Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-08-06 / 32. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1905. augusztus 13. támasszuk, hanem hasznát vegyük a mi ősi fánknak. Ha nemcsak harcolni és gravamenezni tudunk, de istenesen neki fogunk a dolgozásnak, akkor új növésbe szökken magától alkotmányunk fája s ameddig ága elnyúlik a határokig, mienk lesz az ország, a hatalom és a dicsőség ezen a mi földünkön. Ha azonban újra csak felbuzdulás a nemzet állásfoglalása, akkor csak a leveles ládánk telik meg újra s mi fogyni fogunk. A levelek is, a fa is elpusztul velünk s a nagy pecsétet oda üthetik fölébünk. A sirra tett kőre pedig azt Írhatjuk: — Itt nyugszik egy nemzet. Meghalni tudott bármikor, de élni nem. Naiv hős volt . . . fűit . . . Politikai helyzet. (F.) Egy karlsbádi Jevél szerint az öreg Fejérváry ott állandó érdeklődés tárgya. Ha sétál, vagy bármit csinál, ezer és ezer szem nézi érdeklődve azt az embert, a ki a rebellis Magyarország letörésére vállalkozott. Mert kétségtelen dolog, hogy Fejérváry békés szándéka inkább csak a vihart megelőző szélcsend, mint a komoly kiegyezési kísérlet eszköze. Erre mutat minden intézkedése. Erre mutat a legújabban a hivatalos lapban megjelent, a póttartalékosok behívását keresztülvivő rendelet is, a melyhez ugyan Bihar honvédelmi miniszter adta oda a nevét, de végeredményében ez teljesen mindegy, mert mindenki előtt tiszta dolog az, hogy a szóban levő rendelet nem Bihar agyában fogamzott meg, hanem Bihar csak eszköz a bécsi kéz munkájában. Mindenki várja-várja — mi szívszorongva, az osztrák érdeklődéssel és talán félelemmel vegyes kiváncsisággal, hogy az az ember a ki szerintük méltán oly nagy érdeklődés tárgya Karlsbádban, a rebellis Magyarország történelmében mivel teszi magát örökké feledhetetlenné. Bánffy deósi szereplése is élénk vitatkozásokra adhat alkalmat. Sok helyütt halljuk, hogy Bánffyt nem lehet komolyan venni. Az ő szándéka nem a nemzet helyzetének könnyítése, nem az, hogy kivezesse nemzetét a bonyodalmakból, hanem tisztán az ő hatalmi vessző paripája; ismét felébredt benne a rosszabbik énje, a melyik készteti őt a hatalommal kacérkodni. Gondoljunk csak végig Bánffy eddigi szereplésén. Kezdjük onnan, mikor elfutott Kossuth temetése elől, a mely végeredményében a miniszterelnöki székhez vitte. Gondoljunk csak Bánőy általános választására, a mely az Ugrón pártot egészen letörte és a mely választásnak eléggé bevallott, dej mégis titkos célja volt az, hogy az olyan »elemek* a melyek a kiegyezés megkötését gátolhatják vagy a melyek céljait a nemzet előtt diszkreditálhatják, pusztuljanak. Gondoljunk csak vissza az ischlii clauzurára, a melyet ugyan minden bábája megtagadott, de a mely mégis csak a nemzet anyagi és erkölcsi letörését eredményezte volna, nem áll e előttünk tisztán, hogy Bánffy politikai életében és működésében a saját személyét mindig a nemzeti érdek elé tolta és a saját személyéhez annyira hozzá akarta forrasztani Magyarország sorsát, hogy vele bukjék a nemzet is, hogy az ő jövendölésének, hogy ő az utolsó alnotmányos miniszterelnök, a jövő igazat adjon. Bánffy letört. Jött utánna egy az övéhez képest erőtoljes, nemzetiesebb irányú korszak. Bánffy ekkor kitűnő tapintattal, igazi jövőbe látással ellenzéki programmot adott, a melyben benne van a nemzet évszázados sérelmei orvoslásának nagy gondolata, a mely érdemessé tette volna Bánffyt arra, hogy a nemzet elfeledve eddigi tévedéseit, vakon higyjen neki. De megállította itt a gondolkodó politikus — távoli szemlélőt Deós. Miért volt szüksége Bánffynak a koalícióra törni? Miért volt szüksége Bánffynak a szabadelvűekkel való kacérkodásra akkor, a mikor most már nyilvánvaló, hogy a szabadelvüpárt bomlik ? Miért volt szüksége Bánffynak a nemzet leghatározottabb kívánságát, a nemzet leghőbb követelését, a vezényszó kérdését sokféleképen magyarázható formába öltöztetni ? Ismét csak a hatalmi vágy jut eszünkbe. Szükség volt azért, hogy megteremthesse magának a többséget, hogy kezébe kaparinthassa az uralmat, a többi aztán az ő dolga. Innen-onnan lejár a kúriai bíráskodás, lehet választást csinálni tűzzel vassal, lehet olyan többséget összehozni hangzatos jelszavakkal, a mely többség nem a jelszavak értelmét igyekszik majd megvalósítani, hanem az üres formalitások betartásával igyekszik a nemzetet elkábítani. Ilyen ember a jövő embere, Bánffy, Magyarország volt és lesz miniszterelnöke. De folytassuk tovább a jövő perspektíváját. Bánffy tud többséget osinálni, az valószínű. De tud-e békét osinálni? Lehet-e Magyarország azt a részét, a mely eddig is a negyvennyolcas eszmék mellett harcolt, Bánffy leendő programmjának megnyerni. Azt hisszük nem. Előáll tehát az a helyzet, a mi Széli alatt volt, lesz alkotmányos kormány, lesz többség, de nem lesz béke, hanem lesz uj harc, a végtelenségig. A mostani helyzet megoldásának egy kulcsa van, a koalíció programmjának megvalósítása. Végre tehát a szabadelvüpárt is lélegzetet vett. Tisza egyetlen szava, a mellyel kijelentette, hogy a politikától visszavonul (egyelőre), egy alvó pártnak a vérébe hazafias felbuzdulást csöpögtetett Micsoda óriási hatalom, milyen emberkezelő talentum, micsoda természetfölötti erő van ennek az embernek a kezébe adva, hogy egy pártot eddig a nemzet akarata ellenére hatalmában tudott tartani. Csodálatos, de igaz, hogy Tisza egyénisége, tanultsága, akaratereje annyira felette áll a vele egy ivásu generatio felett, hogy ha ő más körülmények között, másutt született volna, a világtörténelem külön korszakot nyitott volna részére. Igy — azt hisszük, Tisza volt — ós nem lesz. Vadász idény. Megkezdődött a vadászat; a fogoly már statárium alatt áll s egy hét múlva rákerül a sor a nyúlra is. Nálunk a vadászatot kizárólag a sport szempontjából szokták tárgyalni s ezért az a legfőbb cél, hogy a vadász minél több vadat lőjjön ki a területéből. Pedig van a vadászatnak néminemű nemzetgazdasági vonatkozása is, mert a vadállomány hasznot jelent és pedig nem is jelentéktelen hasznot, de csak ott, ahol okszerűen tenyésztik és nem oktalanul pusztítják az erdők, mezők lakóit. Hiába dicsekszünk kulturánk emelkedésével, gazdasági életünk fejlődésével, mert általánosságban még mindig nem jutottunk el odáig, hogy mindent meg tudjunk becsülni, amit a természet nyújt s mindent ki tudjunk használni, ami a mezőgazdaságnak mellékes hozadékát, hasznát képezi. Zalavármegyében, amelynek egy része, talán területének nagyobb fele, vadban nagyon szegény, helyén való ennek a kérdésnek bolygatása. A vadban való szegénység okai csak nagyon kevés helyen találhatók a vadra kedvezőtlen természeti viszonyokban, mert alig van olyan vidékünk, ahol a kisebb vad létfeltételeit meg nem találná. Sok helyen a birtoklási viszonyok a földtulajdon megoszlásának szeszélyes alakjai s a művelési módok tényleg akadályozzák a vadállomány szaporodását, de ezek a vidékek csak kisebb szigetek. Legtöbb helyen a pusztulás igazi okai azok a vadászatijog bérlők, akik csak vadásznak, pusztítanak, de a vad védelmével, az állomány kímélésével nem törődnek. A legtöbb községi területért alig adnak valami haszonbért. Az aránytalanság azonnal szembeötlő, ha azon községeket nézzük, amelyeket a községi területtel összefüggő nagyobb birtok tulajdonosa bérel. Ott a haszonbér magas, a vadállomány nagyobb, mert a tulajdonos rendszerint a jövőre is gondol. Miután nálunk a vadászat nemzetgazdasági vonatkozásai még nem domborodtak ki, maradjunk csak a sportnál és beszéljünk azokhoz, akiknek nem jut eszükbe jövödelmi szempontból kiaknázni a vadászat uri mulatságát. Azok közül A fezör. Fittik Gáborral ugy ösmerkedtem meg, hogy diákkoromban az apjánál laktam, ott is kosztoltam. Az apa derék pékmester volt, a fia közönséges lump. Máig is hálásan emlékszem az öreg Fittikre, ki valahányszor fiát szidta, követendő példa gyanánt mindig engem lobogtatott. — Mórt nem veszel róla példát ? Mért nem tanulsz, ugy mint ő? Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy milyen zavarosak a jó fiúról való fogalmak. Az apám engem következetesen a Lipták fiu példájára utalt, akit néhány évvel később kicsaptak a gimnáziumból. Elemi baj miatt. Kilopta az elemeket a vegytani laboratóriumból. Fittik Gábor, mint alább látni fogjuk, nem követte a példámat. Azt hiszem, jól tette. Valamint tőlem is oktalanság lett volna, ha a Lipták fiúval parallel etikai pályát futottam volna meg. Becsuktak volna. Ugy tiz év után találkoztam Fittik Gáborral Budapesten. Elbeszélte, hogy apja meghalt,;^ pedig a börzére jár. Még akkor gyalog. Néhány év múlva már kocsin láttam végig robogni az utcákon. A saját fogatán. Egyszer egy kávéházban mellém telepedett. Minden kérdezés nélkül számot adott vagyoni helyzetéről. — Van egy kis pénzem. Nem sok, mert villát vettem a Zugligetben. Negyvennégyezer forintot fizettem ki készpénzben. Illőnek találtam szörnyűködni az összeg nagysága fölött. — Mit akarsz? — magyarázta élénken — a Zugligetben drágák a villák. Azt pedig nevetségesnek találom, hogy hitelbe vegyünk lukszus tárgyakat. Az nem szolid dolog. Megjegyzem, hogy egyáltalán nem kérkedett. Sőt keserű panaszokat hallatott az üzleti élet megbízhatatlansága fölött. — Ma van néhány garasom, holnap jön egy rossz konjunktura ós mehetek hordárnak. — De hát milyen üzleteket csinálsz tulajdonképpen ? — Fezőr vagyok. Megelégedtem e magyarázattal s jó ideig megint nem láttam. Három év múlva mint biztosítási ügynök jelent meg nálam s ajánló levelet kért egy barátomhoz. — Hát mi történt veled? — kérdeztem. — Leégtem barátom, totaliter leégtem. Nincs egy garasom. — Hát a zugligeti villa ? — Ellicitálták. — No az baj. Felpattant és roppant hév vei kezdett beszélni. — Baj? Dehogy baj. Ugy kivágom magamat mint a pinty. Kíváncsi voltam, hogy a pintyek hogyan vágják ki magukat az anyagi bonyodalmakból. Ő megmagyarázta. Nagyszerű üzletre van kilátása. Egy szónbánya Horvátországban. — Mesés összegeket fogok keresni. De az semmi, még van három más üzlet. Barátom, megfogsz engem látogatni az Andrássy-uton. — Miért éppen az Andrássy-uton? — Mert ott veszek villát. Tudod, jobb a közlekedés. Aztán kérdezte; hogy nincs-e véletlenül egy cilinderem. Oda adtam neki az enyémet, én ugy sem viselem. Egyre különösebbnek találtam ezt az én Fittik Gábor barátomat. Mikor pénze volt, keserűen beszólt a bekövetkezhető elszegényedésről; mikor semmije sem volt, a legvérmesebb reményeket táplálta. Akárhogy vizsgáltam is, nem találtam benne semmi szélhámos vonást. A megvásárlandó Andrássy-uti villáról, ugy beszólt, mint a tisztviselők a fizetésemelésről. Nem maradhat el. Egy időre rá az újságokban olvastam, hogy megnősült s ez alkalommal valami jótékonysági alapítványt is tett. Azt hiszem kétezer forintosat.