Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-09-13 / 37. szám

1908 szeptember 437. » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* gazdaközönség teljesen kezébe adja magát, tűrje önkényes ármegállapításait, sőt még azokat a visszaéléseket, is, amelyek messze túlesnek a tisztességes verseny határain. Ezúttal csak a borügynökökről szólunk, akikel a borkereskedelem nemcsak tör, hanem dédelget is, mert nemosak a hivatásszerű közvetítéssel, hanem olyan üzelmekkel foglalkoznak, amelyek a bor árának mesterséges lenyomására, legtöbbször az eladó becsapására alkalmasak. Ismert dolog, hogy nálunk az ügynökök mindig a vovő érdekeit szolgálják, még akkor is, ha az eladótól kapnak megbizást. Ezzel a körülménnyel még leszámolnárk, de már tűrhetetlen, hogy évről-évre valóságos ostromot vezetnek a termelők ellen. Ha pedig egy kissé jobb termésro van kilátás, tervszerűen megindul a lárma a hallatlan nagy termésről, a hordóhiányról, a borárak eséséről. Da történik egyéb is. Ezidén jobb bortermés Ígérkezik. Nem igaz ugyan, hogy a termés példátlanul nagy lesz. Különösen nem igaz a hegyi szőlőkre vonatkozólag. A minister hivatalos jelentései is csak közép termésről szóluak s jól tudjuk, hogy a vérmes remények az utóbbi hetekbeu ugyancsak megcsappantak. Ez azonban a spekulációuak mindegy. Az kiabál és lármáz, hogy ijesztgesse a termelőket. Megjelennek azután az előre küldött hírnökök. Verseczről levelek u.ennok Pécsre, Pécsről a Balaton mellé s viszont a Balaton partról Érmellékre, azzal a hírrel, hogy a termés rengeteg, a bort be sem tudják pincézni, mert nincs elég hordó, az árak hallatlanul alacsonyok. Ezeknek a leveleknek természetesen híre fut. Mikor már a hír eléggé elterjedt, megjelenik az ügynök és igér a várt termésért valami potom árt. Esze ágában sincs, hogy venni tudjon, de nem is az a célja. Cdak arról akar beszéltetni, hogy milyeu alacsony ajánlatokat kapnak a termelők. És ez a hír elég is arra, hogy egyes vidékeken az árak kialakulását s különösen a kisebb termelőket befolyásolja A nagytermelők pedig kényszerhelyzet előtt állnak, mert termésüket bepincézni egy évben sem képesek. Igy néz ki közelről a közgazdasági fontosságú manőver. Ezért kellene az ügynököket megrendszabályozni, ezért bizalmatlan a termelő a kereskedelem iránt. A borkereskedelem érdeke is az volna, hogy az ilyen üzelmektől szabadítsa meg önmagát, mert amig ilyeneket látunk, ki hiszi el, hogy közgazdasági érdek a borkereskedelem megerősítése és védelme ? * * * (Privilégium.) Azt mondjuk, hogy a privilégiumok kora lejárt. Pedig dehogy járt le. Van még a régiből is elég, sőt ujak is keletkeznek, amint az alábbi példa mutatja. A belügyminiszter a mult év derekán rendeletet adott ki a züllésnek indult, vagy eddigi környezetükben erkölosi romlásnak kitett gyermekek védelméről. Elrendelte, hogy az ilyen gyermekeket be kell szállítani a menhelyekbe. Hatalmas gondolat! Ez az intézkedés egy századdal előzte meg a kort. A bünt és nyomorúságot zsenge korában akarta irtani s az állam védő szárnyait kiterjesztette nemcsak azok fölé, akik fáznak és éheznek, hanem azok fölé is, akiket az elzüllés, az erkölcsi romlás veszélye fenyeget. A miniszter ebben az évben még tovább is ment. Utasította a csendőrséget, hogy ha portyázás közben züllésnek indult, vagy erkölcsi romlásnak litett gyermekekről szereznek tudomást, tegyenek jelentést a hatóságoknak, a gyermekeknek a menhelyben való elhelyezése végett. Ezeket az intézkedéseket a mi vármegyénk már azért is üdvözölte, mert azoktól a régóta vajúdó cigánykérdés megoldását remélte. Ki a züllött, ha a cigánygyermek nem ? Ki van jobban kitéve az erkölcsi veszélynek, mint a sátor alatt tanyázó rajkó? A hatóságok neki is láttak a cigánysátrak tisztogatásának. Sok gyerek került a menhelybe, de hamarosan vissza is kerültek, mert a miniszter — a humanizmus szent nevében — kibocsátotta őket. Ki is jelentette a kormány, hogy a gyermekvédelem keretébe nem engedi a cigánykérdést bevonni. A cigánygyerekek védelmét tehát abban kellett hagyni. Megjelent azonban a csendőrségnek kiadott, fent említett rendelet. Természetesen a csendőr sem vélekedhetik másként, mint hogy a rongyos, ! piszkos cigánygyerek, akinek szüleinél mindig lopott portékát keresnek, züllésnek ós erkölcsi veszélyeknek van kitéve. És bejelenti őket a hatóságoknak. Bejelenti ugyanazokat is, akiket már egyszer menhelybe vittek, de a miniszter onnét kibocsátott. A hatóságok pedig nem tehetnek semmit. Cigánygyerek az más tekintetek alá esik, mint a közönséges züllött paraszt. Hja kérem, a purdéva) szemben a humanizmus elveit nem szabad szem elől téveszteni, a dádék atyai szivét nem szabad sebezni, mort azok kivül esnek a törvényen. Nekik ebez privilégiumuk vagyon, amelyet a miniszter a saját rendeletével szemben biztosít nekik. Mi az ördögnek jó az a nagy egyenlőség és mire valók a szép rendeletek, ha nem szabad mindenkivel szemben alkalmazni? (Hogyan aratnak Amerikában.) Azoknak, akik a földmunkásokat sztrájkra biztatják s úgyszólván belekényszerítik a magyar gazdát abba, hogy a kézimunkát gépekkel helyettesítse, jó lesz megszívlelni az alábbi sorokat, amelyeket egy honfitársunk ír az amerikai aratásról. Hát bizony ott nem kell sok munkáskéz ahoz, hogy a farmer learassa és kévébe kösse a kalászt. Elég hozzá, két ember, meg négy ló. Amíg nálunk egy egész bokor arató dolgozik a búzatáblán, amelynek terméséből neki is jut kenyér, addig az araerikai széles mezőkön kattog a gép, amely pótolja a kaszást, a marokszedőt, a kévekötőt. Az aratógép, különösen a tökéletesebb típus, M- gyarország sík mezőiről gyorsan leszoríthatja az aratók raját, ha a lelkiismeretlen izgatás és a béreknek tulcsigázása alább nem hagy. És akkor hová megy a szegény magyar? Nálunk nincsenek rengeteg gyárak, amelyek százezerszám nyelik el az embereket; nincs fejlett kereskedelmünk, amely el tudná tartani a mezőkön feleslegessé vált munkaerőt. Még az aratógépet is, amely a munkásokat helyettesíti, külföldről hozzák be, külföldi kereskedők. Ennek előállításához sem kell magyar kéz. Bizony nagy veszedelem volna ránk nézve, ha a földmunkásokat nem táplálná többé a föld. Kirchner József hazánkfia a következőket írja az amerikai aratásról: » Sokszor, amikor a mező közepében állok s legeltetem nagy gyönyörűséggel szemeimet a ringó búzatáblákon, eszembe jut s felsóhajtok, miért nincsenek a mi szegény hazánkban ezek a még kihasználatlan, buja termékenységü földek. Talán nem kerülne annyi emberkezébe a nehéz vándorbot ! Ezek a nagy prairiek, amelyeken csak nem is olyan régen, vad bivaly-csordák legelésztek széltében-hosszában, közel ötszáz esztendős kultura folyamán se tudtak még oda jutni, hogy rajta az amerikai munkáskezek milliói biztos kenyeret keressenek. Mennyi nyomorgó, testi és lelki üdülésre szoruló ember számára van itt még hely s a nagy mezőkön még most is csak vadon nő a gaz, vadon nő a fű, terem a széna s elrejtve maradnak a földben rejlő termékeny és életfentartó erők ! Annyira kevés az ember a farmákon, hogy szinte gondolkodni lehet afölött, hogy miként volt lehetséges ily kevés szellemi és fizakai erővel a gazdálkodásnak ilyen tökéletes fokára emelkedni. Talán ügyesebb az amerikai farmer, mint egyéb országok gazdálkodó polgárai ? Nem, még talán a munkabírása sem közelíti meg, hogy ne menjünk messze, a magyar parasztét. A szorgalmát sem mondhatom nagynak. Az ismeretei nagyon egyoldalúak. Tisztán gyakorlatiak. Amit igazán ki kell emelni s amiben talán egyik fontos megvilágítását nyeri ez a kérdés, hogy amerikai farmer talán alig akad, aki analfabéta volna. Napszámos, cseléd, gazda egyaránt ért az irás, olvasás és fogalmazás mesterségéhez. Akárhogy is kárhoztassuk bizonyos szempontokból az amerikai közoktatásügyet, ezt az egyet javára irom. De hát a megfejtés kulcsa még sem ebben van. Egyáltalán nem az amerikai farmeron múlott, hogy ma gazdálkodik és pedig olyan tökéletes formák között, hogy tanulmányozni jövünk őket messze világrészekből. Az amerikai kulturának a bölcsője az East, — a West csak abból ól, amit ott csinálnak. Jgyan mit csinálna ma az amerikai farmer, ha Mc Cormick meg nem szerkeszti a róla elnevezett, aratógépet? Éhen halna .Megérne, elrothadna, trágyává lenne a sok szép gabonája, ha aratókat kellene neki állítani a hatalmas búzatábláknak s kaszával kellene learatni. A gyárakban készül el az a sok mindenféle szerszám, eszköz ós gép, amik segítségével az amerikai farmer boldogulni és gazdálkodni tud. Valóságos gépgazdálkodás ez. Milyen más az amerikai aratás! Velem együtt bizonyosan minden magyar honfitársam, aki farmára kerül, a kasza meg a tokmány után nézelődne, ugyan hol is lóghatnak ezek a fontos szerszámok. No itt ugyan hiába keresgelődik azok után emberfia. Se az eresz alatt, se itt, se ott. Talán a padlás ablakán kukucskál ki, ahova a farmer a mult ősszel eldugta, hogy senkiben kárt ne tehessen. Bizonyosan emlékezünk még azokra a nádfédeles házakra, amelyeknek padlásablakából lógnak alá egész télen által a rozsdától pirosra festett kaszák. Az eresz alatt, engedelmet a poroh alatt, nemcsak hogy fecskék nem fészkelnek, de kasza sfm lóg ott. Ugyan hát mivel megy az aratás? A gabona már teljesen érett s a farmának csendes és néptelen nyugalma sehogysem látszik megváltozni az aratáshoz. A farmer egy szép napon nagy buzgalommal előszed bizonyos poros ponyvákat, amelyekből sürün potyognak alá a tavalyi aratásból rajta maradt zabszemek s azt felbuzza egy gépre, amit Amerikában széltében-hosszában csak »binder«-nek hivnak s ami jó magyarsággal kévekötő-gépet jelentene. Pár kereket lánccal összefűz, a tengelyeket meg a csapágyakat megolajozza s ezzel az összesen egy jó órát igénylő előkészülettel ready az aratásra. Négy lovat beterel a íenceből s egy célszerű kisefa segítségével a gép elé fogja. Valóságos ördöngösség, ahogy ez a gép működik, — egy kocsis ül csak fenn magasan a vasbakon, aki hosszú gyeplőn a lovakat igazgatja, — a kocsis baloldalán egy vasrúdra erősített finoman fogazott ki* késecskók mozognak ide-oda, amelyek a gabona szárát elmetszik olyan szépen, hogy a legfinomabb kasza sem metszi szebben, majd a kocsis jobboldalán kész bekötött kévék potyognak ki a gépből. Nem akármilyen kévék ezek. Tömöttek s a szárak olyan szépen vannak egymás mellett, mintha csak egyenként lettek volna összeszedve. Lám egy gépben elfér egy kaszás ember, meg egy kéveszedő is. S milyen gyorsan megy minden. Egy-két másodperc alatt készen van egyegy kéve. Nincsen kaszapengés, nincsenek marokszedők ; messziről csak egy mozgó pontot látsz a sárga búzatáblákon, mely megy folytonosan körben s mikor a közepére ér, már kévékben is fekszik a gabona. Igy megy az aratás Amerikában. Kaszapengés és nóta nélkül. Bizony furosa annak, aki először éli keresztül. Mégis csak szebben megy az aratás odahaza. A tarló, ami oly fényesre feni a rozsdaette kaszákat, eltudná mesélni, mennyi érdekes és szép részletei vannak az aratásnak. Az amerikai farmer ahogy learat, nem megy árulnia gabonát, egyenesen a cséplőgépből viszi a legközelebbi vasúti elevátorba. Lemérlegelik s a folyó piaci árakon ki lesz fizetve. A vasúton levő elevátorokat maguk a nagy gabonakereskedők építtetik. Elképzelhető, mennyi gabona gyül össze a nagy, hatalmas gabona raktárakban. Odahaza általános a nézet, hogy amilyen a termés, olyan az egész esztendő ! Szegény aratás, szegény esztendő ! Amerikában is csak így áll a dolog. Egy gazdag aratás nagyot billent Amerikának gazdasági állapotán. A sok millió gyári munkás, ha nem is tudja ezt, de megérzi, mihelyt drágábban kell megfizetnie a lisztet, vagy a hust.« A Gazdasági Egyesület választmányi ülése, A mezőgazdasági kamarák. Takarmányhiány. A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület választmánya hétfőn ülést tartott, amely alkalommal a mezőgazdasági kamarákra vonatkozó törvényjavaslattal és a takarmányinséggel foglalkozott. Az ülésen Hertelendy Ferenc főrendiházi tag, Temesvármegye főispánja elnökölt. A megjelent gazdák üdvözlése után az elnök örömmel emlékezett meg arról, hogy az idei takarmányins^g nem annyira általános, mint azelőtt látszott. A vármegye egyes részeiben a takarmányhiány nem olyan nagymérvű, hogy inség bekövetkezésétől lehetne tartani s ahol a hiány nagyobbmérvü, j ott is ellensúlyozható lesz a földmivelési kormány körültekintő s messzemenő segélyakciójának igénybevételével.