Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-30 / 31. szám

1905. julius 24. > Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 3 is urhatnámságot szed magára, vagy a paraszti sorból kiemelkedett fiu szógyenli az apját. Keserű kiábrándulás, nagy csalódások ós küzködés után fogjuk megtanulni azt, hogy olyan országban, abol túlontúl sok a vagyontalan ur, ott a diploma a leggyarlóbb kenyérkereső eszköz, amelynél sokszor többet ér két erős kar, egy jó pőröly, vagy a kasza, kapa, amely biztosan eltartja a gazdáját. Az idei termés. Lefogyott az aratás; még csak egyes nagyobb urodalmakban folyik a munka, midőn e sorokat papirra vetjük. S mint az itt-ott megejtett próbacséplések is mutatják (de már az aratás elején is előre látható volt), jó termés lett megyénkben. Sőt általános jó termés lett másfelé is. A sajtóban közzétett jelentések alapján konstatálni lehet, hogy az ország minden vidékét, ha itt- ott nem is oly bő, de mindenütt kielégítő terméssel áldotta meg az isteni gondviselés kegyelme. Roppant nagy tényező ez hazánk életében. Magyaiországon — mint gyáriparban szegény 8 kiválóan földművelő országban s mely egész Közép-Európának éléskamrája, nem csak a magán emberre, hanem a politikai, mint a közéletre megmérhetetlen következményekkel bir a termés kedvező vagy kedvezőtlen volta. Ha szűk, vagy rossz az esztendő, megakad nálunk az államháztartás kereke; az adók nem folynak be rendesen, mert a földművelő nem juthat jövödelemhez; pang az ipar és kereskedés ia; lóvén nálunk a föld a magyar nemzeti jólét főa lapja. Bizony ránk fér már egy kis »jó termés,* mert ha széttekintünk az országban, mindenütt az elszegényedésnek szomorú tanújelét látjuk ; a bírói árverések hosszú sorozata, a roppant sok adósság teher, mely egy-egy község, vagy birtokos vagyonára nehezedik, már már a nemzet jövőjére való tekintettel támaszt keblünkben kétségbeesést. Főleg ez az utóbbi, az adósság az, ami földmívelő népünket tönkretevóssel fenyegeti. A három évtizeddel ezelőtt (a 70-es évek elején) lábra kapott s oly csábító sxédelgés magával rántotta a vagyonosabb paraazt népet is; ragadós betegséggé fajult nálunk is a terjeszkedési vágy, a birtokszerzés adósságra, melyet a gomba módra felszaporodott, azon időbeli pénzintézetektől méreg drága kamatra, de nagyon könnyen (csupán 2 hasonszőrű ember jótállására) kaphatott a földmives nép. A jótállás vége pedig az lett, hogy a nagyon felszökött értékű és tuldrágán megvásárolt birtok nem tudván kiteremni a nagy kamatokat, kölcsönvevő ós jótálló egyaránt fülig vannak az adósságban, melyről a magyar közmondás helyesen tartja hogy: »egy tálból eszik az emberrel.* És ha ehhez hozzáadjuk, hogy azóta a közj terhek felszaporodtak és hogy időről-időre mindig kijut az országos és helyi csapásokból, árvíz, jég, tűzesetekből stb. és felemlítjük a megyénket és az ország más bortermő vidékeit ért óriási filoxera pusztítást; érthetővé válik és könnyen felfogható azon sajnos valóság, hogy a földmives osztály nóháuy éve már csak tengődik, kínossn küzd. Egyik faluban ugy mint a másít faluban észlelhető, hogy az a jómódú gazda, kinek még csak 6—8 évvel ezelőtt négy ökör járt ki az udvaráról, most 2 sovány lóval szántogatja a földjét. Hogy aztán ezen sanyarú viszonyok mily uugymérvü visszahatással bírnak a kereskedő és iparos ember életviszonyaira is, azt nem is kell bővebben részletezni. E szomorú állapotokon, habár csak némileg is, javítani hivatva van az idei jó termés. A még el sem csépelt idei gabonanemüeknek ugyan most még nincs kialakult áruk; de csak némi tűrhető, egy kissé jó ár esetén is remélni lehet, hogy szép pénz jut a nép kezéhez. Csakhogy ha valamikor, ugy a jelenben legyen szigorúan szem előtt tartva a józan, takarékos, beosztott életmód. Még pedig először is a kiadásokban, mert a jövő év termését senki sem látja előre. Különösen a kiváltképpen az adóra vonatkozólag figyelmeztetnie kell a nép vezetőinek a jelenlegi sajnos »nem adózunk<-féle állapotok között a kisgazdákat arra, hogy: ol ne költsék, megtakarítsák ós biztos helyre (takarékpénztárba, postatakarékpénztárakba stb.) helyezve őrizzék és készen tartsák az adóra szükséges pénzt; mert nem lesz ám az örökre elengedve, — mint némelyik fejletlen alkotmányos érzékkel biró parasztgazda szívesen szeretné képzelni, — hanem az alkotmányos kormányzás helyreálltával az adófizetés visszahatólag is fel fog éledni és aduig nagyon felszaporodván, még sokkal nehezebb lesz majd kifizetni annfk, aki az arra való pénzt most másra elkölti! Beosztva, kiszámítva, hogy ide is oda is mennyi jut; törlesztve az adósságokat éa kerülve a most oly nagyon divatba jött Ízléstelenül cifra és drága népviseletet, ruházkodást; ellenben juttatva valamelyest inkább az elkopó gazdasági felszerelésekre s befektetésekre is; végül: tukarókcsélet, szigorú józanság s őrizkedés minden tulkapásoktól s alaptalan tulvérmes reményektől fogja csak eszközölni azt, hogy — mint igaz hazafias szívvel óhajtjuk — az idei Istenáldás, az 1905-ik évi jó termés a cikkünkben festett állapotok javítására szolgáljon. Zalakoppány, 1905 julius 1:5. Beken Elek. Gazdasági meüéktermények. (Baromfi. Tojás. Toll. Guanó. Gyümölcs), A statisztikai adatokra sok gazda keveset ad. Egyszerűen nem hisz nekik. Ismeretea egy jelea irónk anekdotája, aki szellemesen beazóli el, hogy a bálba készülő megyei aljegyző hogyan készíti el a vármegye állattenyésztési statisztikáját fél óra alatt — hasból. Sokan ugy vannak meggyőződve, hogy a statisztika mind így készül s még többen vaunak azok, akik attól félnek, hogy a statisztikai adatok csak azért kellenek az államnak, hogy az adót emelhesse. Ma már a statisztika készítést nem bizzák bálozó megyei aljegyzőkre a az adatok gyűjtése a lehető legnagyobb pontossággal történik. És ezek az adatok rendkivül becsesek. Bámulatos dolgokat tud meg belőlük az ember, amelyek alkalmasak arra, hogy a régi véleményeket gyökeresen megváltoztassák. Igy pl. a statisztika bebizonyítja, hogy Magyarországnak a baromfitenyésztés többet jövedelmez, mint világhírű ménesei s tojásexporiunk, amely még csak egyes vidékeken erősödött meg, hatalmas jövödelmi forrás, amelyet még bővíteni lehetne, ha a nép okszerűen foglalkoznék a baromfitenyésztéssel. A baromfitenyésztés nálunk még általában primitív fokon áll. Száz esztendővel ezelőtt ugyanazokat a tenyésztési módokat és értékesítési formákat ismerte a nép, amelyek máig gyakorlatban vannak. Az apró marhát épugy a hulladékból táplálták s a fajokat épugy elhanyagolták, mint ma. József császár idejében szintúgy járt a parasztasszony a városi piacokra; a tyukász szintúgy végigordította a falvakat, mint manapság. A falusi parasztság még nem ébredt tudtára annak, hogy a baromfitenyésztésben hatalmas tőke rejlik, amelyet — ha ugy a tenyésztés, mint az értékesítés okszerű — ki lehetne használni a magunk javára. A tenyésztésnek éa értékesítésnek azonban csak akkor lehet eredménye, ha az nagyban történik, mert csak így lehet a fajok tiszta tenyésztésének előnyeit teljesen kihasználni a a tenyésztésből származó minden eredményt — a baromfi trágyától s a tojáshéjtól elkezdve a tisztított baromfiig — értékesíteni. E téren a szövetkezés vezet leginkább célhoz. Az ilyen irányú szövetkezetek a külföldön tenyésztőkből és vállalkozókból alakulnak. A tenyésztő csekély tőkével, heti vagy havi befizetéssel, a vállalkozó nagyobb tőkével lép a szövetkezetbe. A szövetkezet első sorban gondoskodik az egyes vidékek viszonyainak megfelelő tenyészanyag kiosztásáról s az okszerű tenyésztés módjainak megismertetéséről. További gondját képezi a piacok felkeresése és biztosítása, amely munkájában azonban már nincs magára hagyatva, mert a kormány támogatja. Ha a tenyésztés helyes alapokra van fektetve, a többi már csak mechanikus munka. A tisztított vagy élő baromfi, a tojás és toll gyűjtésére a ezövetkezet községenkint megbízottakat rendel ki s az összegyűjtött anyaggal rendszerint közvetlenül rendelkezik; vagyis nem szállítja raktárakba, hanem közvetlenül a megrendelőhöz. azt, akit faképól hagytál? . . . Tudod-e, mit szenvedett az a lány utánad? . . . És mennyit szenved miattad még ma is? . . . Ha Erzsók látszólag a mának ól is, — lelke folyton veled van, gondolatai téged cirógatnak . . . Hogy meg nem érzed ezt Tamás ! . . . Hogy te ezt a lányt kalapemelósre sem érdemesíted ! . . . Tamás: (halkan) Nem láttam . . . Nem találkoztam vele . . . Köszönni csak köszöntem volna . . . (indulatosan) De hagyj .békén, ne zavard meg a nyugalmamat, a boldogságomat! ... Azt hiszed, ninos tudomásom azokról a tivornyákról, melyek a víg leány szobájában lezajlanak? . . . Éa azt hiszed, hogy ezt tudva hiszek az Erzsók szenvedéseiben? .. . (ellágyulva) Aztán meg ő biztatott a házaséletre . . . Heteken át egyebet se tett, kapacitált, könyörgött, ha boldog nem volnék, megvádolnám, hogy beugratott. . . Ha hálával tartozom, ezért hálás vagyok . . . Ezt meg ia mondhatod neki . . . Bandi: (őszintén) Mennyire fog örülni, Tamás! . . . Tamás: Megmondhatod neki, hogy amiről annyit beszélt, a gyerek a legnagyobb boldogság a világon . . . hogy a kis lányom aranyos teremtés, — épp oly' kofa, hancúrozó, ahogy' ő elprodukálta . . . (megáll) Gyere vissza Bandi, — elmondok valamit, ami érdekelni fogja Erzsikét . . . (visszafordulnak) ha előadásodnak csak parányi része is valóság . . . Bandi: (kihívóan) Hohó ! — Tamás: (közömbös hangon) Nem benned — a víg lány szenvedéseiben kételkedem . . . (elmélázva) Tegnapelőtt hagytak itt. . .A kis lányom, meg a feleségem . . . Az éjjeli vonattal utaztak . . . Keserves volt a válás. — Kató — a lányomnak ez a neve — a kupé ablakából is egyre hitt: „Apika gyere! — Apám gyere!" . . . Mikor a vonat megindult, integetett a kezével . . . (akadozva) Kétéves a kölkem . . . Integetett, integetett 08 újra hallottam a hívó hangját: „Édes apám gyere!" . . . Oly' tisztán beszól, ahogy' én beszélek, csak az r-et nem tudja megropogtatni . . . Azt hittem, leszakad a szívem . . . Én voltam pedig leginkább rajta, hogy menjenek .. . (szomorúságát lebírni akarva) Az a bolondos Sipulus megvadított a szalmaözvegyek örömeiről irt cikkeivel . . . (visszaesve a melankóliába) A vasútról haza siettem. Üres szobák fogadtak . . . Megdöbbentett a nagy csönd . . . (Itt lakom a mezőben nézd, előttünk fekszik a lakásom) Fütyülni próbáltam, de hiába, — még erősebben belemarkolt szivembe az elhagyatottság némaságának szomorúsága . . . Sötét volt, gyertyát akartam gyújtani. Amint tapogatok az éjjeli szekrényen, kezembe akad a kis lányom cipője . . . (sokáig hallgatva mennek). Bandi: (szintén halkan, elmélázva) Sjjtem Tamás . . . Nem, tudom is, miért fogja ez érdekelni Erzsikét . . . Sokszor kesereg éppen ugy, ahogy' te a lányod után . . . Ugyanaz a meghatottság veaz rajta erőt, ugyanaz a fájdalom, rezdül meg a szavában . . . (hosszabb hallgatás után) Igen, igen, gyereke van neki is . . . Tamás: (izgatottan közbevág) Honnan tudod? Bandi: (mintha Tamás közbekiáltását nem is hallotta volna) Kezdem megérteni, hogy a szülőben van valami uj világa az érzelmeknek, mely bennünket hidegen hagy . . . Hogy' is volna külömben lehetséges, hogy mi legónyemberek csak nevetünk az anyáskodáaa fölött ? . . . Egyszer azon fogtuk, hogy gyerekharisnyát köt... Tamás: Mikor? Bandi: Az esküvőd után három-négy hónapra, . . . Hogy dugta, — hogy ijedezett, — hogy belepirult . . . Azzal vágta ki magát, hogy a háziasszonya kis fiának köti . . . Elhittük persze, mert nem is hihettünk egyebet . . . Nagyon természetesnek találtuk, hogy Erzsók idegenek gyerekeinek harisnyát kötögessen . . . Hisz arany a szíve . . . Annyira arany, hogy a feje tetejét ia bearanyozza . . . Nemsokára aztán