Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-02 / 27. szám

1905 junius 18. »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap « 3 Milyen máskép kezelik ma az apró embert. A jó tanító nem csinál olyan komoly képet, mint Tujder uram, a Bach időkből itt ragadt falusi mester, nom burkolózik bele a nagyképű tekintély köpönyegébe, hogy megfélemlítse az ártatlan szíveket s a félelemmel kényszerítse tanulásra. Jól emlékezem, hogy mekkora félelemmel tekintettünk a mesterünkre. Összeszedtük az arcunk izmait, hogy véletlenül nevetésre ne szaladjanak, mert azonnal kijárt a virgács. Nem rég láttam egy kis iskolát, ahol a gyereksereg mosolyogva fogadta a tanítóját. Mert kezdődik a mese, a kacagás, a jó kedv. A tanító elmond egy kis mesét a méhről, a kigyóról, egy síró rívó kis babáról. Hogyan is tesz a méh ? Zzzzz. És száll a raj fel a levegőbe, nyüzsög egymásután a sok kis bogár. Hogyan tesz a kigyó ? Sziszegve csúszik a földön. A pólyás gyereknek szépen susog a mamája : SSSS8. És minden meséből egy betű kerekedik ki. Azt a mozdulatot, amellyel a tanító a mesét kiséri, megjegyzi a gyermek ós megtanulja a betű hangját. Az alakját képekről lesi el. Ez a fonomimika. Áldja meg az Isten, aki feltalálta. Szobrot kell ueki emelni, mert többet használt az emberiségnek, mint az ismétlő puskák tökéletesítője. Csupa játéi;, csupa mese lett fiz iskola a legapróbb gyereknek. Mint mikor a kis madarat cukorral becsalogatják a kalitkába, ugy jár az apróság a fonomimikával. Észre sem veszi, hogyan togta meg a lelkét az iskola, hogyan alakul át a kis fegyelmezetlen fej. Az ütenyrendszert örökre eltemették. Nem sajnálja senki. De valamit mégis meg kellett volna tartani örök emlékezet okáért. Azt a hosszú nádpálcát, a jogart, amelyet a régi mesterek rendkívüli szakértelemmel kezeltek. Mert hát néha napján nem árt egy kis testi fenyíték. Egy idejében és jó helyen elhelyezett nyakleves sok iíjut észretórített. Természetesen az orvosság is csak akkor használ, ha a büntető kezet nem a harag, hanem a szeretet vezeti. Én nem volnék a pálcának olyan nagy ellensége, mint a magas kormány, amely a mesterek legfontosabb pedagógiai eszközét egyszerűen kidobta az iskolából. Hanem hát sok volt a visszaélés. Az ideges tanítók nem a gyereket javították a pálcával, hanem haragjukat csillapítgatták a nebulók bőrén. Ami egyébként moat is megtörténik. Nem rég egy tanítónő valahol ugy büntetett meg egy megrögzött fecsegőt, hogy bekötötte a száját s bezárta az iskolába. Ha járó kelők a kínos .lyöszörgésre figyelmesek nem lesznek s a gyermeket az ablakon ki nem húzzák, emberhalál lehetett volna a büntetés vége. A sok mindenből megárt. Nem csak a büntetésből, hanem a jóból is. Az iskolás gyereknek a legnagyobb jó a szabadság. A vakációt még akkor is szereti, ha nem fél az iskolától. Az elemi iskolásoknak ki is jut belőle bőven, sokkal bővebben, mint amennyire szükségük volna. Alig van hét, hogy valamiféle címen egy nap ne szüneteljen az oktatás. Országos vásár, tanítógyűlés, nemzeü ünnep, igazgatói szünnap egymást követik. Én azt hiszem, hogy sokkal jobb volna, ha a gyermekek naponként kevesebb időt töltenének az iskolában, de kevesebb volna a szünet nap. Naponként 5—6 órai munka jobban megviseli a gyermeket, még ha sok szünideje van is, mint ha mindennap 3—4 órát tölt az iskolában. Elérkezett azonban a nagy vakáció. Pihenjen a pedagógia, kezdődjék a játék és a pihenés. Majd disputáljunk tovább szeptemberben. A gazdák gyűlése. A Magyar Gazdaszövetség e hó 27-én tartotta évi közgyűlését Balatonföldváron. A közgyűlést megelőzőleg, 26-án délután Balatonfüreden volt gazdagyülós, amelyen nagy számban vettek részt zalavármegyei gazdák is. A Zalamegyei Gazdasági Egylet tagjai közül sokan voltak Füreden. A gyűlés érdekében Hertelendy Ferenc főispán, I a Z. G. E. elnöke már elevo nagy tevékenységet fejtett ki s nagy részben fáradozásának köszönhető a gazdák napjának impozáns sikere. A gyűlésen részt vett Csertán Károly alispán is és Zalavármegye egész gazdatársadalma. A Balatontól a Dráváig minden vidék képviselve volt. Nagy számban voltak jelen a balatonvidóki föld| birtokosok, papok és tanítók; valamint Veszprém és Somogy vármegye gazdái. A gazdaszövetség elnökét, Darányi Ignácot Siófokon a veszprémmegyei gazdasági egyesület küldöttsége impozáns tüntetéssel fogadta s több község elöljárósága tisztelgett. Siófokról hajón ment a társaság Balatonfüredre, ahol a vendégeket Halbyk Ciprián tihanyi apát üdvözölte, utána Hertelendy Ferenc a Z. G. E. nevében üdvözölte Darányi Ignácot ós a vidéki gazdákat, majd Forster Elek mondott üdvözlő szavakat Darányinak.í mint a tapolcai kerület képviselőjének. A gyűlés délután három órakor volt s általános érdekű gazdasági kérdések mellett különösen a Balatonvidók érdekeivel foglalkozott. A bortermelés érdekeiről Hertelendy Ferenc főispánunk nagyszabású előadást tartott, amely élénk helyeslésre talált. Darányi Ignác a gyűlés megnyitása után köszönetet mondott Hertelendy Ferencnek a gyülós érdekében kifejtett fáradozásaiért. Az a nagy részvét, ami a gazdagyülés iránt megnyilatkozik, azt mutatja, hogy a közgyűlési tárgyak szoros összefüggésben vannak a Balaton gazdasági érdekeivel. Szól ezután a szőlőfölujításról. A fölujitás teljesen sikerült, de ennél tovább kell menni. A Balatonvidékről nincs kivándorlás, sőt azok is, akik kimentek, visszatérnek, mert itt olyan gazdasági politika folyik, a mi a népet kielégíti. Erre törekszik a Magyar Gazdaszövetség is, legfőbb célja a kisgazdák érdekeinek fölkarolása, amelyet szövetkezetekbe és gazdakörökbe való tömörítéssel kiván elérni. Kifejti ezután a szövetkezetek célját. Különböző célok szolgálatában állnak, de föladata mindegyiknek az, hogy az öntevékenység utján segítse elő a szövetkezetekbe tömörülők boldogulását. Rámutat azután a gazdatársadalom egyesített erejének a hatására. Ez impozánsan nyilatkozott meg legutóbb akkor, amikor az olasz kereskedelmi szerződésből sikerült a borvámklauzulát kiküszöbölni. Hasonló erős összetartásra lesz szüksóg a közel jövőben a Balkán szerződések megkötésénél. Ha erő ős összetartás lesz a gazdákban, a földhöz kötött nép boldogulni fog. Áttér azután a mai előadások tárgyának fejtegetésére, nézete szerint a rekonstrukció után a legfőbb szüksóg a pincekezelés modernné tétele ós az értékesítés szervezése. Figyelmébe ajánlja végül a balatonmellóki gazdáknak az állattenyésztést. Beszédét, amelyet többször szakított meg a viharos éljenzés, azzal végzi, hogy legyen a mai gyüsés olyan, mint a tihanyi visszhang, hatása terjedjen szót messze vidéken. Ezután Hertelendy Ferenc a boritaladó eltörlésről tartott előadást. Elkerülhetetlenül szükségesnek tartja a borfogyasztás emelését, mert a kivitel a külföld elzárkózó vámpolitikája miatt évről-évre csökken. A legnagyobb bortermelő államok sem a kivitelre törekszenek, hanem a belfogyasztás emelésére, ennek a legnagyobb akadálya a boritaladó, amely az abszolút korszaknak maradványa. Nincs a kontinensnek egy állama sem, ahol oly csekély volna a borfogyasztás — Németországot kivéve, ahol azonban sört isznak. A boradóból az állam 14 milliónál többet vesz be, ezzel szemben kimutatja az előadó, hogy nálunk a szeszadó alacsony, — ozt tehát bátrau lehetne emelni és helyette a boradót eltörölni, vagy legalább csökkenteni. Áttér azután a szeszfogyasztási adószedés mai rendszerének ismertetésére, amelyen szintén változtatni kell. A gazdatársadalmi testületek ezekben a kérdésekben már évek óta állást foglaltak, de a kormányok nem tettek semmit. Indítványozza, hogy a nagygyűlés ujabbi állásfoglalásával sürgesse meg a boritaladó eltörlését ós a fogyasztási adók kezelésének megváltoztatását. De mindez csak része volt a fondorul kieszelt ármánynak. Másnap szokatlanul korán csendült meg otthon a hajnali harangszó. Ez jelentette, hogy a svadron elindult. Néhány perccel utóbb az ingovány partján kigyuladt pásztortűz tanúsította, hogy az ellenség már közel van. Már látható a csapat; az erős hajnalfóny vörösen tükröződik a rézsisakokon. Az ifjú Balog halad előttük mint utmutató. A hid előtt tiz lépésre megállítja őket, jól megmagyarázván nekik, hogy ő majd előbb a hidon átmegy s csak ha kiált, jöjjenek utána. Erre átsétál a hidon, meghúzódik a túlparton levő árokban s harsányan kiált. A sisakos csapat megindul. Amint az első ló patája megütötte a hid padló • ját, ijesztő puskatűz robban fel a hátuk mögötti nádasból. A hátulsók közül pár elesik, az elsők rohannak a hidra. Egyik már célba is vette a túlsó árokban lapuló vezetőt, midőn iszonyú ropogás, recsegés, lovak nyerítése, halálordítás hallatszik fel. Ezekhez járul a vizbeesettek robaja, a felfeccsenő és visszaeső viz sustorgása, lónyerítés, halálhörgés, fuldoklás . . . A hidnak csak közepe szakadt le. A merészebbek átugratták a szakadókot; a nagyobb rész azonban eszeveszett futással vágtatott vissza. Ekkor tiiut fel a csapda. Az út melletti nádas sekélyebb helyein felállított huszárság kapat fel a szűkmerodek útra. Amint ezt a menekülő vasas észreveszi, rögtön megfordul, nyilván azzal a kuruc szándókkal, hogy most már nolens-volens — mégis csak átugratja a szakadókot. Ijedve látja azonban, hogy a túlsó parton is hasonló a helyzet. Villámként jár a huszárkard, véreső áztatja a televényt. Végre sikerült a lovastul vizbeesett vezérnek a partra jutni. Kihúzta a kardját és zsebkendőjét, annak hegyére szúrva jelezte a megadást. Egy perc alatt le volt fegyverezve az egész svadron. A vértek, kardok, pisztolyok tömege mellett ott állt — félistenként — János vitéz is. A huszárok közrekapták a foglyokat s megindultak a falu felé. Ki vezethette volna őket más, mint János vitéz!? Szinte megrészegült a diadal mámorától, távolról sem sejtve, hogy mily drágán fizeti meg a dicsőség eme rövid perceit. Pár hónappal azután, hogy a huszárok feles számú foglyaikkal Komárom felé elvonultak, igen rosz hirek kezdtek szállingózni mindenfelől. Az abdaiak azt beszélték a győri vásáron, hogy annak a muszka seregnek, amely Pozsony felől jött be az országba, egy teljes nap kellett, mig a Rápca hidján átment. Azok a hirek pedig, amelyek az Alföld felől érkeztek, szinte kétsógbeejtették a hazafiakat. Az öreg vitézt gonosz sejtelmek kezdték gyötörni. De sokkal ravaszabb volt, hogysem egykönnyen csapdába kerülhetett volna. Félelme alapos volt. Azt, ami a nagy ór hidjánál történt, mindenki tudta; s ő érezte, hogy az megtorolatlanul nem marad. Amint a vészteljes hir megérkezett — úgy Szent Istvjín király táján — az öreg vitézt mintha a föld nyelte volna el . . . Széles a hany s rejtekei kikutathatlanok. Az asszonynak is meg volt hagyva, hogy ha valami baj volna, akassza ki bécsipiros kendőjét a kert alatti kerítésre. Alig hogy a sarjú befogyott, a kendő kikerült.. . Nem volt nap, hogy valaki ott ne settenkedett voina a ház körül, annyira, hogy az okos asszony végre is jónak látta odaszögezni négy sarkával a léckerítésre. Hetek jöttek, hetek multak. Szinét kezdte veszíteni a bécsipiros kendő, mivelhogy a vihar járta, eső áztatta. Mindenki megnyugodott abban, hogy világgá ment a vén huszár, midőn egy hideg, őszi éjen, azon a hideg, őszi éjen, mely először borított