Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-25 / 52. szám

2 tZalansegye, Zalavárm egyei Hírlap < 1908 november 614. gzebb, boldogabb a jövendő, mint a mult és add, aki a világ megváltására születtél, hogy ha még egyszer várjuk a bölcsek csillagát, Glóriával, örömujongással szentelhessük meg emlékezetedet. Legyünk takarékosak! Zalaegerszeg, deoeinber hó. Wekerle Sándor miniszterelnök legutolsó pénzügyi expozéja nemosak az 1009-iki esztendő költségvetése volt, hanem sokkal inkább intő •zózat a magyar nemzethez : hogy elérkezett az ország a teherviselés maximumához. Az egyetlen mód, melynek segítségével mind az egyén, mind az állam jövőjének biztos alapot teremthet, ha elvben kimondja, a gyakorlatban pedig végre is hajtja : a szigorúan tervszerű, rendszeres takarékoskodást. Ott van a f'ranoia nemzet dioső példája. Öt milliárd rengeteg hadisaro lefizetése után rövid pár év alatt hatalma megnőtt, gazdagsága megkétszereződött, tisztán csak polgárainak lemondása, szerény, takarékos élete, a kormány okos, takarékos háztartása következtében. Vagy azok a nemzetek, melyek a természet mostoh«sága ellenére is fejlődnek, virágoznak, amelyek gazdagok, jólétben élnek, váljon nem annak köszönhetik-e mindezt, hogy szerénységükkel, egyszerű életmódjukkal, céltudatos, állandó takarékosságukkal a jövő nemzedék számára követendő példát nyújtanak? Ellenben szomorúsággal kell látnunk, hogy hazánk, mely mindennel aunyiri sorsáldott, nem játszik vezető szerepet semmiféle téren. Nem dicsekedhetik sem hataimas iparral, sem nagy kereskedelemmel, sem viszonylagosan fejlett mezőgazdasági élettel. A magyar nép zöme nem alapos gazda, uem előrelátó kereskedő, nem szerény hivatalnok. A mai napot bizonyosan a tegnapért dolgozza le s hogy holnap mi lesz vele, azt ma még nem tudja. Az adósság kimondhatatlan összegének nagy igáját ezért viseli a legtöbb. A hol pedig adósság van, ott jólét sem lehet, vagy legfeljebb osak látszólagos. Ahol pedig jólét nincs, ott nem lehet boldogság sem. Műveltséget, boldog életet osak jólét teremthet. Ha azt akarjuk, hogy a fejlődő, a versenyző államok sorában mi is elfoglalhassuk méltó helyünket, ha azt akarjuk, hogy 20 millió boldog magyar éljen ebben az országban ; akkor ki kell tűznünk — a jóléthez vezető ut — a takarékosság lobogóját és meg kell kezdenünk a takarékosságra való nevelés rendszeres muukáját. Alulról kell kiindulni a nevelésnek, a szoktatásnak, á jó példának ; mert fájdulom, felülről azt hiába várjuk. Mi nem vagyunk sem Japán, sem Románia, hol az uralkodók lemondanak civillistájuk tekintélyes hányadáról, hogy vele a nép terhein könnyítsenek s hogy az önmegtagadás nemes páldáját mutassák a nép fiainak és nem vagyunk a boldog Németország, hol az uralkodó család kimondotta és megvalósította az egyszerűbb és takarékosabb életet. És mily bámulatos eredmény mutatkozik ennek hatásaként a német nép életében is. Most még egyszerűbb, még fukarabb ; de takarékbetétje, vagyona egyre nő, adóssága egyre fogy : izmosodik, erősödik bámulatára és félelmére az egés^ művelt világnak. Ilyent mi, fájdalom, hiába várunk. Ott, hol az uralkodó szive nem dobban együtt népe szivével ; ott, hol a főurak nagy része dolog nélkül, könnyelműen éli át az életet — nagyrészt idegen földön; ott, hol a középosztály viszonyain tul költekezik s az adósság terhei alatt szinte összeroskad; ott hiába várjuk felülről a bajok orvoslását; hanem ott lenn kell kezdeni az ártatlan gyermeknél, az egyszerű munkásnál, a józan parasztnál. Magyarországnak valamennyi népnevelőjét, tanítóját ós tanárát szólitjuk sorompóba, ők az igazán hivatottak arra, hogy a dolgozó országból takarékos országot teremtsenek. Honosítsák meg, teremtsék meg az ország valamennyi elemi és középfokú iskolájában az u. n. iskolai takarékpénztárakat. Ni'tn lehetetlen feladat ez. Kerekes Manó tanár előttünk fekvő tauulságos könyvecskéjében (Az iskolai takarékpénztár) olvassuk, hogy : a kis Belgiumban csupán 7500 elemi iskolában egy év alatt 9 6 millió frankot gyűjtöttek. Francziaország 24 000 iskolájában pedig 13 millió frankot. Micsoda szédületes nagy számok ezek 1 Elszorul a szivünk, ha ezek láttára a mi kicsinyes viszonyainkra gondolunk. Mi csak tanítunk az iskolában, de nem nevelünk. Ott, ahol az ifjúságot takarékosságra szoktatják, ott a polgárok sokkal józanabb, egyszerűbb, munkásabb életet élnek. Statisztika bizonyítja, hogy ott, ahol iskolai tukurékpénztárak vannak, ott a polgárság megtakarított pénze — azok működése óta megsokszorozódott. Francziaországban osak az iskolai takarékpénztárakban annyi betevő, mint nálunk a postatakarékpénztárnál. Olaszországban a számlatulajdonosok száma 37°/

0-el nőtt 30 esztendő alatt, nálunk osak 5°/

0-el. Megdöbbentő aránytalansági Kétségtelen, hogy a postatakarékpénztár létesítése óta kedvezőbb állapotok uralkodnak nálunk is, de ne feledjük el, hogy csak a nép igen kevés hányad* veszi igénybe; főleg azon okokuál fogva, mert őt arra nem szoktatták, nem nevelték. Körülbelül 50 esztendeje annak, hogy Laurent F. gundi tanár rámutatott arra, hogy az egészséges társadalmi fejlődés egyik alapfeltétele a takarékos életmód ős hogy ezt csak akkor lehet az ember terméHópelyhek. — Hallgasson hát ide, majd elmondom, mi történt azzal a ezegény Rabcsákkal és hogy hogyan lett vége! Érdemes meghallgatni! — Hát tudja: hogyan halt meg ? Honnét tudja? — Ejh, várja meg a végét! Lehetetlen magának valamit elmondani! Folyton közbekotyog ! . . . Azt tudja ugy-e, hogy az a Rabcsák díjnok volt a miniszteriumbau ? De elbocsájtották. Pedig nem tett semmi olyasmit. Hiszen emlékezzék rá, milyen osendes, szelid, apró emberke volt? Mégis elbocsájtották, mert bolondokat beszélt össze-vissza. És ezt nem is csodálom, mesés, vad gondolatok tombolhattak a fejében szegénynek, mert ne higyje ám, hogy a szelid, csendes, jó emberek: azok az egyszerű, az egyatomu lelkek ! Dehogy! A gonosz, a rideg emberek: azok az egyszerű lelkek! Amilyen például a Pretsch, az a kiaszott, sárga, denevérareu cseh kucséber! Az ilyen, ha álmodik is, legfeljebb olyasmit iát, hall, hogy az igazgató, a méltóságos ur hivatja, meg akarja neki mondani, hogy mától fogva ő, a Pretsch lesz a szakosztályfőnök, mivel a Vuskits az éjjel meghalt. A Rabcsákok ellenben!? Olló! Azok, ha kiszabadulnak a hivatalszoba zöld ernyője alul, egyszerre átváltoznak. Barátságosan lóbálják az ernyőjüket és nagyon illedelmesen kitérnek mindenkinek, ne hogy megzavarják őket a gondolataikban. Mert ők akkor nagyon szépeket, dicsőket álmodnak! Például, hogy van egy kis bir- 1 i tokuk valahol falun és ott a birtokon, meg ] egyáltalán mindenütt az ő kis feleségük az úrnő. Hogy mindenütt ? No igen! Azt persze nem beszélik meg magukkal, hogy ez mint lehetséges, de hiszen azért álom, hogy ne kolljen a keritós i gerendák leverésével zörögni! Ugy-e? Nos, egy esős napon egyszer csak bemenekül hozzájuk a — Pretsch. És kezet csókol az ő feleségüknek. 1 Ők nagyon szívesen látják a főnököt és most végre másról is beszélnek vele, nem csak az aktákról . . . Vagy más ilyesmit álmodik a Rabcsák ott kint az utoán, az olvadozó hó felett billegő erős levegőben. De minden álmának középpontja a felesége, az édes kedves felesége. És amikor hazaéri? Oh jaj! Hol a birtok!? Sehol. Ebéd is osak éppen hogy van ! Ilyenkor a Rabosák dühöng, tombol, pedig hiszen szeretne odaborulni az asszonya rongyos oipője elé! Maga sem tudja, kire dühöng. Talán önmagára, vagy arra a szeszélyes hatalomra, amelyik ugy intézkedett, hogy az ő feleségének csak olyan gyámoltalan védelmező jusson, amilyen ő. — Dy édes barátom, hiszen igy sohase jutunk a végére! — No, no, no! Csak várjon! Hát egyszer csak meghalt a Rabosák felesége. Tudja, az olyan sápadt, vékony kishivataluoknék hamar meghalnak ... És a Rabosák ott, a homályos kis szobában ráborult a merev, sápadt kis figurára és nagyon buzgón, nagyon rimánkodva kérte a felső hatalmakat, hogy hadd maradjon ő az asszony megüvegesedett szemében ezután is az, aki eddig volt, védelmezője! Hogy az asszony ezután se tudja meg, hogy akinek addig otthon, vaosorautánoukint áhítattal hallgatta a szavait, 1 szetévé tenni, ha arra az embert gyermek- és ifjú korában szoktatják. Ő volt az első, ki tervszerűvé tette az ifjúság takarékossági szellemének nevelését ós szerte a nagy világban még ma is az ő elvei szerint végzik a takarékosságra velő szoktatás nemes munkáját. Da nem elégedhetünk meg az iskolában végzett munkával sem. Az életbe kikerülő ifjú jelleme sokszor gyengének bizonyul a kísértésekkel szemben, könnyelmű, léha életre adja fejét, adósságokba keveredik, elzüllik; azért igen kívánatos volna, hogy közte ós az iskola között a kapoos továbbra is fentmaradjon. Minden iskola végzett növendékei szövetséget létesítsenek, melynek célja legyen minden tag életpályájának figyelemmel kisérése. Ha szegény, támogassa, ha helytelen útra lép, figyelmeztesse esetleg a bűnös útról a jóra térítse. A népet, a munkásosztályt pedig állandóan tanítani kell. Minden faluoskának tanítója, lelkésze tartson előadást a helyes gazdálkodásról, a józan élet áldásairól, ismertesse meg a néppel a postatakarékpénztárakat (hisz annyian nem tudnak róla.) Mutasson az egyszerűségében páratlan német bámulatos fejlődésére, a fáradhatatlan és komoly angol nemzeti nagyságára, hogy hadd hassa át őt is az a gondolat, hogy független heiyzet, jólét, boldog élet, egyéui és nemzeti öntudat C3ak ott lehetséges, ahol az a jelszó: mindig dolgozni, szerényen élni és sokat megtakarítani. Eszméink uem ujak, de szükséges felújítani és szükséges mii iobb megvalósítani, ha azt akarjuk, hogy nyugodtan fejlődhessünk, lépést tartsunk a többi nemzetekkel és ha azt akarjuk, hogy 15 millió szegény polgár helyett ugyananuyi elégedett, jómódú magyar nyomu'jon előro a világgazdaság óriási versenyében. Elek Márton fcUó keraak. isk tanár. Aktualitások. (Legenda.) Az Urnák ezerkilencszáz éa nyolcadik esztendejében Pannoniában, szent karácsonynak áhítatos estéjén ráborult egy országra a magánynak, a bizonytalan jövőnek, a kétségbeesésnek szomorúsága. - És egy ember, aki jött valahonnan, nagyobb ós lelkében dúsabb, okosabb, érzésében gazdagabb a többinél, kiment a temetőutra és mikor az útszéli feszület mellett elhahidt, elfeledte a keresztvetést. Más gondolatok bántották. Aztán elkezdett beszélni a kereszthez, miközben a karjait összefonta a mellén és belenézett az éjwzakába. »M .st sirva konganak a harangok és busák az emberek. Kőereszes pilóták tétéiről beszél 4 goud, levigyorog a bizonytalan jövő és ordít a kétségbeesés. Küldtek erre az országra máskor J tulajdonképpen holmi félénk, alázatos kis etnberka, aki meggörnyedve áll a nagy Pretsoh előtt. Azután elvonullak előtte azok n aipok, amelyeken a kabátja alatt vitte a felesége egyetlen selyemblúzát a zálogoshoz . . . Aztán eijott a temetés. Éa a R-aboaák, abban as elállónvaku feketa kabátban szorongva, amelyikről a felesége el tudta hitetni vele, hogy nagyon jól áll neki, kénytelen volt végiggyötrődai, hogy a lakását kitárják, hogy a napfény betóduljon a nyomorúság minden szögletébe, hogy a szomszédok végigbámulják a rettenetes, buta torturát. De hát annak is vége lett. A Rabosák újra bejárt a hivatalába ós egy darabig nagyon osendes volt. Han^tn egysner csak elkezdte ám beszólni, hogy a felesége ma ezt meg ezt vásárolta a csarnokban, ennyiért mag ennyiért. Eleinte mé^ a díjnokok, e«ek a piszkoskezü jenidge-szivók is hallgattak, de később, amikor a Ribcsák egyszer azt mondta, h >gy szeretné, ha valami rettentő nagy veszedelem csapná le, talán földrengés, vagy árviz, hogy ő megmenthesse a feleségét, a jenidge huszárok vigyorogni kezdtek, hogy : A Rabcsák ós veszedelem? Hiszen már októberben ugy füt, mind a bolond ! No ás igy ment a dolog, ment mindig beljebb. Éh raérgedt el egyre jobban és jobban. A vége aztán az lett, hogy a Ribesákot elbocsájtották. Nagyon kíméletesen és nagyon óvatosan, de elboosájtották. Mit is csináltak volna egyebet? Hiszen utóbb már a másoló papirra is egyre azt firkálta : — Lenke, . . . Lenke. ' Elég az hozzá, hogy a Rabcsák kioaöppaat.