Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-04-11 / 15. szám

1909 április 4. "•Zalamegye, Zalavérmegyei Hirlap* 7 Időjárás. Metsző északi széllel kezdődött a hét. Valahonnét a zord északról újra előtört a tél, megjött a hideg és a hó, amely beborította a hegyeket. Hétfőn este azután kiderült s kedden reggelre megfagyott. Négy fok volt a hideg. Dél felé felmelegedett, de szerdán reggel ínég alacsonyabb fekvésű helyeken deret észleltek. Csütörtökön azonban megjött a tavasz. Verőfényes enyhe nap virradt ránk. Mindamellett fűteni kell még s a tavaszi ruhák divatja nem kezdődött el. Mert foga van a szélnek. Amiről tudni nem szabad. Hát van a világon olyan dolog is, amiről tudni nem szabad? Van ám kérem! Tessék csak megkérdezni Kántor Bözsit, majd megmondja ő a ráadásul még olyat is fog sóhajtani, hogy a szivük majd meghasad beié. Bözsi legalább igy adta elő az esetet: »Tetszik tudni, Manci nővérem épen a nyár derekán töltötte be életének 18-ik évét. S egyszerre nagy leány lett belőle. A ruhája majdnem egy fél méterrel lett hosszabb; a ponyva regényeket eldobta s azóta csak Zolát meg Tolsztojt forgatja állandóan. Anyus a télen már bálba is elvitte s azt is megengedte, hogy az utcán fiatal emberekkel sétálhasson. Utóbb meg már otthon is fogadta őket, amikor a mama nincs otthon, s ilyenkor engemet rendesen valami ürüggyel kiküld B igér fűt-fát-; no persze, csak hogy egyedül maradhassanak. Egy darabig simán ment minden, de amikor egyszer a mama korábban jött haza, Manci nagyon kipirult arccal rontott be hozzám s könyörgött : mondjam meg anyuskámnak, hogy én is velük együtt voltam. Este pedig észrevettem, hogy Manci az ágyban görcsösen zokog. Elhatároztam, hogy a sötét titoknak végére járok. Másnap reggel részvétteljes hangon megkérdeztem Mancit, hogy mi a baja; mire ő, tessék elképzelni, egy 15 é.-es nagy leánynak azt vágta a szemébe, hogy: »ilyen kis bakfisnak nem muszáj mindent tudni*. Vérpiros lettem, de egy szót ee szóltam, hanem felemelt fővel a faképnél hagytam, azon nemes elhatározással, hogy megboszulom magam. Jaj de édes lesz az a pillanat, amidőn a titkot ki fogom pattantani. Nehezebben vártam Nemes Gábor jövetelét, mint MaDci. De Istenkém — szivem nagyot dobb&nt — egyszerre csak Gábor köszöntését kell f>gadnom a spájz kellő közepén. — Itthon van Mancika ? kérdezte gyönyörű fuvola hangján. — Tessék a tiszta szobába fáradni, azt hiszem most stikkel. Idegesen raktam helyére az uborkasalátát, a köszméte-szószt, meg a délről maradt töltött káposztát és a tií-zta szoba ablaka alatt felhúzódó padláslétrára másztam. A legelső fokról jól kivehettem mindent, ami a szobában történik, ellenben ők engem nem láthattak. Megfigyeléseimet igy irtam be naplómba még az nap, tehát élethűen : — Gábor és Manci 50 cm. távolban ülhettek egymástól és vadul verték a zongorát. Egyszerre csak Manci Gábor kezére ütött, amely inzultus Gábort oly dühbe hozta, hogy a köztük levő távolságot 40 cm.-rel megrövidítette, s a zongorát most már oly erővel verték, hogy majd megsiketültem belé. Irtózatos kíváncsisággal lestem a fejleményeket. Két hosszú perc elteltével látom, hogy Manci fricskát ad Gábornak, ujabb bárom perc múlva Manci iszonyúan elvörösödik, de még ugyanabban a minutumban egymáshoz simulva látom őket s mintha csak esőzápor csobbanását hallanám: cip-cup, csip-csup szótagok mennyei zenéje bódítja el fejemet s nem tudom tovább szemlélni a paradicsomi látványt. Csupán azt éreztem és tudtam, hogy többé nem vagyok tudatlan kis leány, éretlen bakfis. Anjus előtt egy szót se szóltam a történtek\ M ről, csak Mancitói kérdeztem meg másnap gúnyosan, hogy mi jobb: a fricska, vagy a csók ? I * * * A következő eset meg velem történt (bár az eszme Potapenkóé). Megtörténhetett volna ugyan mással is, de hogy az eset egyik hőse én voltam, az bizonyítja, hogy azóta nem nézek mélyen a lányszemekbe s hogy kiadtam a jelszót: »karüld az asszonyt.* Szép sorjában elmondom a történteket, had okuljanak belőle nemem büszke képviselői. Pestre kerültem és első éves filopaoter lett belőlem. E hangzatos oimhez azonban lakás és koszt is kellett. Lakásra 14 koronát, kosztra meg 20 koronát szavaztam meg nvig tmuak hoszszas huza-vona után. Elmentem hát lakást keresni. Útközben találkoztam egy foldimmel, kinek ugyanaz a nemes oélja volt s aki, ugy mint én, dúslakodott földi kincsekben. Nem volt tehát nehéz megállapodnunk abban, hogy egy szobában lakjunk és egy asztalnál ebédeljünk. Sorsunk természetesen egy özvegy asszonyhoz vezetett, akinek, magától értődik, hogy egy milói Vénus szépségű leánya volt s aki erre az egyszerű névre hallgatott, hogy: Nina. Az első két esztendőben nem játszott semmi különös szerepet Nina a mi életünkben. Mi nem foglalkoztunk ő vele, ő nem törődött rai velünk. Mi kettecskén ellenben a legboldogabb egyetértésben éltünk egymással. De a harmadik esztendő közepe táján egyszerre minden megváltozott. A korai tavasznak egyik délutánján belibbent hozzánk Nina s mamácskája nevében meghitt bennünket egy csésze teára. Niuát eddig nem figyeltem meg közelebbről, most azonban jól szemügyre vettem s elragadónaktaláltam. Ninából nagy, bájos, fess teremtés lett. Nem akarom magamat újból izgatni leírásával, de képzeljék el a minden tekintetben tökéletes kinézésű milói Vénust s előttük lesz ő, az isteni Nina. Nina tehát egészen tökéletes emberi lény lett volna, ha egy kicsit nem bandzsalít. De kérem ez is oly jól állott neki, hogy majd megbomlottam utána, amikor a barátomra szegezte tekintetét. Szép társaság volt együtt. Ea és barátom szembe kerültünk Ninával. A tea néhányszor majd leforrászta kezeimet, de én rendületlenül gyönyörködtem Ninában s végtelenül boldogtalanak éreztem magamat, amikor Kázmér barátomia kacsintott. Ezen az estén sajátságos hangulatban vonultunk szobácskánkba. Mintha a baráti viszonyban valami lazulás állott volna be; mintha közénk láthatatlan kőfal emelkedett volna. Másnap nyomott hangulatban voltam s csak akkor vidultam fel ismét, amikor este Nináékhoz mentem. Megdöbbentő látvány tárult szemeim elé: Kázmér már ott volt. Nina igen kedvesen fogadott s üdítő-bonbonnal kinált meg. »Ne sajnálja — csicseregte — Kázmér hoztac. Fejemhez kaptam, a homlokom gyöngyözni kezdett az izzadságtól, a szék pedig mintha a macsicsot táncolta volna alattam. — Ah a nyomorult, dadogtam magamban, ki akar ütni a nyeregből. No de megállj, bosszút állok és másnap az egész Ferencz Jóskámat beleöltem egy hatalmas csokorba. Nina boldogsága leírhatatlan volt. Csaknem megölelt örömében, melegen szorongatta kezeimet. Kázmér halotthalványan szemléite e jelenetet. S e napon tényleg ki is tört közöttünk teljes erejével a fehér és piros rózsa háború. Legértékesebb dolgaink : az óra, lánc, téli kabát, lexikon sorába a zálogházba vándoroltak ; Nina ellenben naprólnapra elégedettebb volt velünk, de sehogy sem tudtam megállapítani, hogy kettőnk közül kinek kedvez a szerencse. Amikor már láttam, hogy az ínség réme fenyeget, hogy nincs több becsapni való dolgunk, döntő elhatározás fogamzott meg agyamban. — Kázmér, mondám este lefekvéskor jéghideg hangon, váljunk el. Ez az élet így ugy sem ér semmit, jobb lesz, ha elhagyjuk egymást, mielőtt komoly összetűzésre kerül a dolog. — Jól van, feleié Kázmér síri csöndes hangon. Váljunk el. Huzzunk sorsot s aki a »nemetc húzza, az uj hazát keres. A sorshúzás megtörtént s a »nemetc természetesen én húztam. Néma megadással, de kinzó gyötrelmekkel kerestem másnap uj lakást és nem '„aláltam. Egész nap Nina képe lebegett lelki szemeim előtt és már láttam, amikor Kázmér őt keblére szorítja. Miosoda érzések voltak azok ! Este korán haza siettem, hogy megelőzzem Kázmért. Nináéknál feltűnően ünnepies hangulat fogadott. Zavartan néztem körül. Nina hófehér ruhában volt és soha szebbnek nem láttam. — Ugy-e nem érti a dolgot, fordul hozzám Nina mamája (ah, az a vén csoroszlya!). Jöjjön hadd mutassam be magának érkeserüi Keserű Bálint m. kir. állattenyésztési főfelügyelő urat, Nina vőlegényét. Tudja, ma este lesz az eljegyzés. Mint a sebzett oroszlán hagytuk ott a csata színterét. Kázmérral rögtön kibékültem ós máanap együtt mentünk uj hazát keresni. * * * Tegnap este egy igazán szépasszony mesélte el — titoktartás terhe alatt — a következő érdekfeszítő eseményt: — Tudja uram, épen ozsonnánál ültünk együtt a Juci néniével, amikor beront a szobába a vén Sára, a város szája. No mi újság? rohanjuk meg Sári nénit, ő azonban hallgat, arcát finoman ráncolt tenyerébe takarja, majd keserűen felbúg : higyjétek el, nem érdemes ma már élni sem. Olyan cudar dolgok történnek, hogy eláll az ember szeme-szája. — No mi az, sürgettük, beszélje el Sára néni ! — Jaj, lelkeim nem olyan könnyen megy valakit sárral bepiszkolni, jobb arról hallgatni. — De Ígérjük Sára néni — kiáltánk szinte egyszerre — hogy senki közülünk azt a titkot tovább nem adja ! — Ismerem én az asszonyokat, holnap már az egész város beszélni fog róla! — De beesületünkre fogadjuk, hogy hallgatni fogunk. Ez a határozottan merész kijelentés hatott s Sári néni beszólni kezdett. Lassan körülnézett, mintha a falnak is fülei volnának. — Tudjátok gyei ekek a Rigó ügyvédnéről van szó! A csodálkozás moraja futott végig az asszonyokon. — Ki gondolta volna róla! — Mit, mit ? — sürgetjük. — Láttátok már azt a fess tüzértisztet, a Tövis Endrét ? Az asszonyok arcán titkos mosoly jelent meg. — No hát tegnap este 9 órakor a Rigó ügyvédnőt az ura a ligetben együtt találta a tüzórfőhadnagygyal. Ált alános elszörnyülködés követte e szavakat. — Disznóság, szégyen, botrány, zajongták az az asszonyok. Sári néni most már elemében volt s hévvel tovább folytatta. — Rigó szó nélkül hazavitte a feleségét s otthon ugy elverte, hogy még most is betegen fekszik bele. Nem tüdőgyulladása van ám annak, hanem sérülései. Remegve hallgatták az asszonyok ez utolsó szavakat s sietve távoztak, hogy a lidéro nyomása alól mielőbb felszabaduljanak. Utánna jártam a dolognak s megtudtam, hogy mindössze csak annyi igaz az egészből, hogy Rigóné nem tartotta meg a tiz parancsolatot. Igy tessék ezután elhinni az ily titoktartásra kötelező meséket. Ki ne ismerné önök közül a felszarvazott férjet. Az egész falu, város, megye, ország, világ suttog sőt kiabál az ő óriási ostobaságáról, szerencsétlen helyzetéről; csak egyedül ő nem tud semmiről. Nyugodtan issza fekete kávéját, IÍMSÍ£H5ÍÍ£' Emeli ae étvágyat és a testsúlyt, owgszQntetl a kBhügÉst, váladékot éjjeli Izzadás! kijiiögés, skrofySozis. isitorba ellen számtalan tanár és orvos áitai naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Boche" eredeti nsornagolást. F. Hoffmann-LB Rocfae & Co. Basel (Svájc) „Roehe" KaptiaM onrcrtl rendeletit s gy6gyK«rtártlt« ban. — Ara Qvegenkiot «.— korona.