Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-25 / 52. szám

1908 deoember 26. vZalínnegye, Zalavámxgjei Hírlap 3 is szomorúságot éa voltak kínokban megfüröszLött esztendők máskor is. De most ne csodálkozz, te keresztre-feszített, ha az emberek nem hozzád jönuek vigaeztalásért. Mórt kegyetlen volt az idő és ráküldött erre az országra bánatokat, amelyek megölték a hitet és most, szent karácsony zúzmarás imádságos éjszakáján mondom neked, hogy a mi vérünk nem az útszéli folyó vize, amely arra való, hogy a zöldségárusok földjét öntözze. Mert az anyák ma éjszakán a kopár, hideg hegyekre gondolnak, amelyekre talán már holnap mundérban, puskával felmászik a fiu, a sziklákra gondolnak, amelyekről talán köveket szór le az idegen és megbántott ellenség és a lázálmak levarázsolják a gondolkodók és féltők szemei elé a világháborúk borzalmait. Ezek csak előre küldött féltések, előre gondolt bua sejtelmek, amelyek elfogják ezt az országot, ezt az amugyis szegényet, sirva vigadót, adósságban úszót, amely a keserű cinikusok országa. Mert ez az ország most a nembánom — ország, amely belenéz a bizonytalan jövőbe és nem törődik vele, mert a zsebe ugy is szegény, a csillogása úgyis hamis, a kulturája ugy is sekélyes, csak a szegénységén, a lerongyolódásán és a hamisságán való nagy szomorúsága igaz, csak az érzése, az érezni tudás?, a lelki világa, a lelke mély és véres keménységgel mogzománcozott a valódi igaz lélek. Ezért imádkozuak ma kevesebben, mint máskor, pedig ma kellene imádkozni a békéért, az emberi szeretetből kisarjadzó, örök békéért és ma kellene lefeküdni erre a zúzmarás hideg takaróval belepett anyaföldre ós körülölelni, és imádkozni hozzá és ma kellene bcleosókolni ebbe a földbe minden szeretetünket, minden szép, jó kívánságunkat, minden titokban őrzött, féltett, meleg és édes vágyunkat, ma kellene szeretnünk és imádkoznunk az emberi békéért, ami nincs. Mert szép volt, amikor azt mondtad, hogy eljövend a béke országa. Ez volt a legszebb és ezért a jövőbe vetett igéretért érdemes elviselni még az életet is mondazoknak, akik még le nem élték. Az életet, ezt a minden osufságon és szenynyeu keresztül is szépet és vigasztalót, ezt a bánatokkal meghintett temetőjét az ébren levőknek. És ezért megemelem a kalapomat előtted és imádkozom a békéért, amelynek el kell jönnie, te megváltó, te i^zent, te igaz Krisztus, aki tudtad az élet minden csúfságát és hiábavalóságát és mégis megszenvedtél érte." Ezeket mondta a valahonnan e'őkeriilt szomorú idegen és visszament a másvilágra, ahonnan előkerült. Mert már régen meghalt ós mert élő embernek nincsen lelke, nincsen bátorsága, hogy mindezeket a keserűségeket elsirja a megfeszített Krisztusnak. (Magyar katonák karácsonya.) Ki tudja : hány ezer katonát vittek le Boszniába azóta, hogy a háborús hirek legelőazör szárnyra keltek. Valahol Bécsben, a vezérkar körül tudják csak a pontos számot; nekünk azonban bizonyosan nem árulják el. Csak azt tudjuk, hogy két osztrák zászlóalj ment le, a többi, a sok sok ezer, mind magyar. Hogyau ünnepelnek ezek a szegények oda lenn? Hogyan kiizködnek az elemekkel, a nyomorúsággal abban a kopár, havas világban ? A balkáni hó rettenetesebb ellenfél egy modern gyilkoló eszközzel felszerelt ellenséges hadseregnél is. Ha valaki békés időben, jó időjárás mellett csak pár órát tett meg kocsin Bosznia katonai utjain, ha valaki látott kafona őrséget behavazva az apró váraosokban az áprilisi időkben : borzadva gondol arra, hogy e klimát soha nem ismert magyar fiuk ezreit viszik a Balkán utnélküli havas mezőire, a hóval ellepett szakadékok, szurdokok halált, biztos pusztulást jelentő mélységei felé. A parlament légfütéses folyosóin sétálók közül ki ismeri a szandzsák sziklaoduit, a fekete hegyek borzalmas ösvényeit, a szerb pusztaságok kieti len, örök némaságát, melyek a béke napjaiban ! is megközelíthetetlen borzalmasságukban állanak, r hol egy-egy rablóbandát megfékezni a katonák I századok nem tudtak soha. És most ott hó I van mindenütt, a rettenetes balkáni hó, mely | amint hull, ráfagy az emberre; a balkáni fagy, . mey megrepeszti a százados fákat s megtelik i odu és sziklasír a félvad balkániakkal, kik ! életükön át itt viaskodnak vadállatokkal, kiknek fanatikus, vad gyönyört ad leteríteni a mi fiaink i százait. i A pusztulásba küldött magyar fiuk fele nyomorultul fog elpusztulni, mielőtt egyszer kilőhet te volna fegyverét, mielőtt ellenséget látott volna, hiszen attakot vezényelni nem lehet a hó, a fagy, a szakadékok ellen. S golyó fog süvíteni a sziklaomladékokból, omlani fog a szikla-lavina a csapat fejére s feltámad minden százados rablófogása .» ilulkáonak, a félvadnak, .a vérszomjasnak, a mi filléreinken fegyverrel ellátottnak. S kik azok a magyar fiuk, kik odasietnek életüket feláldozni ? Az ökrei mellől elvitt parasztgazda, ki nem fog már tavasszal a vetés alá szántani. A könyvelő, a kereskedősegéd, a levelező, kik megtanultak könyvelni, gépirni, gyorsírni, nyomorogtak évekig, hogy valaha állásuk legyen s ott pusztulnak el egy vad, idegen országban, megölve a fagytól, leterítve egy félvad embertől, akihez igazán semmi közük. S miért? Egy országért, amely nem is a mienk lesz, de amely nem is ér egy rézgarast, egy vad műveletlen rabsr'.olgatartományért, melyre szüksége van a főherceg törzskarának, hogy kifejlessze a délszláv birodalmat, mely „fékeu tartja a megbízhatatlan magyarságot.* De erre a oélra elpusztulni nem jók a szlávok, a likakrbavai ;' horvátok, a dalmata fiuk, a hű fiumeiek, a frank legionáriusok, ide magyar vér kell, friss, piros, ömlő magyar vér, a balkáni fehér hómezőkre. . . . Hull, hull a délkelet vadonjaira a fehér hópehely: meleg i xkaró az odúk felett, melyekben fegyvereit tölti a balkáni bandafőnök törzskara, 1 elraktározva mélyen a fényes európai aranyakat, j Adja a Gondviselés, hogy a magyar vér ne { ásson patakot a hófehér balkáni havoa . . . Ekkor eljött hozzám és elpanaszolta mindazt, ami vele történt. Mert érdekes, hogy ő mindent tudott a legpontosabban. Da azt mondja, néha megszédül és olyankor nem ő beszél, hanem valaki más, a háta mögött. Vigasztaltam; adtam is neki néhány forintot. Elment. December eleje lehetett. December közepéig eléldegélt a pénzéből, karácsonykor azonban már csak a szivárványszínű gondolatok tartották benne a lelket. És azok sem tartották sokáig. Karácsony estéjén ugyanis a Rabosák felvette utolsó vagyonát, az elálló-nyaku fekete kabátot és kilódult gyalog a temetőbe. Este volt; a karácsonyfák már mindenütt fel voltak gyújtva. A temetőben azonban nem égett egyéb, csak az őr szobájában a lámpa, ott kint pedig osak a Rabcsák szive. De az annyira égett, lobogott, hogy majdnem kiégette az elbocsájtott díjnok torkát. A hó sürün, vastagon esett. Rabcsák leült a felesége sírjára és a tenyerébe hajtotta a kezét. És egyszer C3ak alulról, a föld alul megszólalt a sápadt, vékony asszony. — Józsi, menj haza ! Megfázol ! — Nem megyek ! — felelte a Rabcsák. Itt vagyok' legközelebb hozzád, itt maradok! — Menj haza, Józsi ! Menj haza és én majd átölellek a gondolataimmal! Akkor leszel legközelebb hozzám ! És képzeld, hogy ezek a billegő, apró, fehér szárnyacskák, a hópelyhek, ezek meg a te gondolataid és ezek meg majd átkulcsolnak engem! Menj haza! De a R'ibosák akkor még ugy sem ment, nehogy egyet is elgázoljon a gondolatai, a billegő, libegő fehér szárnyacskák, a hópelyhek közül. És osak ült ott mozdulatlanul és nem bánta, hogy az egyetlen ingósága, az elálló nyakú fekete kabátja átnedvesedik, összegyűrődik, összaugrik. Mert persze a gondolatai, amint odaértek a testéhez, szétfolytak, elolvadtak. És akkor ott ültében, a gondolatai zizegése közül tisztán hallott bizonyos emlékezetes mondatokat. — Ugy e Józsi, majd hozol nekem estére egy hatos ára kenyeret? — Megdicsért ma a Pretsch, Józsi ? — Józsi, én félek ! De te itt miradsz velem, ugy-e ? Rabosák egyre közelebb jutott az asszonyához, mert a gondolatai, a zizegő pelyhek egyre jobban befedték a sírdombot. Dj befedték őt is a fekete kabátjával együtt. Amikor az őr reggel rátalált, az hitte, valami hólepett fatönk vagy mi ! . . . Igy lett vége a Ribcsáknak. — Hallja-e, maga most valamelyik készülő regényének az utolsó fejezetét adta be! Mert különben ugyan honnét a csodából tudhatná mindezt ? — Hogy honnét tudom ? Hiszen mondtam, hogy az elejét maga a Rabosák mesélte el. A többit pedig osak nem nehéz kitalálni, ha az ember ismeri ezeket a R ibcsák-okat ? Cholnoky László. (Made in Hungary.) Akármilyen nagy is a szegénység Magyarországon, azért rengeteg nagy az a summa, amely Karácsony körül a holtokba vándorol ajándéktárgyakért. Mert akármennyire szegény is a család, a gyermekekkel nem akarja éreztetni a szükséget. Pedig hát igazában ott kellene kezdeni a lemondásra való szoktatást. De hiába filozofálnánk, a költséges ünnepek csak nem menuek ki a divatból. Okos nemzetek ugy segítenek magukon, hogy az általános szokásokat, az emberi gyengeséget, az ünnepi költekezést, a fényűzést, divatot — a maguk javára használják ki. A pénz egyik zsebből a másikba vándorol ugyan, de az ország határait el nem hagyja. A hazai munkásnak biztosít kenyeret, keresetet; a hazai termeiéit gazdagítja, a hazai kereskedelmet táplálja. Igy van-e vájjon nálunk is? Meghallották-e a kereskedők és különösen a nagy vásárló publikum a Magyar Védőegyesület figyelmeztető szavait, hogy csak magyar származású árut kínáljunk, magyar származású ajándéktárgyakat rakjunk a karácsonyfa alá s a csillogó csiricsáré helvett inkább nemzetiszínű zászlót tűzzünk a •j fenyőfa tetejére. Bizony ha okosak volnánk s megértenénk azt a nagy veszedelmet, amely pénzünknek oktalan pazarlásából származik, nem gyújtanánk meg egy gyufaszálat sem, amelyet nem magyar kéz állított elő. De mi nem vagyunk sem okosok, sem lelkismeretesek. És még nagyon sokáig el kell sírnunk sablonos cikkeinket, amig odáig érünk, hogy a magyar ipar védőtáblája nem lesz hazugság ; amig az esztelen hiúságon győz a nemzet komoly elhatározása. Lám a hatalmas, iparilag erős német odateszi a három betűt: M. I. G. az üzleteibe ós áruira. Jelenti pedig ez a három betű (Made in Germany) azt, hogy az áru Németországban készült « egyszersmind garancia arra, hogy a vevők inkább ezt a portékát veszik mint a külíöldit. De ki nézi nálunk, hogy hazai-e a portéka vagy nem ? Kinek kell a tótszürbe öltöztetett bártfai baba, amikor a franoia kisasszony divatosabb ? Sőt! Akárhány kereskedő tanuskodhalik arról, hogy a hazai egyszerűen nem kell, mert az nem lehet fiuorn. Akárhány gyáros csak ugy tud boldogulni, ha gyártmányait külföldi eredetüeknek tünteti fel. Karácsony táján tehát vándorol a sok millió külföldre. A karácsonyfákon felgyúló gyertyák pedig mind a mi rettenetes nagy nyomoruságunkra világítanak rá. Ez a nyomorúság az igazi magyar portéka: Made in Hungary. Az üstökösök. (A Z I. M. Körnek 1908 évi dec. 18-án tartott szabad lyceumi előadásán felolvasta : dr Keresztury József.) A csillagos égnek mélységes csendje, végtelen nyugalma, öröknek tetsző egyformasága ós változásainak bámulatos pontossága azok a jelenségek, amelyek bennünket az ég szemléleténél felemelnek és lelkünket a fenség érzetével töltik el. Ezt a csodás összhangot — melyet méltán neveztek el a szférák hármoniájának - bámulatra méltó hűséggel követi minden égitest, csak az üstökösök nem; ezek a rakoncátlan, kóbor égitestek, melyekről senki sem tudja előre megmondani, mikor, honnét jönnek, hova tartanak ós merre fognak eltűnni szemeink elől. Váratlanul jönnek, mint 8-ad, 10-ed rendű osillagok véletlenül tűnnek szemünkbe; helyüket napról-napra, sőt óráról-órára változtatják; gyorsan növekesznek fényben és nagyságban, hosszú csóvát képeznek, mely gyakran a fél égboltozatot is átfogja, rövid időre eltűnnek a nap fényében, mintha fürdenének, majd ismét megjelennek az égbolt másik oldalán s amint jöttek, ugy el is hagynak bennünket, tünő fényüket még egy ideig követ-