Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-04-25 / 17. szám

2 Zalamegye, Zalavárraegyei Hirlap« 1909 április'" 25. Az a mód, amellyel most a bankkérdéat az osztrákok tárgyalták, nem arra vall-e, hogy Magyarország önrendelkezési jogát az egységes Monarkia érdekeivel •zemben alárendeltnek tekintik? Mérsékletre, megegyezésre biztatják a nemzatet. Hát nem mi voltunk örökké a mérsékeltek és a megalkuvók? Még a radikálisak ás a türelmetlennek hirdetett függetlenségi párt is mérsékelt az ő prepoUnciájukkal szemben. A finánc kapacitások, a nagy nemzetgazdák vitatkozhatnak afelett, hogy a bankönállóság hasznos vagy káros lesz-e; de annak, hogy az osztrák elbizakodottságot vissza kell torolni; hogy abban a küzdelemben, amely a politikai válság nyomán fog következni, együtt kell lennie minden magyar embernek, — annak vitán és ellentmondáson felül kell állania Nemcsak gazdasági érdekeinket, hanem azt az alkotmányos elvet is meg kell védenünk, hogy ha a nemzet kivánja a gazdasági önállóságot; ha elég erősnek érzi magát és a jövendőért áldozatokat akar hozni: azt Ausztria meg nem akadályozhatja. Gyűlölet és elkeseredés sarjadzik ki a válságból, amely az alkotmányos elvek megcsúfolása. Ha az osztrákok elvi és technikai okokból nem mennek bele a bankkérdés rendezésébe, nekünk elvi okokból nem szabad tágítani az alkotmányos elvektől. Aktualitások. (A törökök.) Az egy napos katonai forradalom gyorsan elcsitult. Á fanatikus szofták s a korán tekintélyét féltő katonák nem tudtak megbékülni azzal a gondolattal, hogy Törökország a modern haladás útjára lépjen s meggyűlölték az ifjú törököket, akik visiont a birodalom regenerálására törekedtek. A fellázadt katonáknak nem kellet az alkotmányosság, mert nem akarnak tágítani az egyházi jognak az állami életben való uralmától. A török államélet a szultán mindenhatóságán • a korán parancsain alapult. Mihelyt a szultán egyedurasága alkotmányos korlátok közé szorul, az oszmán jog és állami rend elvesztette ősi, keleti karakterét s közeledik a gyaur felfogás uralma. Ezzel a jelszóval nem volt nehéz lázadásba vinni a katonaság fanatikus részét. Most azonban következnek az ifjú törökök, akik nem nézik tétlenül, hogy az általuk kivívott sikereket néhány kaszárnya és egy sereg szofta tönkretegye. Megmozdult a hadsereg s a tehetetlen, kapkodó szultán, aki előbb a konstantinápoli lázadástól ijedt meg és mindenkinek amnesztiát biztosított, szorongva várja az események végét. (Eddig már detronizálták.) Alig két héttel ezelőtt még erőszakosan tiltakoztak a fellázadt ezredek a török államélet uj, modern, európai szellemben való regenerálása ellen; ma pedig egész hadsereg állt fel az uj irány mellett. Ez az ellenhatás nem feltűnő és arra minden ország története mutat példát. Ninoa uj a nap alatt. És ahogyan az események ma Törökországban fejlődnek, szinte hasonmásai az 1848-iki magyar mozgalomnak. Az ingadozó V. Ferdinánd szentesítette a törvényeket és megesküdött azok megtartására. Alig kezdett azonban berendezkedni az uj korszak, amikor már elkezdődölt az intrika. Fellázították a nemzetiségeket, nyakunkra küldték Jellasicsot s belekergették az országot a harcba. Nagyon közel fekszik az a feltevés, hogy a szultán környezete, a konzervatív török, a fanatikus mozlim rendezte a forradalmat, hogy megcsúfolja az uj alkotmányt s visszaállítsa a régi rendszert. De az intrika visszafelé sült el. Az a nagy tábor, amely a szabadságért lelkesedik, leveri a reakciót s az uj jenicserik most az egyszer a szabadságot segítik diadalra. Nem szenved kétséget, hogy Törökországra nézve életkérdés, hogy az ujtörökök által képviselt reformirány győzödelmeskedjék és érvényeeüljöu minden vonalon. Ez a reformfolyamat megindulván és az alkotmány kivívásával győzödelweskedvén, a két irány akármennyire küzd is egymással, a haladásnak kell győzödelmeskedni. A felvilágosodott, műveltebb török az ujtörökök irányához hajlik b ez van hivatva a vezatő szerepre. (Köngyülölet.) Porzsolt Kálmán használta ezt a kifejezést arra az állapotra, amely a mi társadalmi életünket jellemzi. És tessék elhinni, hogy nálunk tényleg közgyűlölet uralkodik, mint legjellegzetesebb társadalmi tulajdonság. Akármerre nézünk társadalmi életünkben, mindenütt gyűlöletet látunk. Gyűlöli, utálja egymást a magyar. Gyűlöli fanatikusan, engesztelhetetlenül. Megöli, tönkreteszi egymást, ha tudja, kiveszi egyik a másiknak a szájából a falatot a ha erre nem képes, megrágalmazza, lepiszkolja s vad örömmel nézi, ha egy becsületes embert meggyanúsítani, a sárba rántani sikerül. De nemcsak az egymás mellett élő emberek marják egymást. Gyűlölünk mindenkit, akit sohase láttunk, aki sohase bántott bennünket. Ha belépünk a vasúti kupéba, gyűlöletteljes pillantás fogad bennünket az ott ülők részéről. B lépünk egy vendéglőbe, mindenki más asztalnál ül s ha leülünk egy ismeretlen mellé, ugyanaz a gyűlöletes pillantás fogad. Ha megjelenik valakiről egy gyalázó cikk az újságban, nem kérdezzük, hogy igaz-e, amit a lap ír, de nem is titkolt kárörömmel fogadjuk a szenzáoiót. Meghallunk egy csúnya pletykát valakiről, dehogy igyekszünk azt megcáfolni, hanem szaladunk vele a legközelebbi ismerőshöz, azon melegiben tovább adni a hallottakat. Folytassam-e? Azt hiszem felesleges. Hiszen mindezeket tudjuk, érezzük mindnyájan, akik benne vagyunk a közgyűlölködés forgatagában. Hobbes, a nagy angol filozofus „bellum omnium oontra omnes"-nek nevezte el a társadalomban folyó küzdelmet. Mindenki harcra mindenki ellen. Nálunk, a magyar társadalomban ezt ugy lehet nevezni, hogy mindenki gyűlölete mindenki ellen. S ez nagy különbség. A társadalmi küzdelemben éa a háborúban a küzdő felek nem gyűlölik egymást. Az orosz katona lelövi ellenfelét, de nem gyűlöli, sőt odaadja a haldokló ellenségnek utolsó korty italát. Ezt a küzdelmet a szeretet melege hatja át. De a mi küzdelmünk nem ilyen. Az a gyűlölet jegyében folyik. S hogy ez így van, legjobban mutatja az, hogy nálunk a gyűlölködés kifizeti magát. Határozottan sikereket lehet vele elérni. Egész caomó lap tartja fenn magát nálunk a mások elleni piszkolódásokból. S ha valakit le akarsz mocskolni, rögtön akadnak kompanisták a gyönyörű munkához, akik aztán részt kérnek a sikerből. És ez már aggasztó tünet. A gyűlölködés csúnya dolog ugyan, de általános szempontból addig nem veszedelmes, amig sikereket nem lehet vele elérni. így azonbau már mélyreható társadalmi baj, ami előbb-utóbb az ilyen gyűlölettel átitatott társadalom pusztulására vezet. Miért ért el nálunk olyan nagy sikereket a népámítáa? Mert a gyűlölet fanatizmusával dolgozik, ez iránt pedig nagyon fogékony a tömeg. Objektív kritika közönyösen hagyja, de ha szidni, gyalázni kell valakit, azért már lelkeaedik. És ez ellen már nem lehat küzdeni, mert a gyűlölködés már a vérünkben van. Nem haaznál a valláa tanícása sem, mert minálunk ez is a más felekezetűek elleni gyűlöletté változik át. Felnyitom az emberiseg történelmének lapjait, ahol fel vannak jegyezve azok az okok, amelyek a nemzeteket naggyá tették s azok is, amelyek a nemzetek pusztulására vezetnek. Ezek a megfigyelések pedig azt mutatják, hogy az immoralitás kérlelhetetlen természeti törvény erejével sodorja a népeket a pusztulás felé. Pedig a gyűlölködés a legnagyobb immoralitás. Minden nemzet bukását a testvérgyűlölet dühöngése előzte meg. Ez alól nem enged kivételt a história. Hát vájjon a magyar nemzet is a dekadens nemzetek listájára van helyezve? Ugy látszik, igen. S miért ? Egyetlen szó erre a kérdésre a felelet: a közgytílölet miatt. Azt mondhatják erre, hogy túlzás. Náluuk különben is ki szokták nevetni a Caasandrákat. S az is szooiálpsychológiai törvény, hogy a hanyatló nemzetek nem ismerik fel a hanyatlásukra vezető okokat. Nagyszerű példa erre a leugyel nemzet, melyhez különben is nagyon sokban hasonlítunk. Azt is mondják, hogy ez a gyűlölködés többékevésbbé más nemzeteknél is így van, mert az az emberi természettel jár. Hát épen ez az a nagy tévedés, amit nem akarunk, vagy nem birunk észrevenni. Más nemzeteknél az általánoa gyűlölködéa nem ölt akkora mérveket, mint minálunk. Akiuek volt alkalma a külföldi társadalmak életét megfigyelni, bizonyíthatja ennek igazságát. Ott az embereket az általánoa emberszeretet hatja át. Különösen észrevehető az ismeretlenek érintkezésénél, akik rendesen barátságosan közelednek egymáshoz, legalább addig, amí^ az ellenszenvre nincs ok. Nálunk éppen megfordítva van. Nálunk az ismeretlenek ellenaégea indulattal közelednek egymáshoz, s ez az ellenséges indulat csak akkor változik át szimpátiává, ha arra különösebb ok van. A ki nyitott szemmel jár a mi táraadalmuukban, ezt el nem tagadhatja. Ha külföldön kitekinteaz a robogó vonat ablakán, kendőlobogtatást látsz. Nálunk ilyeami nem létezik, itt legfeljebb nyelvet öltenek a vásott sohancok az utaaokra. Kicainyes dolog, de jellemző. Náluok kitördelik az útszéli fácskákat, a kertből kiszaggatják a virágokat, megcsonkítják a fákat. Pajkosságból, — szoktuk mondani. Pedig nem, hanem azért, hogy másnak bosszúságot okozzanak, mert ez gyönyörűséggel jár. Vérünkben van; magyar jellemvonás. Közgyülölet. A magyar társadalomjellemvonása. És el fogunk pusztulni bele. — Ez lesz a aoraunk, kikerülhetetlenül. Addig azonban gyülöljük egymáat. Gyűlöljük vadul, fanatikusan. Mert ennek már így kell lenni. Sorozások eredménye. A magyar föld ma ia oly dus kalászokat hajt, mint évszázadokkal ezelőtt. A magyar szőlőtőke se kisebb, mint volt hajdanán. De a magyar nép, amint azt a sok szomorú jelentésből olvassuk, kisebb és satnyultabb lett. A magyar paraszt elcsenevészedett. Ézt mutatják azok a jelentések, melyeket a sorozó bizottságok adtak ki a katonáknak alkalmatlan magyar parasztlegényekről. Ezek a jelentéaek ridegen számolnak be arról, hogy a aor alá került hadköteleseknek legnagyobb része beesett mellű, vézna, egyrészük nyomorék, s nemhogy erő, de magasság dolgában sem ütik meg a mértéket. Pedig a magyar paraszt, még nem is olyan régen, erő éa egéazség dolgában a világ akármelyik népével kiállta a versenyt. Világszerte hires volt a magyar ereje éa legendákat azőttek a Kinizai-féle magyarok vitéz tetteiről. Annál azomorubb a aorozó bizottság statisztikája, mely a Kinizsi-utódok elkorcsosodásának a gyászjelentése. De más, ehhez hasonló szomorú tünetről is beszámol ez a jelentés. A aorozó bizottaágokjelentései szerint ugyanis a sor alá kerülő legények másik része az idén egyáltalában nem állott aor alá, mert kivándoroltak az uj hazába. Ezek a kivándorlók képezték még a jobb emberanyagot, akik egyrészt a csábításnak engedve, másrészt a katonáskodástól való félelem miatt elhagyták szülőhazájukat, meggyengitve ezzel a nemzet erejét. Egyes községekben, különösen a Felvidéken alig maradt néhány munkabíró, katonának alkalmas legény. Csak az öregek éa az aaazonyok maradtak itthon, ezek képviselik a hajdan erős magyart, mig az a kevés edzett karu legény a távol idegenben pusztítja erejét a gyilkos bányák mélyén. Mert a jobb, a nagyobb boldogsággal kecsegtető haza helyett nagyon sokan vesztik életüket a gyilkos bányákban, vagy a gyárak gépeinek kerekei között. Mindezek dacára a kíván-