Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-08-30 / 35. szám

2 »Zal&raegye, Zíilavármegyei Hirlapc 1908 augusztus 30. Örömmel üdvözöljük a megalakított telepbizottságot s tudjuk azt, hogy annak minden tagja átérzi nemes emberbaráti kötelességeit. Ez az ügy nem kiván mást, csak szeretetet, jó szivet. Az állam, amely a gyermekvédelmet szervezte, nem kér mást, mint a gondozásba vett gyermekek felügyeletét, egy két jóakaró szót, hogy ne érezzék magukat a senki gyermekei teljesen elhagyottaknak s legyen valaki, akihez bizalommal fordulhatnak s akinél szeretetre, oktató szóra, a jóra való buzdításra találnak. Zalaegerszeg város közönsége mindig felkarolta a humanitárius célokat. Felruházta a mezíteleneket, látogatta a betegeket, asztalt teríttetett az éhezőknek, karácsonyfát gyújtott a szegény gyermekeknek. Fogadjuk be szegényeink közé a senki gyermekeit is. Ezek a legszegényebbek a világon. Még a koldusnak is van egy két szép emléke a múltból, a legszegényebb gyermek is boldog az anyja kebelén. Az elhagyottaknak semmijük sincs. Csak a sivár, kietlen árvasíig saz a falat kenyér, amelyet az állam ad nekik. Enyhítsék ezt a nagy csapást jósággal a tápszülők és a szeretet egy egy sugarával a telepbizottság tagjai. Aktualitások. (A villamosvilágítás.) Zalaegerszeg városnak még nem volt olyan sokat vajúdott, ezernyi ellentétet és kellemetlenséget felidézett ügye, mint a világítás. A képviselőtestület tagjai késhegyig menő harcot vivtak a szerződés megkötése ellen, amelyet a miniszter által ajánlott szakértő, Hollós műszaki tanácsos előnyösnek mondott s a felsőbb hatóságok is jóváhagytak. Később azután minden kétséget kizárólag kitűnt, hogy a szerződés a városra nézve káros, más városok szerződéseivel szemben túlságosan terhes. Szóval rosz szerződést kötöttünk. Ez tény, amelyet eltagadni nem lehet, mert számok igazolták be. Számokkal vitatkozni pedig nem lehet. A városra nézve tehát nem maradt más bátra, mint hogy a szerződéstől szabadulni igyekezzék, még anyagi áldozatok árán is és megpróbálja a telepet házi kezelés mellett jövedelmezővé tenni, hogy legalább is elkerülje azt, hogy arra az üzembérlet tartama alatt egy vagyont kelljen ráfizetnie. Korbai Károly polgármester látva a helyzetet, megindította a tárgyalásokat, amelyek eredményre vezettek s a szerződést, amelynek alapján a város a telepet átveszi, a képviselőtestület mult héten elfogadta. A város kárpótlásul a Ganz cégnek 50.000 koronát (izet s a telepet 1909 január elsejétől kezdve házilag kezelteti. A szerződés — az adott helyzetet tekintve — elég előnyös. A házikezelés elvileg szintén csak helyeselhető. A világítási vállalat a városnak szép jövödelmet hozhat, de csak abban az esetben, ha a vezetés kivánui valót nein hagy maga után. Igaz, hogy az élet azt igazolja, hogy minden hatóság rosz vállalkozó, mert az eljárás sok formasághoz vau kötve, mozgása nem elég gyors, a konjunktúrákat s a munkaerőt nem tudja ugy kihasználni, mint a magánvállalat. De ezeknek a hátrányoknak okos és körültekintő rendelkezésekkel, különösen pedig szakszerű vezetéssel és ellenőrzéssel elejét lehet venni. A szűkkeblűség megboszulja magát és senki se várja, hogy akkora fizetésért, amennyit nagyobb vállalatok egy élőmunkáénak adnak, Zalaegerszeg város mérnököt és elektrotechnikust kaphat, aki a terhes munkát és felelősséget — nemcsak a várossal, hanem a közönséggel szemben is — magára válla'ja. A helyes vezetéstől függ minden: | a jövödelem s a jó és olcsó világítás. Ezt tehát | biztosítanunk kell. Mindenki örült, hogy végre helyes útra terelődött a kérdés. Azt reméltük, hogy azt a szerencsétlen szerződést, amelyet alapjában elhibáztunk, végleg eltemettük s azokat a kiélesedett ellentéteket, amelyek a villamvilágítás ügyét nyomon követték, elfeledhetjük. Mert ezt kivánta volna a közérdek is, amelynek leghathatósabb támasza a békesség. Azonban az utolsó pillanatban, amikor végre egyhaügu volt az egész képviselőtestület nézete, amikor teljes lett azoknak a győzelme, akik annak idején a szerződés megkötését ellenezték, egy súlyos l ő esett a nyugodt vizbe és újból kezdődött a rekrimináció, a vádaskodás, a gyanúsítás. Nem volt elég, hogy a szerződést megszavazó többség tagjai ma egytől-egyig belátták tévedésüket s ennek jóvátételén együtt dolgoztak azokkal, akiknek igazat adott a tapasztalás; hanem ezt az igazán ritka és a közélet terén nagy értékű sikert azzal is meg kellett koronázni, hogy a jóhiszemű ellenfelet m^g ki is kellett gúnyolni, be is kellett újra feketíteni. A közgyűlésen Tivoli János városi képviselő a szerződés elfogadását ajálva, beszédének mindjárt az elején kijelentette, hogy a mult hibáiért nem akar rekriminálni ... és rekrimináLt egész beszédében. Sőt kifejezetten hangsúlyozta, h >gy felelősségre kellene vonni a város akkori vezetőségét, a jogügyi bizottság tagjait, Hollós műszaki tanácsost és mindazokat, akik a szerzőilés megkötésében közren fi köd te k, még a megyei jogászokat ie, akik a szerződés jóváhagyását a törvénvhatósági bizottságnak ajánlották. Dr Czinder istváu, mint az akkori jogügyi bizottság tagj í, erre a vádra indítvánnyal felelt. Ila a városnak valaki ellen kártérítési igénye van — úgymond — azt elengedni nem lehet. Kéri tehát, hogy a kártérítési igény érvényesítése iránt az eljárás megindíttassék. Dr Korbai Károly polgármester az indítvány tárgyalását nem engedte ugyan meg, de a közhangulat már föl volt zaklatva s ugy látszik, hogy a villamosügy aktái még nem záródtak le végleg. A ini felfogásunk szerint csak egy kérdésen dől el a dolog : vagy elhiszi Tivolt ur azt, hogy a képviselőtestület tagjai jóhiszeműen jártak el, vagy nem. Ha jóhiszeműek voltak, akkor a tévedést lehet ostorozni, lehet felette sajnálkozni, abból tanulságot vonni, a jóhiszeinüeéget azonban vádaskodással kétségbevonni nem szabad. Ha roszhiszeműek voltak, le kell őket szorítani a fórumról és nem szabad őket kimélni. Pedig Tivo't János — ugy tudjuk — maga is elismeri, hogy az a szerencsétlen szerződés jóhiszeműen jött létre. Mindkét tél jót akart, de most a kisebbség találta meg a jobbat. Ha azután ebből gyanúsítások és vádak származnak, és ha ez rendszerré válik, sok ember tartózkodni fog a közéletben való részvételtől. Ment aki proforo interno a vádaskodás felett áll, a közéleti szereplésért nem teszi ki magát semmiféle vádnak. Botlás, tévedés nélkül még nem igazgattak várost. Nagykanizsán még istentelenebb szerződést kötöttek ; igyekeznek azt jóvátenni. Egyebet — a köz érdekében —• uem tehetnek. A többi a köz érdekén kivül áll s nem való a fórumra. Reméljük, hogy a higgadtság, a belátás és az egymás iránt köteles méltányosság, amely nélkül a közélet a marakodás színvonalára siilyed, elesitítja a felkavart hullámokat s a képviselőtestület békésen dolgozhatik a város érdekében. * * • (Lóversenyek.) Annyi bizonyos, hogy amikor nagy Széchenyi Istváu a lóversenyek megteremtésén buzgólkodott, egészen inas cél lebegett a a szeme előtt, mint hogy a szerencsejátéknak nyisson ujabb teret. Nem gondolta, hogy könynyelmü mágnások ősi vagyonukat tegyék kockára a lóversenytéren ; hogy sikkasztók szomorú sorsa, nyomorúságba döntött családok könyei, öngyilkosok pisztolyának durranása valamikor összefüggésbe kerüijöu a lótenyésztés fellendítésére szánt versenyekkel. Pedig igy lett, A televórek és félvérek mérkőzése oly sok tragédiának lett okozója, hogy a polgári gondolkodású ember már régen pokolba kivánta az egész intézményt, amely ma már úgysem más, mint a nagyurak mulatsága és az esztelen szerencsejáték melegágya. István király ünnepét is megszentelik az oktalan állatok kinzásával. És tódul a versenytérre a sok vidéki balek, otthagyván sok ezer koronákat a totalizatőr feneketlen gyomrában. Ilyenkor kevesebb a nagy ur, több a szegény ember a totalizatőr körül. Kishivatalnokok, eladósodott katonatisztek, kereskedők, iparosok, szakácsnők és szobaleányok keresik a szerenesét. Tolong az emberáradat, fogy a tikett, fut a ló és elvesz a pénz. A totalizatőr feltétlenül erkölcstelen intézmény, akárhogyan védelmezik is a nagyurak. Az is bizonyos, hogy a lóverseny szerencsejáték, mert az eredmény nagyrészt — különösen laikusokra nézve — a véletlentől függ. Egy felröppenő veréb, a zsoké rosz kedve, egy spriccerrel több vagy kevesebb, az időjárás, mind befolyásolják az eredményt. Hát még a nemes állat szeszélye ! A mindnyájunk felett őrködő államhatalom azonban nem hajlandó a totalizatőri szerencsejátékká minősíteni, mert mivelhogy azt nagy urak tartják fenn, akik azt mondják, hogy ők nem hívnak senkit a versenyre; aki otthagyja a pénzét, magának tulajdonítsa. Hát kéremalásan nem is akarunk mi morált prédikálni, csak a szerencsejátékok szociális és gazd sági vonatkozásaira akaru-ik utalni. A lóversenyek idejére mindig esik egy-két sikkasztás. Megtörtönt már az is, hogy a legdrágább tribünön, a mágnások mellől vitte el a rendőrség a szenvedélyes játékost, aki lopott pénzét a versenyre vitte. S-'üksége van a lótenyésztésnek ezekre a szenynyes bankókra? D hogy 1 -- Talán a lovaregylet r<flktál a kőműves kereseiére, amely után az ^lies cialád sir? Az ördögbe! Hiszen a lovi'ívgylet nagy urakból áll, akiknek legnagyobb része uem is tudja: mekkora rombolást visz véghez az uri sport az alsóbb körökben. Egyszerűen az indolencia tartja fenn az avas intézményt és az a nagy respektus, amellyel a hatalom kezelői a nagyurak iránt viseltetnek. — — Mi vidékiek sokkal szigorúbban fogjuk fel a szerencsejátékot, mint a nagy urak. A falusi korcsmában a csendőr lefoglalja a huszkrüjeáros bankot, sőt most mar a kuglizásnak is van nazárd módja, amelyet gyakorolni nem szabad. Egyébként a budapesti szatócsot is elcsipi a rendőrség, ha a lóversenyekre titkosan fogad. Hazardírozni csak hivatalos ellenőrzés mellett szabad. És ezért a totalizatőr még ól és uralkodik. » » * (A ponyva.) Örömmel szoktuk konstatálni, hogy a nép immár olvas. Szereti a betűt, amelynek hisz is, miután agya nincs annyira kicsisiolva, hogy kritikát gyakoroljon. Hogy mit olvas a nép? Ezzel a kérdéssel kevesen bíbelődnek. Pedij; jó volna egy kissé érdeklődui a dolog után. Nem elég a lázító, maszlago8 szociáldemokrata Írásokat elkobozni, bele kellene tekinteni a ponyvairodalom termékeibe, sőt a kalendáriumokba is, amelyek veszedelmesen terjesztik az erkölcsi mételyt. Csupa szenny, piszok és butaság, amit a ponyvákon árulnak s azok a füzetek, amelyoket szép tabtarka táblákban áiulnak s a kouyhákban, lócákon, istálókban olvasnak, teljesen értéktelen ós veszedelmes fóroelmények. [gaz, hogy nem csak nálunk van igy, de ez nem indok a tétlenségre. Németországban is túltengett a ponyvairodalom, a szennyes pornográfia, de ott harcba is szállottak elleue az irodalom és művészet emberei. Kiilönöseu az erkölcstelen nyomtatványok, a sexuális regények, álmoskönyvek, ostoba kísértetes történetek terjednek s irodalmi viszonyainkat legjobban jellemzi, hogy még neves irók is vállalkoznak a fordításra. A mult héten láttam egy göcseji paraszt embert, aki egy halom ilyen ostobaságot vitt haza. Mert hogy az asszony szeret olvasni és a szomszédolt is odajárnak hallgatni a szép istóriákat. Sorba ülnek a gyerekek és élvezik a mezítelen ember regényét, Roznlinda grófné szerelmi kiosapongásainak leírását, a szellemüzés mesterségéről írott mesét. A népkönyvtárt azonban nem háborgatják, az öreg kapcsos bibliát senki sem veszi le a mestergerendáról. Igy terjed nálunk a műveltség és a felvilágosodás. * * * (Jön a tatár.) Akarom mondani az osztrák ármádia. Több hadtest fogyasztja a puskaport