a hóvihar tetőpontját érte. A földről felkavart hó oly rétegeket szórt szobám falához, hogy ugy látszott, hogy a már korhadt fagerendákból alkotott lakás reggelig ki nem birja a pokoli ostro aot. A zivatar moraja közt itt-ott emberi hangok is hallatszottak, de észrevétlenül eltűntek a vihar süvöltésében, a konyhai női hang is elnémult, csupán a tücsök maradt hű s zengte a már lehajló fejembe megszokott egyhangú dalát. A gyertya végét járta s az álom is nehezebben szállt rám, de fülemben elfelejtetlenül hangzott szolgám intése: ne aludj. De a megtört test kívánságának ellentállani tovább már nem voltam képes. S csak akkor ébredtem föl édes álmomból, midőn a magas sapkáju tatáiállt előttem 8 lábaimnál ráncigálva mondotta : Kelj föl, itt az ideje az indulásnak 1 S a zivatar? kérdeztem félig álmomban. — A zivatar elmúlt 1 Zsebórámra néztem, azon már 4 óra volt Házigazdára segítsége mellett magamra vettem felöltőimet s mielőtt a szánba ültem, ellátásom ára felől kérdezősködtem. A tatár persze nem