Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-08 / 45. szám

2 • Zftlaniegye, Zalavármegyei Hirlap« 1908 november 8. Harcképesség. Mig a szobatudós a négy fal közt az örök béke felől álmodozik, addig éppen a művelt államok a legújabb harctéri tapasztalatok és az újkori tudomány összes adatait lázasan iparkodnak kiaknázni hadseregük fejlesztésére és katonaságuk harcképességének emelésére. Mérhetlen H milliók száma, melyet a művelt államok fegyveres erejük fejlesztésére évenkéut kiadnak. Mindenre hiányozhatik a pénz, de az ujabb és ujabb katonai követelményekre mindig lenni kell pénznek, mert trónok és birodalmak épsége és biztonsága nyugszik a fegyveres erő nagyságán és fejlettségén. A fejlődés lázas munkájában kezdenek az ósdi, kiskorú hagyományok és külsőségek is, melyek az ésszerű fejlődést akadályozzák, mindinkább a lomtárba kerülni s helyüket a józan újítások ujabb alkotásai felváltani. S ez nem is lehet máskép, mivel a harcképesség régi és ujabb formája meglehetősen különböznek egymástól s ennek alapján az ujabb követelmények katonai téren is nagyon elütnek a régitől. Harcképesebb csapat egyenlő harctéri viszonyok mellett a győzelem biztos reményével száll szembe egyenlő számú, de kevésbbé harcképes csapattal. Azonban a harcképesség feltételei mások voltak régen, mint ma s ezenfelül kiilösen ma a harcképesség ésszerű gyakorlás és oktatás által szerfölött tökélesíthető. Mig egyszerűek a fegyverek, egyszerű azok biztos kezelésének az elsajátítása is, ellenben a mai fegyverek ügyes kezelését rendkívül sok gyakorlat utján lehet elsajátítani. Megjegyzendő azonban, hogy harcképesség alatt nem a hadvezetést és a magasabb katonai tudományokat értjük, mert ezekuek elsajátítása a hivatásos katonáknak a feladata, a kik csak intézik és vezetik a háború sorsát, de fegyverrel a kezökben cselekvőleg nem döntik el azt. A cselekvés munkája a tömegé s hiába van jó parancs, ha nincs hircképes csapat, mely a parancsot sikerrel végrehajtsa. A harcképésségnek vaunak olyan általános feltételei, melyek nem külöuösebb képzésnek a termékei, hanem bizonyos fnji öröklött sajátságoknak az eredményei. Vannak bizonyos harcias fajok, melyek mihelyt alkalom nyilik a kézi tusákra és személyes bátorságuk kimutatására, azonnal készek a hadakozásra s inkább meghalnak, mintsem a gyávaság bélyegét elviseljék. Mig a harcokban egyszerűbb fegyverek szerepeltek, addig mindig tág tere nyilt a személyes bátorságnak és harcias faji tulajdonságoknak. Az egyes nemzetek történelmei számos példáit őrzik azon kiválóbb fegyvertényeknek, melyek nagyrészben a személyes bátorságon és hősiességen alapulnak. Nagyban fokozzák a harcképességet azon erkölcsi motívumok, melyek a gyengét is erőssé, néha majdnem fanatikussá teszik. A tömegnek is tudia kell, hogy miért harcol; kell bizonyonyos eszmének lenni, mely a tömeget átjárja, izmait megacélozza, s képessé teszi arra, hogy a háború ezer veszedelmeinek kitegye magát. Ma lejárt annak az ideje, hogy vagyont, hírnevet, rangot, kitüntetést egyedül a harctéren lehet szerezni, tehát ma erkölcsi motívumok tekintetében is változott helyzettel állunk szembe n. Sajnos, ma a vallások lelkesítő ereje is meglehetősen aláhanyatlou s ennélfogva ezek mint erkölcsi tényezők a mai háborúkban alig szerepelnek. A régi fanatikus valláeháboruk ideje meglehetősen lejárt s ma már más érdekek és eszmék szolgálatában mérik össze fegyvereiket a harcoló felek. Sok olyan tényező van, mely a harctéren egy vagy más tekintetben előnyül szolgál. Ha a tömeg tudomásával bir annak, hogy bármely tekintetben előnnyel bir ellenfele lelett, ez okvetlenül fokozza erkölcsi erejét, növeli harcképességét. Ha a tömeg fellelkesül ügyének igazsága mellett, bizik vezetőiben és fegyvereiben, a háború legnagyobb veszedelmeivel is nyugodtan száll szembe. Azonban a mai gyorstüzelő puskák és szétszórt csatározás mellett a háborúk sorsát túlnyomóan az apró puskák százezrei döntik el. Az a sok millió golyó, melyet egy hadsereg magával visz a harctérre, ha jó kezekben'van, jól gazdálkodnak azokkal s jól indítják azokat útnak, okvetlenül uralkodnak a háború sorsán. Ennélfogva harcképesség szempontjából a különösebb képzésuek főképen arra kell irányulnia, hogy a katona puskájával minden körülmén) ek között okosan tudjon bánni és hogy jó lövő legyen. A katonának tudnia kell, hogy háborúban egyedüli biztos élettársa és barátja a fegyvere, mellyel ha valódi, benső ismeretségben és barátságban van, megmenti életét, különben pedig mint felesleges terhet viszi magával. A katonának tudnia kell azt is, hogy minden egyes golyó halált osztogat, mellyel okosan kell bánni, s minden egyes kilőtt golyóra súlyt kell helyezni, különben a harcos előbb utóbb az ellenfél puskatüzének áldozata lesz. A céllövésben képzett csapat a tűzben is fegyelmezett, a tüzet állja, mert a legnagyobb tűzben is erkölcsi erővel és bátorsággal látja el fegyvereiben való bizalma. A céllövésbeu képzetlen csapat a tűzben izgatott és nyugtalan s ennélfogva rövid idő alatt az ellenfél uralma alá kerül. A legújabb háborúk tanúságai mind az apró puskák fontossága mellett szólanak. Már az 1870/71-iki francia-porosz háború alkalmával előnyösen ktitüut a német csapatok tüzfegyelrae a francia csapatok tüzban való fegyelmezetlensége felett. A franciák rendszerint távolabbról kezdették a tüzelést s rendszertelenül folytatták azt, a német csapatok ellenben rendesen közelebbről vették fel a tűzharcot, azonban eredményesebb tüzelésükkel a francia hadsorokat rövid idő alatt megtörték. Egyes francia csapatok oly szertelen és rendszertelen tüzelést folytattak, hogy a német tisztek távolról tisztán hallás utján ki tudták venni, hogy francia tűzzel van dolguk s rendesen megmosolyogták azt. Az angol-bur háborúk örök példáit szolgáltatják az apró puskák jelentőségének s a céllövésben való jártasságnak. Egy maroknyi bur csapat sokszor óriási túlerővel nyugodtan és sikerrel felvette a tűzharc >1. Az orosz-japán háború szintén a céllövészet fontossága mellett szól, mert a gyakori szuronyharcok az orosz csapatoknak a céllövészetben való járatlanságára vezethetők vissza. A japánok rendesen védett had íllások ellen harcoltak s főtaktikájuk az volt, hogy merész támadásaikkal és hadműveleteikkel az oroszokat a golyó elszórására birják, miközben maguk is kifogyván a töltényekből, végül gyakran szuronyharccal vivták ki az oroszok felett a győzeimet. Azonban a jó lövő csapatokkal szemben a japánok sokkal nagyobb nehézségekkel találkoztak v<Jna s a háborúnak is egészen más lefolyása lett volna. Ezek után ránk nézve sem lehet közömbös a magyar csapatok harcképessége, különösen akkor, midőn a múltban a magyar fegyverek fénye és dicsősége eurój) iszerte hires volt. Katonai kiadásaink aránylag oly nagyok, mint bármely európai államé, katonai felszerelésünk magas színvonalon áll s régi dicsőségünket mégis hiába várjuk, mert az osztrák végzetszerű hadi vereségeket feltartóztatni a magyar fegyverek sem tudják. Nem tudják pidig azért, mert a hibás hadseregszervezés s katonai rendszernél fogva a magyar csapatok megvannak fosztva minden erkölcsi, eszmei tartalomtól s ennélfogva harcképesség tekintetében mintegy mesterségesen le vannak szerelve. Eltekintve a honvédségtől, ha közös hadseregünket tisztán a józan ész szabályai szerint vesszük vizsgálat alá, már mindjárt az elnevezésnél anomáliára akadunk. Császári és királyi hadsereg elnevezés csak szemfényvesztés, a valóságban ilyen nem létezik. Az elnevezés azt jelenti, hogy a birodalom két részének: a császárságnak és királyságnak megfelelően a közös hadsereg is két részből, u. m. császári és királyi részből áll és csak a legfőbb parancsnokság és vezetés egy, miután a legfőbb Hadúr: a császár és király személye egy. Miután a közös hadsereg hivatalos és vezényleti uyelvéül az osztrák birodalom hivatalos nyelve, t. i. a német szolgál s a közös hadsereg más tekintetben is teljesen egy és ugyanaz, ennélfogva az lisztán császári h dsereg és abban semmi sincs a királyiból ; a császári és királyi hadsereget helyesebben közös költségen fentartott osztrák császári hadseregnek kellene nevezni. A közös hadsereg intézménye közjogilag is sérelmes a honos katouákra nézve, mivel őket a katonaság magyar állampolgár létükre mesterségesen osztrák alattvalókká teszi, inig ugyanis fegyverben vannak, osztrák császári alattvalók, amig pedig polgári foglalkozást űznek, magyar királyi alattvalók. H arcképesség szempontjából nem zárkózhatunk el azon történelmi tény elől sem, hogy magyar embernek császárja nem volt soha, legalább ilyet nem ismert el, tehít a császárért lelkesülni nem tud, mert lelkesülni csak a királyért és a hazáért szokott. Bizalma 8 erkölcsi bátorsága feltétlenül nagyobb, ha feljebbvalója magyarul szól hozzá s a tűzbe készebb belemenni, ha azt mondják neki: Előre! mint ha azt mondják: Vorwárts! Miudamellett az osztrák sógorok előtt a hadsereg vezényleti nyelvének a kérdése nebántsvirág, mert ugy látszik, hogy előttük a fődolog csak az, hogy a magyar katona is osztrák legyen s ezért szívesen engednek a hadsereg harcképességéből 8 szívesen vállalnak egy ujabb hadi vereséget s egynéhány százmillió hadiköltséget, annál is inkább, mivel az osztrák hadsereg háborúiban különben is legolcsóbb a magyar vér, a hadi költség egy részét pedig viseli Magyarország. Hadseregünk harckép asségéről szólva, meg kell emlékeznünk még egy fontos kérdésről, nevezetesen a tanítás nyelvéről. A legénység tanításának ma a katonaságnál igen nagy szerepe van, mert bizonyos elméleti és gyakorlati oktatás nélkül a katona puskáját alaposan nem ismerheti meg, a puska kezelésében bizt0 48ág0t éa a céllövésben alapos jártasságot nem szerezhet soha. S ezen kérdésnél meglepetéssel kell felemlítenünk, hogy a közös hadsereg intéző körei nem tudnak különbséget tenni a vezénylet nyelve és a tanítás nyelve közt s nem tudják pontosan precizirozni, hogy mi tartozik a vezénylet s mi tartozik a tanítás körébe. Tagadhatatlan, hogy a katonaságnál igen fontos dolog a fegyelem is, mert fegyelem nélkül nagyobb tömegeknek parancsolni s azokat egyöntetűen vezetni nem lehet. De másrészt az is tény, hogy a katonát nevelni s oktatni is kell, mert a háborúban végtelen nagy előny, ha minden katona bizonyos önállósággal bir, különösen fegyvere biztos kezelésében és a céllövésben. S ezen kérdésnél ki kell jelentenünk, hogy a közös hadseregnél jelenleg dívó rendszer mellett a magyar csapatokat a fegyvertanban és a céllövésben alaposan kiképezni képtelenség. Útját állja az okszerű, értelmes, helyes nevelésnek és oktatásnak az a töméntelen sok német műszó, melyet a magyar katonának értelmetlenül és ész nélkül állandóan magolnia kell. Bővebb fejtegetés helyett álljon itt egy kis szemelvény a Fegyvertanból és Lőutasításból : Aufsatz (irányzék), Gebüuae (tok), Verschlusskolben (záródugattyu), Schlagbolzen (ütőszeg), Griffoügel (sátorvas), Ziingel (billentyű), L tufa xe (csőtengely), Abgangsrichtuag (indulási irány), Elugbahn (röppálya), Visierlinie (irányvonal), Schussblatt (lőlap), Schulscheibe (tancéltábla), Eigurenschulscheibe (alaktaucéltábla), Ríhmenscheibe (keretcéltábla), vorlaufende Figur (szembefutó alak), ungedeckt liegende Figur (fedetlenül fekvő alak), Schwdrmscheibe (rajcéltábla) u. s. w. Ezek után csak azt kérdjük, miért kell azt a sok magyar katonát azon sok német műszó ra a^oltatásával gyötörni, melyeket te'j°8séggel nem ért s a melyeket csak szörnyen elferdítve képes kimondani? Miért kell a katonai oktatást a magyar legénységre nézve valóságos tort urává tenni s megutáltatni vele a katonáskodást s mesterségesen elidegeníteni őt felebbvalóitól? Miért kell a magyar katonát előtte érthetetlen német szavakkal három évig kinozni, a mikor a magyar nyelven két év alatt sokkal alaposabb és biztosabb kiképzést nyerhatne. Megvalljuk, mi ezekre és hasonló más kérdésekre elfogadható választ adui nem tudunk. Azt azonban tudjuk, ho^y Európában mindenfelé a tényleges szolgálati időnek két évre való leszállítása van folyamatban s ezt nálunk is a hadsereg harcképességéuek legkisebb veszélyeztetése nélkül meg lehet tenni, ha magyarországi csapatok nem német szavak magolt,atásával zaklattatnak, hanem Magyarország hivatalos nyelvén, magyarul taníttatnak. Azt ia tudjuk, h >gv Európi bármely állama katonai képzés tekintetében kész a legmesszebbmenő engedményekre, csakhogy hadserege harcképességén és céllövésben való jártasságán egy hajszálnyit is emelhessen. L 'hetetlen nálunk is be nem látni, hogy az a közönséges falusi legény az eke szarva mellől nem németnyelvi kurzusra vonul be a katonasághoz, hanem alapos katonai kikép/.és végett; ezt azonban nálunk a német nyelv a jelenlegi rendszer mellett, teljesen kétes értékűvé teszi. Az a magyar katona három évi keserves magolás után visszatérve egyszerű polgári ioglalkozásához, rövid idő alatt e feledi az összes német nyel veu szerzett ismereteit, annyira, hogy véletlen mozgósítás esetén még puskája ismeretében és keze-