Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-13 / 50. szám

2 * Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1908* december 13. A munkáskérdés és a szociálienioMmns. A munkáskérdés a jelen egyik legfontosabb, végleges megoldásra váró kérdése; egyúttal azonban nemosak a legfontosabb, de a legégetőbb is. Ha végigtekintünk a munkásosztály mai helyretén, ha beható vizsgálat alá vesszük annak mai viselkedését ós gondolkozásmódját, lehetetlen, hogy észre ue vegyük azon elrémítőeu siralmas és megdöbbentő helyzetet, amelyben a munkásosztály jelenleg sinylődik. Az elkeseredett utoai harook mutatják, hogy mi mindenre kapható és használható fel a munkásosztály, ha annak vezetését oly egyének ragadják magukhoz, kik a tömegek vállain akarnak magasra emelkedni s a hatalom polcára jutni. S akik e célból nem riadnak vissza attól sem, hogy a szerencsétlen, mindenre rávehető munkásnépet testvérharcba kergessék. Ezek a harook tanúbizonyságát adják annak, hogy mennyire sülyedhetnek a népek százezrei, ha azoknak helyzetével a műveltebb körök nem törődnek, ha a nép panaszait az illetékes körök nem hallgatják meg, ha a nemzet gazdasági erejét fenntartó réteg vezetését oly egyének, kétes existeiiciák ragadják magukhoz, kiknek minden törekvése abban összpontosul, hogy a hálójukba került szegény munkásnépet hamis jelszavak örve alatt teljesen egyéni céljaik elérésére, önző vágyaik kielégítésére használják fel. A műveltebb körök s az illetékes orgánumok nemtörődömségének következménye azután, hogy a munkásság, az anyagilag, gazdaságilag gyenge munkásnép azon jámbor hitben él, hogv ezután anyagi helyzetén javíthat, a hitetlenség hálójába kerül, a legelkeseredettebb osztályharookba taszíttatik s végül lassankint a testi és lelki szolgaság rabláncaiba, amelyekből menekülés osak a legritkább esetekben van. A szomorú események intő példa gyanánt szolgálnak és sarkalnak arra, hogy a munkáskérdés mint egyike a legégetőbbeknek, végleges megoldást nyerjen. A mult idők bűne, hogy a dolog ennyire elfajult, hogy a munkáskérdés ennyire elmérgesedett. A jelen feladata helyrehozni a multak hibáit, pótolni azok mulasztásait. A munkáskérdéssel kapcsolatban vizsgálat tárgyává kell tenni a munkás helyzetét és azokat a tanokat, amelyekkel az egyszerű embereket félrevezetik. Munkásosztályunk egy jelentékeny része, különösen a fővárosi munkásság a szociáldemokratizmus hívének vallja magát. A szooiáldemokratizmus hívének, amelyről nem tudja, hogy tulajdonképen mi is az, de amely hangzatos jelszavakkal képes volt a munkások ezreit táborába gyűjteni s őket öntudatlanul, anélkül, hogy osak sejtették volna a célt, melynek ők az előmozdítói, egyes demagógoknak eszközévé tenni. Az a körülmény, hogy nem kisértük figyelemmel, illetve semmibe sem vettük annak szervezkedését: nagyon megboszulta magát s azt eredményezte, hogy a 8zooiáldemokratizmus jelenleg mintegy százezernyi szervezett munkással rendelkezik. A szooiáldemokratizmus a népjogok védelmét s illetve kivívását tartja céljának s ez azon lépesvessző, mellyel a munkásnépet hatalmába keríti, — mely nem gondolja meg, hogy ez lehetséges-e s ha igen, mily eszközökkel s mily áldozatok révén. Mert a szooiáldemokratizmus vezérei minden alkalmat felhasználnak ugyan, hogy a munkásnépet képzelt jogainak kivivására izgassák, de mindig bölcsen elhallgatják, hogy a népet ezen ürügy alatt egy társadalmi revolució rendezésére, a társadalmi rend felforgatására akarják felhasználni. Hogy rombolni akarnak mindent, ami van, szakítani mindazzal, amit évezredek óta szenteknek ismert az emberiség s hogy elvakultságában a legbizonytalanabb jövő érdekében feldúlni akarja évezredek alkotásait azon balga hitben, hogy a romokból és hamuból Phönixként fog önmagától egy uj társadalmi rendszer feléledni. Mindezt igyekeznek elhallgatni s eltakarni a szociálista irók, pedig ha figyelemmel kísérjük a szocializmus fejlődését kezdettől a mai napig, e célja iránt semmi kétséggel nem lehetünk. Bármennyire szépítsék is a dolgot a szocialista irók, ugy nálunk, mint a külföldön igyekezve a szooializmust mint békés áramlatot feltüntetni, bármennyire igyekeznek önmaguktól a revoluoió vádját elhárítani, azt hirdetve, hogy ők a társadalmi evolúció hivei, akik békés fejlődés utján akarják a mai társadalmat a szooialista társadalomba átvezetni, osak egy pillantást kell vetnünk a jelesebb szocialista irók munkáiba, hogy a szooiáldemokratizmus eredeti céljáról meggyőződést szerezzünk. Már a szooiáldemokratizmus atyamestere, Marx bevallotta, hogy cé.jaik csakis a mai társadalmi rend teljes teldulásával valósíthatók meg s „Communista kiáltványá"-ban nyíltan kimondja a fenyegetést: »Az uralkodó osztály bátran retteghet egy kommunista forradalomtól c. Ugyanígy nyilatkozott 1872-ben a hágai kongresszuson: „Az erőszak kell, hogy a mi forradalmunk emeltyűje legyen; az erőszakhoz kell majdan folyamodnunk, hogy a munka végre megülhesse diadalát". S hogy ezen ideákról a szocialisták később se mondtak le, annak hű bizonyítékai a szocialista kongresszusok naplói, amelyekben hű képét találjuk a szociáldemokrata törekvéseknek. Igy a koppenhágai kongresszus egy szónoka: »Arra nem is gondolhatunk, hjgy a mai társadalmi rend megváltozása békés utón végbemehet*. S Bebel 1887-ben: „Aki azt gondolja, hogy a szociálizmus céljai a inai-parlamentáris rendszer mellett megvalósíthatók, az vagy nem ismeri azokat, vagy pedig közönséges csaló". Ugyanígy a szocialisták egyik legismertebb írója Liebknecht, ki nyíltan kimondja a fenyegetést: >A fegyveres erő a nép fiaiból áll, kiket a mi ügyünknek meg fogunk nyerni. Ha a nap eljő, az ágyuk s a fegyverek önmaguktól megfordulnak, hogy agyonsújtsák a szociálizmus ellenségeit*. 8 még számos ily nyilatkozatot lehetne felsorolni, amelyekből nyíltan kiviláglik, hogy milyen eszközökkel akarják a szocialisták céljaikat elérni. Igaza van egy jeles német szociológusnak, a midőn azt mondja: „Ha a szociálisták a jelen pillanatban nem küldik embereiket a barrikádokra vagy nem ren leznek általános forradalmnt, ugy ez nem azért történik, mert a párt talán ellenzője volna a forradalomnak, hanem kizárólag azon oknál fogva, mivel a mai társadalom birtokában van azon hatalmi eszközöknek, amelyek szükségesek a mai társadalmi rend fenntartásához és mindeu ilyen szociáldemokrata támadást csirájában elfojtana. Csak mivel a tettek ideje még el uem érkezett, nyilatkoznak az erőszak alkalmazása ellen". íme, egy tiszta képe a szooiáldemokratizmus- j nak. Egy rövid leirása annak, mit remélhetünk j mi a szooiáldemokratizmus erősbödése, felül- 1 kerekedése esetén. Sokszor olvastam már s olvashatta mis is, hogy a szociálizmus célja a mai társadalmi rend megváltoztatása, de sehol és soha még, hogy ha ez valóban sikerülne, milyen társadalmi rendet állítanának a mai helyébe ? Mi lehet ennek az oka? Csak két dolog: vagy hogy ők maguk sem tudják — nem tudnak egy más, a mainál tökéletesebb társadalmi rendet alkotni — vagy pedig, hogy ők maguk sem hisznek abban, hogy ez az idő be fog következni s igy nem is gondolnak reá. Ha meggondoljuk, hogy munkásaink nagy része ily eszmékkel van szaturálva, kiknéi a társadalmi forradalom bekövetkezése már mintegy a köztudatba ment át s ha meggondoljuk, hogy a rettenetes terrorizmus folytán, melyet a szociáldemokraták a munkásság körében kifej lenek, a forradalmi tábor mindinkább szaporodik, valóban eszméletre kell hogy ébredjünk s végre a bajok orvoslásához lássunk. Meg kell akadályozni, hogy a munkások mindnagyobb számmal szívják magukba ezen erköicsrontó tanokat s komolyan neki kell látni, hogy azokat is, kik már fertőzve vaunak e tanok által, meggyőzzük azoknak helytelenségéről s azokoak elhagyására bírjuk. Nem lehet, nem szabad engednünk, hogy a szooiáldemokraták mind nagyobb hatalomra ós befolyásra tegyenek szert, hisz már az eddigi eseményekből is láttuk, hogy az elvakított munkásnép mi mindenre kapható s hogy osak az erők gyengesége akadályozza meg őket abban — legalább ideiglenesen — hogy revoluoionális törekvéseiket megvalósítsák. Tartsuk jól szem előtt Dietzgen következő szavait: »Nem tudjátok megérteni, hogy a békét háborúnak, az építést rombolásnak, a vihart szélcsendnek s az általános felüdülést zivatarnak kell megelőznie? A történelemben csend van, mert a történelem erőt gyűjt egy katasztrófához*. Használjuk fel a csendet, amíg nom késő, e katasztrófa elhárításához. (R. I.) Neuraszténia. A neuraszténiát Cartesius fedezte fel. Nem akkor, amikor megszerkesztette az ördögét, ami vizben hukdácso'ni tud, hanem akkor, amikor rábukkaut arra az igazságra, hogy: cogito, ergo eum. Gondolkozom, tehát vagyok. Fokozottabban gondolkozom, tehát neuraszt.éniás vagyok. Neki vagyok dühödvo a gondolkozásnak, az agyam kerekét ugy megpöndöríttetem a munkával, hogy nem bir megállani akkor sem, amikor állania kellene, tehát a neuraszténiám kezd komoly idegbajba átmeuni. És jelentkezik álmatlanság, szórakozottság, olyan nyughatatlauság, amely már szomszédja az üldözési márnának, szorongás, ok nélkül való ijedezés. Álmatlanság, szórakozottság, félelem, — tetszik észrevenni, hogy ez a három szó testvére egymásnak ? És hogy mind a háromnak az apja a jó, öreg, becsületes nyárspolgár, akinek Gondolkozás a neve? A gondolkozás, amely tulajilonképen az életünk, de amely nyomban halálos ellenségünkké lesz, amint nem bírunk uralkodni rajta. Az álmatlanul heverő és vánkosát eretnek-sütögető máglyának érző ember miért nem tud aludni ? Mert gondolkozik. Kétségtelenül voltál már, oh olvasó, abban a helyzetben, hogy nem tudtál aludni. Vetted-e észre, hogy azért nem tudsz, tnerr, gondolkozol? Vagy a külvilágból beléd sugárzó és rád nézve a szokottnál fontosabb gondolatok, — anyagi baj, szerelem, önérzetcsorbulás, valamin való felháborodás, szomorúság — kóvályognak a fejedben, vagy nedig tábort, kisértettábort ütneii benne azok a gondolatok, amelyek belőled magadból származnak ki, amelyeknek okát és forrását adni nem tudod másból, mint saját agyad mozgásának a szünetlenségébői ós az idegeidnek a túlontúl való vonaglásából. Vagy gondolkozol kívülről befelé az áimod rovására és ilyenkor izgatott, ingerült vagy, vagy gondolkozol belülről kifelé és ilyenkor már neurasztéuiás vngy. A szórakozottság hasonlóképen csak ilyen gondolatiultengés. Nem vagy képes egy dologgal percnyi huzamig sem foglalkozni, mert a gondolkozásodra hirtelenül támadó, vadidegennek tetsző és egészen forrástalannak, gyökértelennek látszó más gondolatok rohannak rá. Mialatt az esernyődet akarod leemelui a kávéházi fogasról, azalatt jut eszedbe, hogy a baszk nyelv franciaországi szójárása, a labourdin, Jaiukoaknak mondja az Isten nevét,|a guiposooa pedig, a spanyol baszk ugyanezt a fogalmat a Jaungoicoac szóval fejezi ki. És mialatt megállapodol magaddal abban, hogy a baszk dialektusok között a souletia a középarányos, az, amely az Istent Jincouac néven imádja, — ott felejted az esernyődet a kávéházban, Semmi külső szükséged nem volt az Isten baszk nevével való foglalkozásra, ellenben nagyon is szükséges lett volna az esernyődre ügyelni. De mivel neuraszténiás vágy, mégis a kényszergondolatodnak engedtél. % „ ^g^ggpig Emeli az étvágyat és a k-stEŰIyt, tncgszönteti a k&hftgést, váladékot, éjjeli izzadás* dooetegsegeic, köhögés, skrofufozis, intenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Mtethogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor ,,UorJie" eredeti csomagolást. F. SIofinaann-Ls Slocfce & Ce. Ss.iei (S?ájc)