Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)
1905-07-30 / 31. szám
2 • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. junius 25. ség lehetetlen óhajtás, hogy a legnagyobb gazdasági érték a munka, a józan élet és a takarékosság. Intézményeket egyesek hibáiért és kapzsiságáért felvilágosodott nép soha sem kárhoztat; bűnös kinövések miatt nem hoz általánosító Ítéletet s meg tudja külömböztetni a józan törekvést a szédelgő' spekulációtól, megismeri a gazdasági tényezők értékét anélkül, hogy a sok szóval és kevés tehetséggel dolgozó izgatók torztükröt tartanának szemei elé. Világosítsuk fel a népet, tanítsuk meg arra, hogyan gondolkozzék a gazdasági életró'l; ismerje meg, kik igaz barátai: azok-e, akik izgatják s elégedetlenséget hintenek el a békés falvakban, vagy akik józan és munkás életre intik, megmutatják a boldogulás útját s ennek eszközeit is igyekeznek a kezébe adni. Zalavármegye határozata. Egy fővárosi lap azt irta, hogy legközelebb Zalavármegye határozatának, amellyel a passív retistentiát szervezte, megsemmisítésére kerül a sor. A legérdekesebb a dologban az, hogy a megyei határozat még fel sem terjesztetett a miniszterhez, miután a törvényszerű kihirdetési határidő nem járt le. A minisztériumban tehát hivatalosan tudomást sem szereztek a vármegye határozatának tartalmáról s máris világgá röpült a hír, hogy azt meg fogja a kormány semmisíteni. A hír ugy szól, hogy a megsemmisítést kimondó határozat már készen is van. Ismerve a Pestvármegye határozatára vonatkozó miniszteri rendeletet, természetesen mi is tudjuk, hogy Zala határozatára is ugyanez a sors vár, de ezideig még a belügyminisztériumban nem dönthettek, mert a határozatot nem is látták. Az urak. Az ifjúság élvezi a szabadságot. Nem gondol a holnappal. Az apáknak azonban föl a fejük. Lejár a vakáció, ide s tova el kell határozni: mi legyen a gyerekből. A töprenkedés vége Séta közben. (A város egyik főutcájából egyenesen a vetések közt a szőlőhegy felé széles sétaút visz. Bandi úr a város felöl menet már tízperces utat lerótt, mikor szemben találkozik Tamás úrral. — Holdvilág mellett este 9 órakor juliusban). Bandi: Hopplá, Tamás! . . . Hát te mi az ördögöt itt?! . . . Jó estét, — szervusz! — (kezet fognak.) Tamás: (kimérten) Szervusz . . . Sétálok . .. Bandi: (vigan) Ugyan ne légy oly' mogorva, Tamás! . . . (hirtelen karon fogja és hozzáhajol) Nincs itthon, ugye, — a feleséged? . . . Tamás: (felsóhajtva) Nincs ... a kis lányom sincs . . . (kissé óleseu) Hát te ezt honnan tudod? . . . Bandi: Hahaha! — honnan tudom? . . . Na gyere, szolgálok a magyarázattal. (Tamást a szőlőhegy felé vezeti.) Tamás: (neheztelőhangon) Páltól bizonyosául . . . (dörmögve) Semmit se tud megtartani a begyében . . . Bandi: (kedélyesen) Dehogy a Palitól, Tamás, — vele is ezer esztendeje beszéltem, mint veled ... Te magad bizonyítod a valóságot. Azzal, hogy este itt andalogsz a mezőben egyedül. — mindig és újra csak az lesz: legyen belőle ur. A pálya, az közömbös. A fődolog az, hogy úgynevezett uri pálya legyen. Az ur fogalmát nálunk meglehetősen ferdén magyarázzák. Azt tartják urnák, akinek titulus dukál. Pedig ha belenéznének a titulusban bővelkedő urak életébe, megváltoztatnák ezt a nézetet. Az az ur, aki anyagilag és egyénileg független; akinek a munkaereje és tehetsége nincs örökre lekötve egy taposó malomba; akinek érvényesülése nem függ sem protekciótól, sem rokoni összeköttetésektől, aki maga teremti meg saját egyéni értékével a tekintélyét. A független élet az uri élet. Nem a munkátlanság, nem az anyagi javakban való turkálás, a rang, hanem a függetlenség, a szabad pálya emeli az embert úrrá. Magyarországon hovatovább mindig kevesebb lesz a független ember, különösen az értelmiség körében; de azért nincs még egy olyan nemzet a világon, amelyben annyi volna az ur, mint minálunk. A kezéposztály nagy tömegének lábai alól elmállott a föld s a jobb módhoz szokott urak a mindenható államhoz menekültek: adj nekünk hivatalt. De a mindenható állam sem adhat mindenkinek kenyeret s a nagyszámú felesleg mihez kezdjen ? A boldogulást a szabad kereseti pályákon keresi. Természetesen az értelmiségi pályákon, mert iparos és kereskedő még mindig nc-m akar lenni. A mindennapi kenyeret ós penziót biztosító hivatalokba be nem dugható felesleg ügyvéd vagy orvos lesz. Jó is volna ez így, ha ennek a feleslegnek nem volna ismét nagy feleslege. Az ügyvédek panaszkodnak. Olyan sokan vannak s olyan sok köztük a szegény, hogy szinte fele az egész karnak. Gondolta volna e valaki ezelőtt harminc esztendővel, hogy az örökké jussát kereső, mindig perlekedő magyar nem lesz képes a prókátorokat eltartani ? Ez az idő bizony bekövetkezett. Most is szívesen perelne ugyan a magyar, de hát több a prókátor, mint a per. Ez egy társadalmi betegség, £ melyen jó volna segíteni, ha lehetne. De aligha lehet. Mert megállapíthatják, hogy mennyi ügyvéd elég a perlekedő magyarnak, de mi lesz majd azokkal, akik a mindennapi kenyérért szerzik meg a diplomát? Mit mondjon, mit tanácsoljon az aggódó apa fiának ? melyik pályára léphet, ahol nincs felesleg? Az orvosnak, mérnöknek, tanárnak talán jobb dolga van, mint az ügyvédnek ? Akármerre nézünk, nyüzsög a sok diplomás ember s ha kettő-három boldogul, husz-harminc tengődik s átkozza azt a pillanatot, amelyben uri pályára lépett. A legtöbbjét nem is azért nevelték diplomás embernek, mert tehetsége volna hozzá, hanem mert az ur azt hiszi, hogy a fiábál nem lehet 1» L| »" U 'B..._ .i „lm tM |. _l _' .U II __JU .JM a' J t' .^iLiULLJ.l.l _.J Ha itthon volna a feleséged . . . (kaoagással meg-megszakítva) Bocsáss meg Tamásom, de rólad már csak az a hír kering a városban . . . hallom lépten-nyomon . . . hogy papuoshős vagy . . . Pantoffelheld . . . Tamás: (közbevágva) Szamarak vagytok! . . . Bandi: . . . hogy amióta megfeleségesedtél, vége víg Tamásnak . . . (komolyan) De nem is értem, mit csináltok ti, — java része a házasembereknek ! . . . Te, aki az élet maga voltál, kacagásodtól csengett az utca, felcsillant száz lánynak a szeme, — valóságos csigabiga életet élsz . . . Erzsike épp tegnap panaszkodott . . . Tamás: (érdeklődve) A víg leány? . . . Bandi: Igen, a vidám Erzsók, hogy a mult héten találkozott veled a patika előtt, de csak rá se hederítettél . . . Hej! pedig . . . Na de ne szólj szám, nem fáj fejem. .. (Tamást oldalba löki) Elég az hozzá, nagy kutya vagy Tamás ! .. . Tamás: (magában) Csak voltam . . . (hangosan) Csak voltam, ha ugyan voltam ! (erősebben) Ti azt hiszitek, legényemberek, hogy a házasélet kalábriászpárti . . . Ha ma vesztek, holnap visszanyerhetem. Bandi: (negédesen) Ugyan, ugyan . . . Tamás: igen, fogalmatok sincs arról a bensőséges viszonyról, melynek házasélet a űeve. más, mint ur. És a szegény ember? Az meg ugy vélekedik, hogy a fia csak akkor lehet boldog, ha urnák neveli. Mind urak vagyunk, de milyen urak! Olyan urak, hogy mától holnapra küzdünk a létért. Talán nem éhezünk, de sokat nélkülözünk; sok jogos kívánságról le ktll mondanunk, hogy takargassuk azt, ami nincs. Amint az egyes ember okos, de amint tömeggé verődik, buta, azonképpen van a nyomorúsággal is. Csak nagy tömegekben merünk nyomoruságunkról kiabálni, külön-külön mind boldogok vagyunk, mind jólétben élünk, a magunk baját, nyomorúságát mind gondosan eltakargatjuk, mert így parancsolja az álszégyen. Sejtjük, hogy mit kellene tennünk, adunk is egymásnak jó tanácsokat, de nem követjük. Uri pályákra tódul az ifjúság. Igy lesz ezután is s amint eddig nem volt, ugy a jövőben sem lesz ur, aki a fiiból ne urat akarjon nevelni s nem lesz szegény ember, aki ne szeretné, hogy ur legyen a magzatjából. Uri nemzet vagyunk. Képzelhető e magyar ur, aki a fiát kereskedőnek vagy iparosnak adja, valameddig a nyomorúság hetvenhétszer a földhöz nem vágja? A mesterség, valamint az adásvétel mind olyan dolgok, amelyeket szükségeseknek tartunk, de jobbnak véljük, ha más cselekszi, mint mi. És ellepik a diplomás pályákat sírig protekcióból élő emberek, kik egyebütt talán hasznos polgárai lehettek volna a hazának, míg a tehetségüknek és hajlamaiknak meg nem felelő téren szánalmas alakok. Sokan vagyunk, sokan, mi urak, akik a keserves csalódások után ugy szeretnők, ha nem volnánk urak. A gondoktól gyötrelmes órákban keserű váddal illetjük az egész bolond, nagyralátó társadalmat ós ezekben az órákban erős elhatározásokat teszünk gyermekeink jövőjét illetőleg. És mégis maradunk e nagy elhatározások mellett — mindaddig, amíg uri kompániába nem kerülünk. Ha azután ott azt találják kérdezni: mi lesz a gyerekből, nem merjük megmondani, hogy többre becsüljük a szabad munka árán szerzett jólétet, mint a szegény ur cifra nyomorúságát. Mert hát urak kérdeznek, akik lenézik a mesterségeket. Ha a magyar társadalom nem szakít az uri pályák iránt táplált előszeretetével, keserű évekre tog virradni, egész generációk boldogságát ássa alá s amíg saját fiait a nyomorúságnak, a keserves vergődésnek teszi ki, a gyakorlati pályákat elfoglalják majd az idegenből áttelepülő emberek, akik a mi titulusaink helyett vagyont, tekintélyt és hatalmat szereznek. Mit ér a külön vámterületért, az ipar fellendítéséért való kapaszkodás, ha a magyar értelmiség, amelynek ezen a téren is vezető szerepet kellene vinnie, elfordul az ipari pályától. A földműves ember, ha már taníttatja a fiát, nem ipari munkást, hanem papot vagy ügyvédet nevel s ur fia mellett vagy maga iU • • • • w^ y i . «!• Ilii II •— .•i"' . Egyre-másra gúnyolódtok fölötte, a házas férfiak gyávaságán, — holott ez a gyávaság legtöbb esetben erény számba eső önfeláldozás. — Azt hiszitek, a feleség is szerető, — aki rendszerint botrányosan könnyelmű, csak a mának ól, — életcélja nincs, mert hiányzik belőle az erkölcsi alap, a melyre a jövendő lakóházát felépíthetné, . . . Erzsók! . . . (halkan) Látod, sajnálom szegényt, — olyan jó volt, vidám volt, öröm volt mellette az élet . . .Szeretett. . . (mintegy önmagához) Határozottan szerelmes volt belém ... (Bandihoz fordulva) S ugye, hol ballagok most már az emlékei közt? . . . (kissé indulatosan) Szerető volt ő is, csak a mának ólt! . . . Bandi: (szemrehányó hangon) Igazságtalan vagy kedves barátom. — Magad elismered, hogy Erzsike csupán neked élt, tied volt minden perce abban az időben, ós most sajnálkozással fizetsz neki ... (a lábán álló rozsvetósre mutat) Nézd ezt a rozsot, mit juttat az eszedbe ? . . . Mert emlékszel az aranysárga hajára, ugye ? . . . Hej Tamás, ha azok az aranyszálak beszélni tudnának! . . . Mi? . . . Tamás: Hagyd el Bandi . . . Bandi: (deklamálva) De nem hagyom ón, — mert nem is igazságtalan, kegyetlen vagy vele szemben! — Te a nagy erkölcsbiró, összeegyeztethetőnek tartod az igazsággal, hogy elítéled
