Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-10-22 / 43. szám

4 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1905 szeptember 24. függnek, ámbár ezen elhatározás nem tőrtónt meg; a vám és kereskedelmi szerződések kérdésében az 1899. 30. toikk ellenére intézkedik és habár az országgyűlés az újoncokat nem ajánlotta is meg, a törvény megkerülésével a véderő kiegészítése iránt tesz lépéseket; általában véve, de főként a törvényhatóságokkal szemben olyan jogokkal él, amelyek csupán a parlamentáris felelős kormányt illetik meg, de magát a törvényszerű ellenőrzés alól kivonja, viszont azonban a törvényhatóságokat megfosztja azon joguktól, hogy a képviselőháznál keressenek orvoslást sérelmeikért és dacára annak, hogy a koronát képviseli ós az országgyűlés ellenőrzése alatt áíl, ezekből kifolyólag pedig a korona törvényhozói jogkörének gyakorlásánál az országgyűlésen rósztvenni tartozik, meg sem jelenik annak ülésén; ezeken kivül pedig a legelső politikai jog kiterjesztésének kérdésében oly irányt követ ós oly eszközöket használ, amelyek az országgyűlés akaratával ellenkeznek s a magyar nemzeti és állami érdekek feladására vezetnek; az országgyűlés nem gyakorolhatja a kormánnyal szemben a ,parlamentaris felelős kormányrendszeren alapuló ellenőrzési jogot és nem felelhet meg azon kötelességének, hogy a kormányt sok törvényszegéseért vád alá helyezéssel felelősségre vonja. A vármegye bizottsági közgyűlése ez ideig azért nem emelte föl tiltakozó szavát az országgyűlés folytonos elnapolása ellen, jóllehet kezdettől fogva alkotmányellenesnek tartotta is azt, mert azon reménnyel kecsegtették a nemzetet, hogy a korona és a nemzet akarata közt létező ellentétek az országgyűlési szünet alatt kiegyenlítetnek, vagyis a korona elhagyja addigi merev álláspontját és a nemzeti követelményekhez közeledik. Most azonban, midőn kiderült, hogy a remény fölkeltése hiu áltatás volt, mert a korona rideg álláspontja hajthatatlan és teljesen kizár minden közeledést: a vármegye bizottsági közgyűlése, a vármegye hazafias közönségének érzelmeit tolmácsolva, annálinkább is óvást emel az országgyűlés folytonos elnapolása ellen, mert az országgyűlés ujabban oly időre hivatott egybe, amely kizárja a lehetőségét annak, hogy a mult évi számadások, a folyó s a jövő évi költségvetések letárgyalása s ezzel kapcsolatosan a bizalmi kérdés megfelelő méltatása is az ügy és a helyzet fontosságához mért komolysággal az év végéig megtörténhessék s így előreláthatólag ismétlődni fog az 1867. 10. toikknek világos megsértése, az önkényuralom pedig folytatva leend. Ezen önkényuralomnak a jele azon elbánás is, melyben a képviselőház többségének, tehát a nemzetnek a vezérfiai mult szemptember hó 23-án részesültek; valamint a« a királyi ultimátum is, amelv akkor elhangzott és — kis papírszeletre bolond ember elkezdett a Göcsejben ujmódin gazdálkodni. Még cséplőgépet is hozatott s felszántotta a domboldalt, nem törődött a gombával, amely ott tenyészett legjobban. Az én öregeim mindezeket az ostobaságokat bölcsen nevették. Ők gazdálkodtak ugy, ahogy tanulták. Az újkor tudományából csak a váltóaláirást tanulták meg; ezt azonban jól. Sem az ősi tagon, sem a dagadó parton nem termett több, mint előbb ; ellenben a terhek megsokasodtak. Ádám bátyám bele is fáradt az örökös küzdelembe és a családi tekintély fenntartásába. Beadta a kulcsot. Csak az apáin gazdálkodott és szaporította a váltóit. Engem elvetett a sors messze az áldott szülőföldtől. A szerencse rám mosolygott s hamarosan abba a helyzetbe kerültem, hogy segíthettem a váltókat törleszteni és Náncsi nénit rangjához illő módon eltartani. Az apám egyre másra Írogatta a panaszos leveleket, amelyekből furcsa osaládi titkoknak jöttem tudomására. A Náncsi néni minden héten talált ki valamit, amit megkövetelt a rang, amelyet a lelkem Gáspár hagyott neki testámentumában. Már annyira vitte, hogy libériás kocsist és több rendbéli férfi cselédet tartott. Még csak a titkár hiányzott az oldala mellől. És szegény öreget örökké fenyegette. Ha nem küldött elég pénzt, mindig az volt a válasz, hogy elárverezteti a dagadó partot, amelyre a följegyezve — a nemzet vezérfiainak átadatott s amely ultimátum, miut felhőtlen égből a villámcsapás, oly váratlanul sújtott le a nemzetre, mert hiszen a nemzet vezérfiaihoz intézett meghívó a béke zálogának volt hirdetve s ama férfiak a béke olajágával mentek a trón zsámolyához, a nemzet atyjához, de meg sem hallgattattak ós — kaptak: legfőbb haduri parancsot azzal, hogy annak értelmében vállalkozzanak a kormányalakításra ; — kapták azt az elképzelni is iszonytató feny

regetóst, hogy »kimondhatatlan szenvedés és nyomor mind fenyegetőbb alakban hárul az országra és népére, c ha nem hajol meg a királyi akarat előtt; — kapták azt a kijelentést, hogy a nemzetnek jogai megvalósítására irányzott vágyai elérhetetlenek; — ós kapták mindezt a szeretetteljes atyai jóindulat legkisebb megnyilatkozása nélkül csupán azért, mivel abból, amit joggal kívánhatunk, a legkevesebbet: csak ősi örökségünk elismerését kérjük! A legcsalhatlanabb jele az önkényuralom tovább vezetésének az ultimátum azért, mivel módosíthatlannak nyilvánítja az 1867-iki közösügyi törvényt, jóllehet az ország önrendelkezési jogánál fogva — bármikor megváltoztathatja azt és pedig addig, amig az ausztriai ház nőági örökösödéséről az 1723. óvi törvényekbe iktatott szerződés föutáll, szorosan ennek alapján, vagyis tovább nem menve, mint amit Magyarországnak ós az osztrák örökös tartományoknak feloszthatlan és elválaszthatlan együttes birtoklása maga után von; — mert továbbá az az ultimátum a gazdasági kérdésekben Ausztria hozzájárulásához köti rendelkezési jogunkat, ámbár ezt maga a törvény kifejezetten is biztosítja, sőt azt is kimondja, hogy Magyarország azon túl, amit a feloszthatlan és elválaszthatlan birtoklás elkerülhetlenül megkíván, semmi kötelezettséget sem vállalhat magára; — mert továbbá fentartani akarj a a hivatkozott közösügyi törvény eddigi végrehajtási módját, habár az egyáltalán véve semmiben sem felel meg a törvényben kimondott paritas elvének ; — mert továbbá a felségjogok gyakorlása körül semmiféle alkotmányos befolyást sem ismer el, jóllehet ama jogok nem öröktől, hanem a népektől valók és ennélfogva egy alkotmányos államban sem gyakorolhatók önkényüleg, nálunk pedig annál inkább sem, mert a törvény azokra nézve az alkotmányos befolyást kifejezetten is előirja ; — mert továbbá a katonai kérdésekben a nemzeti követeléseket illetőleg jogaink érvényesítését megtagadja annak dacára is; hogy az 1848. 21. tcikk a nemzeti szint és az ország cimerót ősi jogaiba visszahelyezte, az 1836. 3., az 1840. 6. és az 1844. 2. tcikkek szelleme s az 1868. 44. tcikk világos rendelkezése szerint pedig Magyarország államnyelve a magyar, melynek a kormányzás minden ágában érvényesülnie kell, mert az ország államisága, önállósága, tartása be van keblezve. Hiába irtani az öregemnek, hogy hagyja ott az egész dominiumot. Jöjjön hozzám lakni, a Náncsi néni meg hadd árverezíessen. (3 lássa, hogyan él meg a dagadói part árából rangjához illendően. Ezt már nem engedte a tradioió és a tekintély. Mit szólna hozzá az atyafiság? Meg néhai Gáspár ur is haza (látogatna sötét éjfélben, mert szörnyű átokkal fenyegette meg végrendeletének utolsó pontjában azt az utódot, aki végső akaratát meg meri szégni. Ugy a sorok között azt is kilehetett olvasni az apám leveleiből, hogy elég neki egy szógyen terhét viselni, másikat nem vesz magára. Ez az egy szégyenfolt tudniillik én voltam, mert szakitottam az ősi hagyományokkal. Zsidónak való foglalkozásra adtam magamat. Kereskedőnek álltam be s nem jöttem haza urnák, hogy mint utbiztos fejozzem be életemet. A cimerünkben levő törökfej, amelyet nemességszerző ősöm a göcseji erdőkbe tévedt nyomorult dervis nyakáról kaszával nyisszentett le, kajánul mosolygott az én jó apámra, mintha azt mondta volna: Ugye nem tartott sokáig a dicsőség, amit az én fejem árán szereztetek, gyaur kutyák. Vége lett egy két rongyos száz esztendő alatt. Az ősöd paraszt volt, az unokád handlé lesz. A messze távolban is éreztem az apám keserűségét. Néha napján, mikor a gyorsvonat eszeveszett rohanással száguldott velem idegen orszábecsülete, méltósága és nemzeti érdekei elengedhetlenül ezt követelik; mert végül az ultimátum mindezek szerint állandósítani, sőt kiterjeszteni kivánja az ország és Ausztria közt a közösségi törvény alapján létező viszonyt, pedig az, mint ikreknél a közös vérkeringés, minden baj kölcsönös átszármazásának forrása és az egészséges fejlődés akadálya. A legújabb bizonyítéka pedig az önkényuralom folytatásának az a sajnálatos tény, hogy a miniszterelnök oly programm alapján, mely nem a nemzettől ered és csupán a nemzeti érdekek és törekvések elnyomására van szánva, újból óe pedig tervszerüea közvetlen az országgyűlés elnapolása után kineveztetett, mert ez egyrészt az országgyűlés kijátszását és a nemzet félrevezetését célozza, másrészt pedig azt jelenti, hogy a nemzet akarata ellen is szabad kormányozni, ós ha a nemzet nem teljesíti a fejedelem akaratát, akkor az önkormányzatnak, a parlamentaris felelős kormányzatnak áldásait nem élvezheti és nincs számára sem jog, sem törvény, sem alkotmány ! Mindez a legmélyebben megdöbbenti és kimondhatlan fájdalommal tölti el a vármegye bizottsági közgyűlését, mert azokat a már-már behegedt sebeket töri fel, amelyeket a legutolsó századok absolutisztikus irányú uralkodása ejtett a nemzeten, mert emlékezetbe idézi vissza azon törekvéseket, amelyeken s az ellenök folytatott küzdelmeken és mindezek következményein kivül mást — sajnos — alig mutathat fel hazai történetünk ama századokból s amely törekvések állandóan oda irányultak, hogy a nemzet vérrel szerzett ősi jogaitól, szabadságától és alkotmányától, állami önállóságától és függetlenségétől megfosztassák, Ausztriába kebleztessék be, mint ennek gyarmata kizsákmányoltassék ós eszerint mindaz, ami csak szent és magasztos lehet egy nemzet előtt, az összbirodalom eszméjének áldoztassák föl és mindezen célok elérésére a különböző osztályok stb. egymással harcba állíttassanak s oly fórfiak használtassanak fel, akik fejedelmi kegyért, kitüntetésért s a hatalom birtokáért még saját nemzetükkel és hazájokkal is készek szembeszállani. De keserű emlékeket újít fel az is, hogy a képviselőház felirata éppen ugy, amikónt az előaő századokban igen gyakran történt, válaszra sem méltattatott. Fájó emlékeket érint az is, hogy — amint minden körülmény mutatja — idegenek tanácsa dönt éppen ugy, miut a mult századokban, most is a haza sorsa felett, jóllehet számtalan törvényünkből Ó3 önállóságunkból következik, az 1608. 10., 1741. 11 és 1791. 14. tcikkek pedig határozottan elő is irják, hogy a király az ország ügyeiben csak magyarok tanácsával éljen s idegenek be ne avatkozzanak azon ügyekbe. j gokon keresztül; mikor minden arc ismeretlen' minden hang idegen volt körülöttem; mikor az emberek, akikkel érintkeztem, ridegen tárgyalták le velem az üzleti ügyeket és senkinek sem jutott eszébe, hogy egy szíves, résztvevő szót intézzen hozzám: engem is elfogott a honvágy. Haza gondoltam. Eszembe jutottak azok az apró házak, amelyekben annyi szívességgel látták a vendéget, hogy az idegen ember két hétig is feküdt tőle; eszembe jutott a domboldal, amelyen madarásztam; a Bimbó meg a Csámpás; az anyám főztje, a birka pörkölt, a tökös réteé, a jó rozmaringos, hozzá a göcseji vinkó, amelynél jobb bor — Ádám bátyám állítása szerint — Tokajban sem terem. Kiváló tulajdonsága a tokajival szemben az, hogy nem üti le egykönnyen az embert és nem kell kupicákból inni. A meszelyes pohár som nagy annak, akinek a torka a savanyut tűri. A reminiszcenciák hosszú sorsáról tudnék beszámolni, ha elmesélném mindazt, ami gyermekkorom felejthetetlen emlékei között fel van raktározva. De nem akarok nagyon elkalandozni a tárgyamtól s visszatérek az apám házába, ahol utoljára akkor jártam, mikor eltemettem szegényt. A temetésre megjött a Náncsi néni is. Nem részvét vezette. Valami nagy szeretet nem fűzte az apámhoz. Szegény jó öregem mindennap a vén sárkány halálát leste, hogy megszabaduljon a rangos tartás terheitől. Jó kivánság lit nem is