Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-03 / 49. szám

2 » Zalamegye, Zala vármegyei Hirlap« 1905. november 12. A hétről. Kínos várakozással nézünk a jövő elé. Tudjuk, hogy nekünk is keresztül kell esnünk azon az ostromon, amelyet a kinevezett főispánok vezetnek a vármegyék székházai ellen; de nagyon szeretnénk már tudni: ki lesz az a nagy, az a dicső, aki katonai fedezettel bevonul Zalavármegyébe. A mult héten azt a hirt röpítették felénk az ország fővárosából, hogy gróf Laszberg jön Zalaégerszegre is- A nemes gróf elnöklete alatt röpülő bizottságot szervez a kormány, amely az alispánokat felfüggeszti, a belügyminisztériumból magával hozott tisztviselővel azonnal helyettesíti s vonul tovább más vármegyébe rendet osinálni. A vidéki hazafiak fantáziája már eleve ki is festette: hogy lesz, mint lesz a dolog. Sőt azt is tudni vélték, hogy az államvasutak gépgyárában a röpülő főispán részére páncélkocsit készítenek, amelyen csak a torpedó íbg. A Laszberg kombináció azonban nem valósult meg. Győrvármegye jeles főispánja Budapesten maradt s ugy látszik, nem is szándékozik másutt szerencsét próbálni. Egyelőre kénytelen Zab. vármegye újból várakozási álláspontra helyezkedui. Gróf Festetics Géza már kivül esik a kombinációkon. Feltétlenül bizonyos, hogy nem jön hozzánk főispánnak; sőt az is bizonyos, hogy kineveztetésétZalavármegyéből akadályozták meg. Bármennyire vitatják az ellenkezőt a »jól értesültek,* fenntartjuk azt a korábbi hiradásunkat, hogy gróf Festetics Géza zalai rokonsága közbenjárására szívták vissza a kinevezést, amelyről már csak a legfelsőbb aláírás hiányzott. Hire futott annak is, hogy a belügyminiszter ujabban egy gyógyszerésszel ós egy pénzügyi tisztviselővel tárgyal a főispánság elfogadása iránt. Megindult a találgatás: ki lehet az a bizonyos gyógyszerész és az a pénzügyi tisztviselő, aki elszánja magát erre a vállalatra? Fónagy urat, a budapesti »Kigyó« patika boldog tulajdonosát emlegették első sorban. De Klein Lajosnak, a Zalaegerszegről nem rég Budapestre költözött gyógyszerésznek is akadt roszakarója, aki nyakába akarta varrni ezt a kétes értékű dicsőséget. A pénzügyi tisztviselők válogatásánál első sorban Milcsevics Jánosra gondoltak, aki Veszter Imrét Zalaegerszegre édesgette. A jeles férfiút azóta áthelyezték. Nem kisérhettük figyelemmel pályafutását, de annak idején ugy tanultuk ismerni, hogy szeret a zavarosban halászni. Beillik az uj főispánok közé. Ha Milcsevics nem, akkor Berzeviczy Emil, aki hosszú ideig volt Zalaegerszegen pénzügyi titkár s mint elsőrendű társadalmi alak, közszeretetben állott. És tartja magát a hír, hogy ő lesz a főispán. Megjegyezzük azonban, hogy a hírnek komoly alapja nincs s a magunk részéről képtelenségnek tartjuk. Hogy a beiktatás katonai assistentiával fog végbemenni, az immár bizonyos. A főispán személyét gondosan fogják őrizni — a zágrábi bakák. A horvátok be fognak marschirozni Magyarországba s megostromolják a vármegye • házát. Miórt kell Zágrábból bakákat hozatni? Nem tartják elegendőnek a zalaegerszegi huszárosztályt, vagy nem biznak bennük? Nem merik róluk feltételezni, hogy kihajigálják a bizottsági tagokat és a tisztviselőket, mint Rudnay rendőrei. A főispáni lakás és hivatalos helyiség be vannak már zárva. Hertelendy Ferenc kiköltözött belőlük; Bogyay Elemér főispáni titkár pedig szabadságon van. Hajdú azonban nem őrzi az ajtókat. Felesleges parádé volna. Törje be a főispán ur az ajtókrt utmutatás nólkül. Az általános hangulat a teljes passivítás mellett nyilatkozik meg. Valósziiűi ugyan, hogy a hangos tüntetésnek nem lehet elélte állni, de az csak az utcán fog lezajlani. A vármegyeház termőben csendes lesz minden. Mert nem hisszük, hogy akadjon Zalavármegyében egyetlen egy ember, aki elmenjen az installáló közgyűlésre. A gyászlobogókat azonban kitűzik. A mult héteu több társaságban egészen komolyan tárgyalták, hogy gyászba öltözik a varos a főispán megérkezésének napján. Ma egy hete el voltunk rá készülve, hogy alispánunkat a kormány néhány nap alatt felfüggeszti. Mert most már ő volna a soros. A belügyminiszter azonban egyelőre még nem sütötötte el a szélpuskát s még egy felhívást küldött a vármegyéhez. A november 17-én kelt leiratában 48 óra alatt választ kért az alispántól arra, hogy hajlandó e végrehajtani a belügyminiszteri rendeleteket; mert ellenkező esetben beszünteti a dotációt, 48 óra letelte előtt azonban megjött a javadalmazást beszüntető rendelet. Az alispán tehát azt válaszolta a fenyegető rendeletre, hogy az immár tárgytalanná vált, tehát érdemleges választ nem ád. Kristóőy azonban a mult héten érdemleges választ követelt s kilátásba helyezte azt is, hogy ha netán az alispán időközben meggondolta volna magát, hajlandó a dotációt újból folyósítani. A válasszal a belügyminiszter nem lehetett megelégedve, mert a dotációt nem utalványozta. A tisztviselők azonbau mégis megkapták a fizetésüket. Gyermekvédeiem. A mult héten egy kis koporsót hoztak be az Egerszeghegyről, Hét éves fiúcska kihűlt teste volt benne. Szomorú dal. Karéjban állottak a cigányok. — Ez a hegyes szemű, látszólag szerszámával bibelődő nép, hogy ki tudja lesni a pillanatot, mikor legjobban kimuzsikálhatja a bankót. A prédát leső oroszlán fülelóse ez, mikor a fekete fáraók rátapadnak a vigadóra, prímásuk lehajlik a bus magyar füle mögé, lágyan vonagatja nyirettyüjót s néha egészen áthatja a mulatozó hangulata. Ilyenkor fakadnak az epedés, a szomorúság melódiái, a melyek persze Himfy keserveinek végleges exultáclójához vezetnek. A ki csak dorbézolni, vagy mérgelődni akarna-e tisztán magyar jellegű »sírva vigadásonc, annak hamar elmenne a kedve, mert ez látványnak nagyon érzékeny, murinak nagyon szomorú és főképen nagyon uualmas. A cigány pedig csak húzta keservesen : „Hogy ne legyek olyan árva, Elviszem a más világra 1" Donáthy Imre pedig szilajon parancsolt: — Ezt, Náci, ezt; ez való az ón bánatos szívemnek. Idegen vendég vetődött a fürdő e félreeső vendéglőjébe. Valami könyvügynök, a ki még az üdülés helyén sem hagy bókét a szórakozni kivánó emberiségnek, Rettenetes! Mintha nem elég volna hétköznapokon olvasni ? Az ördögbe is, hogy még fürdőn sem lehet nyugta az embernek a kulturfináncoktól. A vendég nagyon egykedvűen vette az asztal | társaságot a maga tul-bő és asztalon szétfolyt | pezsgőjével, viharos éjszakát mulatva cigányaival hangosan azt számította, hogy annyi költséggel, a mi itt a vendéglős zsebébe úszott, ő a nagy Conversation Lexicont is képes lett volna szállítani — díszkötésben. Aztán magában dörmögött. — Voltaképen nem sok regényt olvastam, de azt látom, hogy itten regényes történet végső jelenetót játsza a pityókos ur. Istenemre! szeretnék pompes funebres lenni. Ez az ur temettetni kívánkozik. Ki nézem belőle az első osztályú temetést. A könyvek tisztelt ágensének jó szimatja volt. Az elázott banda temetett, a Dankó misztikus andalgói most az egyszer szép álmoknak gyászos indulója volt, mely elvezet a feledés sírkertjébe. A tiszti egyenruhába öltözött ur mintha csak színpadról leste volna el a falusi legény duhajkodását, emelte fel karját és kiabált bele a nótába vad indulattal : — Azt Náci azt! Tizeseket ragasztok az arcodra — szépség flastromnak ! A vad, zabolátlan murinak azonban hihetetlen változást adott egy férfi megjelenése. Méltóságos nyugalommal állt meg a nagy terem ajtójában. Nyitva hagyta az ajtót és beözönlött a hajnal üditő levegője, A hirtelen támadt világosságra : felkapja fejét Donáthy Imre. Megrázkódott. A ! Az apa vállára vette a koporsót s behozta a városba, mert a hegyre vezető utak olyanok, hogy lehetetlenség járművel közlekedni. Még a gyalogos ember is keserves kínnal tud keresztülvergődni a feneketlen sáron. A városban mondta el az utolsó imádságot a kis halott felett a pap. A szülők ós néhány hegyi ember voltak a gyászkiséret. Olyan megható, szívettópő volt ez a temetés. Kérdezősködtem a kis halott betegsége után. Azt mondták, hogy iskolába járó fiu volt szegényke. Szorgalmas, lelkiismeretes kis legény. Minden reggel, már szürkületkor a nyakába akasztotta a tarisznyát s bejött rettenetes időkben, irtózatos utakon a városba. Az apja hajléka majd 4 kilométer messze van az iskolától s neki már 8 órakor az iskolában kellett lennie. Elképzelhető, hogy mennyi idő kellett neki, amíg ezt az utat megtette. A osizmája szokás szerint kétszer akkora volt, mint az apró lábai; a dolmánya teleszívta magáL esővízzel s átázva, érkezett, az iskolába. Egyik nap lázban égve érkezett haza. Lefeküdt szegény s harmadnapra a menyoi'szágban ébredt fel. Meghalt. Sokszor láttam a hegyi lakók gyermekeit, amint csoportokba verődve jöttek a városba. Nyáron vidáman osevegve rótták az utat. Napsugaras reggeleken, üde, friss levegőben jöttek le a hegyről az iskola felé. Télen kékülő ajkakkal, zsebredugott kezekkel, dideregve, hallgatagon törtettek előre. A fogyatékos gúnya nem védi meg őket a hidegtől, széltől. Azt azonban, hogy ősszel, amikor az eső feláztatja a ragadós agyagot; amikor a mély utakban folyik a hig sár s reggel nyirkos köd ereszkedik az egész vidékre, hogyan képes agyereksereg bevánszorogni az iskolába, el sem tudtam képzelni. Városi ember ilyen időben neki nem mer vágni a hegyi útnak. De az iskola körül láttam, hogy a fiuk s apró leánykák a legzordabb időben is bejárnak. Délben ott ténferegnek szegények az iskola körül. Mert ebédre hazameuni nem képes. Itt marad estig darab száraz kenyéren, néhány szem dión, egy kót pogácsán. Mire a délutáni iskolának vége van, már sötétedni kezd. Szürkületben vágnak neki a gyerekek az Istent kísértő utaknak. Sötétben indultak el reggel és sötétben érnek haza. A testben, lélekben agyon gyötört gyerektől mit várhat a tanító ? Jó szívvel, nyugodt lelkiismerettel nem fenyítheti meg, ha a leckét nem tudja ; ha elkésik ; ha rendetlen s ruhája piszkos, osatakos. Az agyonfárasztott, roszul táplált gyerek szervezete elveszti ellenálló képességét; fogékony ) váratlan eseménynek mindig megvannak a maga j kijózanító hatásai. Fölállott és egy mozdulattal hallgatásra intette a cigányokat. Majd tetetett nyugalommal ment az ajtóban álló férfihez. — Eljöttél? — El. — Számolni jöttól. — Nem. Ilyen állapotú emberrel nem számolok. Senkinek gyengeségét fel nem használom a magam előnyére. Feküdj le s ha kialudtad mámorodat, rendelkezésedre állok. — Gyáva vagy ! — Nem fogsz kihozni sodromból. Jer, hazavezetlek. Atyád vár, ő kért, hogy vigyelek haza. Donáthy nagy szitkokban tört ki. — Móg ez is 1 Nyomorult spicli, nyomorult spicli 1 Aztán szinte rikácsolóvá vált a szava. — Dobjátok ki ezt az embert, dobjátok. A dühre aztán végképpen felmondották szolgálatukat az idegei. Donáthy lerogyott a székre. Feje lankadtan esett le a vendéglő asztalra, az elömlött pezsgő hűtötte az izzó homlokát. A barna férfiú pedig szobát adatott a mámorosnak. Ölbe fogta az alvót, ki móg álmában is mámoros szitkokat szórt rá, lefektette az ágyon, megtapogatta órveését ós irigylendő nyugalommal ment be az ivóba, hol akkor is az elázott pajtik ! azon tanakodtak, mi az ördögért is virrasztották át ezt az éjszakát?