Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-06-27 / 26. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1909 májas 50.' azonban — habár ritkábbak, mint más években — jó aratást Ígérnek. Soha any­nyira szembetűnő nem volt a jól és rosz­szabbul művelt földek termése közt a külömbség, mint az idén. Ahol még a nép ősi szokás szerint gazdálkodik, nem eléggé intenzív műveli a földjét, a parasztmezők szánalmasan silányak, mig alig egy határ­ral odább szép vetések találhatók. Az eső is szeszélyesen járt, itt ott a viharok is tettek kárt. Szakértők véleménye azonban az, hogy Zalavármegye a legtöbb dunán­tuli megyénél jobban áll. És ezt elmondhattuk már több silány esztendőben is. Áldott föld ez, amely meg­érdemli a verejtékes munkát, mert a biz­tos fekete kenyeret megadja. A válság. Kétség és remény között vajúdott a válság a mult hét elején. A kormány íelmentését sür­gette, Lukács kudaroot vallott, a koalicio hal­doklott tovább, a függetlenségi pártból pedig még mindig olyan hangok hallatszottak, amelyek problematikussá tették a párt egységét. Lassanként Budapestre gyülekeztek a régi szabadelvűek vezető emberei. Khuan Héderváry, Hieronymi megjelentek a láthatáron. Az egyik Szlavóniába utazott, a másik Karlsbadból tért vissza, a harmadik a sógorát látogatta meg. Egyik se akart semmit, csak ugy véletlenül toppant be a nemzeti társaskörbe. A gyanú azonban nyomon követte őket. Elvégre Budapest közelebb van Bécshez. Hátha oda készülnek. Ugy látszott, hogy az ellentétek áthidalhatat­lanok ós erkerülhetetlen lesz a kisebbségi, vagy parlamenten kivüli kormány kinevezése. Senki sem hitte már, hogy a koalíciót meg lehetne még egyszer fejelni. A pártok — habár csak a sajtóban csatároztak — nem kimélték egymást. Vádak röpködtek a levegőben, amelyeknek éle az önálló bank hivei ellen irányult s más rész­ről nem egyszer hangzott el az a kijelentés, hogy a függetlenségi párt a 67-esekkel nem mű­ködhetik tovább egy táborban. Hiába mondta Ugrón Gábor, hogy a koalíció csak megbomlott, de még fel nem bomlott. Igaz hogy formálisan még nem jelentették ki a l felbomlást, de tényleg a pártok már nem mint fegyvertársak, hanem mint ellenfelek álltak egy­mással szemben. Ugy hallatszott azonban, hogy Kossuth Ferenc­nek van valami kibontakozási terve. Ezért hagyta abba Lukács is a további lépéseket és várta az események fejlődését. Hogy azonban ez a terv a koalioió további fentartását, vagy a független­ségi párt kormányra jutását célozza-e, senki sem tudta megmondani. Kedden és szerdán feltűnt a vidéken, hogy a főispánokat s képviselőket egymás után sör^ö­nyileg hivják Budapestre. Kétségtelen jele annak, hogy a válságban fordulat készül. Már akkor kéz alatt híre járt, hogy Kossuth meghívást kap Ő feliégéhez. Lestük vártuk a fővárosi híreket és értesíté­seket, amelyek nyomon követték ugyan egymást, de annyi volt bennük az ellentmondás, hogy a legsötétebb pessimíamus épugy indokoltnak látszott, mint a vérmes reménykedés. Pénteken nagy örömöt keltett Zalaegerszegen az az értesülés, hogy Kossuth Ferenc miniszter­elnöksége bizonyos. A hirből azt következtették, hogy tiszta függetlenségi kormány lesz. A teg­napi értesülések azonban némi csalódást hoztak. Szóval a helyzet olyan, hogy a kombinációra bőven van mód. Az bizonyos, hogy a függet­lenségi párt maga akarj* átvenni a kormányt, a koalíciót megfoltozni nem akarja. Ami a parla­menti többségnek legelemibb joga. Azon fordul most már meg a helyzet alkotmányos meg­oldása : milyen áldozatokat követel ennek fejében a korona s a függetlenségi párt prog­rammjának sérelme s egységének megbontása nélkül ezeket az áldozatokat meg lehet-e hozni ? Ezekre a kérdésekre már ma talán megkap­juk a választ s lehet, hogy néhány nap múlva más képe IOBZ Magyarország politikai életének. A „Magyarország" tegnapi száma azt jelen­tette, hogy több függetlenségi főispán, köztük gróf Batthyány Pál, Zalavármegye főispánja is, lemondott s a lemondási kérvényeket a követ­kező kabinet belügyminisztere fogja elintézni. A hir ebben a formában nem fedi a tényeket. A függetlenségi főispánok lemondási kérvényü­ket nem adták be s Kossuth Ferenc maga je­lentette ki, hogy a lemondásra a dolgok mai állásában szükség nincs. A főispánok tdhát he­lyükön maradnak mindaddig, amíg ujabb for­dulat nem áll be. Tegnap este azonban ugy gróf Batthyány Pál, mint a többi függetlenségi párti főispán beadta a lemondását, ami arra enged következ­tetni, hogy a válság ujabb fordulóponthoz jutott. Lapunk zártakor telefonon értesültünk, hogy Kossuth Ferenc tegnap nem volt Bécsben. A lapok közölték ugyan, hogy a meghívást pénte­ken eite megkapta, de hogy mikorra, arról nem tudtunk értesülést szerezni. Kétségtelen, hogy a helyzet éles és a leg­közelebbi napok, talán órák uj fordulatot hoz­nak. Nincs kizárva, hogy a parlamenti többségen kivül álló kormánnyal kísérleteznek, ami faltát­lenül kudarccal végződik. Az alkotmányos ki­bontakozásnak csak egy módja lehet : függet­lenségi kormány kinevezése. Minden más út d.irabontvil ághoz vezet. A pluralitás sorsa.*) A Budapesti Hírlap tavaly nyáron elkezdte a pluralitás mellett a oagy dobot verni s fél­esztendőn keresztül elképzelhetetlen változatok­ban ismételte, bizonyítgatta, hogy az általános egyenlő választójog lenne a magyarság halála. Mindenki megérezte ezeken a cikkeken a meg­rendsltség szagát, akinek csak egy kissé politi­kailag iskolázott orra volt. Érezte mindenki, hogy a pluralitást, tervezi a kormány. Miért? Mert a Budapesti Hírlap cikkezik mellette. Annak idején, midőn Polonyi bukófélben volt, érdekes fogadást nyertem meg. Bukása előtt három nappal fogadást ajánlottam, hogy Polonyi két, legfeljebb három nap múlva beadja le­mondását. Barátaim nem hitték, fogadtunk. S a fogadást megnyertem. Honnan tudtad oly biz­tosan ? — kérdezték. S bevallottam akkor, hogy a Budapesti Hírlapból tudtam meg. Ed­dig mindig mellette volt, támadta Vázsonyi­ókat, Lengyeléket, aztán egy szép napon min­den átmenet nélkül nekifordult Polonyinak. Rögtön éreztem, hogy Polonyi bukott ember. A statisztikai adatoknak rettenetes csoportosí­tásával meredeztette tavaly rémüldöző szemei elé a naiv olvasónak, hogy a nemzetiségiek az egyenlő választójog kiterjesztése után úgy el­nyomják a törpe magyarságot nagy Magyaror­szágon, mint a pinty. S mit ir ma, június 22-én ? Bevallja, hogy a válasatókerületeknek a mainál igazságosabb beosztásával a nemzetiségiek még annyi mandátumra aem számíthatnak, mint most, bármennyire kiterjeaztik is az egyenlő válasz­tási jogot. Mikor mondott igazat a Budapesti Hírlap? Bizonyos, hogy most mond igazat. Tudjuk, hogy ha a lelkek számaránya fog dön­teni, a magyar városoknak egyszerre milyen óriási jelentősége lesz választások idején. Ma *) A cikk minden részével nem értünk egyet 8 fenn­tartjuk a hozzászólás jogát. Szerk. A boldogság. A piros szerpentin uton lassan kígyózott alá az ezred. Eiől a főtisztek vitatkozva a nap ese­ményeiről, utánuk az ágyuk a füsttől 8 egész napi ágyutüztó'l csatakosan. Végül a Szent Háromság következett, ahogy az ezredben nevez­ték őket. Balról a kadét, jobbról a pelyhes állu hadnagy, középütt az ezred Don Jüanja, főhad­nagy Schneidig. A kadét fáradtan bóbiskolt, a hadnagy taktusra hortyogott a lován, főhadnagy Schneidig álmadozó szemekkel merengett az alattuk elterülő messziségen. Talán az esti harangszót figyelte, m9ly mint egy távoli zene elhaló akkordja hallatszott föl a sikon pihenő falu tornyából. Bizony jól eső érzés futotta át fáradt tagjait, amint az alkony télhomályából kiemelkedő házak körvonalai mindjobban kidomborodtak előtte. Már harmadnapja futnak az ellenség elől, bizony ez idő alatt alig hat órát aludt összesen, azt is csak ugy felöltözve a lova mellett. A nyereg pedig kemény fej alá való párnának, belebénul az ember nyaka, ha mindjárt olyan kemény is a legény, mint Schneidig főhadnagy. Aztán arra gondolt, hogy nemsokára oda ient lesz a Magyerszky Dusán kastélyában s néhány napig jó borban, puha párnákban lesz része s meg­ittasodhat a gyönyörű szép asszony kék csillag­jainak a ragyogásától. Igen az a Megyerszky Dusán, az a boldog kópé, akinek a rengeteg pénzéhez még olyan szépséges, hü asszonykát is adott a jó végzete, mint a Jela. — Ein Mordskerl das, dörmögte irigységgel vegyes jóakarattal. Még nyolc évvel ezelőtt együtt szolgált a daliás Megyerszky Dusánnal. Elválhatatlan jó barátok voltak, bár a Duaán gazdag volt, akár valami kaukázusi nábob, ő meg a templom ege­rénél is szegényebb. Együtt jártak mindenüvé, együtt is udvaroltak a szép kóristalánynak, a Jelának, de hát . . . Egy szép napon Megyerszky Dusán, se szó, se beszéd, ott hagyta a katonaságot. Feleségül vette a szép Jelát és hazament gazdálkodni. Azóta csak a leveleiből tudta, mily boldog a kis galambocskájával. Amikor pedig megtudta, hogy az ezrednek manőver közben erre is akad dolga, egyszerűen azt irta a főhadnagy Schuei­dignek, hogy szimpliciter leüti a derekát, ha nem náluk száll meg. így hát egy fél óra múlva lesz végre jó bor is, puha párna s gyönyör­ködhetik is két ember felhőtlen boldogságában. » • * A falu bejáratánál együtt várta Megyerszky Dusán meg a felesége. A fiúnak csak ugy ragyo­gott az aroa a boldog büszkeségtől, mig Schneidig leplezetlen ámulattal gyönyörködött az asszony­ban. De szép is lett az a kis fruska, boldogok is lehetnek ezek az emberek. Nem ugy, mint a szegény katona, akinek a tisztességes menázsin kivül nem telik egyébre s néha napokon át a lova nyergét használja íejpárnának. — Ein Mordeskerl bist, dörmögte Schneidig a boldog Dusán fülébe, miközben lassan, csevegve haladtak a kastély felé. A lovát egy kanonier vezette mögöttük, a bagázsiát pedig a legénye oipelte utánuk a trón­kocsiról. Hárman voltak a lukullusi vacsorához, Duaán, Schneidig, meg a ezép asszony, aki nem került ki a pajzán jókedvéből. Igas, volt még egy negyedik személy is az asztalnál, a vézna, savanyu arcú jószágizgató, de az nem számított. Ugy ült hallgatagon ott, oldalra hajtott fejével, mintha szüntelenül bocsánatot kérne, hogy jelen van, Pompásan tellett az idő s már éjfélre járt, amikor a szép asszony beszüntette az ülést, mert amint mondta, Sohneidignek alighanem ki kell rukkolnia reggel s kevés már az idő pity­mallatig. Főhadnagy Sohneidig visszavonult a szobájába. Valóságos lelkesedéssel gondolt a ezép asszony­ra s a daliás Dusán mérhetetlen boldogságára. Hiába csalogatta a ruganyos, kényelme? ágy, eszébe se jutott a lefekvés. Odaült a nyitott ablakhoz s gyönyörködött a szép éjjeli tájkép­ben, melyet valósággal ezüstbe fűrösztöttek a hold sugarai. A sikról meleg léghullámok höm­pölyögtek a kaBtély felé. Sétára való idő ; nem

Next

/
Thumbnails
Contents