Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-01 / 44. szám

8 • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1908 november 29. után. Az ősökre való hivatkozás, a cimer és sok név üres hivalkodás, ha nem érzik ki belőle a kötelességtudás. A nemzet jövendője, államunk nemzeti jellege függ attól, hogy gerince meg ne roppanjon s ne csak az elődök érdemeinek fitogtatásával, hanem komoly és értékes munkával, az uj kor parancsoló szavának megértésével törjön előre a magyarság évezredes jogainak védelinezésében. A történelmi osztályok ne legyenek csak a mult maradványai, hanem a jövendő biztosítékai is. A nemzeti öntudat ébrentartása, a hagyományok ápolása életszükséglet ránk nézve. Ezért nemzetellenes merénylet az a törekvés, amely a történelmi jogok teljes letörésére vágyik. Ezért kell minden öntudatos magyarnak elébe állani mindenkinek, aki ezen a földön a történelmi jogok félrelökésével akar állami, társadalmi vagy gazdasági politikát csinálni. Nekünk évszázadok viharai közben szerzett jogaink vaunak s azt nem dobhatjuk zsákmányul sem a tömegek szenvedélyének, sem nemzeti coljainktól idegen törekvéseknek, sem reakciónak, sem tetszetős j Iszavak után rohanó áramlatoknak. Aktualitások. (Romlott izlés.) Néhány héttel ezelőtt megemlékeztünk arról, hogy milyen a vidéki brettli művészet, amely otrombiságokkal rontja az izlést a kávéházakban felállított színpadokon. Azt hinné az ember, hogy az Ízléstelenségeket és hallatlan hülyeségeket csak vidéki pubükumuak merik beadni holmi csavargó művészek, akiket a fővárosból kiszorít a fejlődött izlés. És vágyva vágyunk, mi naiv vidéki pasasérok, a szellemi és művészeti élet központjába, hogy valami nemesebb élvezetben is legyen részünk. A hirdetési oszlopok öles plakátjai azután elcsalogatnak bennünket a cabarékba, a mulatókba, mert hát a kisvárosi élet egyhangúsága után megkíván az ember egy kis pikantériát, valami könnyebb fajta művészetet, amely vidámít, felüdít. Hát kérem a fővárosban oabaret van elég, mert most ennek a divatja járja. Annyi a brettli, hogy nemsokára minden utcasarokra jut belőlük. És közönsége is van valamennyinek, jóllehet, a helyárak nem valami nagyon mérsékeltek. Hanem amit ezekben a Tháíia istálókban kap a publikum, az már igazán felháborító. Csupa nudítás, amelyben nincs egy szemernyi nemesebb izlés. Perverz viccek, amelyeket ezelőtt a kurtakocsmák borgőzös levegőjében sem lehetett elmondani. És emellett cinikusan becsapják a publikumot a hangzatos reklámmal, amely eget tőidet, művésznőket és művészeket ígér, a művésznő azonban rendszerint beteg, vagy ideges és netn lép fel. A programmot tehát kitölti négy öt szerényebb tehetségű I hölgy és ur, akiket vidéki színtársulatok szerI ződés nélkül maradt tagjaiból toboroztak össze. Néhány ponografikus kupié, egypár elkopott smoncza, az élclapokból kilesett olcsó szellemesség, — ez kérem ma a cabaret. Azaz hogy még van valami hozzá: kurta szoknya és lábikra mutogatás. Mert fődolog a vádlicsek, amely legalább izgatja a levitézlett nyírott bajszú urakat. Szeretnénk utánozni Párist, és egyéb világvárosokat, tehát elhozunk minden uj divatot. Csakhogy mire a brettli, a cibaret és az éjeli élet egyéb mulatságai hozzánk érkeznek, a szellemesség lekopik s csak a disznóság marad meg, amely egészséges idegzetű és ízlésű embereket már nem is mulattat. Ne higyje senki, hogy mi most nagyképű morál prédikátoroknak akarunk flesapni. Tisztában vagyunk a kor divatjával és Ízlésével; tudjuk, hogy a ma gyermeke a borsosabb él cet, a sikamlós beszédet úgyszólván megköveteli. De nem hinnénk, hogy a trágárság is hozzátartozzék a kor ízléséhez. Egy kis fátyol, egyetlen fügefalevél mégis csík elkel. Még az útszéli cigánypurdó is felszed magára legalább egy mellényt. Most van a szezonja a vidéki közönség fővárosba való tódulásának. A sok jóhiszemű ember viszi a tele erszényt Budapestre, hogy egy kicsit kimúlássá magát. Nos hát figyelmeztetünk mindenkit, hogy ha a pénzét és idejét sajnálni nem akarja, jól megválogassa, melyik cabarutbe megy. Bízzuk a fővárosiakra ezeknek a műintézeteknek az eltartását s inkább maradjunk naiv vidékiek, mintsem ki engedjük magunkat kacagni az élelmes művészek által. (Fenyegetőznek a vörösök.) A szociáldemokratáknak nem tetszik a választójogi reform; nem tetszik nekik a mai egész kormányzati rendszer; nem tetszik nekik, hogy kiabálásuktól még nem dőltek romba a társadalmi rend pllérei s nem hullott az ölükbe mindon politikai és gazdasági hatalom. Ezért azután újra előhozakodnak a tömegsztrájk eszméjével, amelytől azonban kár volna tulságosau megijodui, miután ezidjig az ilyen kísérletek mind kudarcot vallottak. Nos hát tudják-e, hogy mi is az a politikai tömegsztrájk? Lázadás a törvényes államrend ellen. Igaz, hogy ez a fegyver mindenütt csődöt mondott. Belgiumban ez már többször megbukott. Oroszországban az első alkotmányos szervezetet, a dumát tette semmivé. Olaszországban a kísérletezés nyomorúságos éhínséget idézett elő. Franciaországban a csirájában fojtották meg. A politikai tömegsztrájknak létjogosultsága nincs: azt elismerni, határos az öngyilkossággal. A legtöbb államban, ahol az országos sztrájk eszméje ütötte fel a fejét, azonnal elfojtották, vérbe fullaszt, ották ; miért? Azért, mert a politikai töimgsztrájk magában hordozza a lázadás, a forradalom minden tulajdonságát. Gyalázatosan bukott meg ez a forradalmi eszköz Németországban is, ahol Bébel Ágoston, a némí t szocialisták vezére erőszakolta a munkásnépre a po ilikai tömegsztrájkot. A munkásnépet, felvonultatta Berlin uicáia, forradalmat ordíttatott velük és rettenetes terrorizmust f-jtett ki, hogy megmulassa hatalmát. A n^m.jt mérsékeltek azonban megdöntötték Bábel ur őriiit, romboló terveit s a további politikai tömegs/.trájk csütörtököt mond itt. Ugy látszik, hogy a nemzetköziek most újra napirendre tűzik az izgatást és mindent elfognak követni, h >gy a politikai töinegsztrájkot nyélbe üssék. P. dig a közönséges sztrájk és a politikai töraegsztrájk közölt órási a külómbség. A« még elfogadható, ha a munkás ,. uuk iadójával nem tud a a magegyezni é3 hilyz :tén;k javítása érdekébm •» muikát in-)g tagadj a. É'. ha egészen nem is helyeselhető, de az egyenlő emberi jogok respektálása alapján megszívlelendő. A politikai tömegsztrájk azonban egész mis. Itt egy politikai párt lázad fel az állami és társadalmi rend ellen. Szembehelyezkedik miudazokkal az intézményekkel — ami az országot alapjában rendíti meg — ha megbolygatva lesznek. A cél gyalázatos, mert gyilkos szándéka van, törni-zúzni mindent, ami útjába esik. Tétlenül tehát az ilyen aljas merényletet bevárni nem szabad. A politikai töm^gsztrájk lázadás, az erre való felhívás lázítás. És főben járó bűnhalmazat már azért is, mert a szociáldemokrata párt vezetősége, a tömeg lelketlen félrevezetése által akarja az ország létfenntartásának erejét, a termelést magához ragadni. Vagy ha nem sikerülne, hát megsemmisíteni szeretné az idegen banda az ország gazdasági vérkeringését. A nemzetnek azonban azt tűrni nem szabad, Kázmér házasodik. A kisvárosi toronyóra épen hajnali négy órát ütött, amikor Hajdú Kázmér — az ünnepelt és daliás gavallér — legénylakásában meggyújtotta a gyertyát a lefekvéshez. — Teringettét — mormogta, magába fojtott dühösséggel, — bogy reszket a kezem. Alig tudtam ezt a hitvány gyertyaszálat meggyújtani. — De ni csak, lábaim is remegni kezdenek, pedig alig állok 10 perce. — Tehát már itt tartanánk ? Én, a hatalmas, erős és hires Hajdú Kázmér! — Mit, az a pár átvirrasztott éjszaka tett volna tönkre? Vagy az a pár édes asszonyi csók kábította volna el agyamat? — Mese. Megállt a gyertya előtt és elgondolkodott. — De mégis, mintha nem bírnám ki ugy az italt, mint azelőtt. Pedig milyen hires ivó voltam. Valamennyi barátomnál többet ittam és valamennyinél józanabb voltam. Asszony ? Hogy bomlott utánam mind. Da mintha az utóbbi időben elhidegültek volna tőlem. Talán megvénültem, talán megesunyultam, talán elgyengültem. Hadd lássam csak I Maga elé tette a tükröt és sokáig vizsgálgatta magát. — Csakugyan ráncos az arcom, karikásak a szemeim, bágyadt a tekintetem. — Mégsem lesz ez igy jól! Leheveredett a pamlagra és elgondolkodott. Dehogy is tudott volna most aludni. Már rég nem foglalkozott önmagával, most teljesen lekötötte saját énje. — Élet, élet, ez is élet ? Hazajövök, nem fogad soha senki, semmi. Inkább a korcsmába megyek a pajtások közé, a többi aztán magától jön. — Jönnek az ünnopek. Mindenki otthonába siet, puha, meleg fészkébe. A férjet ölelő karok, forró csókok, édes apróságok fogadják; de gyönyörű élet is lehet; én velem még a kutya se törődik. Ki is veszett belőlem minden nemesebb érzés. — De talán mégsem ! Ugy érzem, tudnék még érezni, szeretni, örülni, ha volna valaki, aki velem ezt az életet még megosztaná. -— Bizony Isten, nem is rosz gondolat. Felkelt és nagy léptekkel le fel járt a szobában. — Hadd lám, mit is gondoltam utoljára? Milyen zavaros ma az eszem. Pedig alig ittam valamit. — Hát igen, meg kellene osztani ezt a cudar, sivár legény életet., milyen boldogság is volna. Volna egy asszony, aki hűségasen kitart mellettem, lesné minden gondolatomat, teljesítené minden óhajtásomat, csókkal simítaná el a redőket, ha gondok bántanánának; volna édes kis apróságunk, felnevelnénk s nagy-nagy embert csinálnánk belőle. Az erős férfi szemei könnybe lábadtak a jövendő nagy boldogság gondolatára. Nem is mert tovább ábrándozni. Gyorsan lefeküdt ós átengedte magát a legédesebb semmittevésnek. Gyönyörű álmai lehettek. Másnap mintha kioserélték volna Kázmért. Fürge, vidám volt. A hajuali ábrándozás teljes mértékben erőt vett rajta. Szilárd elhatározássá vált benne a gondolat, hogy meg fog nősülni. Egész nap, sőt egész héten azon tanakodott, milyen feleség is volna neki való. Ha aztán az elvvel tisztában lesz, a gyakorlati megvalósii tás könnyen fog menni, lévén annyi leány, mint csillag az égen. Nézeteivel a hét végére tisztába is jött s körülbelül a következőkben foglalta össze : — Ha megnősülök, egész életemre fog szólni ez a lépésem. Olyan leányt fogok tehát magamhoz láncolni, aki minden tekintetben méltó lesz hozzám. — Nagyon szép asszony engem nem fog sokáig szeretni, a nagyon csúnyától nekem menne el előbb-utóbb (inkább előbb) a kedvem. Ne legyen tehát se nagyon szép, se nagyon csúnya, i — Legyen szerény, mert egy közigazgatási tisztviselő felesége sohase lehet elég szerény.