Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-02-21 / 8. szám

4 » Zalamegye, Zalavármegye Hírlap* 1909 február 21. Annál nehezebben esik, hogy most, mikor gazdasági helyzetünkben oly sajnálatos depressio észlelhető, éppen most kellett időjárásunknak oly szeszélyét érvényesíteni, a mely a szűkös viszonyokat még jobban megszigorítja. Az ország különböző részéből beérkező hőmérések a leghihetetlenebb változatokban szemléltetik időjárásunk idei, szokatlan keménységét s szinte azt képzelhetjük, hogy földgolyóbisunk hirtelen az északi sark, vagy legalább is annak közelébe eső égövbe röpítette a mi zónánkat. Félő, hogy P. szigorú időjárás a jövő évi termésre is befolyással lesz. A hóréteg, mely hamarosan, még a kemény idők beállta előtt elfödte a vetéseket, elolvadt. A folytonos egyenlőtlen időjárás a kereskedelmet s igy közvetve az ipart amúgy is már lehetőleg tönkretette, ha már most egy rossz termés is hozzájárulna szomorú viszonyainkhoz, akkor még mi magunk sem találhatnánk vigaszlaló szavakat helyzetünk megítélésénél. Annyi bizonyos, hogy még sohasem volt ugy, hogy valahogy ne lett volna. 8 ez az egyetlen vigasztaló tünet ez abnormális viszonyok között. Lehet, hogy holnap már aranyos napsugár nevet szemünkbe a reánk ozáfolja mindazt a sötét feketeséget, melyet mi bus helyzetünkben ma látunk s akkor azután ismét megnyugodva, örömmel tekinthetünk az azúrkék egekbe, hálatelten, hittel szivünkben, hogy a szegények, az elhagyottak, a nyomorgóknak örök pártfogója él még s nem hagyja el azokat, kik segítségére szorultak. Addig pedig mi szerény erőnktől telhetően igyekezzünk segíteni azok nyomorán, kiket a szokatlan hosszúságú tél, a tőkevesztett jótékonyegyesületek s a nyomorukat máskor enyhitő jótékony szivek, erejük fogytán szenvedésre késztetnek ; akkor talán mi is érdemesek leszünk majd arra, hogy a magas pártfogó segítségünkre legyen azokban a nehéz percekben és órákban, amikor egyedül s csupán ő tud hasznunkra lenni. • * * (Hatat ipar — külföldi reklámok.) Egy vármegyebeli vidéki vasúti állomáson vártam a vioinális [elindulását. A rosszul világított, túlfűtött, piszkos kis váróterem nem valami mulatságos hely. Az ember tehát unatkozik. És miután a vicinális vasút rendesen késik, az utas pedig rendesen siet, akad elég ideje ahoz, hogy a falakra raggatott reklámokat elolvassa. Jó magam is ezzel mulattam. És tetszett szerfelett, hogy a várótermet csupa hazai gyártmány reklámjai díszítették. Tehát van gondja a vasúti igazgatóságnak arra, hogy a magyar cégek használják ki ezt a reklámozásra alkalmas teret. Oh igen, van gondja rá. íme az egyik sarokban fővárosi cég hirdeti magát öles plakáton. Gyönyörű nagy kép 1 Egy gentleman tetőtől talpig elegánsan felöltözve vár a vonatra s araszos betűkön taposva hirdeti, hogy ninos jobb a magyar szövetből készült utazó ruhánál. Az egész kép azonban idegenszerüen hatott. Először nem tudtam, hogy miért. De csakhamar észrevettem a németországi vasutasok egyenruhájába bujtatott „Schaffaert", majd pedig szemembe ötlött a kép másik sarkában levő áruasztal. Az arra kirakott könyvek közül egynek a címlapján azután megtaláltam annak a drezdai oégnek a nevét is, amely a plakátot készítette. Menjünk tovább. Szemközt van még egy kép, amely egy nagy áruház előcsarnokát ábrázolja. Az áruház a tulipán jegyében hirdet szepesi vásznat, kalotaszegi varrottatt, erdélyi osipkét. A pénztár fölé pedig ki van irva: Office. Ez a plakát tehát Angliában készült. Egy remek hölgyalak krémet ajánl, amely a világ legjobb zsírtalan szépítő szere, annak daoára, hogy osak egy kis faluban gyártja valami élelmes gyógyszerész. A hölgy nem is osinál titkot belőle, hogy Wienben fényképeztette le magát. Elég nagy betűkkel van a képre nyomva a müintézet oime. így találkozik nálunk a hasai ipar reklámja a külföldi iparral. Én pedig egy unalmas iebruári éjszakán, ax apró váróterem csendjében afelett gondolkoztam, hogy vajon a reklámozott áru is annyira magyar gyártmány-e, mint a reklámok maguk ? * * • (A metsinai bálról.) Szép táno a boston, az bizonyos. Kellemes imbolygáj, rytmikus mozgás, amely kedves látvány is. Nem olyan tüzes táno mint a csárdás; nem olyan plasztikus, mint a keringő, de táncolni kellemesebb mint azokat. A korszellembe is belevág. Ma már nem pezseg ugy a vér, mint apáink korában, amikor még órákig járták a osárdást. A pontosan ütemes mozdulatoknak, a beszabályozott mozgásnak sem tulajdonítunk akkora értéket, mint a keringő fénykorának közönsége. Mi már inkább a könnyed graoiozitást, a stilizált mozgást szeretjük. Az olyan tánonak, mint a boszton, tehát tért kellett hódítania, vagy jobban mondva meg kellett születnie, mert ez felel meg az ízlésünknek, a modorunknak és alkalmas arra, hogy egyéni Ízlésünk is érvényesüljön. Mert ezt alakíthatja, még jobban stilizálhatja vagy egyszerűsítheti, mindenféle ütemre, muzsikára járhatja kiki a saját gusztusa szerint A boston ellen tehát kifogásunk nincs, sőt határozottau szép tánonak tartjuk. Ám táncolják egész bálokon keresztül, ha jól esik. Az ellen azonban már igenis van kifogásunk, hogy a táncmulatságokat bostonnal kezdjék még Zalavármegyében is. Nálunk magyaroknál a nacionalizmusnak mindenben érvényesülnie kell. Nem szabad elejteni megüresedett helye betöltetett — legalább is ideiglenesen — az ezredorvossal. A nyolcadik hét végén megtörténtek az első látogatások. Aliz ő nagysága boldogan suhogtatta az első uszályos nyers-selyem ruhát. Aliz őnagysága asszony. Elemér ur férj. A tüz pedig — lokalizáltatott. Aliz őnagysága viruló asszony, még csak 30 éves. A legnagyobb kis leánya — Adélka 12 éves és Elemér ur már 40. Aliz őnagysága még szeret szórakozni s azért van szüksége Adélkának a korcsolyázásra. Elemér ur ellenben nagyon óhajtja az előléptetést s igy beáll újból tarokk-partnernek, osakhogy a főispán ur ismert szekaturáju társaságában. Bámulja türelmét az egész város. Világos. Elő akar lépni. Másként nem lehet. Aliz őnagyságát tehát a főispán ur unokaöccse — egy vadász főhadnagy — kiséri a jégre s tanítja egyúttal a kis Adélt is korcsolyázni. És tavaszra elő is lépett Elemér ur. A tüz pedig — a szomszédba osopott. « A főhadnagy ur, saját kérelmére (Aliz őnagysága tudta és akarata nélkül) áthelyeztetett. A megyebál ez évben is megvolt, itt készült bemutatni nagy leányát Aliz őnagysága. A báli ruhákat egyszerre hozatta magának is, a leányának is. Nem sok volt közte a különbség, az övé csupán kissé komolyabb volt. Utolsó előtti este felpróbálta s leánya segíté felölteni; belenézott a tükörbe s egyszerre együtt látta magát benne a leányával. Megfordult, megölelte, megcsókolta s másnap sötét, csipke diszes ruhában jelent meg. A tüz kialudt! Jó éjszakát! . . . A soupe-csárdás alatt pedig felhangzott: „Soh' se balunk meg" ! Aliz őnagysága pedig oukros naranosot szopogatott s osak azt mormolta: Dehogy is nem, meghalunk . . . Frank Zoltán. sem divat, sem oélszerüség, sem kényelemszeretet miatt. Sőt még az esztétika kedvéért sem. Nekünk van szép nemzeti táncunk (amelyet ugyan ma már kevesen tudnak szépen tánoolni), a nyilvános bálokat tehát azzal kell kezdeni. Ha öt percig tart is, mindagy. Da a régi szokást be kell tartani, még ha az udvar és a parkklub, vagy a főváros máskép cselekszik is. Igaz, hogy a osárdás mellőzése egymagában véve nem jelenti a nemzeti szellem gyengülését, amint a boszton sem jelent magasabb társadalmi nivót. De a osárdás nemzeti táno s nekünk még a bálban is tanúságot kell tennünk arról, hogy első sorban nemzeti karakterünket szeretjük éa osak azután bosztonozunk. A osárdás mellőzése félig meddig affektálás. Modern ifjak nagyképüsködése. Mert a modern ifjak nem nacionalisták. Hát hiszen annyira mi sem megyünk, hogy ellenségei volnánk a frakknak és minden embert cifra szűrbe szeretnénk öltöztetni. Elismerjük, hogy az európai ruházat oélszerübb és kényelmesebb. De már ha parádét akarunk osinálni, szeretjük látni a mentét és sarkantyús csizmát. Ám legyen a boszton a bálok szórakozása, de a osárdás legyen a címer, a parádé és ne kezdődjék a calai mulatság olyan stílusban, mint a wieni bfirger bálok. Valami külömbségnek osak kell lenni. * * • Abból a rettenetes tolongásból, amely a bál után a szűk, elégtelen mellékhelyiségekben kifejlődött, láthatta mindenki, hogy a város hotelje bizony elhibázott alkotás. A legelső hibája az, hogy a nagytermet kitolták az utoaszinre s óriási ablakai északfelé merednek. És még hozzá ezek az ablakok szimplák. Ha azután neki fekszik a szél a Zala völgyének, alig lehet három napig tartó tüzelés után a termet ugy befűteni, hogy a hölgyek hókebla dértől ne csillogjon. Egy kis fülfagyáa ellen azonban sohasem biztos az ember. Eredetileg légfűtés van ugyan berendezve, de ez a jeles apparátus olyan furfangos, hogy egy waggon szenet még nem nagyon respektál. Az üzemet tehát évekkel ezelőtt be kellett szüntetni s két iromba vaskályha fűtené a termet, ha birná. Ha azután megharagusznak keblük örökös hevítése miatt, egyet-egyet buffannak, mint a Vezúv s kilöknek egy csomó füstöt és hamut izzó krátereikből. Az emelet magasságban levő páholyokban esetleg tropikus bőség uralkodik, míg lent toporzékol az ember a hidegtől. Ha azután fent kinyítanak egy ajtót, megindul a légvonat a nagytermen és az összes mellékhelyiségeken keresztül. A nagyteremben alul van négy, a páholyokban szintén négy ajtója. Ha az [egyik felső ajtót kinyitják, végig száduld a légvonat a termen s az összes mellékhelyiségeken, az éttermekben összegyűlő füst pedig mind a terembe tódul. Öt ajtó hideg folyosókra nyílik a ha valaki az emeleti éttermekből kiszorul — pedig sokan kiszorulnak — félig megfagyva ér le a földszintre. Amig ae ételnemüt felburcolják a földszinti konyhából az emeletre, egészen megfegyva ér fel. Az előszobában, amelyet ruhatárul használnak, életveszélyes tolongás fejlődik ki. A szűk étkező helyiségekben egymást taszigálják az emberek ; a székekért harcot kell vivni s visszük haza a katarust az estélyekről. De azért jól mulattunk. A gazdasági válságokról. A „Szabad líceum"-ban felolvasta: Elek Mirtan, felaö kereak. iak. tanár. (3.) Az angolokat általában a józan és komoly munka szeretete jellemzi és különös, hogy időközönként, állítólag 10 évenként, erőt vesz rajtuk valami lázas betegség. Ilyenkor minden egyes angol hirtelen szeretne meggazdagodni, a nép tömege gyermekes könnyelműséggel a szerencsejátékokra adja fejét, elfordul a komoly munkától 8 a pénzszagtól izgatva sokszor hóbortos tettekre ragadtatják magukat. Ilyenkor már az is megtörtént, hogy máskor komoly, praktikus oégek a forró vidékre ágymelegitőket, bundákat, korosolyákat szállítottak s az ausztráliai és afrikai vadnépeknek meg, amelyek még kanalat se láttak soha, drága poroellán edényeket, a legfino-