Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-03 / 49. szám

1905. december 3. Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 3 minden ragály éa egyéb betegség iránt s ha az Isten kegyelme és a jó szerei cse folytán nem pusztul el, akkor is elnyomorodott szervezet, idő előtt vénülő ember lesz belőle. Nagy áldás a civilizáció, de még ennek sem szabnd áldozatul dobni az ember épségét. A degeneráit emberen nem segít a tudomány. De mit csináljunk hát azzal az ötven-hatvan hegyi gyerekkel? Iskolába csak kell nekik járni! Igenis kell! De talán nnnyit lehetne rajtuk könyíteni, hogv addig is, amíg a népes begy község — valamikor a jövő században — iskolát kaphat, télviz idejére a tanórák idejét máskép állapítanák meg. Ne kezdődjék az iskola reggel 8 órakor a ne végződjék 4 órakor. A hegyi gyermekek részérő talán lehetne egy vagy két összeHÍtett osztályt szervezni, ahol 9 vagy 10 órakor kezdenék a tanítást s délután 1—2 órakor bevégeznék. A gyermekek világos nappal tehetnék meg az utat befelé is, kifelé is. Télen a legtöbb gyerek meleg reggeli nélkül indul útnak, mert az anyja el van foglalva fejéssel, disznóetetéssel. A paraszt ember 8 órakor eszik reggelit. Addig beéri pálinkával, amelyből az iskolába járó gyermekeknek is juttat. HÜ azonban a kis fiu, kis leány ráérne (J éra felé elindulni, kaphatna egy tányér meleg levest, vagy tejet, főzeléket, amellyel kibirná délután 3-ig, amíg hazaér. Feltétlenül szükséges volna az, hogy a hegyi gyermekek szülői köteleztessenek a bejövő és hazamenő iskolások felett felváltva felügyelni. Kisérő nélkül egy csapat apró gyereket útnak ereszteni vétkes könyelmüség. Kisérje őket mindig egy felnőtt ember, aki ügyeljen arra, hogy a gyermekek egészségüket ne veszélyeztessék, az időt ne pazarolják. Érdekében áll ez a szülőknek, az iskolának, a begyközségnek, a városnak. A hegyközségnek talán módjában is állna a tanórák idejének megváltoztatását, a hegyi gyermekek részére összesített osztály felállítását kérelmezni s részükre kísérőről gondoskodni. Ugy tudjuk, hogy azok a gyermekek, akik ebédre haza nem mehetnek, a népkonyhában ingyen levest kapnak. Nagy jótétemény ez is. De ennél még sokkal többet kell tennünk azokért, akiket a civilizáció nevében tanulásra kötelez a törvény. A civilizációnak ölelkeznie kell a humanizmussal a gyermekek védelmében. Lomtárba vele! Egyszer valamikor régeu, talán néhány év előtt a magyar főváros haza hozta Kossuth Lajost, hogy halópora a haza földével egyesüljön. Ilyen régidőre kicsoda emlékeznék már? — Urak! Számítok önökre: ami itt történt titok marad. A törvényszéki birónak szájából, a ki gyomorhurutját »ilyenc hasonszervi gyógymóddal jött kúrálni e kies fürdőbe, — ki is esett a bock, mikor mondotta : — Papperlapap! Persze, hogy titok. Csak gentlemannok vagyunk, vagy mi?! * Hát mi szükség volt önökkel megismertetni ezt az éjjeli tivornyát? A tisztelt tárcaíró ur valami lélektani problémát lát a muriban, nem pedig egy kis korhelykedést, — gondolják olvasóim. Elmondom a szomorú nóta előzményeit. A Horthy család tavaly is az olcsó fürdőben nyaralt. Mindjárt előre bocsájtom: számításból. Eltekintve attól, hogy a nagyobb leánynak, Elvirának még mindig fizették a kelengyéjét, a forgatott váltókról nem is szólok, a kisebbik leány se ment olyan számban, hogy indokolt lett volna valami parádés fürdőre menüi parthivadá szatra. Most valóban üdülni jöttek, nem parthit vadászni. De hát nem pünkösdi rózsa volt, akinek kinyilása időhöz kötött! ennek a kis sokat igérő bimbónak itt történt meg az ő rózsatakadása, aki a maga bolondos tízenhat esztendejével igen mulatságosnak találta, hogy Donáthy Imre, az arany sujtásos tiszt urfival, voltaképpen pedig olyan gyermek: mint ő maga, a tükör Sietős az utunk; nem kószálhatunk be minden ligetet, még ha isten k lakják is; és nem pihenhetünk meg minden árnyékban, ha mindjárt a nemzeti gyász sötét fátyola okozza is azt. Haladnunk kell, hogy <•' ne hagyjon a többi. A kik im, előre törnek szörnyű ökleléssel, min den virágot eltipornak, minden szemetet fölkavarnak, minden sárcsatornán keresztül gázolnak — némelyik térdig jár benne, a másik nyakig: de bele nem fullad egy se, hanem megy tovább, soha hátra nem néz, mindig előre, neki a partnak csúszva, mászva, négykézláb hasra feküdve, térden rimánkodva, föl a meredek uton a meddig csak 1'het, sőt azon is tul, hol már nem hallható a közitélet moraja és nem érezhető a büntetőjog keze. Ebben a nagy sietségben kicsoda gondol a múltra? Kinek jut ideje arra, hogy megálljon egy egy halványuló emlék előtt és cypruságat tegyen egy-egy sírhalomra? Ilyfajta révedozésre bizonyt nincs idő. Mert a többi megy, fut rohan és aki megáll egy könnyet, ejteni: lemaradt a vonatról, helyét elfoglalják, kséését félremagyarázzák; gyanússá lesz és meg nem bizható. Arról a Kossuth Lajosról, akit egykor régen, ki tudná mikor, talán még a regevilágban, a magyar főváros hazahozatott, egy buzgó és szorgalmas búvár ezernyi emléket gyűjtött össze. Képeket, rajzokat, metszeteket, szobrokat, iratokat igen nagv mennyiségben. A gyűjteményt fegyverek, ruhák, zászlók, bilincsek, falragaszok, följegyzések, levelek, okmányok, térképek egészítik ki a szabadságharo korából. Együtt az egész egy gazdag, változatos, jól rendezett, értékes muzeum ; gyönyör a szemlélőknek, oltára hazafinak, kincs a történiróknak. Voltaképpen a reménynek egy sugárkévéje, mely fényözönt vet a múltból a jövendő felé. Egy mérleg a nemzet valódi értékéről. Tanúságtétele a rejtve élő közerőnek. Figyelmeztetés a kötelességek becsületes betöltésére. Élő, látható, megfogható, .beszélő história arról, hogy önérzet, bizalom, hit, a jognak tisztelete, a szabadságnak szeretete, a hazafiságnak önzetlensége miként tudja a próbák nehéz napjaiban hőskölteménnyé varázsolni a nemzet köztevékenységét. Ilyen ez a muzeum Gyűjtője, tulajdonosa, Kreith Bála gróf. Ügyszeretetének, lankadatlan buzgóságának és szakértelmének méltó eredménye ez a gyűjtemény. Becses nekünk is, kikben a kegyelet él. Becsesebb lesz a jövendőnek, mikor majd a hűperlojalitás nem zavarja meg az érzületek kristályát. Ennek a gyűjteménynek a magyar főváros helyet adott üres műcsarnokában. Ott volt' egy és fél évig. Azt azonban nem engedték meg, hogy nyilvános látogatásra megnyitható legyen. Mintha dugáru volna, ami ott van. Avagy talán tiszta tóban lesték a halakat, meg a maguk bohó arcát. S mikor a bolondos Imre egy kis hegyi kirándulás alkalmával az ormon teátrális pózéba vetette mugát s őrült lázzul beszélt rendületlen szerelméről, a kis leányka is egészen felmelegedett és feledve mamai intelmeket, ott a hegyormon esküdött meg Imrével, hogy vagy együtt vetik le magukat erről a tarpéji szirtről, vagy mennek nászútra. Mert hiába, bolondok ezek a mai fiatalok. Azok előtt nevetséges fogalom a kaució, meg az a prózai hozomány. Azt hiszik, hogy a szerelemhez csöppen aztán minden. És végre is miért vannak az apák, ha nem azért, hogy a többit kieszeljék. így a tizenhntévesek. A Horthy leányokat azonban az jellemzi, hogy tizeuhutéves korukig csak elismerik a bohókás és számítás nélküli poézis jogosultságát s lányosan el is enyelegnek; tizenhatéven tul megjön az eszük. Ilonka pedig fordulaton volt. Ő sem állhatott ellene a családi tradíciónak, a fess hadnagyocskát ennek folytán hamar kivetette a fejéből. Az ördögbe is ! Ezek a tejfölös hadnagyocskák gondoljanak a stratégiára, de nem a — hölgykörökuél. Pedig ezen a téren minden igazán hadnagy nagy — várostromló. Bár tekintete nem rendelkezett, valami nagy tapasztalatokkal, de ennek az ötletének mégis mosolygott Ilonka. És annál természetesebb volt Ilonkától a bohó egy erkölcsi robbanó szertár, mely lángra lobban halk sohajoktól? Képzelődés. Nem vagyunk olyan gyúlékonyak. Okunk sincs, erőnk sincs, tüzünk sincs hozzá, vérünkben sok a savó, lelkünkben nagy a renyheség. A robbanástól tehát szó se legyen. Maradjunk a dugárunál. A főváros egy kis orgazdaságra vállalkoz. itt. Helyet adott a csempészett portékának. Különben óvatos volt. A nyilvánosság kizárásával emberelte meg magát. Az irás követte; »ne tudja a balkezed, hogy mit csinál a jobb*. Ennélfogva »véka alá rejtette a gyertyát", mi által egy kis ellenkezésbe jött az Írással, a mi nem is egészen oktalan módszer, mert fődolog, hogy a kegyelet káposztája megmaradjon, a hiperlojalitás kecskéje jóllakjék. Nyugta az emléknek ne legyen. Valakinek, valahol, valamikor szemet szur. El van ugyan rejtve, dó hátha keresztültör a vastag falon, mint egy Rögten-sugár? Hátha éppen akkor tör keresztül, mikor valamelyik bozontos szemöldökű kegyelmes ur arra kocsikázik? Szörnyűség volna! Gyanúi hirbe keverednék a főváros. El találna homályosodni a Haynau diszpolgárságának dicső emléke. Nossza, ki vele! Tessék elhurcolni! Hatvan éves évfordulóját ünnepeljük nem sokára a 48-ii< újjászületésnek. Fényt, lendületet, áhítatot azzal készül adni a főváros ennek az ünnepnek, hogy a születésnek és keresztségnek emléktárgyait kidobja az utcára. Megható ragaszkodás a nagy múlthoz; csodálatos tanúsága a kegyeletn-ík! Hadd legyen hajléktalan az az emlékcsoport, a miként bujdosók lettek, kik létrehozták és megvédelmezték magát a nagy művet! Lombtárba vele! Ne alkalmatlankodjék a törtetők útjába ! Én pedig csak azt sajnálom, hogy Kossuth Lajost haza hozta a főváros. Jobb lett volna szegénynek a turini ciprusok árnyában pihenni. Sírhalmát az a város nem rugdosná meg, miként megrúgja ez, mikor a rávonatkozó ereklyéket kidobja kebeléből. A 48-as ereklyemuzeum érdekében irta: Bartha Miklós. A vármegyei központi mezőgazdasági bizottság ülése. A földmivelési m. kir. kormány 47030/VII. 4. számú jóváhagyásával 1904. junius 10-én a vármegyei mezőgazdasági bizottság megalakultnak nyilváníttatott s a Zalamegyei Gazdasági Egyesület által szerkesztett szervezési szabályzata és ügyrendje jóváhagyatott. A megalakulás után, dacára annak, hogy ez már az 1904. évben megtörtént, a központi mezőgyermekregények tökéletes elfelejtése, mert Korom Ervin járt hozzájok és mérlegelni tudta a Korom fölényét szülői magatartásában. Míg a tejfölös szájú hadnagynak a műkedvelői hordári teendőket kelletett teljesíteni a tulkénvelmes mama iránt, Korommal szemben a gyöngéd figyelem mintaképe volt a mama. Ebből érezte az okos Ilonka, hogy Korom egy »commeil faut« vőlegényjelölt. És ha a telekkönyvet látta volna (a melynek jegyzásei a modern lányok előtt már nem hyerogliphák) akkor még nagyobb megilletődéssel hallgatta volna, mikor a barna férfiú az igaz szerelem megható izgatottságával ezeket mondotta : — Ilonka szeretem. Ilonka gyöngédebb volt, mint a modern lányok. Nem mondta, beszélji-n a mamával! De erre szükség sem volt, mert u mama nagy praxisS'il dolgozott. Ott volt mindig ezeknél a válságos perceknél s nyomban rájuk adta a szentenciát. Ez történi egy év múlva a tárpéji szirti fogagalinak után. Fürdőn természetesen egy-egy hymeu hir villámszáruyakon jár, ne találják önök ördöngösnek, hogy a bolondos Donáthy hadnagy is meghallotta. És még tovább mondjam a szomorú nóta történetét ? Verner László.