Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-10-25 / 43. szám

XXVII, évfolyam. Zalaegerszeg;, 1908 október 25. iir*iiB»inn i • wm u <ii• unnám 11 rí—nrii-» i-f-rn'fcTnn* rianni. hhmihiiIi minmiiw Hiiiiturm' i'HUi —mw 43. szám. Előfizetési dij: Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 ( Egyes szám áru 20 filléi Hirdetések : Megállapodás szerini Nyilttér soronként 1 K Kéziratokat nem killdünk vitjazn ZALAVARMEGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. A boritaladó. A mult hétre hívta össze a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete a bor­termelőket, korcsmárosokat, kereskedőket, szóval az összes érdekelteket abból a cél­ból, hogy a boritaladó eltörlését nagy gyűlés keretében szorgalmazzák. Talán lesz sikere a mozgalomnak s az állam a bortermelést az igazságtalan adó eltörlésével kisegíti válságos helyzetéből. Ennek itt van már a tizenkettedik órája, mert a bortermelés a fogyasztás jelentékeny emelkedése nélkül alig lesz már jövedel­mező termelési ág. A bor megadóztatásának eredete a mult j század közepére, az abszolutizmus idejére vezethető vissza. Az 1850. év november havában megjelent császári pátens képezi alapját annak a törvényhalmaznak, mely azután 1859-ben (május 12), 1868-ban (XVII. és XXXV. tc.), 1875-ben (XXVIII tc.), 1888-ban (XXXV.) egyre súlyosbí­totta a borforgalmat, míg végre 1892-ben (XV tc.) eljutottunk a mai állapothoz. Mihelyt borterméseink emelkedni kezd­tek s 1899-ben már a 2 millió hektolitert ismét elérték, általánosan érezhetővé vált, hogy borászatunk szabad térfoglalását két súlyos bilincs akadályozta: az olasz bor­vámklauzula és a boritaladó. Mindaddig, míg ez a két elhibázott politikai alkotás kiküszöbölve nincs, borgazdaságunk szabad fejlődése el nem képzelhető. És megindították a küzdelmet a szőlő­termelők nemcsak a gazdasági egyesületek, de a törvényhatóságok utján is, melyek sorban felírtak a kormányhoz és a képviselő­házhoz, hogy közgazdaságunk eme két béklyójától szabaditsa meg az országot. Igy tudomásunk van arról, hogy a követ­kező megyék és városok kérelmezték a boritaladó leszállítását az országgyűléstől: Baranya, Bars, Bereg, Békés, Borsod, Csongrád, Esztergom, Fejér, Győr, Heves, Krassó-Szörény, Moson, Pozsony, Somogy, Szabolcs, Szeben, Szilágy, Temes, Tolna, Ung, Zemplén. Baja, Debreczen, Komárom, Kolozsvár, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Szabadka, Szé­kesfehérvár, Sopron. Az olasz borvám ellen kifejtett küzdel­met teljes siker kisérte, pedig ott a nemzet­közi politika, egy szövetséges állam legfőbb anyagi érdeke is belejátszott, mennyivel több okunk van reményleni, hogy a borital­adó törlésére vonatkozó kérelmünket, mely­nek teljesítése tisztán a magyar kormány­tól és országgyűléstől függ, teljesíteni fogják, midőn nyilvánvaló, hogy ennek teljesítésé­től szőlőtermelésünk egész jövője függ. Csak akarnunk kell, csak impozáns módon kifejezést kell adnunk annak, hogy mind­annyian, akik szőlőtermeléssel, kereskede­lemmel, borok kimérésével foglalkoznak, ezt meggyőződéssel és teljes erőnkből kö­vetelik, ugy kérésünk meghallgatásra fog találni. A szeszadó felemelése megtörtént, az adóreform-tervezet elkészült, de a boritaladó leszállításáról még ezideid nincs tudomá­sunk. A pénzügyi kormány elfogadta a szesz­adót ugy, hogy az 37 millió koronával többet fog jövedelmezni mint eddig, de a 16 millió korona nyersbevételt jelentő boritaladó törléséről azért még ma sincs szó! Mert ugyan mit jelent ez a tétel az állami háztartásban ? Jóformán semmit. Az a 16 millió korona alig tesz ki többet az évi bevétel 1 százalékánál, mert hisz az 1909-i állami költségvetés 1555 millió korona bevételt praeliminál. Mikor először kértük a boritaladó leszállítását, vagyis körülbelül 10 millió koronával való csök­kentetését, akkor az állami előirányzat alig 1000 millió koronát igényelt; azóta a szükségletek egy félmilliárddal növekedtek. Ha minderre találtak a pénzügyminiszterek fedezetet és fognak a jövőben az emelkedő kiadásokra megfelelő alapot találni, lehe­tetlen, hogy éppen a boritaladó aránylag csekély összegére ne kerülne máshonnan fedezet. De még ha csakugyan nem akadna, még akkor is közgazdaságunk és állami vagyon­mérlegünk szempontjából sokkal fontosabb, hogy a milliárdnyi értéket képviselő szőlő­birtokok fennmaradjanak, hogy a félmillió bortermelő, kereskedő és vendéglős exisz­tenciája biztosítva legyen, mint az, hogy ideig-óráig deficit nélkül végződjék az államháztartás mérlege. Nem is szólva arról, hogy egy jómódú szőlőbirtokosság sok más cimen az ily módon elmaradt adót sok­szorosan ki fogná pótolni. Lám Franciaországban 1900-ban, mikor először volt igazán nagy termésre kilátás, jóformán 48 óra alatt eltörölték a bor­adót (csak valami jelentéktelen forgalm 1 hagyva meg,) pedig ott 173 millió frank­kal szerepelt ez az adónem az ország költségvetésében, vagyis kitette annak 5 százalékát. És mégis belement abba a kor­mány, mert a képviselők túlnyomó több­sége meghallgatta a borvidékek kétségbe­ejtő siralmát és egyszerűen leszavazta ezt a tételt. A francia költségvetés a követ­kező évben 100 millió deficittel végződött, de a szőlőgazdaság meg volt mentve! Megmenekült azáltal, hogy a borfogyasz­tás egy év alatt oly óriási lendületet vett, hogy maga Páris lakossága többet fogyasz­tott el l'/í millió hektoliterrel, az egész birodalom pedig 18 millió hl.-rel többet, mint előző évben. Hogy a fogyasztási adóleszállítás és a fogyasztás térhódítása között mily szoros nexus áll fenn, annak klasszikus példáját szolgáltatta már 80 év előtt Skócia. Ebben az országban a ^borfogyasztás jelentéktelen volt, mikor pedig 1822-ben az adót — nem is valami nagyon — leszállították, néhány év alatt a fogyasztás 300 száza­lékkal emelkedett. Erre [a fogyasztási többletre van a magyar szőlősgazdának sürgős szüksége, ha ezt a katasztrófától megóvni akarjuk. Nincs a világon oly állam, melyben a boradó oly nagy volna, mint nálunk, még Ausztriában sem, ahonnan pedig ezt 'az adót átvettük. Bécsben a boradó hl.-ként 8 K 48, Budapesten 12 K 92, az osztrák egyéb városokban 6 K 36, nálunk 12 K 70, Ausztriában a vidéken 1 K 48—4 K 46 közt ingadozik, nálunk 8 K 70-től fel­megy 12 K 70-ig. Azt hisszük, ezzel meg­találtuk annak a kulcsát, hogy nálunk miért I vesztette el a mi nemzeti italunk az ő nép­szerűségét, miért pártolt át a jobbmódu közönség a sörhöz, a szegényebb osztály a pálinkához. Nemzeti és kulturális, közegészségi és közerkölcsi szempontok parancsolólag köve­telik, hogy azt a rombolást, melyet a pálinka népünk széles rétegeiben évtizede­ken át tett, a jövőben hárítsuk el. Ennek csak egy módja van: ha a boradó törlé­sével hozzáférhetővé tesszük a nép széles rétegei számára a jó és egészséges italt: a bort. Ennek ma megvan a módja. A bor ára tetemesen leszállott, mert az adó akadá­lyozza annak általános fogyasztását. Tes­Maí számunk 12 oldal*

Next

/
Thumbnails
Contents