Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-02-07 / 6. szám

1909 február 7. »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 3 Egyszer a stnuulon előttem haladt két kikeut néuiet. Lehetetlen volt meg nem ismerni a civilbe l>ujt katonatiszteket. Szemközt libegett egy rettenetes feltűnően öltözött úrhölgy, akit a gavallérok bizalmas mosolygással üdvözöltek. Azután elkezdtek róla beszélui. Megütötte a fülemet, hogy „Schőne lJngarin"-nak nevezik maguk között a hölgyet. Tehát magyar asszony ! Természetesen kerestem HZ alkalmat, hogy megismerkedhessen! vele. Kisült, hogy magyarul nem tud, de állítólag birtoka vau Magyarországon. Egyébként sohasem derült ki elég világosan, hogy ki lett légyen, de annál rosszabb volt a hírneve. Furosa dolog, de ugy van, hogy a magyar nőnek külföldön rendesen rosz hírét költik, vagy megfordítva, ha egy kétes hirü hölgy megjelenik valahol a porondon, ráfogják, hogy magyar. Amerikából is azt írják, hogy mihelyt valamely nő hírhedtté válik valami szenzációs bünügy, vagy szerelmi kaland révén, — mindjárt magyar hölgyet csinálnak belőle. Az ördög legyen irgalmas hozzám, ha olvastam valahol, hogy ennek vagy annak a botránynak a hősnője: osztrák. Sehol és soha ! Vagy a világ esze van fonákul berendezve, vagy pedig valahol másutt van valami hiba : de ugyanazok a németeK, franciák, angolok és a többiek, akik Budapestet következetesen bekebelezik Ausztriába és tudni sem akarnak róla, hogy Magyarország külön állami és nemzeti léttel bíró darabja a földgolyóbisnak, ha botrányról és budapesti, vagy magyarországi nőről van szó, éppen olyan következetesen és azonnal kiírják, hogy a nevezetes nő: magyar. Még akkor is, ha nem igaz. Vagy busz botrányos esetnél és e^unya külföldi büntetőperben konstatáltam már, hogy a magát mugyaruak valló hősnő nem volt magyar, de még magyarországi születésit sem. Ha valamelyiknek ősanyja valamikor Magyarországon ment férjhez, vagy más államhoz pártolt magyar emberhez: annak még U dédunokája ÍB magyar nőnek vallja magát. De hiszen ha ezektől a hírességektől el is tekintünk, még mindig tv»n elegendő magyarországi vagy épp^a igazándi magyar nő, a kinek a szereplésétől ha az ember szive össze nem szorul, legalább ökölbe szorul a kez*. A béosi nagy gyilkossági perekben már ösztönszerűleg keresem ama bizonyos „magyar nőt", a ki szinte kötelezőleg beletartozik a vádlott személyzetbe. Síiniugy a nagy kalandoruők közt is sürüu fordul elő a m-tgyar jelző, olykor lehetetlen grófi és bárói nevek végére akasztva, szinte csak cifraságnak. A legnagyobb méreg az, hogy valamennyi hírhedt dámának tiszta uémet neve viu, de el nem engedné egyik Bem, a világért sem, hogy ő a>ért mégis magyar. Ugy kell lennie, hogy külföldön ez a jelző nagyon keresett valami, kivált a kalandornői és az orfeumi világban. Akárhány rövid ruhás Rózsi, Juliska, meg Boriska ugrál a brettlin, a ki hogy látta-e valaha az istentől megáldott és embertől elrontott szép magyar hazát, Belzebub ő felsége jobban tudja. Azonban „die schöne Ungarin", ez a nagy rang Bécstől Buonos-Ayresig. Azonban legalább egy tucat német és francia rossz regény is fordult meg már a szemem előtt, a hol valami gyanús és veszedelmes, démoni magyar nő viszi a főszerepet. Az ő hajuk szála forgat mindenkit a regényben; többnyire bele is forgat a bűnbe és bukásba. A mi magában véve nem csodálatos, mert hiszen szemünk előtt látjuk, milyen robbanó és öldöklő tulajdonságai vannak az asszonyi hajszálnak. De hát miért kell annak a levegőből gyártott bestiának éppen magyarnak lenni! Ugy látszik, hogy a világon a magyar nőnek valamely képzeletbeli tipusa alakult meg az emberek fejében. És persze azokból a gyanús női alakokból, akik a brettlin bokorugró szoknyában libegnek, a nagy szédelgésekben az elegáns bárónőt játszák, a nagy bünperekben a vészes démont és a többi, lejebb, lejebb . . . Szóval ez még mindig ama fejezete a mi nemzeti szenvedéseinknek, hogy bennünket caak exotikummal birnak elképzelni mint furosa különlegességet. És népünket is csak ugy, hogy Miska markolatig üti vetélytársa szivébe a villogó gatyát. (Törvény a parcellázásról.) Azzal a jelszóval, hogy „földet a magyar népnek" sok visszaélést követtek el az utóbbi években. Nyakra-főre alakultak a parcellázási bankok és vállalatok, ! magánosok is ezzel foglalkoztak s az ország ! minden részébeu folyik most a parcellázás — a legsivárabb üzleti oélokat hajhászva. Akár bank, társulat, vagy vállalat parcelláz, mindegyik busás haszonra dolgozik, kihasználván a végletekig a magyar nép földéhségét. Nagyszabású visszaélések követtetnek el, melyeknek utjábau állni sajnos, törvény bijján nem lehet. Ezen bajon kiván segíteni Darányi ignáoz földmivelésügyi miniszter, aki legközelebb törvényt nyújt be a parcellázás szabályozásáról. A mizériákat, melyek a parcellázás körül most előfordulnak, érdekesen jellemezte az OMGE. szakosztályi üléséu Buday Barna, akinek előadása nyomán közöljük az alábbi fejtegetéseket: A magyarországi agrárszooiálizmusnak az volt a székfoglaló beszédje, hogy fel kell osztani a földet a nép között. Ez ugyan nem teljesedett be, mindazonáltal a jelszó termékeny talajra talált, mert ugy a sajtó, mint a közvélemény és ennek hatása alatt a törvényhozás is teljes figyelmével és rokonszenvével honorálta azon panaszokat, hogy Magyarországon minden nyomorúságnak az a kútforrása, hogy a föld sz uriosztály kezében van, a paraszt pedig — mint az izgatás nyelvén mondani szokták — csak arra való, hogy életében verejtékével, halála után pedig testével trágyázza az urak földjét. A kötött forgalmú birtokokról éppen vérbe borult szemekkel beszéltek ; a XX. század legnagyobb botrányának tartván, hogy Magyarországon 16 millió kat. hold föld forgalma meg van kötve. Ez tényleg egészségtelen állapot, azonban elfeledkeztek megemlékezni arról, hogy ennek a 16 millió kat. hold földnek a csoportjában körülbelül 8 és fél milliókat, holdat tesz ki tisztán csak az erdőség és arról, hogy ebben pusztán csak 2 millió 230 ezer holdat tesz ki a szántóföld, a hitbizományi ^birtokok szántója pedig alig több 660.000 holdnál, amellyel körülbelül 20—25 000 családot lehetne lekötni, ezzel .szemben esik az utolsó tíz esztendőben kivándorlottak száma felii'hnl; dja az egy milliót. Azonban a jelszónak meg volt a hatása és nagyszerű népmentő munka indult mrg a földosztás terén. Ebben a mozgalomban természetesen a spekuláció vitte a vezetőszerepet, amely szívesen magáévá tette u jelszót és sietett egyesíteni a kellemest a hasznossal. Csak 1905 ben a gazdát oserélt birtoktestek száma az ötszázezret közelíti meg, melyeknek értéke mintegy 740 millió korona volt. Ugyanebben az esztendőben 20.000 volt a kényszerforgalomban gazdát cserélt birtoktestek száma 40 millió korona értékben. Tehát egyetlenegy esztendőben mintegy 800 millió K értékű birtok oserélt gazdit és ez a forgalom jórészt a 100 holdon aluli birtok kategóriájában folyt le. Ez az adat kétségtelenül igazolja, hogy akinek pénze volt, az földet bizton vásárolhatott, másodszor pedig, hogy ugyancsak mostohák lehettek a viszonyok, mikor egy esztendőben több százezer kisgazda volt kénytelen földjetői megválni, mert bizonyára nem azért vált meg földjétől a migyar paraszt, mert nem ragaszkodott hozzá, hanem azért, mert fogyatékos értelmi és anyagi fegyvereivel a mostoha gazdasági viszonyok között nem boldogulhatott. Ugy társadalmi, mint nemzetgazdasági szempontból a paroellázások nagyban és egészben üdvös változásokat nem idéztek elő, de a spekuláció rendkivül kihasználta azokat és olyan nyereségeket ért el, amelyeket a magyar nép fog megfizetni. Ennek kövotkeztében csakhamar beállott a reakció ós mind szélesebb körökben merült fel a kivánság, hogy a parcellázásokat a kizsákmányolható egyén és a köz érdekének megfelelően szabályozni kell. Ezt a kívánságot honorálta a földmivelésügyi minisztérium is, mikor programmjáha vette a birtokfeldarabolási tevékenység szabályozását is és az erre vonatkozó intézkedéseket a legközelebb benyújtandó birtokpolitikai törvényjavaslat keretében fogja a törvényhozás elé terjeszteni Egerszegi krónika. Rovatvezető : Publ. Referáda. Ne vegye senki malioiának vagy gúnynak, de vidéki városokban, ha dilettánsok lépnek fel valamely koncerten, a bírálat nem is lehet más, csak kedvező. Ami nagyon természetes is, mert ők tehetségük, szorgalmuk és igyekezetük legjavát áldozzák fel és ha esetleg a várt hatás nem következik be, az nem nekik tulajdonítható. Lapunk más helyén olvashat a közönségismertetést egy mulatságról. Fogadok vaktában, hogy az ismertetés a legnagyobb dicséret hangján emlékezik meg a mulatságról. Amint hogy kell is, mert a szereplők minden lehetőt elkövettek a siker érdekében. De mivel nincs olyan sikerült mulatság, melynek még a legjelentéktelenebb hibáit is bizalmas körben, elég nagy hozzáadásokkal ne tárgyalják, hogy az aztán más bizalmas körbe kerülve, pár nap alatt az egész városban a valódi tényleges siker rovására leseólás tárgyát ne képezze, engedjék meg nekem, a kit igazmondásomért már úgyis eléggé gyűlölnek ós igy veszteni valón egyáltalában nincs, hogy némi reflexiókat fűzhessek az estélyhez. Ne vegyék egyáltalában szerénytelenségnek, hogy én, mint volt szereplő vállalkozom erre, azért tán, hogy nem volt meg a várt sikerem. Az ilyeneken én már nagyon régen tul vagyok. De mikor komoly hozzáértő és megfontolt uri emberek panaszkodnak azok miatt, melyeket itt elmondandó leszek, teljesen elválasztom magamtól a szereplőt és csak mint a régi kellemetlen krónikázó beszélek. Bizony az a koncert nem sikerült! Kivéve az 5-ik pontját : Tánc reggelig. Ez sikerült, alapos, kedélyes jó kedvvel fűszerezve ugy a díszteremben, mint a mellékhelyiségekben. A közönség türelmét alaposan próbára tette az, hogy a 8'/

2 órai kezdésre hirdetett műsor még 10 órakor sem kezdődött. Hiszen ha cigányzenét akar a publikum hallani, akkor lemegy az étterembe és nem kell se toalettről gondoskodni, se belépti dijat fizetni. Végre az élőképek jelenetét végig élvezhette a közönség. Szép és kedves látvány volt, nem osoda, ha annyiszor megujráztatták. Ekkor került volna rám a sor. Fellépek a színpadra, hát a függöny már leeresztve és odabent sürgés forgás, ezt ide hurcolják, azt oda támasztják, mindenki lázasan készít és tesz. Gondoltam magamban, hogy egyszerre elkészítik a teret az élő csoportozatok számára is, hát várok. De rám szóltak, hogy csak másszak ki a függönyön kereresztül és beszéljek. Akkor kezdjek el ez ellen tiltakozni, mikor már a közönség türelmetlensége megint hallatszott ? Mit tehettem mást, kibújtam a függönyön, egy kis pót emelvényre. Nem tartom magam elsőrangú előadónak, de akkor mindent elkövettem, hogy a mit mondok, mindenki megérthesse. Sajnos nem rajtam mult és éppen ezért kénytelen vagyok szóvá tenni itt az egész dolgot, főleg hogy némiieg magam is exkuzáljam. Az első 2—3 sorban ülő közönség ha hallott valamit, a többiek egyáltalában semmit, mert ott a hátam megett, bent a színpadon, olyan kalapálás és dobogás volt, hogy sokszor a saját szavam sem hallottam. Magam is már előbb gondoltam rá, a mit arokifejezésekből észrevettem, mikor a hátrább ülő közönségre néztem, hogy kelj fel azonnal és hagyd abba az egészet, de máskép határoztam, mert miért kelljen nekem a szereplőnek is ilyen tapintatlannak lenni az ártatlan közönséggel szemben ? De hagyjuk abba, mert tényleg azt találják hinni, hogy sértett hiúságból kesergek. De azt ősszintén mondhatom, hogy bár szándékom volt ezt szóvátenni, addig mindig haboztam vele, mig osak több oldalról, anélkül hogy én ezt a thémát forszíroztam volna, komoly uri emberek ki nem jelentették, hogy milyen gyáván viselkedtem. Bohózat irók figyelmébe. Előre is kijelentem, hogy ebben a vázlatban nincs semmi gyanúsító, a mi a Vígszínház színpadára megkívántató kellék volna. Ezek után térjünk át a szereplőkre, kik nem mások, mint a szép kis menyecske, egy fiatal ur (jó ismerős, de nem házibarát) és hogy mégis legyen valami házi a dologban, hát a háziorvos. A férj az nem szerepel, mert valami ügyesbajos dologban elutazott. A menyecske unatkozik és hogy unalmát ölje, olvas. Már éppen lámpagyujtás van, mikor megérkezik az ismerős fiatal ur. Hát egész szépen elbeszélgetnek. Egyszerre csengetés hallatszik. A szobalány jelenti, hogy az orvos jött.