Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-05-23 / 21. szám

• Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* gyümölcsét egyszerre elveszteni s megbukui azon a vizsgán, mely egyedül képesít a diplomás pályákra. S a tanárok, kik nyolc esztendőn keresztül kiismerték egész benső világát a tanuló ifjúságnak, az inquisitorok gyűlölt szerepét játszák, mert a közoktatási törvény ezt igy irja elő. S kénytelenek legkedveltebb diákjaiknak is halálverejtéket izzadó kétségbeesett fizognomiáját látni. A nyolo esztendőn keresztül eminens diák a tulizgatottság, a szokatlanság következtében elveszti a fejét s aki mindenkor mindent tudott, a vizsgán még azt is elfelejti, mit máskor még álmában is elmondott. S ezt nevezik érettségi vizsgálatnak, és csodálkoznak, ha az ifjúság minden eszközt megragad, hogy e kellemetlen, szükségtelen, e felesleges terhén ugy a hogy tud, könnyíteni igyekszik. S egymásután olvashatjuk majd az ebben, vagy abban a középiskolában felfüggesztő intézkedéseket, mert reájöttek, hogy az ifjak Írásbeli dolgozatai feltűnően hasonlítanak egymáshoz, sőt még azonos hibákat is találnak bennök. Az érettségi vizsgát felfüggesztik s nagy csomó diák a szülőnek hihetetlen kínokat, szenvedést okoz. S mindez miért ?! Hogy a diák nyolc esztendői tudásáról meggyőződjenek ? Hogy lássák, miként tud ósdi formaságok szerint saját lábán megállani? Vagy hogy talán a tanári kart ellenőrizzék, mennyiben igazságos a diákok tudásának megítélésében ?! Ám akkor küldjenek minden vizsgálatra, ha ugyan vizsgálatra szükség van még, kormánybiztost, vagy az év folyamán, miként a katonaságnál, inspiciáljon a felettes hatóság és váratlanul, minden bejelentés nélkül kopogtasson az egyes osztályokba, s akkor vizsgáztasson. Ez az eredmény meg fog felelni a valóságnak. De akkor, mikor a diák a képzelődés, az egész esztendei drukk következtében a lehető legfeszesehbre izgatódik, akkor, mikor a józan gondolkodását a legkevesebb tanuló tudja megőrizni, akkor annak a jelentős vizsgálatnak célja nem lehet, mert nem adja hű képét az igazságnak s a valóságnak meg nem felel. (Váltoaó izlés.) Egy hete mult, hogy Zalaegerszegen színészet van. Szalkay Líjos színigazgató nem panaszkodhatik a pártolás hiánya miatt, amire egyébként rá is szolgált. Erről a színházi rovat számol be. Itt egy kis közönség tanulmányról lesz szó. Régi könyvekből és Írásokból olvassuk, hogy ' valamikor a magyar közönség mennyire tudott l lelkesülni a komoly színpadi múzsáért. Lángolt | a hazafias darabokén ; főúr és szolga épült a 1 magyar géniusz alkotásain, amelyeknek minden ' szava hazaszeretetről, eleink diosőaégéről, magasztos eszményeinkről beszélt. Szerették a mélyen járó drámákat, a nagy problémákkal foglalkozó színműveket s amikor derülni akartak, nem a meztelenségeket, nom a trágárságokat keresték, hanem a nemes, klasszikus humor gyönyörködtette a közönséget. Akkor még nem ismerték az orfeum és kabarét stílust; emelkedettebbek és finomabbak voltak a lelkek. Tessék megfigyelni a mai kor esztétikáját, Ízlését, hajlandóságait. Megfigyelő területnek elég a kisvárosi színház is. Mi kell ma nekünk ? Operett és sikamlós komédia. Nagy ritka kivétel, ha egy komolyabb darabot, mint például a mult héten a „Tanítónőt" telt ház néz végig. Csak a tingli-tanglínak, a vaskos kupiénak, az üres, szellem nélküli komédiáknak van ma kelete. Ezelőtt három évtizeddel még a jeles drámaírók munkáinak megkapó részleteit szavalta a szolgáló is, ma pedig a kuplékat nyöszörgi, szuszogja minden rozoga verkli és gramofon. A népszínmű pedig teljesen leosuszott a szinpadról. Blahánéval, Tamásival eltűnt az idealizált magyar paraszt; most már csak csúfnak állítják a közönség elé, hogy káromkodjék és köpködjön, a fejlettebb esztétikai érzék dicsőssésére. Nemzeti irányú szinmfíirodalmunk nincs. Mert a közönségnek nem is kell. Ez kulturhistóriai jelenség, amelyet szomorúan irunk az operettkorszak terhére. És ha már annyira kell a muzsika, a keringő, boszton és kupié, legalább egy kis tartalmat adnának a szövegírók ezeknek a pikantériára éhes közönség mindennapi fogyasztására szánt daraboknak. Ne lennének olyan hallatlan hülyék, hogy az embernek szinte viszorog a háta a művészi kéjtől. A romantikus elemet a képtelenségek képviselik, a szerelmet a tiltott gyümölcs, a művészi szépet a fodros alsószoknya, a trikó és a formás lábikrák. A színész pedig igazán nem tehet róla, hogy komédiássá kell lennie. Egyszerűen alkalmazkodik a kor ízléséhez. Ugy tesz, mint a szobrász, akitől nem veszik meg a műalkotást, tehái széklábat farag. A talaegerszegi színházban is alig lehet egy idény alatt két komoly darabot előadni. Mert, hát kupié kell a magyarnak, nem hazafiaskodás és tragikus hősök szenvedése. Nemzetközi plundrába öltözött már a lelkünk is, az irodalmunk, az izléiünk. Szóval merészen törünk a nyugoti kultura felé. Egerszegi krónika. .Rovatvezető: Publ. Az elfogyott intelligencia. Egyik nagyobb és erősen fejlődő vidéki mezővárosunkban történt. Van neki vasútja is, 1909 május 23. politikai és gazdasági függetlenségéhez vezetnek. Azonban a következmények rácáfoltak még azokra is, akik csak a kisebb programmpontok megvalósulását remélték, mert a függetlenségi párt programmjának egyetlen egy pontja sem jutott a megvalósulás stádiumába. Mindig a paktumot hánytorgatták fel, valahányszor a párt követeléssel lépett fel. Bizonyos, hogy ennek a lehetetlen helyzetnek véget kellett vetni, nehogy a képviselőház legnagyobb pártja lejárassa magát. Alakuljon bármiként a jövő, az az egy bizonyos, hogy soha semmiféle pártnak kevesebb koncessiót nem nyújtottak, mint a függetlenségi pártnak. Az is bizonyos, hogy ha akárhányszor is tűznek ki uj választásokat, a függetlenségi párt többségét megcsappantam nem tudják. Tehát csak egy megoldás lehet: a függetlenségi párt kormányra jutása s programmjának — egyelőre legalább részben való — megvalósítása. Egyéb mód ma már, amikor a fúziós és koali«íós törekvések kútba estek, egyáltaljában nincs. Lehet, hogy ezt Vilmos császár vette észre, lehet, hogy a bécsi politikusok és aulikusok maguktól is rájöttek. Elég nekünk az, hogy kedvezőbb síelek fújdogálnak. * * * (Át érettségi.) (F. É.) A mult idők sötét szellemei lassan lassan elköltöznek árnyék világukba B nem rémitik többé az embereket. Akik a sirba szálltak, azok megpihennek s nem háborgatják ártatlan felebarátaikat. A politikai világban még előfordul, hogy egy egy halottnak vélt politikus ismét feltámad s próbál életet lehelni elványadt tagjaiba, de még itt is ritkán sikerül ee a kisérlet, még kevésbbé társadalmi életünkben. Csak egyetlen sárga rém jár kél közöttünk, csak egy képviselője az elmúlt időknek kísért még az élők között s ugy látszik, még sokáig is fog kisérteni. Mindnyájunknak, kik valaha iskolát látogattunk, a diákoknak, a szülőknek, no de még a tanároknak is ijesztő koboldja: az érettségi. Évről évre előretolakodik ez a téma s elő is fog tolakodni, míg ez a hazajáró lélek nyugalmát meg nem találja, mig csak el nem költözik többi, elporladt, ré^ elfelejtett társai közé, a nagy semmibe, a Nirvánába, vagy akár a pokolba. Az érettségi vizsgálatok szerte az országban megkezdődtek. A diákok már összedugják a fejüket B az első komoly lépés a becsapásra megtétetett, mert mindegyik csak azon töri a fejét, miképen lehetne a tanárok figyelmét kijátszani. ki ifjú tehát, kinek kiadják érettségéről a bizonyítványt, hogy ezt elérhesse, már első aktusában « vizsgáltatnak Rziulelni kényszerül, mert hiszen nem kis dolog nyolc esztendő munkásságának -MTMIF

'.MHT

Mttirjnwyi_imgiii n i

m

^ ^jjgpijllíl'MJ' részletével. A férj egy lelketlen spekuláló pénzember, aki nem tudja megérteni nejét Egy hervadó bánatos asszony, átsirt napok, átvirrasztott éjjelek, szomorú reménytelen élet . . . Az asszony hirtelen feltekintett. Mintha rózsaszínű felhő borult volna a szobára és ezüst osengők szólaltak volna meg a füle mellett. Ah igen ! — egy uj látomány: a kis húgát látja hófehér ruhácskában, lobogó hajjal szaladgálni végig a hideg, fényes termeken. Csengő kaoagása életet, vidámságot hoz azokba és az öröm pírját a szenvedő mártír arcra . . . Az asszony ajkain gyenge mosoly jelent meg egy pillanatra. De a kedves képosakhamar eltűnt, hogy helyet adjon egy másiknak. Gyászba borult várost lát, melynek falai közt rémes járvány szedi áldozatait. Egy fényes palota kivilágított ablakai mögött szivtépő látvány játszódik le. A halovány asszony karjai közt utolsót sóhajt a legjobb édes anya, a mellékszobában pedig kis nővére vívódik a halállal. Üres az egész palota. A ház ura már az első rémhírre elhagyta a várost, a cselédek futva menekültek a ragályos betegek közeléből. Egy hűséges öreg asszony, a ház régi cselédje és a ház úrnője a palota egyedüli lakói. És néha egy harmadik. Az a fiatal orvos tanár, aki napnap után részvétteljes arcoal látogatja a betegeket és vigasztalja a hősies asszonyt. Most is erőszakkal vonszolja el a halottól az asszonyt és félig kérve, félig parancsolva mutat a mellékszoba felé, honnét áthallani a beteg leány fájdalmas jsjgatásait. Az asszony pedig összerogy a drága szőnyegen és két karjával görcsösen kulcsolja át az orvos térdeit. Mentse meg, mentse meg legalább őt. Miért áldoztam én fel az életemet és boldogságomat ? . . . Egy Madonna kép függ az ágy felett, a térdelő asszony oda csúszik az elé, beszél hozzá őrjöngve, kétségbeesett szavakat és szivében egy soha sem tapasztalt érzés támad, midőn észre veszi, hogy mögötte összetett kezekkel, könnyes szemekkel imádkozik az orvos is. És azon a szoiroru éjszakán megfordul a leányka betegsége és biztos uton halad a gyógyulás felé. A kandallóban elhamvadt a tüz, de az álmodozó asszony nem vette észre. Fejét hátra hajtva merengett egy uj képen, mely lázba hozta egész valóját. A fiatal orvos tanár jelent meg előtte. A halvány arou asszony, aki háláját akarja elrebegni, de ajkai némák s csak a szemei beszélnek. És a férfi megérti a szemek beszédét is . . . és a boldogtalan asszony feltalálta a boldogságot. Oh gyönyörteljes ez a kép 1 Meg van rajta örökítve a boldogságban eltelt idők minden órája, minden üdvössége. A merengő asszony aroa lázas pírban ég, ajkain valami túlvilági mosoly jelenik meg. Fehér kezeit öntudatlanul nyújtotta előie, mintha magához akarná vonni ' a csábos képet és ijedten rezzent össze, midőn megzörrent azokban az összegyűrt papir. Feltekintett, megdöbbenve nézett széjjel a szobában, de egy pillantás a levélre meggyőzte, hogy vélt boldogsága csak álomkép volt s előtte áll a rideg való. Tántorgó léptekkel mérte végig néhányszor a szobát. Majd az ablakhoz lépett ós izzó homlokát az üveg táblára szorítva kibámult a sötét éjbe. Tehát ő mást szeret s neki határoznia kell. Megoldani a problémát . . . Fejét kis tenyere közé s/oritva megpróbálkozott, hogy higgadtan gondolkodjék. „Ha meg tud bocsátani . . . mindkettőnket boldoggá tesz" . . . igen megbocsát és boldoggá teszi őket. Egy pillanatig el is merengett a gondolaton, de már a másikban minden erejével tiltakozott az ellen fellázadt ifjú vére. Megbocsátani, nézni azok boldogságát . . . irigyelni a másiktól az édes öleléseket, szenve-