Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-11-12 / 46. szám

1905. december 519. » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 3 legesség számba menő fajták kerülnek jobb árért forgalomba. Hogy a boritaladó eltörlése ezeket a viszonyokat gyökeresen átalakítaná, nem nehéz bebizonyítani. Feltétlenül szükséges volna azonban, hogy az adó teljesen eltöröltessék. A mérséklés nem sok eredménnyel járna, mert a forgalom korlátozását tenné szükségessé a legkisebb udó is, márpedig éppen ezek a korlátozások, a túlhajtott ellenőrzés, a rettenetes sok zaklatás akadályozzák meg a kisgazdákat boraik értékesítésében. Amíg a magyar boroknak jelentékeny kivitele volt, a kereskedelem kivitelre dolgozott s a helyi fogyasztás szükségletét a termelőktől fedezte. Amikor kivitelünk megszűnt, a kereskedelem kénytelen volt uj piacot keresni a lefoglalta magának a helyi fogyasztást, a korosmárosokat. Ezért maradtak el a közvetlen vevők; ezért nem járnak ma a korcsmárosok boros szekerei a hegyeken. A gyorsan mozgó, a konjunktúrák változásait kihasználó kereskedelem a termelő s a vásárló közé állt s azt a hasznot, amelyet azelőtt a külföldről hozott be, most a korcsmárosok közvetítésével a belföldi fogyasztótól szedi be. Ki hallott a régi időben olyan vidéki korcsmárosról, aki kereskedőtől szerezte volna be a borait? Azt hiszem, hamar hire futott volna a dolognak. És ma ? Alig akad egy kettő, aki közvetlenül a termelőtől vásárol, mert a kereskedő hitelnyújtással, kötlevelekkel ugy leláncolja, hogy nem is vásárolhat másutt. Sőt ma már odáig fejlődött a konkurrencia, hogy egyes borkereskedők utánozzák a sörgyárosokat s lekötelezett vevőikkel ugy egyeznek, hogy azoknak egy csepp bort sem szabad a pincéjükbe szállítani közvetítés nélkül. Példákat tudunk rá, hogy így van. Már most ha a külföldi piacokról kiszorítottak bennünket; ha a viszontelárusítókatlefoglalta a belkereskedelem, amely a kisgazda termését nem keresi, kénytelenek vagyunk módokról és eszközökről gondoskodni, amelyekkel a közvetlen fogyasztót a kisgazdák részére megszerezzük. Itt domborodnék ki a fogyasztási adó eltörlésének ós a forgalmi korlátozások megszüntetésének hatása. A mezei munkás nagy munka idején napi keresetéből szívesen ad 20—40 fillért italért. De most mit kap érte? A korcsmáros legfeljebb fél liter vizzel kevert vinkót, vagy egy deciliter spirituszt adhat. Máshová pedig borért nem mehet, mert a termelő 56 literen alul el nem adhat s a fogyasztó minden esetben kénytelen jelentést tenni, adót leróni és a legnagyobb gondosság mellett sem tudhatja, mikor sóznak a nyakába egy csomó birságot. Hány termelő van, aki szíves örömest adna 30—40 fillérért jó bort; hány fogyasztó van, aki szívesen venne 5—10—20 litert. A termelőt azonban borának forgalomba hozatalában korlátozza az állam pénzügyi érdekeit szolgáló törvény; a fogyasztó pedig nem képes a fogyasztási adóval s a kereskedő és korcsmáros nyereségével megterhelt italt megfizetni. A korlátlan kimérési jog s a fogyasztási adó megszüntetése háromszorosra emelné a fogyasztást és — ami a legfontosabb — a kisgazda termésének biztosítana kelendőséget. A nagytermelő borait azért értékesítené a kereskedelem, mert a nagy városok vendéglőiben azért nem csappanna meg a fogyasztás és a nagyban termelő sem vállalkozhatnék kicsinyben való eladásra. Ki látná kárál ? Talán néhány falusi korcsmáros. De csak bortermelő vidékeken, ahol a népnek módjában állna közvetlenül a termelőktől vásárolni. Kárát vallhatná móg egy csomó spiritusz gyáros is. De vajon olyan nagy közgazdasági veszteség volna e, ha az a néhány bicskázó tanya s néhány móreggyár tönkre menne, mint amennyi hasznot hozna az, ha a kisgazda borát elég jól és biztosan értékesíthetné! Az állam a borfogyasztási adót szedje be egyenes adóban. A szőlőterületek nagy adót elbirnak, ha jövödelmezőségük biztosítva van. A boritaladó eltörlése biztosítaná a könyebb fajta borok tömeges fogyasztását, ami jótékonyan hatna a jobb minőségűek árának alakulására. A termelő nem volna kényre kegyre kiszolgáltatva a közvetítőknek. Nekünk, akik bortermelő vidéken lakunk s akik sokszor tapasztalhatjuk, hogy a kisgazdát, akinek tele van a pincéje, néhány koronáért hiába zaklatja a végrehajtó, feltétlenül a borital adó eltörlése mellett kell kardoskodnunk. Es ha | sikerül az egész gazdatársadalmat akcióra birui, l a boritaladó ép ugy el fog tűnni, mint a borvámklauzula és szabadon adhatjuk vohetjük a magyar föld termését. Fényes Adolf. Irta: Bátsi Balla Jenő. Folyó hó 5-én, vasárnap volt Fényes Adolf képkiállításának a hivatalos megnyitása. Ez alkalomra rengeteg számú közönség gyűlt össze a Nemzeti Szalon termeiben, mint meghívott vendég sereg. Az ünnepségen megjelent Lukács György kultusz miniszter, Molnár Viktor államtitkár ós számosan a főváros mágnásai, előkelő emberei közül; nem hiányozván a Lipótváros bankárjai sem, kik közül nem egy már a lépcsőn vitatkozott nejével, hogy ő »venni fog,* bár akkor móg aligha tudta, hogy ugyan mit? . . . Végig haladva a termeken, szó sincs ~róla, remek alkotású képek kerülnek a szemlélő szeme elő. Ilyen művész munka mindjárt az »Ebéd« cimű képe Fényes Adolfnok, melyet 1902-ben festett ős amely kép ma dr Faludi Jenő tulajdona. Majd az »Anya és gyermeke* oimü kép köti le minden figyelmét a nézőnek. Egyszerű asszonyt ábrázol ez a kép, ki féltve szorítja magához a gyermekét. A nő arcáról le rí a nyomor és az igazi anyai szeretet. Micsoda nagyszerű gondolat, micsoda remek alkotása ez a művésznek. A IV. teremben frappáusul hat a nézőre a iCivódás* oímü kép. Amilyen hatalmas ez a kép méreteiben, ép olyan hatalmas rajt a művész munkája is !. . . Micsoda eleven alakok ezek a mosónők és milyen remek, élethű arcok ezek az asszonyok; ha hosszan nózi az ember, megelevenednek a kép alakjai! . . . Ez képezi a képkiállítás koronáját! E képen látszik meg leginkább Fényes Adolf igazi teremtő ereje, művész volta. De . . . mégse 1 A VII. teremben elhelyezett »Anyáság« ciinü kéj) a legremekebb alkotása Fényesnek' . . . Minő szenvedés, aggodalom teli, félelemmel eltelt arca van e kép női alakjának és hogy mennyire élethű e kép alakja .... ezt osak olyan ember bírálhatja el valóban, kinek módjában állott ilyen szegény, szenvedő asszonyt láthatni! . . . Aki ilyen részletes megfigyeléssel tudja megfesteni egy élő ember arcát, az még a művésznél is nagyobb művész előttem és Fényes Adolf e képével valóban kiérdemelte a legnagyobb dicséretet. Fényes Adolf lényegében a szegény nép festője ; alakjai az életből vett szegény, félszeg emberek! Mindeu képén meg vau örökítve a nyomor, bánat, szenvedés és . . . annál visszatetszőbben hat egy ilyen képkiállításban aztán az, ha egy „gazdag" ur is helyet foglal a sok szegény ember között; kik közé, hétköznap . . . aligha ülne le ? ! Ugyanis arról van szó, hogy a III. teremben ott lóg Kohner Adolf dr arcképe?! .. . Ide művészi alkotás, oda művészi alkotás, de ez nem helyén való dolog és retteneteseu ellentétet képez a tárlat „szegény" alakjaival szemben. A milyen nagy művész Fényes Adolf a szegény emberek megfestésében, ép olyan nem művész a tájképek készítésében ós a szónrajzai sem művészi értékű dolgok, például a 9. sz. „Pesti tetők" az I. teremben? Mi ez? Hosszas kómszemle után, mikorra az ember ki tudta silabizálni a valót, hogy hát ez nem az Eifel torony, sem a kölni dom, hát végre ... rá jön, hogy ez igen is valami ... a ... lipótvárosi bazilika lenne ? !... Hát ilyesmi rontja a művész értékét ős nagy kár volt beállítani a többi kép rovására; móg ha . . . a „Pesti tetők" mindjárt a „Művészet" tulajdona lenne is ? . . . De vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy ha bármilyen gyatra és fogyatékos is a tájkép sereg ... ép olyan kincset érők Fényes Adolf egyéb az életet ábrázoló képei. Már pedig ez a fő és egy embertől . . . egyet kívánhat mindenki ős ez az, hogy egy dologban legyen tökéletes! Fényes Adolf pedig ilyen tökőlotes művész és e miatt az egyéb hibáit megbocsáthatjuk neki! . . . iskola felavatás. A légrádi ág. ev. gyülekezet 5-én adta át rendeltetésének az uj népiskolát. I A lélekemelő szép ünnepély délelőtt 10 órakor vette kezdetét az ág. ev. templomban megtartott isteni tisztelettel, amelyen Légrád község elöljárósága, az összes egyesületek, a légrádi intelligentia ós több százfőnyi közönség vett részt. Az isteni tiszteletet Bors György, a légrádi ág. gyülokezet köztiszteletbon ós szeretetben álló, nagy tudásu lelkésze végezte s az egész hallgatóságot mélyen megható beszédet tartott a népnevelés magasztos voltáról s az iskola fenséges hivatásáról. Istenitisztelet után az összes jelen voltak a légrádi önk. tűzoltó egylet zenekarának kisérete mellett az uj iskola tantermőbe vonultak, ahol dr Kobilicz Élek pécsi kir. táblai tanácsjegyző, mint a légrádi gyülekezet ügybuzgó felügyelője s az iskolaőpitósi eszme kezdeményezője, lendületes beszéd kíséretében felkérto Bors György lelkészt, mint esperességi megbízottat, az uj iskola ünnepélyes felavatására. Bors György lelkész magas szárnyalású s a hazafiság lelkesítő tüzével teljes beszéd kapcsán a felavatást teljesítette. Beszédet mondott még ez alkalommal Kovács Gyula Légrád nagyközség jegyzője is, aki a község nevében köszönte meg s fejezte ki méltó elismerését a gyülekezetnek áldozatkészségéért, amellyel Magyarország határszélén a magyar kulturának szép s a paedagogia követelményének minden tekintetben megfelelő uj templomot emeltetett. Az elismerés és köszönet méltán érte az ág. ev. gyülekezetet, mert ez az alig 500 lelket számláló kis gyülekezet nem kiméivé az áldozatokat, költséges épületet s valódi végvárai, emeltetett a magyarságnak, a magyar nyelv ápolása és terjesztésének e nagyobbrészt horvát ajkú határszéli községben, a Mura és Dráva folyók ölelkezési helyén. A megragadó ünnepély a »Hymnus« és »Szózat« clóneklésóvel ért véget, amelyet az iskola növendékei énekeltek, a népoktatás ős nevelős terén bokros érdemeket szerzett tanítójuk Mikler Győző vezetése mellett. Az ünnepély után a gyülekezet fényes ebédet ős vacsorát rendezett, amelyen számos meghívott vendéget látott szívesen ós vendégelt meg őszinte magyaros barátsággal. Ez alkalommal több lelkes pohárköszöntő hangzott el. És pedig Bors György dr Kobilicz Elek felügyelőt, dr Kobilicz Elek a légrádi evang. gyülekezetet s annak tagjait, Kovács Gyula Bors György ev. lelkész ós Mikler Győző tanítót, miut gyülekezetük vezéreit, majd a jelen volt hölgyeket, dr Kayser József községi orvos dr Kobolicz Elek felügyelőt köszöntötték fel. Kötelességet mulasztanék, ha az igazán magyaros és lukullusi ebéd és vacsora rendezőiről: Bors Györgyné, Mikler Győzőnő, özv. Szilvágyi Gyuláné úrasszonyok ős Szilvágyi Böske urleányról ehelyütt meg nem emlékezném] s az ünnepi lakoma fényes sikerét az ő érdemüknek nem tulajdonítanám. A nap örömében rés«t vettek a gyülekezet ifjai is, akik a régi iskolai épületében ittak áldomást s járták a magyar csárdást lelkesen és tűzzel éjfélig. Veritas. Egerszegi krónika. Rovatvezető: Pubi. • Hol késik a bosszú? A múltkor szóvá tettem, hogy egy szezonkésett szalmaözvegy ötletét hogy használták fel éppen ő maga ellen az ő jó barátai. Szalmaözvegyünk akkor kijelentette, hogy az ő boszuja sem fog soká késni. De mivel hogy ezideig még mindig késett vele, hát újból kieszeltek valamit az ő örömére. A »Budapesti Hirlap* egyik számában a következő apró hirdetés jelent meg: »Intelligens, nyugdíj képes öreg urat keresek férjül, aki feleségre már nem reflektál, de szívesen venne egy nyájas, jólelkű társat, aki az öregség apróbb-nagyobb bajait enyhítené. Orvos özvegye vagyok, 46 óves, gyermek és család nélkül. Tudom, hogy a nagyközönség nevetni fog, hogy egy öregasszony keres még egy öregebb férjet, de talán mégis akad valaki, aki szinte érzi, hogy mily szomorú, elhagyatott az ember, ha egyedül van és öreg. Cím a kiadóhivatalban.* Mikor ezt embereink felfedezték, legelső dolguk volt irni a kiadóhivatalba, hogy az or/os