Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-11-12 / 46. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. november""!!). hogy a kormány hatalmára, erre a nyers erőre támaszkodva, válaszra, cátolatra sem méltatja a vármegye indokait. Ezzel azonban feladata ellen vét, kötelességét sérti és önkényuralmat folytat. De inkább lehetséges, sőt bizonyos, hogy képtelen amaz érveket megdönteni s ezért mellőzi hallgatással azokat. Ezzel pedig álláspontja törvénytelenségét, tarthatatlanságát bizonyítja. De bármiként álljon is a dolog: annyi bizonyos, hogy a kormány a legutolsó századok önkényuralmi irányát és példáját követve, törvény ellenére akar adót szedni és katonát állítani. Eljárása teljesen beleillik ama sötét századokba, melyekben a nemzet alkotmánya, jogai, törvényei ós akarata semmibe sem vétettek s az uralkodók kegyenoei az országgyűlés mellőzésével kormányoztak, minden hatalmat magukhoz ragadtak s ezzel a nemzet önrendelkezési jogát elkobozták, alkotmányát eltörülték és — mint különösen a kassai generális — nyiltan kimondták, hogy a király megbízásából minden szabadságnak véget vetnek, még ha ez az ország elpusztulásával járna is; a vármegyéktől pedig föltétlen engedelmességet, a törvénytelen rendeletek végrehajtását követelték ; majd pedig, mikor a főispánok hatalma tehetetlennek bizonyult a vármegyék alkotmányos ellenállásával szemben, azok helyébe administratorokat, királyi biztosokat küldöttek azon utasítással, hogy a fő- és alispáni hatóságot magukhoz ragadják és minden eszközzel mindent elkövessenek a vármegyék elnyomására ós amidőn ez a kisérlet is hajótörést szenvedett, katonai karhatalmat adtak a királyi biztosok rendelkezésére s először eltiltották azt, hogy a megyék körleveleket intézzenek egymáshoz és érzelmeiket, szándékaikat közöljék azokban egymással; majd pedig a megyegyüléseket is betiltották s ezzel a vármegyei ősi intézményt, az alkotmány egyik hatalmas védbástyáját is lerombolták; a törvények védelmezőit felségsértési pörökbe fogták; az idegen nemzetiségi törekvéseket a magyar ellenében támogatták, sőt szították; hivatalos nyelvvé a németet tették azon világos kijelentéssel, hogy az a különböző tartományok népeit összeforrasztandja; az országot Ausztria gyarmatává eülyesztették alá, ezzel gazdasági érdekeit is feláldozták és koldussá tették s a nemzet félrevezetésére kir. manifestumokban azt hirdették, hogy mindezt nem a szabadság megrontására, hanem az ország és a nép védelmére teszik! Mindezzel több izben oly védelmi harcokba szorították a nemzetet, amelyek vérpatakokkal öntözték hazánk bérceit és rónáit. Ezzel azonban nemcsak nem törődtek, hanem elleukezőleg egyenesen erre törekedtek azért, hogy a jogeljátszás elve alapján teljesen leigázhassák az országot és kivételes bíróságok s a bitófa segítségével vérbe fullasszák, megsemmisítsék a nemzetet. De rpsszul számítottak, mert a magyarnak alkotmány- és szabadságszeretete mindig oly erős szikla volt, amelyen minden önkényuralmi kisérlet megtört s a harcok szenvedéseit mindenkor az alkotmány elismerése és diadala követte. És rosszul számítottak, mert nem tudták feledni sem kudarcaikat, sem a két állam összeolvasztásának, sem a korlátlan uralomnak ábrándjait és nem tanulták meg, hogy az eszmét nem lehet sem börtönbe zárni, sem vérben elfullasztani, mert a vérpad uj vértanuk szülője e az eszme legbiztosabb terjesztője! Igy aztán mindig beteljesedett az az örök igazság, hogy a történelem elsöpri azokat, akik belőle okulni és feledni nem tudnak ! S II. József, a császár, aki eltérve elődei szokásaitól, nem koronáztatta meg magát magyar királlyá azért, hogy ne legyen esküszegő, mert arra az alkotmányra kellett volna esküt tennie, amelynek megsemmisítését tette élete főfeladatává: uralkodása végén belátta, hogy nem az az ut vezet a nemzet boldogulására, melyet ő jelölt ki számára s kénytelen volt halála előtt összes törvénytelen rendeleteit visszavonni. A vármegye bizottsági közgyűlése benső megdöbbenéssel látja, hogy ez a sötét mult ismétlődik; de meg is rendül egész valójában, midőn egyrészt arról kell meggyőződnie, hogy nincsen biztosítéka annak az alkotmánynak sem, amely a honfoglalásnak ikertestvére és sem születését, sem kifejlődését nem köszöni sem fejedelmi ajándéknak, sem forradalomnak, mert azelső fejedelemmel kötött és ünnepélyesen vérrel megpecsételt kétoldalú szerződésen alapul s a nemzet és a királyok által alkotott alaptörvényekkel, a királyokkal kötött trónöröklési szerződésekkel, királyi hitlevelekkel és eskükkel van megerősítve és fejlesztve; másrészt pedig azt tapasztalja, hogy a parlamentárizmus azon eszméje, hogy a nemzettel egy szellem és irány hassa át az uralkodót és a kormányt, nem valósulhat meg, ha akadnak férfiak, akik előtt — a hosszú tanulságos mult tapasztalatai után is — szentebb a fejedelem paranosa, mint a nemzet akarata éa a haza boldogsága és akiknek elviselhetlenebb a szabadság küzdelme, mint a szolgaság nyugalma. Ez a szomorú tény már magában véve is azon sötét múltba vezet vissza, mely eléggé megtanultatta velünk, hogy az alkotmánynak csakis ott van igazi értéke, ahol egyetlenegy ember sem akad a törvénytelen rendeletek végrehajtására. De különösen reámutat történetünk két lapjára, melyek egyikén az 1649: 44. tcikk van följegyezve, amely becstelenség terhe alatt megtiltotta az országgyűlési rendeknek, hogy az országgyűlés alatt bármely kitüntetést vagy jutalmat elfogadjanak; a másikra pedig az van bevésve, hogy az 1790-iki országgyűlés tagjai esküt tettek arra, hogy tanácskozásaikban az udvarnak semmi kegye, vagy Ígérete által sem engedik magukat a közjó érdekétől eltántoríttatni! íme az ősök példája, mely hamarosan megtermelte áldásos gyümölcseit az 1790/1-iki törvényekben, amelyekkel alkotmányunk, önállóságunk és függetlenségünk újból elismertetett. Ezt a példát kell híven követnünk, mert a haza minden előtt van ós már nem kiskorú ez az ezeréves hon, nem szorult semmiféle gyámkodásra sem, maga érzi, maga tudja legjobban, hogy mire van szüksége boldogulásához! Ezt a példát, a közjó érdekét kell szem előtt tartanunk, mert különben elsodor az a tátongó örvény, amely alkotmányunkat ós jogainkat fenyegeti és bekövetkezik reánk nózvo Kölcseyként az, hogy a kegyelem gazdag forrása az utolsó cseppig egyszerre kiapad és az örök vigasztalás millió sugára egyetlenegy percben elsötétedik ! A vármegye bizottsági közgyűlése mindezeknél fogva fentidézett 16762/1905. számú határozata alapján, mellyel amellett, hogy az önkéntes adók elfogadása és az önkéntesek állítása törvénybeütköző, azt is kimutatta, hogy a jelenlegi kormány nemcsak alkotmány- és törvényellenes, hanem oly önkényuralmi kormány is, amelynek összes rendeletei olyannyira törvénytelenek, hogy azoknak — a törvény uralmának biztosítása érdekéből — nemosak engedelmeskedni nem szabad, hanem ellenszegülői kell, mert nem a hatalomnak, sem eszközeinek, hanem magának a törvénynek vagyunk alárendelve; — továbbá tekintettel f. é. október hó 19-én 19652/1905. sz. a. hozott határozatára, melyben cáfolhatlau érvekkel bizonyította, hogy az országgyűlésnek költségvetésen kivüli állapotban történt s ezen állapotot kétségkívül a jövő évre is kiterjesztő folytonos elnapolása s ezzel kapcsolatosan a kormány kibúvása felelőssége s a parlamenti ellenőrzés alól, továbbá a nemzet vezérférfiaiuak mult szept. bó 23-án a bécsi császári palotában történt lealázó fogadtatása és az ugyanakkor elhangzott királyi ultimátum, kijelentés és fenyegetés, valamint a kormány ujabbi kineveztetóse is mind a könyörtelen önkényuralom csalhatlan jelenségei; — továbbá tekintettel arra, hogy a törvényhatóságok a kormárynak a meg nem szavazott adók behajtására ós a meg nem ajánlott újoncok kiállítására vonatkozó rendeleteit az 1886: 21. tc. 20. § a értelmében nem tartoznak végrehajtani s ez a rendelkezés nemcsak a fcntliivatkozott és meg nem döntött indokok értelmében, hanem az országos közvélemény szerint is az önként fizetni kivánt adók és a véderő tagjaivá önként jelentkezők elfogadására irányzott kormányrendeleteket is magában foglalja, emellett pedig oly föltétlen rendelkezés, hogy egyáltalán nem vonható az idézett törvény 19. §-ának azon intézkedése alá, hogy ha a miniszter a törvényhatóságot hozott határozatának fogana| tosításától másod izben is eltiltja, a kormányren| delet azonnal ós föltétlenül végrehajtandó ós csupán ennek utána ós csak annyiban szolgálhat közgyűlési vita és határozat tárgyául, amennyiben a törvényhatóság a kormány eljárását sérelmesnek találván, a képviselőháznál keresne orvoslást; —- továbbá tekintve, hogy a kormány folyton elnapoltatván az országgyűlést, a törvényhatóság azon jogát, hogy a képviselőháznál keressen orvoslást, nem gyakorolhatja azzala hatállyal és gyorsasággal, amelyet az idézett szakasz, mint jelentékeny alkotmánybiztosíték olyannyira megkövetel, hogy alkotmányos kormány nem is élhet e szakaszban biztosított jogával olyankor, amikor az országgyűlés szünetel; — továbbá tekintve, hogy ugyanezen szakasz szerint hasonló kormányrendeletekben mindig határozottan kifejezendő, hogy azok halaszthatlan végrehajtását az állam veszélyeztetett érdekei követelik, a szóban levő miniszteri rendeletek azonban mit sem szólnak erről ós így ez okból sem birhatnak azzal a hatálylyal, amellyel a kormány azokat felruházni akarja; — végül tekintve, hogy az idézett 20. szakasz oly biztosítéka alkotmányunknak, melyet a törvényhatóságok, mint az alkotmányosságnak az 1848: 3. ós 16. törvénycikkekben megjelölt védbástyái, bár honnét származó minden támadás ellen megóvni tartoznak: a 107274/B. M. 1905 sz. rendeletet törvénybeütközőnek nyilvánítja s előzőleg hozott 13103/1905. és 16742/1905. sz. határozatait mindenben fentartja; egyidejűleg pedig a kormány törvénytelen eljárásáért a képviselőháznál keres orvoslást. Szüret után. II. Mult számunkban azt állítottuk, hogy Magyarországon borban tulprodukció van. Többet termelünk, mint amennyit el tudunk fogyasztani. Nem állítjuk azt, hogy a mi boraink egyáltaljában nem fogyhatnának el belföldön, mert a termelés a lakosság számához viszonyítva nem olyan rettenetes nagy; de gazdasági és társadalmi viszonyaink olyanok, hogy az egész termés itthon fogyasztóra nem találhat. A legjobb fogyasztó lenne a munkás nép, amelynek foglalkozása a szeszes italt megköveteli. De a munkás nép részére annyira meg van drágítva a bor, hogy mai kereseti viszonyai mellett csak elvétve jut hozzá s kénytelen a pálinkához folyamodni. A bor árát pedig a népre nézve a fogyasztási adó s az ezzel összefüggő forgalmi korlátozások szöktetik fel. A termelő ma már közönségesebb borát szívesen adja nagyban 24—32 fillérért, sőt olosóbban is. A kisgazda, akinek a termése nem akkora, hogy a borkoreskedő vagy nagyobb korcsmáros szívesen vásárolja, kénytelen borait kiskorcsmárosoknak, vagy ügynököknek hallatlan olcsón eladni, mert kiosinyben eladnia és kimérnie nem szabad. A legtöbb borvidéken a kis mennyiséget termelő szőlőbirtokos alig képes borait ércékesíteni s csak kivételes jelenség az, hogy itt ott a borokat kicsinyben jobban megfizetik. Igy például Zalaegerszeg vidékón a kisebb mennyiség aránylag jól volt értékesíthető, mert az őrség falvainak vendéglősei kicsinyben való bevásárlással itt fedezték szükségletüket. A kiskorcsmáros, amint elfogyott a néhány hektoliterből álló készlete, felpakkolta szekerére a hordót s eljött bort vásárolni. A kisgazdának megjött a maga kicsinyben vásárló vevője. A balatonparti borokra azonban már a kereskedelem spekulál s a kereskedő már csak a nagyban termelők borait keresi, mert termése egyöntetűbb s a szállítás ós kezelés kevesebbe kerül. A kisgazdára vagy rá sem hederíteuek, vagy termését értékén alul fizetik. A homokon roppant mennyiségben termelik a bort. Egy gazdának százholdakra m°nő szőlője is van s miután a borkezelés technikája ma már annyira fejlett, hogy a silányabb minőséget is mérésre alkalmas itallá tudják tenni, a kereskedelem nem a jobb minőséget, hanem az olcsóbb fajtát keresi. Ehez járul móg az is, hogy a síkon a közlekedés rendszerint könnyebb; az uj szőlőtelepek legnagyobb részben vasutak mellett létesültek, míg a szőlőtermő dombvidékek vasúti viszonyai nem a legjobbak. A fővonalakat Magyarországon könnyű volt sik pályán építeni s a vasúti politika annak idején első sorban hadászati ós nemzetközi szempontok után indult s a 'belső közgazdasági érdekeket elhanyagolta. Amikor a nemzetközi forgalomnak s a kivitelre szánt búzának utat kerestek, nem gondoltak még arra, hogy más érdeke is lehessen Magyarországnak, mint hogy a búzát, lisztet és lovat ki vihesse és a külföldi iparcikket behozhassa. A síkon a termelési költség aránytalanul olcsóbb levén, természetesen az árak is ízek felé gravitálnak. Általános jelenség ugyan a munkabérek emelkedése, de az Alföldön, különösen annak népesebb pontjain, az emelkedós nem olyan rohamos, mint például a Dunántul. Igy esik meg az, hogy mi évről évre fokozódó termelési költséggel évről-évre olcsóbb bort termelünk, mert a homok elkonkurrálta előlüűk a kereskedelmi forgalmat. A merkantil áru legnagyobb rósze sikon termelt bor s a jobbminőségü hegyi borokat kénytelenek vagyunk olcsóbban adni s csak a külöu-