Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-20 / 51. szám

XXVII, évfolyam. Zalaegerszeg, 1908 december 20. 51. szám. előfizetc&) C3iJ: Kgfcw ónre . 10 K -- !. Kél évre . . 5 K -• f Negyed év re . 2 K 50 ( blgyes Sfám ára 20 iillír Hirdetések : - Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K Kéziratokat ueui küldünk vissza J9 AL A Politikai és társadalmi hetilap. YEI HÍRLAP PRegjelenik minden vasárnap. A vármegye tökéi. Zalavármegye törvényhatósági bizottságának mult héten tartott közgyűlésén újból szóba került a vármegye kezelése alatt álló alapok és a gyámpénztár tulajdonát képező tőkék gyümölcsöztetése. Közel három millió koronáról van szó, ami egy tőkeszegény országban elég nagy summa. Tehát nem csoda, ha az elhelyezés kérdése a törvény hatósági bizottság tagjai között általános érdeklődést kelt. A törvény a tőkék kezelését a vármegye s illetve a törvényhatósági bizottság tagjainak anyagi felelőssége alá helyezi, tehát az sem meglepő, hogy a garanciák keresése tekintetében az aggodalmaskodást szinte a túlzásig viszik. Közpénzek kezelésénél ez csak természetes és megnyugtató jelenség. De a lelkiismeretesség, a körültekintő és gondos eljárás még nem követelik meg azt, hogy a régi, elavult és közgazdasági életünkre káros sablontól meg ne szabaduljunk és ne keressük a módokat arra, hogy a nehézkes kezeléssel úgyszólván lekötött tőkék felszabaduljanak, könnyebben mobilizáltassanak s a hiteligényeknek könynyebben hozzáférhetőkké tétessenek. És ha meggondoljuk azt, hogy Magyarország hatvanhárom vármegyéjének kezelése alatt álló tőkék bizonyosan meghaladják a száz milliót; ha meggondoljuk azt, hogy száz millióval mit lehet egy kicsiny, iparilag és általában közgazdaságilag elmaradott országban alkotni; akkor a vármegyék tőkéinek elhelyezése országos fontosságot nyer; a kérdés messze kimagaslik a vicináliák keretéből és mindenesetre érdemes azzal behatóan foglalkozni. A vármegyék készpénzeik elhelyezése körül ezideig úgyszólván teljesen mellőzték a közgazdasági szempontokat, sőt sokszor még azt sem keresték, hogy a tőkék előnyösebb gyümölcsöztetését biztosítsák. Első sorban csak garanciákat kerestek, mert erre kényszerítette őket a törvény és a törvényhatósági bizottság tagjainak felfogása. A törvény felállítja mereven az anyagi felelősséget. Ha valaki közpénzeknek bárhol való elhelyezésére szavaz, az elhelyezett tőkéért minden vagyonával felelős. Miután pedig a felelősségtől nagyon sokan félnek, a milliók elhelyezését rendszerint csak néhány bizottsági tag szavazta meg. Akkor is a legnagyobb garanciát keresték s azt ugy vélték feltalálni, ha valami kiváltságos, vagy állami felügyelet és szavatosság alatt álló intézetre bizzák a közvagyont. Igy jutott Zalavármegye gyámpénztárának két és fél millió körüli készpénze az Országoi Központi Hitelszövetkezethez 17 törvényhatósági bizottsági tag szavazatával; igy kerültek egyéb alapok tőkéi 3°/

0 kamatra a postatakarékpénztárhoz. Ezekről egyébként szóltunk már más alkalommal; azzal az indítvánnyal kapcsolatban, amelyet Udvardy Vince a vármegye pénzeinek a megyebeli pénzintézeteknél betétként leendő elhelyezése iránt benyújtott. A törvényhatósági bizottság az indítványt magáévá tette s a kérdés előkészítése végett kiküldött bizottság megtette javaslatait a mult héten tartott közgyűlésnek. Elvben el is fogadtatott az, hogy a megyei pénzintézetek betétekben részesíttessenek, tehát az első elhatározó lépés már megtörtént arra nézve, hogy a közvagyon jelentékeny része első sorban a helyi hiteligények kielégítésére szolgáljon. Hogy ezt a célt hiteléletünk s pénzintézeteink mai szervezete mellett el lehet-e érni, az más lapra tartozik. A vármegyének azonban ma még más mód nem áll rendelkezésére ahoz, hogy tőkéit helyi közgazdasági célok szolgálatába bocsássa. Fel vettetett azonban az az eszme is, hogy létesíttessék egy vármegyei hitelintézet, amely a vármegyei alapoknak nemcsak jobb gyümölcsözését biztosítaná, hanem jelentékeny tényezőjévé válhatna közgazdasági életünknek. Ennek a kivitele természetesen nem könnyű kérdés : részletekkel tehát alig lehet foglalkozunk. De a gondolatot meg kell ragadni s el nem szabad ejteni mindaddig, amíg az vagy testet nem ölt, vagy be nem bizonyosodik róla, hogy kivihetetlen. Mert nálunk csengő aranyat ér minden olyan eszme, amely tényleg önzetlen s valóban közgazdasági célokat szolgáló intézmények megteremtésére irányul. Közgazdasági eszme terem elég, de a cégér alatt rendszerint ott leselkedik a bussiness, az akcia, az osztalék. Hát ez konszolidált viszonyok közölt, erős államokban, ahol a verseny és a tőkebőség nem engedik elhatalmasodni a spekuláció visszaéléseit, nem nagy baj. De nálunk az önzetlen közgazdasági tevékenység hiánya, közgazdasági intézményeinkben a nagy Maí számunfcTíá oíial. haszon után való törekvés túltengése sokkal érezhetőbb és ellensúlyra szorul. Ezt az ellensúlyt nem teremthetjük meg a forgalmi életet megbénító törvényes korlátozásokkal, mert ezek sokkal többet árthatnának, mint használnának. A forgalom szabadsága nem tűri meg az állami felügyeletet és gyámkodást sem. De nem találhatnánk-e meg az ellensúlyt egy önzetlen versenytársban s nem hatna-e jótékonyan egy olyan hatalmas pénzintézet, amely a vármegyék tőkéire támaszkodva a hiteligények kielégítésé nek uj formáit és feltételeit teremthetné meg. Bizonyos, hogy a legnehezebb feladatok í közé tartoznék ezt a kérdést ugy megoldani, hogy az uj intézmény beleilleszkedjék a közgazdasági szervezetbe anélkül, hogy ne bomlasszon és meglevő értékeket meg ne támadjon. De az is bizonyos, hogy maradi felfogással, kicsinyes féltékenykedéssel, fölényes mosollyal értékes eszméket sutba lökni nem szabad. Miért ne volna létesíthető a közigazgatási bank, amelyről már más törvényhatóságokban is szó esett, még eddig okszerűen nem fejtegették. Csak a takarékpénztárakat féltik tőle, ennyi az egész ellenargumentum. És még az, hogy a hiteligényeket a takarékpénztárak is ki tudják elégíteni, tehát uj pénzintézeti szervezet felesleges. Ez az utóbbi állítás nem is tagadható, de nem elég ellenérv ahoz, hogy a közigazgatási bankok ne létesüljenek. Ma már tul vagyunk azon a felfogáson, hogy a közvagyon vagy heverjen, vagy egyesek jövödelmét segítsen szaporítani. A közvagyon kezelői arra is kötelezvék, hogy azt minél jobban gyümölcsöztessék, mert ezzel a köz érdekeit szolgálják. Az pedig feltétlenül bizonyos, hogy a közigazgatási bankok utján a jövödelmezőséget jobban lehetne fokozni, mint ha a vármegyék tőkéiket mint betéteket kamatoztatják. Jöhet idő, amikor Magyarország is tőkegazdag ország lesz s a vármegyék kezelésében összegyűlő tőkéket a pénzintézetek csak minimális kamatozás mellett gyümölcsöztetik. Jöhet idő, hogy kinálui kell az elhelyezést kereső tőkéket. Vajon nem lesz-e akkor nagy szükség egy olyan intézményre, amely pénzügyi műveletekkel a vármegyék alapjait, az árvák vagyonát gyümölcsözőbbé teszi ?